back to top
2025. augusztus 22. 17:53
Kezdőlap Blog Oldal 468

A fejlődő KTM csapatfőnöke elárulta, melyik döntésüket sajnálják igazán

0

Francesco Guidotti elárulta, Miguel Oliveira tavaly év végi távozását nagyon sajnálják a KTM-nél, de szükséges lépés volt. Az osztrákok gyári istállójának csapatfőnöke annak kapcsán is megszólalt, hogy több embert is elhoztak a Ducatitól.

Az elmúlt időszakban a KTM jelentős mértékben fejlődött. Ennek már tavaly is megvolt az előjele, hiszen a gyári alakulat a második helyen végzett a csapatok közötti bajnokságban, de a gyártóknál akkor még csak negyedikként zártak. Mostanra viszont nagyon úgy tűnik, hogy a Yamaha mellett az Apriliát is lehagyták, így már csak a Ducati van előttük.

Igaz, ehhez kellett hozni némi áldozatot is. A KTM ugyanis az idei szezonra szerződtette Jack Millert, így Miguel Oliveirának nem maradt hely a gyári istállónál. Miután a portugál versenyző nem volt hajlandó visszatérni a Tech3-hoz, kénytelenek voltak elengedni őt az RNF Apriliához. Francesco Guidotti elárulta, ennek egyáltalán nem örültek.

„Nagyon sajnáljuk, hogy el kellett küldenünk egy olyan gyors versenyzőt, mint Oliveira, miután nem találtunk kompromisszumot – nyilatkozta a Red Bull KTM csapatfőnöke a La Gazzetta dello Sportnak. – Azonban szükségünk volt a változásra, mert négy, kizárólag KTM-es tapasztalattal rendelkező pilótával egy nehezen menedzselhető körforgásba kerültünk. Szükségünk volt valakire, akinek van tapasztalata máshonnan, hogy segítsen megérteni a problémákat. Az volt a szerencse, hogy Jack Miller megerősítette, amit már korábban is gondoltunk. Már korábban is egy olyan fejlesztési úton jártunk, amely helyesnek bizonyult, és a kis lépések helyett fontos előrelépésekbe kezdtünk.”

Szuperalkura készül a Honda és a KTM, de milyen szerepe lehet Marc Márqueznek?

Bár a pályán nyújtott teljesítménye sokszor hagy kívánnivalót maga után, Miller kétségtelenül hasznos tapasztalattal rendelkezik a KTM számára, hiszen a mezőny legjobb motorjával rendelkező gyártótól, annak is a gyári csapatától érkezett. Persze nem ő az egyetlen igazolás a közelmúltból, hiszen Guidottiit is 2021 decemberében nevezték ki. Mindez persze egy folyamat része volt.

„Mattighofenben 2021-ben megértették, hogy sebességet kell váltanunk, ezért végrehajtották egy módosításról szóló programot – magyarázta az olasz szakember. – Örülök, hogy engem választottak, de ez a változás a csúcson hozott döntés eredménye. Mint minden területen, ha az ember fejlődni akar, olyan embereket kell felvennie, akik szakértői az adott területnek. A fejlődésért viszont nem csak nekem jár az elismerés. Volt egy vállalat, amely megértette, ideje tempót váltani, hogy elmozduljon egy olyan menedzsmenttől, amelyben a semmiből indulva, véletlenszerűen kellett lövöldözni. Aztán pedig, miután elértünk egy bizonyos szintet, a struktúrától kezdve minden jobb lett, és a részletekre összpontosítottunk.”

Ráadásul nem Miller az egyetlen, akit a KTM elhozott a közelmúltban rendkívül sikeressé váló Ducatitól. Vele együtt érkezett a főmérnöke, Christian Pupulin, rajtuk kívül pedig Fabiano Sterlacchinit technikai igazgatónak, Alberto Giribuolát teljesítménymérnöknek szerződtették. Guidotti kiemelte, az a fontos, hogy olyan rendszer épüljön fel, amelyben adott esetben ki lehet cserélni az elemeket.

„Egyértelmű, hogy a növekedéshez meg kell nézni, ki a referencia – folytatta. – Nem hiszem, hogy a Ducati számára ez gondot jelentett, mert a mára elért szinten a szervezet többet számít. Kicsit a japán módszerre hasonlított, ha össze akarjuk vetni. Ez egy jól bevált rendszer, ahol még az emberek kicserélésével is jól forognak a fogaskerekek. Itt, a KTM-nél fel kellett gyorsítani a folyamatot, logikus, hogy a paddockban halásztak [embereket].”

Az önkritikus Quartararóra nagy hatással volt Marc Márquez küszködése és bukássorozata

0

Fabio Quartararo elárulta, a Német Nagydíj nagy hatással volt rá Marc Márquez miatt. A Yamaha pilótája saját magát is felelősnek tartja a kialakult helyzetért.

A MotoGP idei szezonjára mélypontra kerültek a japán gyártók. A Yamaha és a Honda a vonatkozó tabella utolsó két helyét foglalják el, és jelenleg teljesen sansztalannak tűnik, hogy egymáson kívül bárkivel is harcolhatnának a jobb pozícióért. Mindezt annak ellenére, hogy a mezőny legjobbnak tartott versenyzői közül egyet-egyet foglalkoztatnak Fabio Quartararo, illetve Marc Márquez személyében.

Mindkét világbajnok számára óriási csalódást jelent ez a szezon, hiszen nemhogy a győzelemre nincs esélyük, de a dobogóért is ritkán küzdhetnek. Ami a francia pilótát illeti, ő riválisa teljesítményét is figyelemmel kíséri, és már többször megnyilvánult róla. Most pedig elárulta, hogy a Német Nagydíj hétvégéjén történtek, illetve Márquez bukásai elgondolkodtatták őt.

„A verseny, amely nagy hatással volt rám, az a sachsenringi volt, különösen a sprintfutam – utalt arra a helyszínre, ahol a spanyol motoros korábban legyőzhetetlen volt vasárnaponként, de idén ötször is bukott. – Marc példáját veszem, mert számomra ő a referencia a motorozásban. A Sachsenringen minden versenyt megnyert, amelyen [elindult], idén pedig kilencedik és tizedik a sprinten [valójában a tizenegyedik lett – a szerk.]. Nem hiszem, hogy egy év alatt elfelejtett volna motorozni. Látjuk, hogy a motor sokszor fontosabb a versenyzőnél.”

Quartararo ultimátumot adott a Yamahának, aztán átgondolta kijelentését

A két gyártó között a szezon felénél pontegyenlőség van, és bár Álex Rins austini győzelme miatt a Honda áll előkelőbb pozícióban, a látottak alapján talán mégis a Yamaha van kevésbé kilátástalan helyzetben. Utóbbi versenyzői ugyanis a motor adottságai miatt kevesebbet buknak, míg a riválisnál már három állandó pilótának is kellett futamot kihagynia sérülés miatt. Ettől függetlenül persze a Yamahának is javulni kell, és ezt Quartararo is tudja.

„Vannak gyengébb és erősebb pontjaink – fogalmazott a 2021-es MotoGP-világbajnok, majd arra is kitért, hogy ők miért buknak ritkábban. – A motorunk nem reagál annyira agresszívan, mint a Honda. Mindkettőnek megvannak a maga tulajdonságai, de jelenleg sok minden megnehezíti, hogy az első helyekért harcoljunk.”

A közvélemény hajlamos a gyártókra fogni a visszaesést, és a versenyzők felelőssége nem nagyon merül fel, főleg a két sztár esetében. Quartararo azonban most önkritikusan fogalmazott ezzel kapcsolatban. Bár tavaly egészen az utolsó futamig harcban volt a világbajnoki címért, a visszaesés már jóval korábban elkezdődött, ám ő nem változtatott időben a hozzáállásán.

„Nem reagáltam elég gyorsan ahhoz, hogy megváltozzak mint versenyző – ismerte el. – A mostani motorunk nem alkalmas a győzelemre, de fejben nyerni akartam. A végén, amikor az ember már száz százalékon van, többet akar nyújtani. A [szezon] első részében sokkal többet kellett volna tanulnom, mint amennyit tanultam, ami semmi nem volt. Tanulnom kellett volna a hibáimból, a nehéz pillanatokban szerzett tapasztalataimból. A második részében változtatni akarok ezen. Száz százalékot akarok nyújtani anélkül, hogy az eredményt nézném.”

Így vélekedik Rossi a sorozatos sikertelenséggel küzdő Viñalesről

0

Valentino Rossi első kézből tudja, hogy Maverick Viñales milyen képességekkel rendelkezik, hiszen négy évig voltak csapattársak. A spanyol azonban még nem tudta megismételni azokat a sikereket, melyeket korábban a Yamaha nyergében elért.

Rossi a legutóbbi osztrák hétvégén jelen volt, és látta, ahogy korábbi csapattársa két szörnyű rajtot is produkált, ami a lehetséges dobogós helyezésekbe került.

„Véleményem szerint a rajtoknak fontos technikai része van, de nem szabad megfeledkezni a pszichológiai részről sem” ─ idézi Rossit a MOW.

„Ez az, hogy a versenyző hogyan érzi magát fejben, amikor egyedül van ott, amikor a verseny elindul, ami mindig egy kritikus pillanat. Ez nem feltétlenül reakció kérdése, mert van az a versenyző, aki nyugodt a rajtnál, van az, aki izgatott, koncentrált, és van ehelyett az, aki szeretné az eredményt, de már egy ideje nem jött el, vagy tudja, hogy képes rá, de feszült. A végén a másodperc töredékéről van szó.”

Maverick Viñalesnek majdnem sikerült, de Pecco Bagnaia ellen nem volt ellenszere az időmérőn

„Maverick nagyon erősnek tűnik nekem, [szombaton] lenyűgözött a pályán, ő volt az, aki gyorsabban ment, aki jobban motorozott, de a végén mégsem jött össze a jó eredmény. Talán egy kicsit szenved ettől a dologtól, mert mindig ő az, aki a leggyorsabb az edzéseken, de aztán a végén vasárnap mindig hiányzik valami. Vagy rosszul rajtol, vagy hozzáér valakihez.”

A spanyol versenyző a rossz rajtnak köszönhetően a másodikról a hetedik helyre esett vissza az osztrák sprintfutamon az 1-es kanyar előtt, majd a főfutamon sem volt ez másképp.

A reakciója a következő volt: „Versenyzőként mindent megteszek, amit tudok, mindent, amit kérnek tőlem, de ezen a technikusoknak javítaniuk kell.”

A KTM nem akármilyen célt tűzött ki 2025-re a legkisebb kategóriában

0

Általában a tehetséges fiatal versenyzők villámgyorsan lépnek át a kis kategóriákon, és minél hamarabb a MotoGP-be akarnak jutni. A világbajnokságot vezető Daniel Holgado azonban kivétel.

Stefan Pierer a SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában a spielbergi hétvégén nagy hírt jelentett be: a Moto3-as világbajnokságot vezető Daniel Holgado 2024-ben még egy szezont fog motorozni a Red Bull KTM Tech3 csapatnál a legkisebb kategóriában.

„Hosszú ideje nem volt kétszeres világbajnok a kis géposztályban” ─ jegyezte meg Stefan Pierer.

Bár a fiatal spanyol 2023-as bajnoki címe még nem biztos, Holgado a világbajnokság felénél 26 ponttal előzi meg Ayumu Sasakit.

A célvonal előtti métereken dőlt el Daniel Holgado javára az őrületes mugellói futam végeredménye

Szigorúan véve még soha nem volt olyan versenyző, aki egymás után két világbajnoki címet szerzett volna a 2012-ben bevezetett Moto3-as géposztályban. A 125 köbcentis kétüteműek osztályában az utolsó versenyző, akinek ez a bravúr sikerült, a japán Haruchika Aoki volt Arie Molenaar Hondáján 1995-ben és 1996-ban.

Hervé Poncharal, aki a Red Bull KTM Tech3 Moto3-as csapatának tulajdonosa, örül védence döntésének.

„Úgy gondolom, hogy ez volt a helyes lépés Dani részéről. A Pierer Mobility családon belül 2025-re még mindig feljebb léphet a Moto2-be, és választhat egy top Moto2-es csapatot.”

„Emellett Dani Holgado extra motivációt kap a 2024-es Moto3-as világbajnokságra, mivel a KTM egy teljesen új motort fejleszt. Dani hétfőn, Silverstone után már tesztelte is ezt Angliában, és el volt ragadtatva. Nagyon különbözik az idei motortól.”

Holgado az első tíz versenyen már három GP-győzelmet, egy második és egy harmadik helyet szerzett. Az egyetlen nullázása akkor történt, amikor Assenben bukott.

Aleix Espargaró ijesztő dologra hívta fel a figyelmet az Indiai Nagydíj kapcsán

0

A szeptemberben megrendezésre kerülő Indiai Nagydíj előtt nagy a pörgés a paddockban. Aleix Espargaró, az Aprilia gyári pilótája hangsúlyozta, hogy a versenyzők biztonsága a legfontosabb.

Az ázsiai piac további fejlesztése érdekében a Dorna úgy döntött, hogy idén az Indiai GP-nek ad otthont. A versenyre szeptember 22-24. között kerül sor a Greater Noida melletti Buddh Circuit pályán, amely már korábban is adott otthont Forma-1-es futamoknak. A Superbike-világbajnokság a konkrét tervek ellenére sem jött Indiába, ennek okai a szigorú vámszabályok voltak.

Hasonló sorsra juthatnak idén a MotoGP-csapatok is, akiknek már így is hatalmas akadályokkal kell megküzdeniük. Ennek ellenére a Dorna továbbra is kitart a szeptemberi időpont mellett.

Nemcsak a szigorú nevezési szabályok adhatnak aggodalomra okot a csapatoknak, hanem az indiai pálya biztonsága is. A FIM biztonsági felelőse, Tome Alfonso novemberben a Indiába utazott, hogy megismerkedjen a helyszíni körülményekkel. Ennek során fény derült néhány dologra:

„A fő hangsúly eleinte mindig a kifutó zónákon volt. Általánosságban azt kértük, hogy csökkentsük az aszfaltos területeket és bővítsük a kavicságyakat néhány helyen, nevezetesen az 1-es, 2-es, 3-as, 4-es, 5-ös, 7-es, 13-as és 14-es kanyarokban.”

2024-től India is szerepelhet a MotoGP naptárjában

„Úgy döntöttünk, hogy további változtatásokat hajtunk végre a 3., 13. és 14. kanyarban is, ahol növeljük a kifutó területeket. Ezután módosítottuk a szegélyköveket, mivel korábban inkább az autóversenyzéshez tervezték őket.”

Aleix Espargaró, az Aprilia gyári pilótája is nyilatkozott a Buddh Circuit jelenlegi állapotáról:

„Egyelőre nem néztem meg közelebbről a pálya elrendezését vagy a biztonsági óvintézkedéseket, de természetesen remélem, hogy a pálya elég biztonságos ahhoz, hogy rajta motorozhassunk.”

„Massimo Rivola mutatott nekem egy fotót az utolsó kanyarról nemrég. Ott egy betonfalat lehetett látni. Remélem, hogy az illetékesek javítani fognak ezen a helyzeten. Szeretnék bízni bennük, és szeretnék bízni a Dornában is. Szóval várunk és meglátjuk, de ha még mindig ott van a fal, akkor nem fogunk ott versenyezni, semmi esélyünk.”

Aleix Espargaró kifakadt: Sokan elfelejtik a paddockban, hogy ki is az öcsém, és mennyit tett a KTM-ért

0

Aleix Espargarónak elege van abból, hogy az emberek megkérdőjelezik öccse teljesítményét a GASGAS Factory Racing Tech3-nál.

A spanyol versenyző közel három hete, a Brit Nagydíj alkalmával jelent meg újra a bajnokságban, egy olyan eseményen, amelyen az volt a célja, hogy bukás nélkül fejezze be a hétvégét, és kilométereket gyűjtsön egy olyan motoron, amely még mindig gyakorlatilag ismeretlen számára.

Ausztriában azonban a régi Pol Espargarót láthattuk, aki teljes ámulatba ejtette csapatát, miután a szombati sprintfutamban a hatodik helyet szerezte meg, ami nem kis teljesítmény egy olyan versenyzőtől, aki közel négy hónapig lábadozott sérüléséből.

Annak ellenére, hogy az ifjabbik Espargaró a paddockba való visszatérése óta mutatott elkötelezettséget, egyes hangok megkérdőjelezik azt, hogy a GASGAS csapatnál folytatná a következő szezonban; bár 2024 végéig szóló szerződése van, arról beszéltek, hogy idő előtt távozik, így az ő helye Pedro Acosta számára maradna szabadon, akinek jövője a MotoGP-ben már megerősítést nyert.

Megvan, kit áldozhat fel Acostáért a KTM?

Maga Espargaró Ausztriában cáfolta, hogy az év végén búcsút mondana a MotoGP-nek, és egyértelművé tette, hogy ő maga fogja meghozni a döntést, hogy félreáll, ha a fizikai állapota nem teszi lehetővé, hogy a legmagasabb szinten teljesítsen; amíg ez nem történik meg, a Repsol Honda Team egykori versenyzője nem szándékozik elengedni a jelenleg Hervé Poncharal csapatában elfoglalt helyét, és nincs is jobb ember, mint testvére, Aleix, hogy megvédje őt.

„Sokan a paddockban elfelejtik, hogy ki is Pol, mit ért el, mit tett ezért a márkáért. Ez nagyon feldühít.”

„Történik egy baleset, kiesel néhány hónapra, és benne van, hogy vissza kell vonulnod. Türelmesebbnek kell lennünk ebben a sportban, mert néha nem könnyű. Más versenyzők, akik sérülés után visszatérnek, tíz versenyen keresztül azt mondják, hogy nincsenek jól.”

Arra a kérdésre, hogy milyen dilemmában van a KTM, amikor Pedro Acosta helyét kell biztosítani a MotoGP-ben, Aleix nem titkolja, hogy az osztrákok „bonyolult helyzetben vannak”, és ismét kitart amellett, hogy öccsének szerződése van.

Zarco életében ez a prioritás most, nem a győzelem

0

Johann Zarco 2024-ben az LCR Honda csapathoz szerződik a nyolcadik MotoGP-szezonjára. Előtte azonban a Pramac Ducati versenyzője szeretné végre megszerezni első győzelmét a királykategóriában.

A MotoGP-ben eltöltött eddigi hét éve alatt Johann Zarco már versenyzett a Yamahánál (Tech 3), a KTM-nél (Red Bull KTM Factory Racing) és a Ducatinál (Avintia és Pramac). A francia 2019-ben háromszor is vendégszerepelt jövő évi csapatánál, az LCR Hondánál. Eddig összesen 17 alkalommal állt dobogón, de a kétszeres Moto2-es világbajnok még mindig nem tudott nyerni a királykategóriában.

A motogp.com-nak adott interjújában a 33 éves versenyző elmondta, miért nem a győzelem lebeg jelenleg a szeme előtt: „A célom az, hogy élvezzem a motorozást, mert ha csak a győzelemre koncentrálok, és nem nyerek, akkor frusztrált leszek. Viszont ha élvezem a versenyeket, akkor még jobban tudom ünnepelni a majd a győzelmet.”

Mindenkit sokkolt a Hondához igazoló Zarco, aki a pénzt választotta a világbajnok szerint

„Amikor nagyon rágörcsöltem a győzelemre, hibáztam. Amikor lehetőségem volt rá, mindig akadt egy versenyző, aki még nálam is erősebb volt. Az ilyesmin azonban nem szabad rágódni, mert ha a múltban élve pazarlod az energiádat, akkor lemaradsz a jelenről.”

A Pramac Ducatinál Zarco jelenleg a rajtrács vitathatatlanul legjobb motorján, a Desmosedici GP23-on ül. Az a tény azonban, hogy jövőre a Honda RC213V-vel valószínűleg jóval kisebbek lesznek az esélyei a győzelemre, nem zavarja különösebben a franciát: „Volt már néhány jó évem a Ducatival, de még mindig nem érzem magam 100%-osnak. Szóval még keresünk néhány részletet, hogy erősebbek legyünk. Természetesen a győzelem lenne a hab a tortán, de nem vagyok megszállottja. Szeretnék javítani, hogy elérjem ezt, van még 6 hónapom.”

„A győztes motoron ülök. Szóval mindent bele fogok adni, hogy jó eredményeket érjek el. Ha közben a dobogós helyekért is harcolhatok, az nagyon kielégítő lesz.”

A riválisok újabban barátok a MotoGP-ben? Egyvalaki számára biztosan nem

0

Valentino Rossinak szüksége volt Biaggi, Gibernau, Lorenzo, Stoner és Márquez ellenszenvére, hogy motiválja magát. Az új MotoGP-generáció tagjai azonban meglepően közvetlen, baráti viszonyt ápolnak egymással.

Az elmúlt két-három évben sok szurkolót meglepett, hogy a MotoGP riválisai néha milyen békésen bánnak egymással. Az olyan ellenfelek között, mint Sheene és Roberts, Doohan és Gardner, Rossi és Gibernau, Biaggi, Lorenzo és Márquez között egykor érezhető ellenségeskedés dúlt. Rossi nem zárkózott el attól, hogy Gibernau (Jerez 2005), Stoner (Laguna Seca 2008) és Márquez (Sepang 2015) ellen rivalizáljon. A bokszban feltörekvő Yamaha-csapattársával, Jorge Lorenzóval szemben egy falat húzatott fel, és megakadályozta, hogy a gyors MotoGP-újonc a jobb Bridgestone-gumit kapja 2008-ban.

Andrea Dovizioso Marc Márquez elleni párharcaiban nem maradt szem szárazon, de a két rivális mindig tisztelettel bánt egymással, szinte soha nem voltak csúnya szavak vagy becsmérlő megjegyzések köztük.

Az elmúlt években megváltozott a helyzet. Egyrészt számos MotoGP-pilóta, mint Pol és Aleix Espargaró, Fabio Quartararo, Álex Rins, Brad Binder adóügyi okokból a törpeállamban, Andorrában él. Másrészt Ibizán vagy Mallorcán találkoznak egy-egy nyaralás alkalmával, a VR46-os növendékek pedig pályafutásuk kezdete óta együtt edzenek.

Csapatfőnöke szerint Bagnaiának még fejlődnie kell, de mentalitása olyan, mint Stoneré

A KTM tanácsadója, Heinz Kinigadner, aki 1984-ben és 1985-ben 250 köbcentis motokrossz világbajnok volt, csodálkozik a sztárok békés egymás mellett élésén a királykategóriában:

„Régebben a Forma-1 tele volt egoistákkal, gondolok itt Laudára, Sennára, Prostra, Mansellre és Bergerre. Rossi idejében is hasonló volt a helyzet. Ma a MotoGP-ben minden ellenfél barát, megölelik egymást a parc fermében. Az egyetlen kivétel Marc Márquez, aki aligha megy oda egy versenyzőhöz, hogy megnézze, jól van-e, miután kiütötte őt a futamból. Egyedül Jack Miller nyitja ki néha a száját, de ő is inkább óvatosan.”

„Néhány versenyzőből hiányzik a gyilkos ösztön. A mi időnkben ez másképp volt. A motokrosszban akkoriban az volt a mottó: csak a földön fekvő ellenfél a jó ellenfél.”

„Ez csak show a kamera előtt, a valóságban nem vagyunk barátok” ─ viccelődött Pecco Bagnaia a Marco Bezzecchivel és mentorával, Valentino Rossival való közös ünneplés után Ausztriában.

„Sok időt töltünk együtt a pályán kívül is. Beszélgetünk a motorokról is, ez egyértelmű, de leginkább más dolgokról van szó. Az Akadémia összes srácával jó a kapcsolat. Szerintem ez nagyszerű, barátok vagyunk, és mi sem félünk kimondani, amit gondolunk.”

Bezzecchi egyetértett: „Én is így látom, sok éve ismerjük egymást, talán tíz éve. Pecco már akkor az Akadémia tagja volt, amikor én csatlakoztam, és már korán elkezdett velem foglalkozni. Így alakult ki ez a kapcsolat, és most már nagyon jó barátok vagyunk. Igazából nem sokat beszélgetünk a motorokról, ezt csak a versenyhétvégéken tesszük.”

„A Forma-1-es versenyzők nem bánnak ilyen közvetlenül egymással” ─ jegyezte meg Heinz Kinigadner. „Max Verstappen és Lewis Hamilton soha nem mennének el egymással pizzázni.”

Csapatfőnöke szerint Bagnaiának még fejlődnie kell, de mentalitása olyan, mint Stoneré

0

Francesco Bagnaia „ugyanolyan mentális hozzáállással” rendelkezik, mint Casey Stoner, véli a Ducati csapatfőnöke, Davide Tardozzi.

A híres olasz gyártó Casey Stoner 2007-es dicsősége óta egy generáción át szenvedett, mígnem Pecco Bagnaia tavaly diadalmaskodott.

„Stoner és Bagnaia két különböző versenyző, de a mentális hozzáállásuk ugyanaz” ─ mondta Davide Tardozzi az AS-nek.

„Szerintem Pecco még mindig fejlődik. Már a bajnoki cím megnyerésével is nagyot ugrott, de a legnagyobb ugrás fejben idén történt, a két argentin és az austini bukás után. Intelligens fiú, sokat beszélgetett a csapattal, és ami történt, az újabb lépésre késztette, hogy még inkább bajnok legyen. Most már megvan a megfelelő mentalitása. Pecco a nagyok közé fog kerülni. Jelenleg is látszik rajta, hogy fejlődik, ahogy azt már korábban is mondtam. A bajnokságot még nem nyertük meg, mert 62 pont semmi mindazzal, ami előttünk áll, és 37 pont a tét minden hétvégén.”

Bagnaia részletesen elmagyarázta a siker receptjét Spielbergben

„A legjobb dolog az, hogy megértette, hogyan kell dolgozni a győzelemért. Pénteken csak a motorra koncentrál, nem a gyors körökre. A legnagyobb erénye, hogy nagyon-nagyon jól tudja, hogyan kell leírni a problémákat a mérnököknek. Pontosan közvetíti, hogy mit csinál a motor. Minden versenyző elmondja, hogy mit csinál a motor, de ő tökéletesen leírja a problémát, és a mérnökök azt mondják, hogy olyan, mintha a motoron ülnének, amikor Pecco beszél. Vele tökéletesen megértik, hogy mi a probléma.”

A Ducati nem tudta megismételni Stoner 2007-es sikerét, még úgy sem, hogy olyan nagynevű versenyzőket szerződtettek korábban, mint Valentino Rossi és Jorge Lorenzo. Bagnaia azonban tavaly segített nekik visszatérni a MotoGP-világ élvonalába, és az idei szezonban ismét bajnoki címet nyerhet. Jelenleg vezeti a világbajnoki tabellát, az első 10 fordulóból öt nagydíjgyőzelemmel.

Marc Márquez nem akar 2027-ig várni, szabályváltoztatásokat sürget

0

Marc Márquez ismét figyelmeztetett a fejlett aerodinamika hatására a MotoGP-ben, hozzátéve, hogy 2027-ig várni a szabályok megváltoztatásával „túl késő”.

A szigorúbb guminyomás-ellenőrzéssel és a stop-go jelleggel együtt a leszorítóerő és a poros levegő hatását nevezték meg a múlt hétvégi osztrák MotoGP-n az előzések hiányának okaként.

„Erről már évekkel ezelőtt is beszéltem” ─ mondta Marc Márquez, amikor a vasárnapi show minőségéről kérdezték. „Vannak, akik az aerodinamikai dolgok ellen, mások mellette vannak.”

Szuperalkura készül a Honda és a KTM, de milyen szerepe lehet Marc Márqueznek?

„Ha mondasz valamit [az aero ellen], akkor az emberek azt mondják, hogy ‘azért, mert nem tudsz alkalmazkodni ezekhez az aerodinamikákhoz’. Tudsz alkalmazkodni, de a tényleges show most sokkal inkább a motorodtól függ, mert ha nincs meg az aerodinamikád, akkor tapadásod sincs. Ilyenkor a támadás és a versenyzők megelőzése egyre nehezebbé válik. Olyan lesz, mint a Forma-1. A Forma-1 pedig pont az ellenkező irányba halad.”

„Úgy tűnik, hogy [az F1] kevesebb leszorítóerőt akar. Mi pedig az ellenkező irányba haladunk. Minden alkalommal nagyobb, nagyobb, nagyobb, nagyobb. Úgy néz ki, hogy 2027-ben ez változni fog, de az már túl késő lesz.”

A technikai szabályok jelenlegi ötéves ciklusa 2026 végéig tart. Bármilyen változtatás addig csak biztonsági okokból vagy a gyártók egyhangú beleegyezésével történhet.