Marc Márquez nem titkolja nehéz helyzetét és önbizalomhiányát, miután kihagyta a Sachsenringen és Assenben rendezett MotoGP-futamokat, de kihangsúlyozta, hogy ő egy harcos.
Marc Márquez maga is pályafutása legnehezebb pillanatának nevezi jelenlegi helyzetét. Ez figyelemre méltó kijelentés annak fényében, hogy a 30 éves szupersztár pályafutása során már többször küzdött diplópiával és a 2020-as jerezi baleset utáni hosszú rehabilitáción van túl van, összesen négy felkarműtéttel.
A Holland TT kihagyásának elsődleges oka egy bordasérülés volt, amely a sachsenringi bemelegítő edzésen történt bukásából eredt, de valójában csak a múlt hétvégén, Hollandiában derült ki, hogy valódi törés, és ennek megfelelően komoly fájdalmat okozott. A jobb bokaficam és a bal hüvelykujj törése kevésbé zavarta a spanyolt.
A sorozatos bukások aláásták a Repsol Honda sztárjának önbizalmát, aki az idei szezonban még nem szerzett pontot vasárnap, és csak a 19. helyen áll a világbajnoki tabellán.
A 30 éves versenyző a jövőjével kapcsolatos találgatásokat (Marad-e Marc Márquez a Hondánál?) egyelőre nem tudja, és nem is akarja kommentálni.
„Őszintén szólva, jelenleg nem tudok foglalkozni ezekkel a dolgokkal. Ezekben a nehéz napokban nem tudok döntéseket hozni. Most levegőt kell vennem, gondolkodnom és beszélnem kell a körülöttem lévőkkel. A motorozásról nem is beszélve, de természetesen kifogástalan fizikai állapotban.”
Az 59-szeres MotoGP-győztes számára csak egy dolog világos: „Természetesen egy kicsit változtatnom kell a hozzáállásomon, mert jelenleg nem állunk készen arra, hogy az élmezőnyben harcoljunk. Még ha meg is próbálod, nem tudsz harcolni a világ ellen. Ha valamire nem állsz készen, azt el kell fogadnod.”
„Harcos vagyok, és megpróbálok mindent megtenni bármilyen körülmények között és bármilyen helyzetben találom magam a jövőben. Ismertek engem, a maximumot fogom nyújtani, függetlenül a helytől, a színektől, a névtől, a helyezéstől.”
Az edzések, a kvalifikáció és a MotoGP sprintverseny során Marco Bezzecchi verhetetlennek tűnt Assenben. Az olasz a lágy hátsó gumit választotta, hogy előnyre tegyen szert a sprintben, és bár úgy érezte, hogy egy teljes versenytáv is lehetséges ugyanezzel a keverékkel, de nem akart kockáztatni.
Az Assenhez fűződő emlékeiről beszélve, amelyek messze túlmutatnak azon, hogy a holland TT-n versenyzett, Marco Bezzecchi elmondta:
„Ezen a pályán nagyon jó emlékeim vannak, eltekintve a tavalyi eredménytől. Amikor még nagyon fiatal voltam, anyukám és apukám is ide jártak, és a húgommal együtt hoztak el minket versenyeket nézni. Számomra ez fantasztikus volt. Emlékszem, hogy a lelátókon nem voltak korlátok, így nagyon közel lehetett lenni a pályához. Már akkor is nagyon figyelemmel követtem Rossit, ő volt a példaképem. Arról álmodtam, hogy ezen a pályán versenyezhetek. Most itt lenni, dobogós helyezésekért, győzelmekért harcolni, ez csodálatos. Nagyon szeretem ezt a helyszínt.”
Idén azonban sikerült robbantania, de bizonytalan volt a gumiválasztást illetően. Végül nem kockáztatta meg a lágy keveréket.
„Nem akartam mindent a kukába dobni, mert ezen a hétvégén nagyon jól mentünk, nem akartam reszkírozni. Ezért döntöttem a közepes mellett, bár tudtam, hogy sokkal nehezebb dolgom lesz. Néhány kört Brad és Pecco mögöttük töltöttem, és vesztettem néhány métert, de aztán újra fel tudtam zárkózni. Gondok voltak az első guminyomással. Aztán nagyon jól előkészítettem az előzést és végül el tudtam menni Brad mellett. Amint elé kerültem, el tudtam szakadni tőle, mielőtt újra gondom lett volna a motorral.”
Assen egy újabb megerősítése volt annak, hogy a Yamaha idén mennyire gyengén teljesít. A hollandiai pályán általában jól szerepel a japán gyártó, viszont a múlt hétvégén ez csak Fabio Quartararo sprintfutamon elért harmadik helyezésében mutatkozott meg.
A szombati sprintverseny után abban reménykedhettünk, hogy a Yamaha végre magára talált, hiszen Fabio Quartararo végre dobogóra állt. A boksz másik oldalán Franco Morbidelli nem tudta működésre bírni a Yamahát, amellyel a pénteki első edzés óta nem volt magabiztos, vasárnap hét pontot szerzett, köszönhetően a rengeteg kiesésnek.
„Kemény verseny volt, sokan szenvedtünk az egész hétvége folyamán” ─ összegzett Morbidelli. „Vasárnap reggel (a bemelegítésen) találtunk valamit, így magabiztosabban kezdtem a futamot, úgy gondoltam, jó tempót fogok diktálni. Aztán kész katasztrófa lett belőle, mert rövid idő alatt elfogytak a gumik.”
A szezon első felének végeztével egyértelműnek tűnik, hogy a Morbidelli és a Yamaha lassan elköszön egymástól. Az olasz pilóta az elmúlt három versenyen nagyon kétértelműen nyilatkozott a sajtónak, amikor a 2024-es lehetőségeiről kérdezték.
„Akarom-e még egy évig a Yamahával folytatni?”
A japán csapat vezetősége még nem tűzte ki a 2024-es csapat véglegesítésének időpontját vagy határidejét; Quartararónak még egy év van hátra a szerződéséből, és úgy tűnik, Jarvis a színfalak mögött azon dolgozik, hogy új csapattársat találjon neki, akár magában a MotoGP-paddockban. Joan Mir és Álex Rins neve is szóba került már, ahogyan Alonso Lópezé is.
Morbidelli mindeközben úgy tűnik, hogy szinte biztosra veheti, hogy lesz helye a MotoGP-ben a következő szezonban is. Nem is akárhol. Paolo Ciabatti, a Borgo Panigale csapat sportigazgatója Assenben a Sky Sportnak elárulta, hogy a Gresini csapatán belül Álex Márquez biztosan marad, de Fabio Di Giannantonio „napjai meg vannak számlálva”.
Az igazság az, hogy hacsak nem történik csoda, „Diggia” feltehetően a Superbike-világbajnokságban köt majd ki. Egyesek azt feltételezik, hogy ő lehet majd Álvaro Bautista új csapattársa, vagy akár arra a Yamahára is felülhet, amit Toprak Razgatlıoğlu hagy maga után.
Annak ellenére, hogy egybehangzó sajtóértesülések szerint a Holland TT hétvégéjén be kellett volna jelenteni, hogy 2024-től a Dunlop helyett a Pirelli lesz a kizárólagos gumiszállító a Moto2-ben és a Moto3-ban, ez nem történt meg. Ennek állítólag az az oka, hogy a MotoGP első emberei nem olvastak el figyelmesen egy szerződést.
Miközben a pályán zajlottak az események, a háttérben nagy bejelentés volt készülőben a Holland TT hétvégéjén. Pénteken a nemzetközi sajtó legjelesebb képviselői is megírták, hogy a következő napokban hivatalossá válik, hogy 2024-től a Pirelli lesz a Moto2 és a Moto3 kizárólagos gumiszállítója. Erről állítólag már a MotoGP abroncsait adó Michelint is tájékoztatták, ám a közlemény végül egyik fél honlapján sem jelent meg.
Hogy ennek mi az oka, azt nem tudni biztosan, de a paddockban elterjedt egy elmélet, miszerint a MotoGP, illetve a Moto2 és a Moto3 kereskedelmi jogait birtokló Dorna illetékesei nem olvasták el figyelmesen a két kisebb kategória jelenlegi beszállítójával, a Dunloppal kötött szerződést. Ebben állítólag az áll, hogy a brit vállalat be akar szállni a következő ciklusra kiírt pályázatba. A Dorna azonban tagadja ezt a pletykát.
A SPEEDWEEK.com-on megjelent cikkben azonban azt is hozzáteszik, hogy az elmaradt bejelentés ellenére biztosra vehető, hogy 2024-ben mind a Moto2, mind a Moto3 csapatai a Pirelli abroncsait fogják használni. Emellett pedig néhány juniorkategóriában is ők veszik át ezt a szerepet, miután a Superbike- és a Supersport-világbajnokságban már jelen vannak.
Nagyon úgy tűnik, hogy jövőre már nem a Dunlop lesz a Moto2 és a Moto3 gumiszállítója (Fotó: MotoGP Media)
A Dorna és a Pirelli három és fél héttel ezelőtt tárgyaltak, amikor Carmelo Ezpeleta, a cég vezérigazgatója, valamint fia, a sportigazgatóként tevékenykedő Carlos ellátogatott Barcelonába, a Forma-1-es Spanyol Nagydíj hétvégéjére. Ekkor találkoztak a négykerekű csúcskategória elnök-vezérigazgatójával, Stefano Domenicalival, de ami ebből a szempontból sokkal fontosabb, hogy az olasz gumigyártó képviselőivel is leültek.
A Dunlop a Moto2-nak 2010, míg a Moto3-nak 2012 óta kizárólagos gumiszállítója, vagyis mindkét sorozatban annak életre hívása óta jelen van. A versenyzők mostanában az első gumival nincsenek maradéktalanul megelégedve, mivel szerintük a visszajelzés tekintetében a határon van, és lenne még tér az optimalizálásra. Alex Baumgärtel, a Kalex ügyvezető igazgatója ellenben egy pozitívumot emelt ki. „A Pirellire történő váltás érdekes lenne, a Dunlop a legutóbbi esőgumikkal például előrelépett.”
Az, hogy lényegében már csak a bejelentésre kell várni, abból is kiderül, hogy a Moto2 csapatai Assenben már arról érdeklődtek, hogy mikortól vehetik igénybe a Pirelli tesztgumijait. Ami a királykategóriát illeti, ott pár évig még egészen biztosan nem lesz változás, hiszen a Bridgestone-t 2016-ban váltó Michelin 2026-ig rendelkezik kizárólagos szerződéssel.
Raúl Fernández önkritikusan nyilatkozott, miután a Holland TT-n hibázott, miközben anélkül életében először a legjobb tízben végezhetett volna a MotoGP-ben. Az RNF Aprilia versenyzője ezzel együtt pozitívumot is talált a hétvégében.
Raúl Fernández csak a szezonnyitón megsérült Pol Espargarót, valamint a küszködő és jelenleg szintén sérült Joan Mirt előzi meg a tabellán a MotoGP állandó versenyzői közül. Utóbbit már a Holland TT-n ugrotta át, de ennél is előrébb léphetett volna az összetettben, ha nem követ el egy komoly hibát, amely miatt rengeteg időt veszített.
A mezőny legfiatalabb pilótája azért küzdött, hogy életében először a legjobb tízben végezzen egy királykategóriás futamon. A másodéves motoros eddigi legjobb eredménye a tizenkettedik pozíció volt, amelyet tavaly a Sachsenringen és Valenciában is elért, és végül Assenben is itt intették le. A 22 éves motoros rendkívül önkritikusan nyilatkozott.
„Idióta voltam – ostorozta magát hibája miatt. – Kiválóan éreztem magam a motoron. Szombaton két órán át dolgoztunk az elektronikán. Aztán viszont a tizenegyes kanyarban közel voltam ahhoz, hogy elszálljak. Hibáztam, és ott elbuktam a versenyt. Talán néha túl ambiciózus vagyok. Amikor láttam, hogy utolértük [Luca] Marinit, [Álex] Márquezt, Nakagami [Takaakit] és Miguel [Oliveirát], azt mondtam magamban, hogy »talán ma van az a nap«, és ekkor követtem el a hibát. Nem estem el, de messze [lesodródtam a pályáról], és tizenöt-húsz másodpercet vesztettem. Ezután visszamentem a pályára, és megpróbáltam több információt és tapasztalatot gyűjteni ezen a motoron.”
Fernández számára kiemelkedő eredményt bukott el (Fotó: MotoGP Media)
Figyelembe véve, hogy csapattársa nem sokkal később kiesett, Fernández legrosszabb esetben is a kilencedik helyet szerezhette volna meg Nakagami mögött, de ha tudja tartani az előtte lévők tempóját, akkor nyilvánvalóan a jobb pozíciókért is megküzdhetett volna. Ezt a lehetőséget elszalasztotta, amit sajnál, de a pozitívumot is megtalálta a hétvégében.
„Szeretnék bocsánatot kérni a csapattól és az Apriliától – fogalmazott. – Ugyanakkor örülök, mert az előző három futamon láttuk, hogy napról napra közeledünk. Néha azonban nyugodtnak kell maradni. Dolgoznom kell azon, hogy higgadt maradjak, különben nem fogom elérni a bennem rejlő potenciált. Az ostoba hiba miatt nem értünk el jó eredményt, így nem tudtuk növelni az önbizalmunkat. Igen, a tizenkettedik helyen fejeztem be a versenyt, de a hiba nélkül talán az első hét vagy hat helyért küzdhettem volna, ami jó lett volna nekünk. Ezen többet kell gondolkodnom.”
Fernández így csak Stefan Bradlt és Jonas Folgert tudta megelőzni a célba érők közül. A spanyol versenyző a huszonharmadik helyen áll az összetettben, miután nyolc forduló alatt 8 pontot gyűjtött. Korábban egyszer a tizennegyedik, kétszer pedig a tizenötödik pozícióban intették le, míg egyszer az első tizenötön kívül látta meg a kockás zászlót, kétszer kiesett, Le Mans-ban pedig nem állt rajthoz.
A MotoGP orvosi csapatát vezető szakember elárulta, mi zajlott le Marc Márquez németországi sérülése és az asseni visszalépés között. Dr. Ángel Charte arra is kitért, hogy a spanyol versenyzőt a bordatörés miatt várhatóan nem kell megműteni.
Azok után, hogy Marc Márquez kihagyta a Német Nagydíj főfutamát, az előző hétvégén a Holland TT-n is megtette ugyanezt. A Honda motorosáról így nyolc forduló után is elmondható, hogy egyetlen vasárnapi viadalt sem fejezett be idén, hiszen háromszor kiesett, ötször pedig el sem indult. Ami az asseni esetet illeti, az ahhoz vezető folyamatról részletesen beszámolt a MotoGP főorvosa.
Mint ismert, Marc Márquez ötször is bukott a Sachsenringen. Ezek közül az utolsó, a bemelegítésen elszenvedett balesete volt a legsúlyosabb, aminek következtében három testrésze is megsérült. Bár az orvosok akkor alkalmasnak nyilvánították a versenyzésre, nem sokkal később ő maga döntött úgy, hogy nem indul el az egyik kedvenc pályáján.
„Mint tudják, Marc Németországban eltörte a hüvelykujjának ujjpercét a bal kezén, és a jobb bokája magasságában nagy zúzódást szenvedett el – nyilatkozta dr. Ángel Charte, a MotoGP orvosi csapatát vezető szakember a DAZN műsorában. –Akkor mindez összeegyeztethető volt azzal, hogy kimenjen a pályára. [Utána viszont] úgy vélte, öt esés után teste eléggé meggyötört volt ebből a szempontból.”
A következő hét első részében a nyilvánosság csak annyit érzékelt, hogy bejelentették, hogy Márquez versenyezni fog Assenben. A pénteki edzések után azonban kiderült, amit eddig a közvélemény nem tudott: a 30 éves pilótának bordarepedése is van, amely igencsak hátráltatta a vezetésben. Az egyetlen pozitívum, hogy legalább az Enea Bastianinivel történt ütközés és az abból adódó esés nem súlyosbította a helyzetet.
„Visszatért Madridba, és három nappal később fájdalmai voltak a bordájában a jobb [oldalán] – idézte fel az eseményeket Charte. – Elment a kórházba, és [készült] néhány [röntgenfelvétel], amelyek kezdetben semmi rendelleneset nem mutattak. Ezeket láttam. Eljött Hollandiába, és a bordafájdalom egyre erősödött. A Quirón egészségügyi központban elvégeztek egy ultrahangot, és a második bordáján van egy kis törés, amely nagyon kellemetlenné teszi a légzést, a mozgást és minden mást. [Szombaton] beszéltem vele, kiment a pályára, volt egy kis esése, amelyről azt mondta, hogy nem lett következménye.”
Márquez az időmérőn és a sprintfutamon is rá egyáltalán nem jellemző módon nem kockáztatott, és mindkétszer a tizenhetedik helyen zárt. Vasárnap kora délelőtt aztán jött a hír, hogy nem vállalja az indulást a Holland TT főversenyén. Ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy először ő maga döntött a visszalépésről, de az orvosi csapat sem engedte volna rajthoz állni.
„[Vasárnap], amikor megláttam őt, [tudtam, hogy] nagyobb lett a törés – folytatta Charte. – Kicsit jobban elmozdult, ami hordozott magában kockázatot, mert a borda egy része felfelé mozdul, érintheti a mellhártyát, és légmellet okozhat. Úgy döntöttem, hogy nem mehet ki [a pályára]. Ez egy kemény, tisztán orvosi döntés volt, nem más. Most azt mondtam neki, hogy visszatér a madridi kórházba, ahol kezelik, és egy jól sikerült CT-vizsgálatot kell készíteni a mellkasáról, hogy pontosan lássuk az elmozdulást, és ennek megfelelően cselekedjünk. A bordatörés aligha igényel műtétet, nem annyira a sérülésről van szó, hanem a gyulladásról.”
Assenben Pedro Acosta tovább csökkentette a lemaradást a bajnokságot vezető Tony Arbolinóval szemben. A spanyol azonban a megszerzett dobogós helyezése helyett azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy nem kellett letöltenie egy újabb hosszú körös büntetést, amit az leső képsorok alapján ki kellett volna szabni rá.
Pedro Acosta a szezon legrosszabb kvalifikációs eredményét érte el szombaton Assenben a 6. rajthelyével. Az eddigi nagydíjakon a Red Bull KTM Ajo versenyzője lenyűgöző öt alkalommal állhatott fel a rajtrács első sorába, legutóbb a Sachsenrinen szerzett pole pozíciót.
A Kalex versenyzőjének ezenkívül voltak gondjai a futamon is:
„Nehéz verseny volt” ─ erősítette meg Acosta, aki az első kört a 8. helyen zárta.
„Általában jól szokott sikerülni, de ezúttal nem sikerült optimális rajtot vennem.”
Ennek ellenére a 19 éves versenyző a futam előrehaladtával felküzdötte magát a harmadik helyre, és nyolc körrel a vége előttig Jake Dixonnal és Ai Ogurával küzdött a futamgyőzelemért. Acosta azonban a 15. körben hibázott, és kiesett a győzelemért folytatott harcból. A spanyol a Geert Timmer sikánt levágta, melynek eredményeképp hosszú körös büntetést kapott.
Here's the reason why @37_pedroacosta didn't have to repeat the LLP 🔎
A 2021-es Moto3-as világbajnok két körrel később teljesítette ezt, de látszólag nem helyesen. A kamera szemszögéből ugyanis úgy tűnt, mintha Acosta átlépte volna a fehér vonalat, ami arra kötelezte volna, hogy a büntetőívet újra teljesítse. A versenyigazgatóság azonban úgy ítélte meg, hogy a büntetést szabályosan töltötte le. Ahogy a később nyilvánosságra hozott CCTV-felvételből kiderült, Acosta valószínűleg valóban a kijelölt pályaterületen maradt, és nem hajtott be motorjával a zöld területre.
„Természetesen egy kicsit közel voltam a vonalhoz, de ilyen a versenyzés. Ha ki tudom használni a millimétereket a vonalig, akkor ki is használom őket.”
Acosta végül elégedett volt a 3. hellyel, ami a hatodik dobogója ebben a szezonban.
„Tudtam, hogy a pálya nem fekszik nekem annyira. Bár a sikánban a tapadási problémák miatt elkövettem azt a furcsa hibát, a dobogó szép eredmény.”
Az összesített tabellán Acosta nyolc pontra csökkentette hátrányát a vezető Tony Arbolinóval szemben.
556 lehetséges jelölttel bővült a lehetséges leendő magyar motoros világbajnokok listája, a 2022–23-as tanévben ennyi kisiskolás látogathatott el Talmácsi Gábor versenypályájára, hogy megismerhesse a motorozást és tanuljon a közlekedésbiztonságról.
Az idei tanév során összesen 556 gyermeknek tanították meg a motorozás alapjait a Hernádon található Talmácsi Ringen, Talmácsi Gábor világbajnok motorversenyzőnk felügyelete alatt. A Nemzeti Tehetség Program keretein belül, a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával megvalósuló program célja, hogy hogy az általános iskolás, fiatal korosztályt bevezessék a motorsport világába, megmutassák számukra a sportból fakadó előnyöket és a motorozást mint sportot, valamint, hogy felfedezzék és a sportág számára megtartsák azokat a diákokat, akik kiemelkedő tehetséget mutatnak a motorsportban. A motorozás mellett a közlekedésbiztonságról is beszélgethettek a jelenlévő rendőrökkel, sőt, a bátrabbak még a rendőrmotorra is felülhettek!
Hogy miért célszerű gyermekkorban megismertetni a motorozást? Ezt Talmácsi Gábor, Magyarország egyetlen motoros világbajnoka és a program fővédnöke foglalta össze:
Talmácsi Gábor vezetésével zajlott az oktatás (Fotó: Talmácsi Média)
„A gyerekek könnyen tanulnak, és a minimotorok segítségével, amelyek sebessége korlátozva van, elsajátíthatják a motorozás alapjait. Mindez gyerekkorban azért optimális, mert játékosan tanulják meg a motorkezelést. Az automata motorokon két fék van, ahogy azt hagyományosan a kerékpárokon is megszokhatták, így a kétkerekű biciklin egyensúlyozni tudó gyermekek részére pár lépésben megtanítható a motor kezelése, mint például a fék-gáz kapcsolat, az elindulás és megállás. A gyerekek koncentrációs képessége fejlődik a sporttal, és a térlátásuk megnő.”
„Szükség van a motorsport területén az utánpótlásra, versenyzőkre és szakemberekre egyaránt. A Talmácsi Ring és a mobilpályánk fontosságát jól mutatja, hogy a jelenlegi aktív gyorsasági motoros utánpótlás mezőnyének 80-90 százaléka itt ismerkedett meg az alapokkal. Ez a mostani program valóban betekintést nyújt a gyermekek számára a motorozásba, amelynek alapismeretei után a közutakon is könnyebben boldogulnak majd a későbbiekben, ha most nem is döntenek a sport folytatása mellett. Ennek ellenére reméljük, hogy minél több gyerek, és természetesen szülő dönt a motorozás mint sportolási forma mellett, és ehhez mi a pályánkon minden lehetséges támogatást megadunk. Egy ilyen lehetőség a gyermekeknek örök élményt okoz, ami a motorokhoz való hozzáállásukat pozitív irányba billenti. A városi mobilitásban a motorok szerepe a jövőben nagy hangsúlyt kap nemzetközi szinten, éppen ezért szomorú, hogy a motoros utánpótlás nemcsak a versenypályán tűnt el Magyarországon az évek alatt, de a közutakon is a fiatalok egyre kevésbé ülnek motorra. Reméljük, ez a tendencia hamarosan megváltozik.”
„Természetesen nem állítjuk, hogy minden gyerekből világbajnok lesz, aki most kipróbálhatta nálunk a sportot, de több olyan tehetséges fiatal van, aki már visszajár hozzánk edzésre, bízunk benne, hogy a nyári szünet adta szabadidőt kihasználva még többen válnak majd sportolóvá. A programunk sikerét pedig nemcsak az élsportolók, szabadidő-sportolók számának növelésében lehet látni, hanem már arra is büszkék vagyunk, hogy az iskolák gyerekei sokkal tudatosabb közlekedők lesznek, akár az oktatás, akár a saját tapasztalatok miatt. Ilyen fontos tapasztalat például, amin sok gyerek elcsodálkozott, hogy mennyire korlátozott a látótér a bukósisakban. Többem maguktól megfogalmazták, hogy ezentúl sokkal jobban figyelnek, ha motoros jön feléjük az utcán, mert tudják, hogy nem látja őket jól a sisakban.”
A program célja, a Nemzeti Tehetség Programmal összhangban, hogy a sportolás iránt nyitott és sportokban tehetséges gyermekeknek perspektívát nyisson, hiszen a Talmácsi Ring környékén található kistelepüléseken korlátozott számban találhatóak csak szervezett sportolási lehetőségek, versenyekre való felkészítés. Fontos szempont tehát, hogy a környékre iskolába járó gyermekeknek bemutatásra kerüljenek a sportolás jótékony hatásai és a tehetségek azonosításával, a tehetségükre való figyelemfelhívással növeljék a sportolás iránti motivációt.
A program során a gyermekek teljes védőfelszerelésben, képességeikhez megfelelően csökkentett teljesítményű kis méretű motorokon sajátíthatják el a motorozás alapjait. A Talmácsi Minimotor Program szakedzői folyamatosan jótanácsokkal látják el a fiatalokat, és állandó felügyeletet biztosítanak a motorozás során mindenkinek. A biztonságos, oktatásra tervezett versenypályán a nehezebb kanyarkombinációk ideális megoldása, valamint a lassabb haladás érdekében bójákkal is módosítanak a hagyományos nyomvonalon.
Céljuk az volt, hogy amellett, hogy minden résztvevő jól érezze magát, és pozitív élményekkel távozzon az oktatásról, hogy felfedezzék és meg is tartsák a tehetségeket a motorsport számára.
Álex Rinst, aki Mugellóban szenvedett súlyos lábsérülést, öt nappal a második madridi műtét után kiengedték a kórházból, és hazatérhetett Andorrába.
Álex Rins június 10-én az olasz hétvége sprintfutamán bukott az Arrabbiata 1-es kanyarban, melynek eredményeképp síp- és szárkapocscsonttörést szenvedett a jobb lábában. Az első műtétet még aznap este elvégezték a firenzei Careggi klinikán. Külső rögzítőt alkalmaztak, mivel a duzzanatnak először le kellett mennie.
Két nappal később az LCR Honda versenyzője már szállítható volt, így Madridban került sor a második beavatkozásra. Az orvosok eltávolították a külső rögzítőt, és a csontot belülről stabilizálták lemezekkel és csavarokkal.
16 days and 2 surgeries later we are going home! Those images explain the magnitude of crash and the amazing work of the doctors. It’s been hard but I will get back stronger fisically and mentally 💪🏻 Thank you everybody for your messages and for taking care of me!#MotoGP#42inspic.twitter.com/XNPLxvrR5y
Ma, kedden Rins boldogan jelentette be a közösségi médiában:
„16 nap és két műtét után végre hazamegyek.”
Ennek kísérőjeként a 27 éves, Andorrában élő spanyol posztolt néhány fotót, amelyeken a megpróbáltatásait dokumentálta.
„Ezek a képek jól mutatják az esés mértékét és az orvosok nagyszerű munkáját. Kemény volt, de fizikailag és mentálisan is megerősödve térek vissza. Mindenkinek köszönöm az üzeneteket és azt, hogy vigyáztak rám ezekben a napokban.”
Rins külön posztot is szentelt az őt kezelő orvosoknak: „Sok-sok köszönet dr. Vilának, dr. Gómez Arrayasnak és dr. Sangiovanninak és csapatuknak a segítségért és a munkájukért ezekben a hetekben. Hazamegyek!”
Many, many thanks to Dr. Vila, Dra. Gomez Arrayas & Dr Sangiovanni and their teams for their help and work during these weeks! We are going home! pic.twitter.com/uyogeXkqp7
Sajtóértesülések szerint a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna engedményeket akar tenni a Hondának és a Yamahának, nehogy a gyenge teljesítmény miatt kiszálljanak a sorozatból. A szabályok szerint azonban egyik márka sem kaphatna kedvezményeket, így ehhez a másik három gyártó beleegyezésére is szükség van.
1975 és 2021 között mindössze egyszer fordult elő a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájában, hogy nem japán gyártó versenyzője szerezte meg a világbajnoki címet. 2007-ben Casey Stoner révén a Ducatié lett a végső győzelem, azt leszámítva kizárólag a Yamaha, a Suzuki és a Honda motorosai értek fel a csúcsra.
Az elmúlt időszakban azonban nagyot fordult a világ: a Suzuki tavaly kiszállt a MotoGP-ből, míg a másik két japán gyártó kevés kiugró eredménytől eltekintve folyamatosan szenved. Ha pedig mindez így folytatódik, akkor fennáll a veszélye annak, hogy követik a Suzukit, és ők is távoznak a szériából, ami könnyen lehet, hogy egyet jelentene a MotoGP halálával.
Ráadásul ennél a két gyártónál versenyez a mezőny két kiemelkedő pilótája Marc Márquez, illetve Fabio Quartararo személyében. Főleg előbbi esetében van realitása annak a forgatókönyvnek, hogy ha a Honda továbbra sem tud versenyképes motort adni neki, akkor visszavonul, esetleg kihagy egy évet. Dani Pedrosa tesztpilótává avanzsálása, valamint Jorge Lorenzo és főleg Valentino Rossi visszavonulása után pedig a sportágnak nem tenne jót, ha elveszítené a jelenlegi mezőny egyetlen szupersztárját.
A problémát a MotoGP kereskedelmi jogainak tulajdonosa, a Dorna is érzékelte, és a SPEEDWEEK.com beszámolója szerint nem hivatalos egyeztetéseket kezdtek annak érdekében, hogy a két japán gyártó engedményeket kapjon. Ezt azonban nem lesz egyszerű elérniük, még úgy sem, hogy közel tíz évvel ezelőtt volt már példa hasonlóra.
A 2010-es évek első felében a Ducati volt hasonló helyzetben. Akkor kilenc nappal a 2014-es idény kezdete előtt megegyeztek Carmelo Ezpeletával, a Dorna vezérigazgatójával, hogy arra és az azt követő szezonra jó néhány kedvezményt kapnak. Ezek közé tartozott a több privát teszt, hogy motoronként tizenkét erőforrást használhattak fel, miközben a többiek csak ötöt, illetve az, hogy a futamok során két literrel több üzemanyag állt a rendelkezésükre.
Ennek már 2014-ben is voltak hatásai, Andrea Iannone például megdöntötte a sebességrekordot, hiszen 349.6 km/h-t mértek nála Mugellóban. Aztán szépen lassan javultak az eredmények: az első két évben egyre több dobogót szereztek, 2016-ban aztán már győzelmek is jöttek, majd 2017 és 2019 között rendre Andrea Dovizioso lett a második az összetettben Márquez mögött. 2020-ban már megszerezték a gyártók világbajnoki címét, amihez aztán hozzácsapták a csapatok közötti győzelmet, tavaly pedig már az egyéni elsőség is meglett. Idén valósággal uralják a mezőnyt, és az eddigi nyolcból hét alkalommal valamelyik Ducati győzött a futamon.
Az akkori és a mostani helyzet között azonban van egy nem elhanyagolható különbség: a Ducati 2013-ban egyszer sem állhatott a dobogóra, így a szabályok lehetővé tették a kedvezményeket. A Honda azonban tavaly egy harmadik és egy második helyet is szerzett Pol Espargaró, illetve Márquez révén, nem beszélve Álex Rins idei győzelméről, így hiába vetette fel Stefan Bradl, a japánok tesztpilótája már tavaly áprilisban a koncessziós jogokat, erre papíron nincs lehetőség. Hasonló a helyzet a Yamahával, amely tavaly még a vb-címért is harcban volt Quartararónak köszönhetően, idén pedig Austinban dobogóra állhatott a francia motoros.
„Egy gyártó csak akkor kapja meg az engedményeket, ha egy teljes szezonban egyetlen »kedvezménypontot« sem gyűjt – jelentette ki Danny Aldridge, a MotoGP technikai igazgatója. – Ha például egy gyártó a következő két évben csak egyetlen koncessziós pontot is szerez, akkor nem kap engedményeket. Még egyetlen dobogós helyezéssel is »nem koncessziós gyártó« marad.”
Quartararo harmadik helye, illetve Rins győzelme Austinban nem minden szempontból jelentett előnyt (Fotó: MotoGP Media)
A Dorna vezetősége azonban bízik benne, hogy sikerül elérni, hogy a japán gyártók kapjanak némi kedvezményt. Egyelőre viszont még nem zajlanak hivatalos egyeztetések a témában, így az sem világos, hogy ez mikortól lépne érvénybe. Annyit legalább már sikerült tisztázni, hogy a sokszor büszke japánok nem zárkóznak el ettől a fajta segítségtől egyik oldalról sem.
Felmerül a kérdés, hogy amennyiben összejön a Dorna célja, miben kaphatnak engedményeket az érintett gyártók. Erre lehetséges válasz az idényenként felhasználható tesztgumik száma (ez tavaly gyártónként 240 volt, idén 200), szezononként egy vagy két erőforrás-fejlesztés lehetővé tétele, nagyobb szabadság az aerodinamikai csomagot illetően (jelenleg minden versenyző kettőt használhat egy évben), illetve persze néhány extra tesztnap. A szezonzáró Valenciai Nagydíj utáni tesztelésig ugyanis már csak a szeptemberi misanói teszt van hátra.
Azonban nyilvánvaló, hogy ehhez a másik három gyártó, a Ducati, a KTM és az Aprilia beleegyezésére is szükség lesz. Nekik rövid távon nyilvánvalóan nem érdekük, hogy segítsék a nagy riválisokat, amelyet jelenleg legalább a pályán le tudnak győzni, ha már a közúti motorok piacán esélyük sincs szembeszállni velük. Ennek megfelelően jelenleg úgy tűnik, hogy a Dorna ezen a ponton ellenállásba ütközik.
„Nem felelnek meg a követelményeknek, hogy megkapják az engedményeket – válaszolta Massimo Rivola, az Aprilia Racing vezérigazgatója a SPEEDWEEK.com kérdésére. – Szóval nem fogunk beleegyezni.” Nem lenne meglepő, hogy ha a Ducati és a KTM is hasonlóan reagálna, innentől kezdve pedig vélhetően egy kompromisszumos megoldást kell kitalálniuk a feleknek.