back to top
2025. augusztus 19. 04:13
Kezdőlap Blog Oldal 500

Oliveira: Assen az egyik legmegterhelőbb pálya, de készen állok

0

A Sachsenringen Miguel Oliveira sérült bal válla ellenére bejutott a top10-be vasárnap. A portugál versenyző szeretné kihasználni a lendületét, hogy Assenben is erős eredményt érjen el.

Miguel Oliveira már sérülten utazott a német hétvégére, a Sachsenringre. A CryptoDATA RNF MotoGP csapat portugál versenyzője ráadásul a második edzésen még el is esett. Oliveira azonban nem keseredett el, és sikerült behoznia az Apriliát vasárnap a 10. helyen.

Miguel Oliveira zöld utat kapott a mugellói hétvégén való indulásra

A körülményekhez képest a portugál pilóta elégedett ezzel az eredménnyel, és igyekszik minél többet pihenni a most hétvégi, asseni megmérettetés előtt:

„Sikerként könyvelem el ezt az eredményt, ahogyan a csapat is. Az asseni hétvége előtti napokat arra fogom használni, hogy pihenjek és regenerálódjak egy kicsit. Assen az egyik legnehezebb pálya, ha a fizikai megterhelésről van szó, de készen fogok állni.”

Csapattársa, Raúl Fernández is rendkívül motiváltan utazik Assenbe.

„Úgy gondolom, hogy az elmúlt két versenyen jó munkát végeztünk. Mugellóban felismertük, mik rejlenek még a motorban, gondolok itt a sebességre, a Sachsenringen pedig képesek voltunk egyenletes köröket motorozni. Lelkes vagyok, bár az időjárás nem mindig kegyes hozzánk ezen a helyszínen, de szerintem a motorral nem lesz gond.”

A sorozatos kudarcok ellenére bizakodó a Yamaha versenyzője

0

Fabio Quartararónak be kellett érnie a 13. hellyel Sachsenringen mindkét futamon. Ennek ellenére bizakodóan tekint az asseni hétvégére.

Fabio Quartararo ezúttal messze volt a tavalyi győzelmétől a Sachsenringen. A sprintversenyen és a főfutamon sem jutott a 13. helynél előrébb. Vasárnap nem jött be a taktika a gumikat illetően, de még a közepes gumival sem végzett volna előrébb a tizedik helynél, magyarázta a célba érkezés után.

Legalább ő és csapata levonták a tanulságokat a csalódást keltő hétvégéből:

„Ez nem jött be, most már tudjuk. A pontokat tekintve nem volt nagy siker a Német Nagydíj, de tanultunk belőle, és ez már ér valamit.”

A 24 éves nizzai versenyző nem adta fel a reményt, hogy Assenben jobb teljesítményt nyújtson. Előre tekintve a következő versenyhétvégére azon a pályán, ahol tavaly nem tudta befejezni a futamot.

Marc Márquez, illetve Quartararo miatt is van mély gödörben a Honda és a Yamaha?

„Tavaly nem a tervek szerint alakult a verseny Assenben. Mindazonáltal ez az egyik kedvenc pályám, és mint mindig, most is mindent megteszek majd a jó eredményért.”

Csapattársa, Franco Morbidelli tavaly szintén nem látta a kockás zászlót Assenben. A 28 éves olasz, aki a Sachsenringen a 12. helyen végzett, így nyilatkozott:

„A Sachsenringen töltött hétvégén a lehető leggyorsabban szeretnék továbblépni. Tudjuk, hogy fejlődnünk kell. A versenytempónk egészen elfogadható, de a pénteki edzéseken muszáj többet kihoznunk magunkból. Keményen fogunk dolgozni, hogy a nyári szünet előtt a lehető legtöbbet fejlődjünk.”

Bagnaia nem neheztel Martínra, de kéri vissza a pontjait

0

Francesco Bagnaia világbajnoki előnye a németországi futammal 16 pontra csökkent. Assenben a címvédő szeretné visszaszerezni az elvesztett pontokat, de úgy véli, nem lesz egyszerű dolga.

A Sachsenringen rendezett futamokon a Ducati sztárja, Pecco Bagnaia kénytelen volt vereséget szenvedni márkatársától, Jorge Martíntól. A spanyol így 24-ről 16 pontra tudta csökkenteni hátrányát a világbajnoki éllovassal szemben. A sikeres németországi hétvégével a Pramac Ducati versenyzője Marco Bezzecchi elé, a második helyre lépett előre az összesített tabellán.

Egy túl ambiciózus manőver után, ami végül a győzelembe került, Bagnaia irigység nélkül elismerte: „Jorge megérdemelte a győzelmet, nagyon erős versenyt futott.”

Marc Márquez, illetve Quartararo miatt is van mély gödörben a Honda és a Yamaha?

Assenben a 26 éves torinói szeretné jóvátenni a hibáját és ismét növelni az előnyét. A sorozatban harmadik versenyhétvégére előre tekintve hangsúlyozta:

„Ez az utolsó futam a hosszú nyári szünet előtt. Mielőtt tehát nekivágnánk a szezon második és legnehezebb részének, fontos, hogy megerősítsük pozíciónkat a világbajnoki tabellán. Tavaly fantasztikus győzelmet arattunk Assenben, és idén is megpróbáljuk megszerezni az első helyet, de sokkal szorosabb versenyre számítok, és rengeteg ellenfélre, akik készen állnak arra, hogy harcoljanak a győzelemért. Ez az egyik kedvenc pályám, ezért is van a karomra tetoválva a pályarajz. Jól érzem magam a motoron, és bízom benne, hogy jól teljesítek.”

Bagnaia csapattársa, Enea Bastianini is sikeres hétvégében reménykedik.

„A legutóbbi nagydíj a Sachsenringen sokkal jobban sikerült, mint vártam, a versenyen fizikailag nem szenvedtem úgy, mint Mugellóban. Az biztos, hogy Assenbe kicsit fáradtabban érkezem majd az elmúlt két futam után. Kezdem jobban megismerni a motoromat és jobban érzem magam fizikailag. Majd meglátjuk, hogyan alakul a hétvégén, de remélem, hogy még közel kerülhetek az élmezőnyhöz.”

Marc Márquez, illetve Quartararo miatt is van mély gödörben a Honda és a Yamaha?

0

Gigi Dall’Igna úgy véli, mind a Honda, mind a Yamaha stratégiai hibát követett el, amikor kizárólag az élversenyzőjük visszajelzései alapján fejlesztették a motort. A Ducatinál más a helyzet, és a versenyrészleg vezérigazgatója leszögezte, a pilóták nem csak ezen a téren részesülnek egyenlő bánásmódban.

A Ducati történelmi tettet hajtott végre azzal, hogy a Német Nagydíjon versenyzői kisajátították az első öt helyet. Ilyesmire ugyanis eddig csak egyszer volt példa a MotoGP történetében: a Honda a 2003-as riói versenyen volt képes ugyanilyen bravúrra. Pár éve elképzelhetetlen lett volna ilyen dominancia az olasz gyártó részéről, ám a japánok az elmúlt szezonokban nagyon visszaestek.

2011 és 2015 között kizárólag a Honda és a Yamaha versenyzői nyertek futamot a királykategóriában. Utána előbbi gyártó dominált Marc Márquez révén, de a problémák már 2019-ben is látszódtak, hiszen mások messze nem voltak képesek olyan teljesítményre, mint a spanyol versenyző, akinek súlyos sérülésével a márka számára is megkezdődött a lejtmenet. A Yamahánál ennél valamivel gyorsabban játszódott le a folyamat, hiszen Fabio Quartararo 2021-ben még világbajnoki címet ünnepelhetett, és még a tavalyi idény első felében is kifejezetten versenyképesek voltak, mára viszont általában a középmezőny sűrűjében kell keresni őket. Gigi Dall’Igna szerint mindkét esetben ott követték el a hibát, hogy csak az említett motorosok véleményére alapoztak.

„Stratégiai hiba volt, hogy csak egy versenyzőt követtek, és a motorjaik fejlesztését az első számú pilótájuk eredményeire és visszajelzéseire alapozták – nyilatkozta a Ducati Corse vezérigazgatója a La Stampának. – Gyakran nem az az igazság, amit az élpilóta, a bajnok mond, mert az ő tehetsége elfedi azokat a problémákat, amelyektől [mások] szenvednek a motorral. Ahhoz, hogy jól fejlesszünk egy projektet, paradox módon minden hangot, minden versenyzőt meg kell hallgatni.”

Luigi Dall'Igna
Dall’Igna leszögezte, senkit nem fognak támogatni a többiek kárára, amíg nem muszáj (Fotó: Ducati Media House)

Persze ezen a téren a Ducatinak van a legkönnyebb dolga, hiszen a gyári istálló mellett három szatellitcsapattal is rendelkeznek, ami kettővel több a Hondáénál, nem beszélve az ügyfél nélkül maradt Yamaháról. A nyolc pilótájuk közül négy a bajnokság első négy helyét foglalja el, ami remekül hangzik, de könnyen megágyazhat egy házon belüli konfliktusnak. Dall’Igna azonban leszögezte, hogy ha nem változik a helyzet, akkor senkit nem fognak favorizálni.

„Mindegyik versenyzőmet szeretem, és azt kívánom, hogy bárcsak mindenki olyan elégedett lenne, amennyire azt megérdemli, de egyértelmű, hogy év végén csak az egyikük lesz bajnok – fogalmazott. – A tisztesség a fontos, ez az, ami a legjobban érdekel. Ha az egyik pilótánk egy másik márkánál lévő ellenféllel harcol a bajnoki címért, mindent megteszünk, ami lehetséges annak érdekében, hogy segítsük őt. Másfelől, ha év végén a jelenlegihez hasonló lesz a szituáció, akkor minden Ducati-versenyzőnek szabad lesz kijátszania a kártyáit.”

Az eddigi hét (fő)futamból hat alkalommal Ducati-győzelem született, háromszor a listavezető Francesco Bagnaia, kétszer Marco Bezzecchi, legutóbb pedig Jorge Martín révén. Az egyetlen kivételt Álex Rins austini meglepetésszerű diadala jelenti. Érdekes módon a Yamaha is az Amerikai Nagydíjon érte el szezonbeli legnagyobb sikerét Quartararo dobogójának köszönhetően.

Bautista remekül teljesített a MotoGP-teszten, de így sem biztos, hogy futamon lehetőséget kap

Álvaro Bautista a héten teljesít MotoGP-tesztet Misanóban, és a spanyol versenyző remekül érezte magát az első napon, miután állítólag nagyon hamar felvette a ritmust. Gigi Dall’Igna, a Ducati versenyrészlegének vezérigazgatója azonban kijelentette, még túl korai a szabadkártyás indulásról beszélni.

Álvaro Bautista jelenleg uralja a Superbike-világbajnokságot. Azok után, hogy tavaly megnyerte a pontversenyt, idén szinte megállíthatatlannak tűnik. Az eddigi öt fordulóból négyszer mesterhármassal távozott az adott helyszínről, és Indonéziában is két futamot nyert, a Superpole versenyen viszont kiesett. Teljesítményének köszönhetően 86 ponttal vezeti a bajnokságot Toprak Razgatlıoğlu előtt.

A Ducati versenyzője azonban nem ezért, hanem még az előző szezonban elért eredményéért kapott egy MotoGP-tesztet az olasz gyártótól, amelyet ezen a héten kedden, illetve szerdán rendeztek Misanóban. A spanyol versenyző tavaly maga kérte meg a bolognaiakat, hogy hadd tesztelhesse a Desmosedicit, miután hozzásegítette őket a duplázáshoz, hiszen a MotoGP-ben a szintén Ducatit hajtó Francesco Bagnaia lett a világbajnok.

„Ez egy fontos teszt, mivel ez a tavalyi teljesítményért járó jutalom – nyilatkozta Gigi Dall’Igna, a Ducati Corse vezérigazgatója. – Nagyon örülök, hogy Álvaro itt van, és boldogan látom, hogy élvezi a motorjaink [vezetését]. Őszintén szólva ez az egyik legjobb napja az évnek. Ez csupán egy jutalom azért, amit a tavalyi idényben tett, ennyi. Megkért, hogy tesztelhesse a motort, ennek a motornak a régi változatát használta néhány évvel ezelőtt. Tudni akarta, mi változott, és milyen érzéseket vált ki belőle a motor.”

A teszt kapcsán felmerült, hogy Bautista esetleg szabadkártyát kap valamelyik MotoGP-futamra. Az olasz szakember azonban lehűtötte a kedélyeket, és bár nem zárta ki ennek lehetőségét, leszögezte, hogy nem ez a prioritás. „Túl korán van ahhoz, hogy ezt tudjuk – fogalmazott. – Nagyon hosszú a szezon, és valószínűleg rendkívül kimerülten érkezünk meg a végéhez. Majd meglátjuk, de jelenleg nem ez a célunk.”

Bautista szintén kijelentette, hogy nincsenek ilyen jellegű elvárásai, inkább csak élvezni akarja az alkalmat. A jelenleg 38 éves pilóta utoljára 2018-ban versenyzett a királykategóriában, de csupán egyszer, az Ausztrál Nagydíjon kapott lehetőséget arra, hogy a gyári csapatban vezessen, szintén egy szabadkártya formájában. Azonban úgy véli, a mostani teszt teljesen más, mint az akkori hétvége.

„Semmi nincs a fejemben, mert végső soron az egész pályafutásom során ez az első alkalom, hogy gyári MotoGP-motorral és csapattal valódi teszten vehetek részt – kezdte. – Ez valami elképesztő dolog, soha életemben nem volt még ilyen lehetőségem. Öt évvel ezelőtt Phillip Islanden versenyeztem, de akkor úgy volt, hogy »ezen a hétvégén versenyzel«, úgyhogy erre nem készültem.”

Bautista állítólag kifejezetten jó teljesítményt nyújtott a teszten, ahol egyébként Michele Pirro, a gyári MotoGP-csapat tesztpilótája is motorra ült. A beszámolók szerint a spanyol versenyző nagyon hamar kifejezetten gyors köröket futott. Hogy ez így van-e, azt csak sejteni lehet, az viszont teljesen biztos, hogy a Superbike-vb címvédője élvezte a száguldást.

„Annyira boldog vagyok, hogy újra vezethetem ezt a motort – lelkendezett az első nap után. – Lenyűgöző volt számomra a különbség a Superbike és a MotoGP között, alapvetően minden területen. A gyorsulástól a fékezésig, a teljesítménytől az elektronikáig, a sebességváltóig, szóval hihetetlen a különbség. Nem voltak friss emlékeim abból az időből, és a motor most teljesen más, különösen aerodinamikai szempontból. A Superbike-vb-n eltöltött sok év után még inkább más érzés volt, mert a motor és a gumik merevebbek, meg minden. Őszintén szólva az alkalmazkodás terén rosszabbra számítottam, de az első köröktől kezdve jól éreztem magam a motoron. Azt mondhatom, hogy nagyon pozitívan alakul a dolog.”

Miré után Rins helyettese is megvan a Holland TT-re

0

Az LCR csapata bejelentette, hogy Stefan Bradl helyettesíti a sérült Álex Rinst a Holland TT-n. A német pilóta idén már két fordulón szerepelt, a monacói istálló színeiben 2018-ban versenyzett utoljára.

Nem áll jól a Honda szénája abból a szempontból, hogy hány egészséges versenyzővel rendelkezik a MotoGP-ben, legalábbis az állandó pilóták közül, hiszen ezt csak Nakagami Takaaki mondhatja el magáról. Marc Márquez ugyan indul, de a Sachsenringen eltörte az ujját, és zúzódásokat szenvedett el a bokáján, míg Joan Mirnek és Álex Rinsnek a Német Nagydíj után a Holland TT-t is ki kell hagynia.

Eldőlt, hogy Marc Márquez és Mir ott lesznek-e Assenben

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a királykategória 2020-as világbajnokát Iker Lecuona pótolja majd Assenben. Szerdán az LCR is bejelentette, hogy ki lesz a másik pilóta, amivel aligha okoztak meglepetést bárkinek: az Amerikai Nagydíj győztese helyett Stefan Bradl, a Honda tesztpilótája fog versenyezni a nyári szünet előtti utolsó futamon.

A német motoros idén már két MotoGP-hétvégén is lehetőséget kapott: Austinban a Repsol Honda színeiben versenyzett Márquez helyetteseként, ám nem tudott célba érni. Ezt követően Jerezben indulhatott el, ám akkor már a HRC néven elindított csapatnál, szabadkártyával. Ekkor a tizennegyedik helyen látta meg a kockás zászlót vasárnap, így jelenleg 2 pont van a neve mellett a tabellán.

Bradl 2016-ban szerepelt utoljára állandó versenyzőként a MotoGP-ben, de a következő idényt leszámítva minden évben legalább négy futamon lehetőséget kapott, 2020-ban és 2022-ben pedig a szezon jelentős részében pótolnia kellett Márquezt. Az LCR-nél 2018-ban szerepelt utoljára: Sepangban a tizenharmadik, Valenciában a nyolcadik helyen intették le.

Több futamot is ki kell hagyni Álex Rinsnek, azonnal műteni kellett

Az LCR rövid Twitter-bejegyzésben jelentette be Bradl szerepeltetését, és egyúttal jókívánságukról biztosították Rinst. „Álexnek sok erőt küldünk a felépüléshez. Addig is mindent megteszünk, hogy tovább hajtsunk, és fejlődjünk.” A Holland TT után a Kazah Nagydíj törlése miatt hathetes szünet következik, kérdés, hogy a síp- és szárkapocscsonttörést szenvedett spanyol versenyzőnek ez elég idő lesz-e a felépüléshez.

Bezzecchi: Marc Márquez azt csinál, amit akar, a versenyirányítás nem szúr ki vele

0

Enea Bastianini és Marco Bezzecchi is beszélt a Marc Márquezzel kapcsolatos tapasztalatairól, ami a Német Nagydíj hétvégéjét illeti. Előbbi csupán annyit jegyzett meg, hogy riválisa nincs jó állapotban, utóbbi pedig kifakadt.

Marc Márquez élete egyik legborzalmasabb hétvégéjén van túl, miután a Német Nagydíj pénteki, szombati, illetve vasárnapi napján összesen ötször bukott. A bemelegítésen elszenvedett balesetében meg is sérült, ezért a főfutamot kihagyta, de egészen addig annak rendje és módja szerint részt vett az edzéseken, az időmérőn, illetve a sprintversenyen. Két riválisa megosztotta a vele kapcsolatos tapasztalatait.

Marc Márquez nem hülye, ez a történet sokkal bonyolultabb ennél

Márquez 2010 óta veretlen volt a sachsenringi versenyeken, amikor el tudott indulni. A vasárnapokat illetően ez továbbra is igaz, hiszen akkor nem állt rajthoz, viszont a gyakorlatban megtört a sorozat, hiszen a sprintversenyen nagyon messze volt a győzelemtől. Csupán a tizenegyedik helyen végzett, és valami láthatóan nem stimmelt.

„Furcsa volt, de egyértelműen nem volt a legjobb formájában – nyilatkozta Enea Bastianini, aki sokat csatázott Márquezzel a szombati futamon, így testközelből láthatta, hogy mi a helyzet a spanyol versenyzővel, illetve a Hondával. – Gondok vannak a motorjával. Általánosságban nem volt jó állapotban, nem motorozott tisztán.”

A gyári Ducati motorosa ezzel együtt élvezetes küzdelmet vívott riválisával, ellentétben Marco Bezzecchivel, akinek még korábban volt egy afférja vele. Az időmérő előtti szabadedzésen a VR46 pilótája lelassított, hogy hátranézzen, Márquez pedig hátulról eltalálta a motorját. Nagyobb baj nem lett az esetből, a 24 éves versenyző viszont figyelmeztetést kapott, ami nem nyerte el a tetszését.

„Azért tettem, mert láttam, hogy Márquez megteszi – fogalmazott Bezzecchi. – Soha nem szúrnak ki vele, de engem egyértelműen megbüntetnek. Marc talált el, és engem figyelmeztettek. A versenyirányítás eddig nem mondott nekem semmit. Ismétlem, Marc mindig azt csinál, amit akar, és soha nem mondanak neki semmit.”

Eldőlt, hogy Marc Márquez és Mir ott lesznek-e Assenben

A mezőny tagjai legközelebb ezen a hétvégén, Assenben csaphatnak össze egymással. Bár Márquez hüvelykujja eltörött, és a bokája is megzúzódott, ott lesz a Holland TT-n, hogy a nyári szünet előtt minél jobb eredményt érjen el. Csapattársa, Joan Mir viszont a mugellói hétvége érdemi része és az előző forduló egésze után ezt is kénytelen lesz kihagyni kézsérülése miatt.

Eldőlt, hogy Marc Márquez és Mir ott lesznek-e Assenben

0

A Honda bejelentette, hogy Marc Márquez ott lesz a Holland TT-n, Joan Mir viszont ezt a hétvégét is kihagyja. Utóbbinak ezúttal már lesz helyettese Iker Lecuona személyében.

Rémálomszerűen alakul a Honda számára a nyár eleje, hiszen a négy állandó versenyzőjükből csak Nakagami Takaaki mondhatja magát teljesen egészségesnek. Ami a gyári istállót illeti, Joan Mir Mugellóban, míg Marc Márquez a Sachsenringen sérült meg, és miután a Német Nagydíj főfutamát mindketten kihagyták, mind a nyolcszoros, mind a kétszeres világbajnok esetében kérdéses volt, hogy Assenben ott lehet-e.

Marc Márquez nem hülye, ez a történet sokkal bonyolultabb ennél

Ami előbbit illeti, a Honda bejelentette, hogy a 30 éves versenyző el fog indulni a Holland TT-n. Márquez ötször bukott az előző hétvégén, és a bemelegítésen elszenvedett balesetébe bele is sérült: a bokája megzúzódott, a hüvelykujja pedig eltört. Ennek ellenére ismét motorra ül, és igyekszik szépen zárni a nyári szünet előtti időszakot.

„Úgy érkezem meg Assenbe, hogy a nehéz németországi hétvégét magam mögött hagyom – nyilatkozta. – Még egy versenyünk van a nyári szünet előtt, és az a célunk, hogy sok hasznos adatot gyűjtsünk a mérnököknek, hogy a következő hetekben dolgozhassanak. Erre koncentrálunk a hétvégén. Nyugodtnak kell lennünk, és egyértelmű tervvel kell nekivágnunk a hétvégének.”

Honfitársa azonban már nem mondhatja magát ennyire szerencsésnek: Mir az Olasz Nagydíj második edzésén bukott, és a vizsgálatok kézsérülést állapítottak meg nála. Ennek következtében ki kellett hagynia az előző fordulót, és, mint kiderült, Hollandiában sem lehet ott. Ezzel folytatódik a borzalmas szezonkezdete a Hondával. s

A japánok egyúttal azt is bejelentették, hogy 2020 világbajnokát Iker Lecuona fogja helyettesíteni, aki Jerezben Márquez helyén versenyzett. A szintén spanyol pilóta ezen a helyszínen állhatott fel a dobogóra a Superbike-világbajnokságon, most viszont nem lesz könnyű dolga, és nem csak a gyenge motor miatt. A 23 éves versenyző ugyanis Danilo Petruccival ütközött, és kórházba kellett szállítani az incidens után.

Újabb versenyzőnek kell kihagynia a következő MotoGP-hétvégét

„Először is minden jót kívánok Joannak a felépüléshez – fogalmazott. – Izgatottan várom, hogy ismét csatlakozhassak a csapathoz, ez igazi megtiszteltetés. Assen egy olyan pálya, amelyet szeretek. Ott szereztem meg életem első dobogós helyezését a Superbike-vb-n, így remélhetőleg egy újabb jó hétvégét tudunk teljesíteni, csakúgy, mint Jerezben. Valamelyest még mindig lábadozom a misanói baleset után, így ez egy jó fizikai teszt is lesz.”

Továbbra sem kap zöld utat Pol Espargaró, Folger helyettesíti ismét

0

A döntés megszületett: A GASGAS csapat Assenben is nélkülözni fogja Pol Espargarót, és immáron hatodik alkalommal Jonas Folgert fogja motorra ültetni.

Aleix Espargaró már a Sachsenringen bejelentette, hogy testvére valószínűleg Assenben sem áll rajthoz. Ez a feltételezés mostanra bizonyossággá vált, ugyanis a GASGAS most megerősítette, hogy Jonas Folger helyettesíti ismét a spanyolt.

A 29 éves bajor már számított erre a feladatra, ezért a barátnőjével, Annával tervezett születésnapi partiját (múlt csütörtökön lett volna) nem az asseni hétvégére, hanem egy holland TT utáni időpontra halasztotta.

Maradandó egészségkárosodást okozna egy újabb bukás, így Pol Espargaró nem indulhat Sachsenringen

Folger, aki utoljára 2019-ben állt rajthoz Assenben, méghozzá a Petronas csapat Kalexén, így nyilatkozott az újabb szereplésről:

„Nagyon boldog vagyok, hogy Assenben ismét versenyezhetek a csapattal. Bár a németországi forduló eredményei első ránézésre nem mutatják, csökkentettük a lemaradásunkat az élmezőnyhöz képest. Ez számomra pozitív szempont.”

„Most új stratégiával készülünk Assenre. Egy kicsit másképp fogjuk csinálni a dolgokat, mert még mindig nem szoktam össze teljesen a motorral. Van néhány ötletünk, amit ki fogunk próbálni. Assen tehát fontos hétvége lesz számunkra, és az időjárás itt rendszerint átírja az előre megfogalmazott forgatókönyvet.”

Most Assen után még öt versenymentes hétvége következik. Pol Espargaró tehát augusztus első hétvégéjén, Silverstone-ban újra szerepelhet anélkül, hogy egy esetleges bukásnál maradandó csigolyasérüléstől kellene tartania.

Aleix Espargaró szívesen lenne kilencedik egy olyan futamon, ahol 8 Ducati végez előtte

0

Az Aprilia sztárja, Aleix Espargaró számára katasztrofálisan ért véget a Sachsenringen rendezett MotoGP-futam. Elsősorban a rossz gumiválasztás miatt, de a problémák mélyebben gyökereznek.

Aleix Espargarónak már néhány kör után be kellett látnia a vasárnapi Német Nagydíjon, hogy rosszul döntöttek.

„Teljesen elszúrtuk a gumiválasztást. Nagy hiba volt, hogy a lágy gumit választottuk. Kísértésbe estünk, mert a közepes keverék tavaly jól működött itt, és a szombati sprintfutamon 16 kör után még így is megdöntöttem az egyéni legjobb időmet. Kockáztatni akartunk. Elég jól jöttem el a rajtnál, a rajtberendezéssel kapcsolatos ismert problémák ellenére is, de itt ki is merült a pozitívuma ennek a hétvégének. Az utolsó hat kör különösen veszélyes volt, de minden erőmmel azon voltam, hogy befejezzem a versenyt.”

Marc Márquez visszalépett, Martín óriási csatában győzte le ismét Bagnaiát a Német Nagydíjon

Espargaró, aki eddigi egyetlen nagydíját 2022-ben Argentínában nyerte meg,és a tavalyi szezon meglepetésembere volt, jelenleg csak a kiábrándító kilencedik helyet foglalja el a világbajnoki tabellán.

„Elég egyszerűen meg lehet ezt magyarázni. Jelenleg nincs meg a szintünk ahhoz, hogy az élmenőkkel harcoljunk. A többi európai gyártó nagyot lépett előre. Mi az Apriliával többé-kevésbé holtponton vagyunk.”

„A Ducati olyan, mintha egy másik bolygóról jött volna. Nem számítottam ekkora fejlődésre. A motor kívülről nézve talán semmi extrát nem mutat, de szuperül mozog. Tökéletes a tapadása, és játszi könnyedséggel veszi a kanyarokat. Ráadásul zseniális versenyzőik vannak. Nyolc Ducati ellen, ha kilencedik vagy a versenyen, az tulajdonképpen a legjobb érzés.”

Arra a kérdésre, hogy a mugellói versenymotorbalesete után milyen egészségügyi problémái voltak, Espargaró így válaszolt:

„Fáj a lábam, és a kilences és tízes bordatörés miatt egyértelműen az egész testemben vannak gondok, különösen a hátamban, de szerencsére a motoron nem érzem. Már nagyon várom Assent, mert ott mindig erős vagyok.”