back to top
2025. augusztus 22. 16:03
Kezdőlap Blog Oldal 469

Szuperalkura készül a Honda és a KTM, de milyen szerepe lehet Marc Márqueznek?

0

A háttéralkuk világát éljük. Így ha nem lenne elég, amit a pályán tapasztalunk, egy kicsit a felszín mögé nézve olyan ízes sportpolitikai játszmákban találjuk magunkat, hogy ezt elnézve még Henry Kissinger is megnyalná mind a tíz ujját.

A MotoGP háza táján tapasztaltunk már egy s mást, hajmeresztő manőverek pedig nem csak a pályán történnek. Hónapok óta zeng a pletykakosár Marc Márquez KTM-hez történő igazolásáról. A témát elsőként mi fejtegettük bővebben, de mára mégis körvonalazódni látszott minden. Az osztrák futam előestéjén végül szokatlan események vették kezdetét, amikor Márquez egy televíziós beszélgetésen, Pit Beirer jelenlétében a KTM MotoGP-projektjét méltatta, sőt, egyenesen a legjobbnak nevezte, de azt is megerősítette, 2024 végéig élő szerződése van a Hondával, és szeretné, ha ez annak lejártáig így is maradna. Továbbá elmondta azt is, mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a japán gyártó újra csúcsformába kerüljön. Beirer erre csak helyeselt, és nyíltan közölte, sajnálja, hogy a spanyol klasszist nem sikerült megszerezni, de bízik benne, hogy ami késik, nem múlik.

Vége a titkolózásnak? Beirer számára hatalmas bók, hogy hírbe hozták Marc Márquezzel

Márquezt főszponzora, a Red Bull invitálta az eseményre és az azt követő gálavacsorára. Ettől függetlenül hasonló nyilatkozatot adott Joan Mir, a Repsol Honda másik versenyzője is. Amikor az egykori világbajnokot arról faggatták, milyen perspektívát lát a projektben, szintén elmondta, hogy sokszor elgondolkodott azon, könnyebb lenne feladnia, és esetlegesen visszavonulni, most viszont mégis úgy érzi, ki kell tartania, és biztosítania kell a munkaadóját a maradásról és a maximális energiabefektetésről.

A KTM egyik legfontosabb emberével vacsorázott Marc Márquez

A két nyilatkozatot egymás mellé állítva bizonyos ponton azt is érezhetnénk, egyfajta túsztárgyalások zajlanak a háttérben, sőt, a két versenyző kissé elvárt kommunikáció részesévé vált, talán pont azért, hogy adott esetben a szerződésben foglalt és ígért teljesítések a munkaadó részéről is maradéktalanul teljesüljenek.

Tény, furcsán érezte magát mindenki, és a kommunikáció során elejtett apró jelekből lehetett csak következtetni a jövőre, ami kissé már-már emlékeztetett egyfajta diplomáciai kommunikációra, annak is a legmagasabb változatára. Nevezhetjük ezt hidegháborúnak, túszdrámának, bárminek, de a paddock egész hétvégén mégis a Honda, illetve KTM egymásra utalt szerepéről suttogott, és egy titkos alkut emlegettek.

Az alku középpontjában pedig egyértelműen két igény foglal helyet. Az egyik oldalon a japán gyár sikerre éhes és renomét visszaszerezni kívánó álmai állnak, a másikon pedig az osztrákok ambiciózus magatartása, melynek keretein belül már a királykategóriába érkezésükkor, 2016-ban elmondták, világbajnoki címet szeretnének. Akkor a legtöbben még csak mosolyogtak a kijelentésen, mára viszont mindenki számára bizonyossá vált, a KTM nem viccelt, és a Red Bull feneketlen pénzeszsákjából annyit áldoztak már eddig is a MotoGP-projektre, amennyit nem szégyelltek.

Viszont úgy tűnik, a végső sikerhez szükségük lenne még két motorra, és még két versenyzőre. Könnyen kitalálhatják, Pedro Acosta és Marc Márquez a szóban forgó személyek. Ezen a ponton kezdődött minden, és vált egy elképesztő háttértörténetté az, aminek ma csak a felületét kapiskálhatjuk a nyilvánosság előtt.

Eldőlt, hogy a Moto2 egyik esélyesének biztosan nem lesz MotoGP-ülése jövőre

Az elmúlt napokban ugyanakkor tovább gyorsultak az események, miután mind Tony Arbolino, mind Jake Dixon jelezték, jövőre is a Moto2-es kategóriában folytatják pályafutásukat. Ez nagyjából egyetlen ülést jelent a Gresini csapatnál, így ezen a mellékszálon is megkezdődtek a találgatások, de próbáljunk nem elkalandozni egyéb vonalon, és koncentráljunk a fő csapásra. Hiszen tény, hogy mind Márquez, mind pedig Acosta kvalitásukat tekintve gyári csapatra érdemesek, így a szatellit opció esetükben háttérbe sorolandó. Az is tény, hogy míg Márquez esetében erről nem volt szó, Acostának bizony királykategóriás helyet ígért a KTM jövőre, függetlenül attól, hogy Gas Gas-ról, KTM-ről, vagy adott esetben Husqvarnáról beszélünk.

Újabb versenyző került le a MotoGP-ülésre esélyesek listájáról

Az is tény, hogy a gyár jelenlegi négy versenyzőjével kivétel nélkül interjút készített a sorozat hivatalos csatornája, és ebben Jack Miller, Augusto Fernández, és Pol Espargaró is elmondta, egészen biztosan van szerződésük a következő szezonra, így maradnak a csapatban. Bindert a 2026-ig hosszabbított szerződése miatt nem említettem, és bizonyos források arra utaltak, a dél-afrikai versenyzőt olyan szoros, egyéb üzleti szálak is a gyárhoz kötik, hogy esetében nehezen elképzelhető egy bármilyen váltás.

Magabiztosak a KTM versenyzői, pedig egyiküknek szinte biztosan mennie kell

Millerre egyértelműen szükségük van, leginkább versenykörülmények között, hogy a Ducatitól érkezett tapasztalatokat főmérnökével együtt képesek legyenek megosztani a KTM-mel, Espargaróra pedig azért, mert ő az a versenyző, aki szinte végigkísérte a projektet a bölcsőtől, és ért el a motorral komolyabb eredményeket már évekkel korábban.

Fernández esetében mindössze arról lehet szó, hogy nem kívánják halmozni az eddig elkövetett hibákat, mint eddig az újoncok esetében, miszerint az első év után megváltak tőlük, ha Stefan Pierer szemében alulteljesítettek.

Megvan, kit áldozhat fel Acostáért a KTM?

Jogosan tehetik fel a kérdést: vajon mit profitálhatnak Márquezből és Acostából? Nos, ebből a szemszögből megközelítve jelen pillanatban semmit, hosszú távon viszont akár egy könnyes történetet, sikert, figyelmet, még nagyobb csillogást, és a hőn áhított világbajnoki címet. Hiszen Acosta egy szuper tehetséges újonc, akár a jövő ragyogó csillaga is lehetne, Márquez pedig az élő legenda, aki, ha esetleg újra nyerne, akár egy másik gyártóval, egészen biztosan az egekbe emelné a nézettséget.

Ez pedig a Dornának is érdeke lenne, a sportnak pedig mindenképp, így Carlos Ezpeleta kijelentése, mely szerint több motort jövőre sem enged a rajtrácsra, talán még módosításra kerülhet.

A hétvége másik nagy eseménye, mely több mint beszédes, az a sajtótájékoztató volt, amelyen bejelentették, hogy a Road to MotoGP program teljes motorállományát jövőre már a Honda biztosítja. Ez nagyjából annyit jelent, hogy az NTC program keretein belül már nem KTM krosszmotorokból átalakított pályagépeket használnak majd a tini tanoncok, hanem speciális, néhány éves NSF 250-es Hondákat, amelyek lényegesen közelebb állnak egy majdani Moto3-as versenymotorhoz.

De persze nem ez volt a fő motiváció, hiszen a paddockban legtöbben úgy vélik, mindössze egy gesztusról van szó a KTM részéről a Honda felé, mert néhány héten belül nagy dolgot szeretne kérni tőle. Ezen a ponton érkeztünk el a legnagyobb fordulathoz, mely a túsztárgyalás középpontjában áll, és egyfajta cserét eredményezhetne végeredményben. Itt pedig arról van szó, hogy a Dorna mindenképp szeretné koncessziókkal támogatni a japán gyártókat – szabad tesztlehetőség –, hogy ismét a siker útjára lépjenek, és visszanyerjék régi fényüket, amit a KTM eddig természetesen nem támogatott, sőt, inkább ellenzett. Nagyjából ezt az aduászt szeretnék felhasználni a felek, és ennek a támogatásnak szeretné feltételül cserébe a KTM azt, hogy a koncesszió megszavazása esetén a Honda hagyja jóvá a kérelmüket, mely szerint a Dorna engedélyezheti a plusz két motort, mellyel a Suzuki által megüresedett helyeket betöltenék.

MotoGP, Marc Márquez, Honda, Osztrák Nagydíj 2023
Márquezt nehéz döntés elá állíthatja a Honda és a KTM alkuja (Fotó: Guld Péter)

Így létrejöhetne a szuperalku, és mindenki jóllakottan állhatna fel az asztaltól, bár minden bizonnyal fejüket vakargatva ők inkább félig teli gyomorról, és fokozott stresszről beszélnének. Hiszen jogos a kérdés, ha a Honda engedélyt kap a korlátlan tesztelésre, és véletlenül megtalálnák a Szent Grált – amelyre a gyár tapasztalatait szem előtt tartva akad némi esély –, milyen érdek fűzné Márquezt a motorcseréhez, mikor sokkal magabiztosabb alap egy ismert motort ismét magára alakítani, mint egy új projektet megismerni. És talán pont ez a rizikó az, amit az osztrákok is felmértek, és talán visszaülnek még egy csésze melange-ra egy elhamarkodott döntés helyett. Az sem kizárt, hogy jövőre valóban minden marad így, és a futball világában már megszokott ígérvények léphetnek életbe, aminél nincs is rizikósabb, figyelembe véve azt, hogy egy megszavazott koncesszió esetén jövőre bármi megtörténhet.

Így talán nem véletlen az a fotó sem, amelyet a KTM csapat hivatalos fényképésze, Sebas Romero posztolt csütörtökön a közösségi médiában, és amelyen Márquez látható, miközben a hétvégi futam után felállva a KTM-rajongókat köszöntötte. A fotónak persze több jelentése is lehet. Egyrészt nem kizárt, hogy Romero egy közelgő bejelentést szivárogtatott ki, de persze az is megeshet, hogy a gyár így kívánt üzenni a multibajnok felé: ne feledd, mit ígértél.

Egyszóval sportdiplomácia ez a javából, a legmagasabb szinten, melyben nekünk annyi a dolgunk, hogy hátradőlve, kényelmesen figyeljük, mi lesz az eset végkimenetele.

Megvan, kit áldozhat fel Acostáért a KTM?

0

Sajtóértesülések szerint a KTM Jack Millertől válhat meg a meglévő, egyaránt szerződéssel rendelkező versenyzői közül, hogy helyet biztosítson Pedro Acostának. Persze az A-terv semmiképpen sem ez, hanem valamilyen módon szereznének egy ötödik motort.

Az már hónapok óta biztos, hogy a fiatalok közül a legnagyobb tehetségnek tartott Pedro Acosta jövőre bemutatkozik a MotoGP-ben, ahogyan az is, hogy ezt a KTM-mel teszi. Azt viszont még mindig nem árulták el, hogy mindez a gyári istálló vagy a Tech3 GasGas színeiben fog megtörténni, így erre a bejelentésre továbbra is várni kell.

Mindez nem véletlen, ugyanis a KTM nehéz helyzetbe került. Az osztrák gyártónak jelen állás szerint öt, egyaránt érvényes szerződéssel rendelkező pilótája van, de csak négy motorra. Bár korábban megpróbáltak behozni egy új szatellitcsapatot, de a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna ezt nem engedélyezte, mint ahogyan más gyártók alakulatait sem sikerült magukhoz csábítani.

Persze továbbra sem tettek le arról, hogy valamilyen módon legyen egy ötödik motorjuk, hiszen akkor egy csapásra megoldódna a probléma. Amennyiben viszont ez nem jön össze, akkor valakinek fel kell bontani a szerződését. Az öt pilótából Acosta mellett Brad Binder érezheti magát biztonságban, ám nemrég a másik három is magabiztosan nyilatkozott. Ez esetben viszont egyiküknek nem lesz igaza, és a sajtó egy része azt is tudni véli, hogy kinek. „Pedro Acosta MotoGP-versenyző lesz – jelenti a DAZN. – Ha ehhez szükség van a szabályok megváltoztatására vagy Jack Miller eltávolítására, akkor ez meg fog történni.”

Magabiztosak a KTM versenyzői, pedig egyiküknek szinte biztosan mennie kell

Állítólag tehát az ausztrál pilóta ülése lehet veszélyben, ami ahhoz képest mindenképpen változás, hogy korábban Augusto Fernándezről és Pol Espargaróról volt szó, amikor szóba került ez a téma. A 28 éves versenyző idén érkezett a KTM-hez, és bár hozzáállását dicsérik, eredményei jelentősen elmaradnak Binderétől: a dél-afrikai motoros 160 pontjával szemben ő csak 80-at gyűjtött, három helyett csupán egy alkalommal állt fel a dobogóra, és míg csapattársa a negyedik, ő a nyolcadik helyet foglalja el a tabellán. Miller esetleges menesztéséről Ricard Jové, a streamingszolgáltató kommentátora is írt saját X- (leánykori nevén Twitter-) oldalán.

„Vagy jön egy ötödik KTM a mezőnybe, vagy kezdem gyanítani, hogy Jack Miller lehet az áldozat, akinek a helyére [érkezhet] Acosta – fogalmazott. – Tudom, tudom, neki is van szerződése, mint Polnak, de már nem tudom, mit gondoljak. Meggyőződésem, hogy lesz egy ötödik KTM. Ha pedig nem, a megérzésem azt súgja, hogy valakit feláldoznak, és az áldozat Miller lesz.”

Miller szerződésének felmondása mindenesetre nagy visszhangot kiváltó döntés lenne, és az is biztos, hogy sok minden múlik a megállapodás részletein, már amennyiben a KTM valóban fontolgatja ezt a lehetőséget. Egy másik felvetés szerint Espargarót foszthatják meg az állandó ülésétől, és a spanyol versenyző tesztpilótaként folytathatja. Ez esetben az is felmerült, hogy az osztrákok további szabadkártyás lehetőségeket kérnek a Dornától, hogy a jelenleg 32 éves motoros minél többet versenyezhessen, nem beszélve az esetleges sérülésekről és az ebből adódó helyettesítésekről.

Morbidelli kifakadt, szerinte a MotoGP-nek követnie kellene a Forma–1-et

0

Franco Morbidelli szerint több csatát kellene mutatni a középmezőnyből a MotoGP futamainak közvetítése alatt. Az olasz versenyző egy riporteri kérdés után jutott erre a következtetésre.

Franco Morbidelli a mezőny sűrűjében volt az Osztrák Nagydíj alatt, és számos csatát megvívott, mialatt a tizennegyedik rajthelyről indulva a tizenegyedik helyen ért célba, 2 másodperccel csapattársa, Fabio Quartararo mögött. Ami viszont a leintés után történt, az nem tetszett a Yamaha versenyzőjének, és gondolkodásra késztette.

Bagnaia a szezon legsimább győzelmét aratta Ausztriában, tovább növelte előnyét a tabellán

Az olasz pilóta csapattársa mellett Pol Espargaróval, Marc Márquezzel, Johann Zarcóval és Jack Millerrel küzdött a futam során, és ebből a közvetítésben is láthattunk valamennyit. Azonban nem eleget ahhoz, hogy a leintés utáni első riporteri kérdés erre vonatkozzon, és ne a jövőjére, amely egyébként kétségtelenül sokakat foglalkoztató kérdés.

„Egy olyan verseny után, ahol érzésem szerint sokat csatáztam, felzárkóztam, volt néhány őrült előzésem, voltak necces pillanataim… és az első, vagyis a legfontosabb kérdés a jövőmre vonatkozik – fakadt ki a háromszoros MotoGP-futamgyőztes. – Ez arra enged következtetni, hogy show-t [nem tűzik képernyőre].”

Morbidellinek annyiban igaza van, hogy nem minden csatát mutattak meg az ő környékükről. Ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy ha az első két helyért nem is, azért a harmadik pozícióért éles küzdelem zajlott Marco Bezzecchi és Álex Márquez között, ami nyilvánvalóan nagyobb téttel bír, mint az első tízen kívüli csaták. A 28 éves motoros mindenesetre azt gondolja, hogy a MotoGP ezen a téren példát vehetne a négykerekű királykategóriáról.

„A show a mezőny elején zajlik, de a »híres« középmezőnyben is történnek dolgok – fogalmazott. – Erős versenyzők és nagy csaták vannak. A Forma–1-re gondoltam, mert a Forma–1-es [közvetítés] lehetővé teszi, hogy az ember a középmezőny küzdelmeit is kövesse. Azon tűnődtem, hogy talán még van hova fejlődni, és van mód arra, hogy a középmezőnyből is kiemeljünk néhány dolgot, mert most pokolian jó pilóták vannak ott. Van egy nyolcszoros világbajnok [Marc Márquez személyében], van egy Quartararo, aki [szintén] világbajnok. Vannak hátul olyanok, akik a belüket is kiharcolják. A dolgok talán javulhatnak abban a tekintetben, hogy több ilyet mutassunk meg a futamokon.”

Ami tény, hogy az Osztrák Nagydíjon nem az első két helyért zajlott a harc, és ebből a szempontból talán a szezon legeseménytelenebb futamát hozta a Red Bull Ring. Francesco Bagnaia az idény eddigi legnagyobb különbségével nyert Brad Binder előtt, akinek második pozíciója ugyancsak nem forgott veszélyben. Morbidelli méltatta honfitársa teljesítményét.

„Szerintem Pecco pokolian jó munkát végez, úgy vélem, uralja a kategóriát – jelentette ki, és álláspontját a 62 pontos előny is alátámasztja. – Azt gondolom, hogy megmutatja egy igazi bajnok képességeit és különösen az elméjét. Megérdemli, amit most átél, és biztos, hogy sok minden jön még, mert sziklaszilárdan tartja magát.”

Unalmasabbá vált a MotoGP az új szabály miatt?

Morbidelli a Brit Nagydíjon bevezetett új szabályra is kitért, miszerint a guminyomásnak a futam adott százalékában el kell érnie a Michelin által meghatározott minimális értéke. Bagnaia ennek kapcsán elmondta, hogy szerinte mindez árt a versenyzésnek, és ezzel a Yamaha pilótája is egyetért „A guminyomás még mindig nagy probléma – mondta. – Elveszi a teljesítményt és a show-t.”

Újabb versenyző került le a MotoGP-ülésre esélyesek listájáról

0

A GasGas Aspar bejelentette, hogy jövőre is Jake Dixonnal és Izan Guevarával fognak nekivágni a Moto2-es szezonnak. Mindez ezt jelenti, hogy a brit versenyzővel már nem kell számolni a MotoGP-ülésre esélyes pilóták között.

Jake Dixon jelenleg a Moto2-es bajnokság harmadik helyén áll, 59 pontos hátrányban a listavezető Pedro Acosta mögött. A 27 éves motoros neve két MotoGP-csapatnál is felmerült korábban: amikor kiderült, hogy Álex Rins nagy valószínűséggel távozik az LCR Hondától, az ő neve is szóba került utódjelöltként, míg az elmúlt időszakban a Gresininél vetődött fel a neve, és állítólag a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Dorna is szerette volna, hogy személyében végre ismét legyen állandó brit versenyzője a mezőnynek.

Azonban mostanra hivatalossá vált, hogy ez nem fog bekövetkezni, ugyanis csapata, a GasGas Aspar bejelentette, hogy jövőre is Dixonnal fognak nekivágni a szezonnak. Mindez azt jelenti, hogy az egyszeres Moto2-futamgyőztes neve mellett továbbra is két MotoGP-futam marad, hiszen 2021-ben Silverstone-ban és Aragónban is ő pótolta a sérült Franco Morbidellit a Petronas Yamahánál. A döntésnek egyébként talán pont az idény végén a gyári Yamahát elhagyó olasz pilóta örülhet a legjobban, hiszen így még van esélye elfoglalni az esetlegesen távozó Fabio Di Giannantonio helyét.

„Eddig közel két hihetetlen szezonunk volt együtt, ezért nagyon izgatott vagyok, hogy a GasGas Aspar Teamnél maradok még egy évig – nyilatkozta Dixon. – Mindkét félnek vannak céljai a 2023-as év hátralévő részére vonatkozóan, de aztán teljes erőbedobással [készülünk] 2024-re. Rendszeresen a dobogóért és a győzelemért harcolunk, és jelenleg a harmadik helyen állunk a bajnokságban, szóval úgy érzem, jó helyen vagyok.”

Dixon a harmadik szezonját fogja megkezdeni az Aspar csapatánál, míg Izan Guevara a junior-világbajnokságot és a Moto3-at is beleszámítva már az ötödiket. A tavalyi Moto3-as világbajnokkal ugyanis szintén szerződést hosszabbítottak. A 19 éves pilóta idén mutatkozott be a középső kategóriában, de a szezon előtt csuklósérülést szenvedett, így az első két fordulót ki kellett hagynia, és sokáig utána sem jött össze a pontszerzés. A jég a múlt heti Osztrák Nagydíjon tört meg, ahol a tizenharmadik helyen ért célba.

„Nagyon hálás vagyok a bizalomért, amelyet a GasGas Aspar Team belém fektetett az elmúlt években – fogalmazott. – Nagyjából mindent elértünk együtt, amit célul tűztünk ki. A Moto3-as világbajnokságban történő versenyzés 2020-ban [2021-ben mutatkozott be – a szerk.], a bajnoki cím 2022-ben, most pedig a Moto2-ben küzdünk, 2024-re pedig egy másik célunk van. A géposztályhoz való alkalmazkodásom pozitívan alakul, Ausztriában pedig megszereztük az első pontjainkat. Lépésről lépésre építünk fel egy alapot, hogy ismét együtt érkezzünk meg a legmagasabb szintre.”

„Nagyszerű csapatunk van 2024-re, ismét – ezek már Jorge Martínez csapatfőnök szavai. – Örülünk, hogy a következő szezonban újra számíthatunk Jake Dixonra a GasGas Aspar Teamnél, és tudatában vagyunk annak, hogy még mindig nem értük el a közös potenciálunk határait. Megszereztük Jake első győzelmét, és nagyon jó a munkakapcsolatunk. Tudjuk, mire van szüksége, és hogyan tudunk segíteni neki. A versenyző száz százalékig bízik a csapatában, és tudom, hogy jövőre a világbajnoki címért fogunk harcolni. Jake-kel és Izannal, aki szépen fejlődik a Moto2-ben, és Ausztriában megszerezte első pontjait, mindent hajszolni fogunk, amit csak tudunk. Izanban kezdünk olyan szikrákat látni, amelyeket jól ismerünk, és amelyeket a FIM JuniorGP-ben és a Moto3-ban láttunk ennyire erőteljesnek. Hamarosan meglátjuk a potenciálját.”

Íme egy kör a korábbi MotoGP-pályán a magyar tehetséggel, Vincze Martinnal (videó)

0

Vincze Martin az egészen tavalyig megrendezett Aragóniai Nagydíj helyszínére látogatott. A Northern Talent Cupban szereplő versenyző betekintést nyújtott, hogy milyen egy kör a pilóta szemszögéből a MotorLand pályán.

Vincze Martin jelenleg a nyári szünetet tölti, hiszen a Northern Talent Cup spielbergi és a szezonzáró hockenheimi fordulója között több mint másfél hónap telik el. Mindez azonban nem csak pihenésből áll a fiatal tehetség számára, hiszen ez idő alatt is formában kell maradnia. Ennek érdekében nemrég az aragóniai MotorLandre látogatott.

 

A Hungarian Motorsport Academy versenyzője ráadásul a szurkolókat is megörvendeztette, hiszen egy kamera segítségével egy kör erejéig betekintést nyújtott abba, hogy milyen a kilátás a pilóta számára. Bár azt nem lehet biztosan tudni, hogy a 14 éves motoros milyen gépen ült, vélhetően a Northern Talent Cupban is használt, négyütemű, 250 köbcentiméteres egyhengeres erőforrással felszerelt KTM RC4R-ről van szó.

Mindez csak a köridő szempontjából lehet érdekes, bár mivel a Northern Talent Cup mezőnye nem versenyez a MotoGP versenynaptárában egészen tavalyig szerelő helyszínen, közvetlen összehasonlítást nem lehet végezni Vincze Martin körülbelül 2:10 másodperces idejével. Így legfeljebb csak annyit tehetünk, hogy megemlítjük, hogy a valamivel erősebb motorokat használó Red Bull Rookies Cup tavalyi pole pozíciós ideje 2:02.359 volt, ám ezzel nyilvánvalóan nem lehet összevetni.

Nyugodt fiúból harcias versenyző lett – interjú Vincze Martinnal és Sebestyén Péterrel

A magyar motoros egyébként a negyedik helyen áll az összetettben, és bár ez inkább csak matematikai esély, még a bajnoki címre is van sansza, hiszen hátránya 46 pont a listavezető Lenoxx Phommarával szemben. Reálisan nézve viszont messze az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy az utolsó forduló során előre és hátra sem mozdul el a 14 esztendős tehetség, akivel nemrég készítettünk interjút.

Unalmasabbá vált a MotoGP az új szabály miatt?

0

Francesco Bagnaia szerint a guminyomásra vonatkozó szabályok miatt kevésbé intenzív a versenyzés a MotoGP-ben, mert a hátul haladónak nehezebb előznie. A címvédő arra is kitért, hogy a Ducati immáron abban is utolérte a KTM-et, amiben a motorja eddig gyengébb volt az osztrák gyártóénál.

A Brit Nagydíj óta szigorúbb szabályokat kell betartaniuk a MotoGP gyártóinak, hiszen a sprint- és a főfutam bizonyos százalékában az első és a hátsó guminyomás értékének egyaránt el kell érnie a Michelin által meghatározott minimális értéket. Sokan paradox módon biztonsági aggályokat fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, de úgy tűnik, nem ez az egyetlen probléma az új előírással.

Francesco Bagnaia a szezon eddigi legnagyobb különbségű győzelmét aratta vasárnap, mindezt annak ellenére, hogy Brad Binder közvetlenül mögötte motorozott a futam elején. A dél-afrikai versenyző azonban nem tudott érdemi támadást intézni riválisa ellen, majd miután elfogyott a tapadása, nem is erőltette, hogy közel maradjon. Ennek egyik oka pedig alighanem a guminyomásra vonatkozó szabály, amelyről Bagnaia is úgy véli, hogy ezáltal csökkennek az izgalmak.

„Az biztos, hogy a nyomásra [vonatkozó szabályozás] kicsit kevésbé intenzívvé teszi a versenyt, mert ha az ember előz, amint megérkezik az előtte lévő srácokra, akkor rendben van – nyilatkozta Bagnaia. – Ha viszont már két-három kört mögöttük tölt, akkor elkezd nagyon küszködni, és kicsit újra meg kell közelítenie. Ez olyasmi, amit Jerezben Jack [Millerrel] és Brad [Binderrel] is csináltam. Ezen a pályán a tapadás, az első kerék elemelkedése, a kigyorsítás és a fékezés nagy különbséget jelent más pályákhoz képest, ahol a bejárat és a kanyarsebesség dönthet. Úgy gondolom, hogy a Ducati és a KTM motorjai jobbak a fékezésben és a megállásban. Talán ezért is voltak ekkorák a különbségek.”

Defektesnek érezte a gumiját az új szabály miatt Aleix Espargaró Ausztriában

A differencia valóban jelentős volt, és nem csak az első és a második helyezett között, hiszen Binder második helyét sem fenyegette senki. Utána ismét három Ducati következett, így a szezon során harmadszor fordult elő, hogy az első ötben legfeljebb csak Ducati és KTM volt. Mindez pedig aligha jelent jót a többi gyártó számára.

Ami az olaszok és az osztrákok közötti összevetést illeti, nyilvánvalóan a Ducatié a legjobb versenygép, de eddig egyvalamiben egyértelműen elmaradtak riválisuktól. Ez pedig a rajt, ám Bagnaiának mindkét alkalommal sikerült megtartania a vezetést Ausztriában, így ez alapján úgy tűnik, hogy sikerült előrelépniük ezen a fronton. Ezt a 26 éves motoros is megerősítette.

„Kicsit javultunk a kigyorsítás első szakaszát tekintve – jelentette ki. – Úgy vélem, a rajtnál nagyobb potenciál lehet bennünk, a KTM pedig elképesztő munkát végzett. Minden alkalommal közel voltunk ahhoz, hogy olyanok legyünk, mint ők, de a kigyorsításnál hiányzott valami. Azt hiszem, sikerült behoznunk ezt a lemaradást, szóval nagyon boldog vagyok.”

Rins már nem is akar versenyezni a Hondával? – a sérült versenyző válaszolt

0

Álex Rins elárulta, még mindig nem épült fel teljesen súlyos sérüléséből, és lábának egy része nagyon érzékeny. A spanyol versenyző tagadta, hogy csak a valenciai teszten, immáron a Yamaha színeiben akarna visszatérni a pályára.

Álex Rins közel két és fél hónapja, az Olasz Nagydíj sprintfutamán szenvedett súlyos sérülést, miután az Arrabbiata 1-ben nagyon szerencsétlenül esett el. Az LCR Honda pilótáját síp- és szárkapocscsonttöréssel kellett megműteni kétszer is, és azóta nem tért vissza a pályára. Az Osztrák Nagydíjon azonban legalább már ellátogatott a paddockba.

Hogy mikor versenyezhet legközelebb, az továbbra is kérdéses, ám szavai alapján nem valószínű, hogy ez a jövő héten esedékes Katalán Nagydíjon fog megtörténni. Rins ugyanis elárulta, hogy mielőtt Spielbergbe utazott volna, otthon megpróbált motorra ülni, és még mindig nem tudta felvenni a megfelelő pozíciót, ugyanis lába továbbra is nagyon érzékeny.

„Természetesen még nem nyertem vissza száz százalékosan a mozgékonyságomat, ez a sérült csontok miatt van – nyilatkozta. – Két héttel ezelőtt az orvos megengedte, hogy körülbelül huszonöt kilogrammot tehessek a lábamra, talán egy kicsit többet is. Amikor viszont megpróbálok járni, és minden súlyomat az egyik lábamra helyezem, még mindig nem stabil a bokám.”

Rins ezen a héten fog részt venni egy újabb vizsgálaton, hogy röntgenfelvételek segítségével lássák, milyen állapotban van a csont. A 27 éves motoros ugyanakkor hangsúlyozta, nem akarja elsietni a visszatérést, és először kipróbálná, hogy hogy érzi magát a motoron ahelyett, hogy „Moto2-es időket” teljesítene. Ami pozitívum, hogy érzi a javulást, csak éppen nem annyira gyors ütemben.

„Az elmúlt hónapokban sokat szenvedtem – fogalmazott. – Az idegek súlyos fájdalmat okoztak. Öt órával a műtét után kezdődtek a görcsök, húsz másodpercenként, szörnyű volt. Napról napra vagy hétről hétre enyhülnek a görcsök. A lábam fele nagyon érzékeny, a maradék területen jelenleg nem érzek semmit, de amikor megnyomom az ujjammal, olyan érzés, mintha áram alatt lenne. Ez azonban jó jel, mert azt jelenti, hogy a szövet él. Hétről hétre jobb lesz. A probléma az, hogy nem napról napra, inkább hétről hétre érzem a javulást.”

A nyári szünet alatt fontos bejelentés érkezett Rinsszel kapcsolatban, ugyanis kiderült, hogy jövőre már a Yamaha versenyzőjeként lesz ott a mezőnyben. Mivel a spanyol pilóta korábban kritizálta a Hondát, még az is felmerülhetne, hogy jelenlegi csapatának motorjára nem is akar már visszaülni, de hangsúlyozta, hogy őt nem ilyen fából faragták.

Rins bevallotta, a kórházi ágyon hozta meg karrierje talán legmeghatározóbb döntését

„Nem az a fajta versenyző vagyok, aki azt mondja, »rendben, a jövőm biztos, szóval térjünk vissza Valenciában!« – szögezte le. – Visszatérek, amint készen állok a visszatérésre. Ha az orvosok azt mondják, hogy [versenyzésre] alkalmas vagyok, akkor kitartok, belül pedig sírhatok, de ha utolsó vagyok, ha szenvedek, a lábam pedig még jobban begyullad, akkor nincs értelme. Már nagyon várom a következő szezont és az új csapatot. Azonban idén még vannak futamok, úgyhogy próbálok minél hamarabb visszatérni, hogy visszajelzést adjak a Hondának és Lucio [Cecchinellónak, az LCR csapatfőnökének]. Ők küszködnek, én pedig tapasztalt versenyzőnek tartom magam. Szóval szeretnék segíteni abban, hogy közösen visszatérjünk a csúcsra.”

Eldőlt, hogy a Moto2 egyik esélyesének biztosan nem lesz MotoGP-ülése jövőre

0

A Marc VDS csapata bejelentette, hogy Tony Arbolino jövőre is náluk fog versenyezni a Moto2-ben. Ez azt jelenti, hogy az olasz pilóta 2024-ben még nem fog bemutatkozni a királykategóriában.

Újabb darab került a helyére a pilótapiacot jelképező puzzle-ban: a Marc VDS csapata bejelentette, hogy Tony Arbolino jövőre is náluk folytatja pályafutását. Mindez a MotoGP szempontjából is fontos hír, hiszen az olasz versenyző a hírek szerint a Gresinitől potenciálisan távozó Fabio Di Giannantonio egyik utódjelöltje volt.

A 23 éves versenyzőnek így legalább még egy évet várnia kell arra, hogy bemutatkozzon a királykategóriában. Pedig egyáltalán nem kizárt, hogy az idei évet a Moto2 világbajnokaként fejezi be, hiszen a nyári szünet végéig vezette a tabellát, és jelenleg is csak 12 pont a hátránya Pedro Acosta mögött. Arbolino ugyanakkor az elszalasztott lehetőség ellenére is pozitívan nyilatkozott.

„Fantasztikus érzés tudni, hogy 2024-ben is az Elf Marc VDS Racing Teamnél maradok – fogalmazott. – Az első naptól kezdve fantasztikusan éreztem magam ebben a nagyszerű csapatban, és büszke vagyok arra, amit már együtt elértünk. Izgatottan várom az előttünk álló kihívásokat. Nem volt nehéz döntés számomra, mert ez a projekt és a benne részt vevő emberek segítettek abban, hogy versenyzőként és emberként is fejlődjek, és úgy gondolom, hogy a legjobb még hátravan. Ebben a csapatban fantasztikusak az emberek, és már nagyon várom, hogy jövőre is velük dolgozhassak. Emellett szeretnék köszönetet mondani Marc van der Straten [csapattulajdonosnak]. Mindig hitt bennem, és minden támogatást megadott nekem, amiért nagyon hálás vagyok.”

Messihez és Cristiano Ronaldóhoz hasonlította magát és riválisát a Moto2 éllovasa

Hogy Arbolinónak valóban volt-e esélye a Gresini egyik motorjára, és ha igen, miért nem valósult meg, arra jelenleg legfeljebb tippelni lehet. Mindenesetre nem kizárt, hogy még egy évnyi Moto2-es szereplés jót fog tenni neki a majdani valószínűsíthető királykategóriás szereplés szempontjából is. Erről beszélt a csapattulajdonos is.

„Személy szerint nagyon örülök, hogy Tony 2024-ben is az Elf Marc VDS Racing családjának tagja marad – kezdte Van der Straten. – Teljes mértékben megérdemli ezt az új szerződést, mert minden nagydíjon igazolja tehetségét. Meggyőződésem, hogy Tonynak meg tudjuk adni, amire szüksége van ahhoz, hogy teljesítse céljait, emellett a legjobb platformot is biztosítjuk számára, mielőtt megteszi a következő lépést a karrierjében. Véleményem szerint Tony jól döntött, hogy még egy évig velünk marad a Moto2-ben. A lehető legjobban fel fogjuk készíteni arra [a pillanatra], amikor a jövőben elkerülhetetlenül a MotoGP-be lép. Amikor megteszi ezt a lépést, a legjobb módon és a legjobb motoron fogja megtenni, olyan motoron, amelynek minősége megfelel a tehetségének.”

A belga üzletember arra is kitért, hogy „zavarta’ volna, ha Arbolino Álex Márquez sorsára jut. A spanyol versenyző 2019-ben megnyerte a Moto2-es világbajnokságot, így magától értetődőnek tűnt, hogy közel 24 évesen bemutatkozzon a MotoGP-ben. A váltás azonban túl korainak bizonyult, és a jelenleg a Gresininél szereplő pilóta három és fél év alatt mindössze három dobogóig jutott, győzelme pedig még nincs.

Apu vedd meg!

 

Ha apu tényleg megvenné a várost, automata váltós kocsi helyett gyorsváltós KTM-el szelném a dombokat. Főleg, ha friss érettségivel a kezemben szeretnék elkezdeni motorozni, vagy éppen szintet lépni az A1-es jogosítványról. Az Duke 125-ös és 390-es változatai eddig is a kategóriájuk legmodernebb gépei közé tartoztak. Az új modellek nem hoznak áttörést, de minden bizonnyal továbbra is évekig referenciaként tekinthetünk majd rájuk.

A kisebb kategóriákban kevés olyan motorkerékpárt találni, amelyikre igazán jó ránézni. Mert hiába a látványos színek és formák, a költséghatékonyság általában nem enged teret a műszaki igényességnek. A KTM ellenben a kisebb motorjainál is próbálja fenntartani a „Ready to race” szellemiségét, még ha a boltbán vásárolható kis Duke-ok igen messzire is állnak egy versenymotortól. Az útólsó csavarig új modellek továbbra is legmodernebb elektronikákkal vannak felszerelve. A 125-ös esetében ugyan hiányzik az IMU, de 15 lóerővel azért dőlésszög-érzékeny kipörgésgátló nélkül is el lehet boldogulni. Rendelhető ellenben gyorsváltó, ami egyeltalán nem megszokott dolog az A1-es kategóriában.

A 390-es blokkja a 4 miliméterrel növelt löketnek köszönhetően már 398 köbcentis. Ez 44 lóerős csúcsteljesítményt jelent 8500-as fordulaton. Bár eddig is igen vidám szerkezet volt az indiában gyártott „legnagyobb” kis Duke, a teltebb középtartománynak köszönhetően valószínűleg még egyszerűbb lesz felszippantani az elejét – ahogyan az a gyári sajtófotókon is látható. Látványos változás továbbá az új felnik mellett a banán-lengővilla és az oldalra helyezett rugóstag. A két utóbbi minden bizonnyal a környezetvédelmi normák következménye: csak így lehet helyet nyerni nagy méretű kipufogó-középdobnak. Az  új idomok a látványos menetfénnyel együtt igazán mérges megjelenéssel ruházzak fel a kis egyhengerest, melynek egy centivel 820 miliméterre csökkent az ülésmagassága. A teljesen új térhálós acélvázhoz egy öntött alumínium segédváz kapcsolódik. Ezt egyszerűbb gyártani, és modern öntési eljárásoknak köszönhetően dizájn-elemként is funkcionál.

A 125-ös eddig is kimaxolta a korlátozást, ülésmagassága további két centivel alacsonyabb a 390-esnél. Egyszerűbb elektronikája mellett a futóműve is mellőzi az állítási lehetőséget. Az újdonságok elvileg még idén elérhetőek lesznek a KTM márkakereskedésekben.

 

Nakagami sokatmondó megjegyzést tett arról, hogy ő lesz-e Zarco jövő évi csapattársa

0

Álex Márquez szavaiból ítélve kételkedik a Pramactól az LCR-hez igazoló Johann Zarco döntésének helyességében, de tiszteletben tartja azt. Nakagami Takaaki örül a francia versenyző érkezésének, és megszólalásából arra lehet következtetni, hogy marad a monacói istállónál.

Kedden az LCR is bejelentette, amit már a hétvége óta pontosan lehetett tudni: a Pramactól távozó Johann Zarco jövőre náluk folytatja pályafutását. A francia versenyző döntése első látásra mindenképpen meglepő, hiszen a mostani mezőny legjobb motorjáról a leggyengébbre ül át. Egyes szakértők szerint a pénz áll a háttérben, de a 33 éves pilóta hangsúlyozta, hogy hisz a Honda fejlődésében.

A váltásról természetesen a pilótatársak is elmondták a véleményüket. Álex Márquez lényegében Zarco elődjének tekinthető, még ha nem is közvetlen módon, hiszen a spanyol versenyző egészen tavalyig a japán gyártónál versenyzett, és az utolsó két évét az LCR-nél töltötte. Miután kiderült, hogy átigazol a Gresinihez, éles kritikával illette a Hondát, így nem csoda, hogy meglepődött Zarco döntésén.

Mindenkit sokkolt a Hondához igazoló Zarco, aki a pénzt választotta a világbajnok szerint

„Sok szerencsét! – nyilatkozta mosolyogva. – Mindezt minden tiszteletem mellett mondom. Ez az ő döntése, én pedig tiszteletben tartom. De b*szki, egy ilyen váltás… Kockázatos, de amikor az ember hoz egy döntést, soha nem lehet tudni, hogy mi lesz jövőre. Meglátjuk, hogy a Honda hogyan tudja megfordítani a helyzetet.”

Zarco nemcsak az esetleges jó teljesítménye miatt jelenthet nagy előnyt a Hondának, hanem azért is, mert a bajnokságot jelenleg uraló Ducatitól érkezik. Ugyan nem a gyári csapatnál versenyez, de a szintén a legújabb motorokat használó Pramacnál azért elleshetett ezt-azt, amiből esetleg a japánok is profitálhatnak. Ezt emelte ki Nakagami Takaaki is.

„Ez nagyon pozitív hír a HRC és a Honda számára – kezdte. – Johann nagyon erős versenyző, és mindig versenyképes. Az elmúlt négy évben Ducati-motorokat használt, így tehet néhány megjegyzést és talán néhány titkot is hozhat a Hondának. Egyértelműen jó hír, és rendkívül boldog vagyok. Nagyon várom már, hogy egy csapatban dolgozhassak vele. Nehéz lesz legyőzni őt, de remélhetőleg sikerülni fog együtt felépíteni [a projektet].”

Zarco elárulta, miért ül át a szárnyaló Ducatiról a szenvedő Hondára

Ami biztos, hogy Zarco a Yamahához távozó Álex Rins helyére megy, de csapattárásnak személyét egyelőre nem lehet biztosan tudni. Nakagami az idei év végéig rendelkezik szerződéssel, de szavai alapján nagyon úgy tűnik, hogy jövőre is ő lesz az LCR egyik versenyzője. A japán pilóta egyébként eddig 34 pontot gyűjtött, amivel a bajnokság tizenhetedik helyén áll, megelőzve a gyári csapatnál versenyző Marc Márquezt és Joan Mirt.