back to top
2025. augusztus 19. 06:07
Kezdőlap Blog Oldal 499

Hiába a jó kezdés, a sérült Quartararót egyvalami aggasztja

0

Fabio Quartararo szerint gyorsak voltak a Holland TT pénteki napján, de aggasztja, hogy a határon kell motoroznia. A Yamaha pilótája azt is elismerte, hogy lábujjtörése gondot okozhat neki a hétvége hátralévő részében.

Fabio Quartararo a hatodik helyen zárta a Holland TT pénteki napját a MotoGP-ben, 278 ezreddel elmaradva a legjobb időt megfutó Marco Bezzecchitől. Ezzel már most bejutott az időmérő második szakaszába, így a Q1-ben nem kell részt vennie, és garantált, hogy az első tizenkét pozíció egyikéből indulhat a sprintfutamon, illetve a főversenyen.

Marc Márquez ismét bukott, Bezzecchi a második edzést is az élen zárta Assenben

Mindez egyértelmű előrelépésnek tekinthető a Yamaha részéről, hiszen a japán gyártó szemmel láthatóan szenvedett az elmúlt időszakban, ami a nyilatkozatokból is egyértelmű volt. A mostani eredményeket alapul véve a francia versenyzőnek akár egy erős pontszerzés is kinézhet, ám ő ennek ellenére sem maradéktalanul elégedett, ugyanis egyvalamitől tart.

„Nehéz nap volt, de gyorsak voltunk – értékelt a Sky-nak. – Reménykedem egy jó időmérőben, hogy aztán készen álljunk a sprintfutamra. Mindig is gyors voltam ezen a pályán, de a motor nagyon agresszív, sokat mozog az egyenesekben, amikor a hatos kanyarhoz érek. A határon vagyok, és ez aggaszt engem. A többiek [előre] fognak lépni, ahogyan mindig, amit nekem a vezetés terén kell behoznom.”

Quartararo ezzel arra célzott, hogy többet kell kockáztatnia annak érdekében, hogy viszonylag jó pozíciókért harcolhasson, amiben nyilvánvalóan fokozottan benne van a bukás veszélye. A baleset most kifejezetten nem tenne jót a 24 éves motorosnak, hiszen egyébként is sérüléssel küszködik, miután a héten futás közben eltörte a nagylábujját.

Ráadásul pont a bal lábán sérült meg ez a testrésze, ami a váltás miatt lehet gond. Quartararót az első tréning után megvizsgálták az orvosok, és bár zöld utat kapott a folytatásra, azt nem zárta ki, hogy mindez negatív hatással lehet rá. „Ami a sérülést illeti, jelenthet problémát – fogalmazott. – Másképpen vezetek, [mert] fáj a lábam, és nagyrészt a karommal motorozom, nem pedig a lábammal.”

Quartararónak a hetedik hely volt a legjobb rajtpozíció, ahonnan indulhatott az idei szezonban, ezt még az Amerikai Nagydíjon sikerült elérnie. Azóta négy kvalifikációt rendeztek, és ezek egyikén sem sikerült beverekednie a legjobb tízbe, sőt, a Q2-ben is csak a Sachsenringen vehetett részt. Ez utóbbi most már adott, kérdés, hogy a Yamaha mennyire tudja tartani a lépést a többiekkel.

Marc Márquez ismét bukott, Bezzecchi a második edzést is az élen zárta Assenben

0

Az első után a Holland TT második edzésen is Marco Bezzecchi végzett a mezőny élén a MotoGP-ben, megelőzve Jorge Martínt és Jack Millert. Fabio Quartararo szintén továbbjutott, ellentétben Johann Zarcóval és a hajrában eleső Marc Márquezzel.

A MotoGP második edzésével zárult a Holland TT pénteki napja a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. Az első tréningen Marco Bezzecchi meggyőző különbséggel bizonyult a leggyorsabbnak, őt Maverick Viñales és Álex Márquez követte. A láthatóan ideges Francesco Bagnaia a tizenkettedik, Marc Márquez a huszonegyedik helyen végzett.

Az első mért kört Augusto Fernández teljesítette, a GasGas pilótája 1:36,170 másodperccel nyitott. Ezt persze hamar megjavították, és Luca Marini 1:35.003-mal állt az élre, 6 ezreddel megelőzve Fabio Quartararót, és további 168 ezreddel csapattársát. Persze ezzel sem lehetett sokáig vezetni: bő 5 perc elteltével Jorge Martín 1:34.148-cal ugrott az eredményjelző tetejére, ám körét elvették, így Quartararo vezetett a másik Yamahával, miután 1:34.191-et motorozott.

A Pramac versenyzője aztán ismét élre állt, de nem sokáig, mert 2021 MotoGP-világbajnoka 1:33.676-os körének köszönhetően 193 ezreddel felülmúlta őt. Ezt követően az ifjabbik Márquez és Brad Binder is bejött közéjük, majd Bezzecchi 1:33.558-cal vette át újra a vezetést. Nem sokkal később a Gresini versenyzője 162 ezreddel nála is gyorsabbnak bizonyult, és Quartararo is bejött közéjük, 98 ezredes hátrányban. A spanyol versenyző volt az első, aki a délután futott idejének köszönhetően átmenetileg bekerült a legjobb tízbe az összesített tabellán.

Szűk negyedóra után Quartararo visszatért az élre, 114 ezredes előnyben Márquezhez képest, aztán Bezzecchi 118 ezreddel őt is megelőzte volna, de pályaelhagyás miatt megfosztották a körétől. A következő köre már nem sikerült annyira jól, de a második helyre így is feljött, 99 ezredes hátrányban a Yamaha motorosához képest. Utána csendesebb időszak következett, majd bő 20 perc után Martín feljött a negyedik pozícióba.

Nem sokkal féltáv előtt Viñales 1:33.198-cal állt a második edzés tabellájának élére, 84 ezreddel megelőzve Quartararót. Nem sokkal később megtörtént a délutáni etap első bukása: Augusto Fernández esett el a korábban is sok bukást hozó 1-es kanyarban. A szezon egyetlen újonca vissza tudott ülni a motorjára.

Viñales aztán tovább gyorsult, és 1:32.960-nal megerősítette a vezetését, 24 századdal megelőzve a szintén gyorsuló Bezzecchit, és további 2 ezreddel a köridő tekintetében minimálisan javító Quartararót. Sőt, utána még Bagnaia is megtalálta azt a rést, amellyel be tud jönni a VR46 és a Yamaha motorosa közé. Igaz, nem sokáig volt ott, hiszen utána 108 ezreddel javított, így feljött a második pozícióba.

Szűk 20 perccel a vége előtt Aleix Espargaró állt az élre, 219 ezreddel megelőzve csapattársát, így ekkor a két gyári Aprilia vezetett. További 5 perc után megkezdődtek a sorozatos javítások: Viñales 1:32.374-gyel ismét az élre állt, 367 ezreddel megelőzve Espargarót, mögéjük pedig Brad Binder és Jack Miller jöttek fel.

A spanyol pilóta azonban ekkor nem sokáig vezetett, hiszen Martín ismét élre állt, 42 ezreddel megelőzve honfitársát. Bezzecchi aztán 1:32.254-gyel vette át a vezetést, de 8 ezreddel még így is elmaradt a délelőtti legjobb idejéhez képest. Valamivel később Bagnaia a második, Quartararo az ötödik pozícióba ugrott fel.

5 perccel a vége előtt Johann Zarco feljött a tizedik helyre, és bár ő sem javított az első tréningen elért idejéhez képest, ez akkor a legjobb tíz összetételének szempontjából nem számított.  A véghajrá kezdetén Espargaró javított, de a táblázaton nem lépett feljebb, Marc Márqueznek pedig végleg eldobta magától az esélyt arra, hogy a legjobb tízbe kerüljön, hiszen a 3-as kanyarban bukott.

Viñales aztán feljött a második pozícióba, 54 ezredes lemaradásban Bezzecchi mögött. Az olasz pilóta aztán megjavította délelőtti idejét, és 1:32.063-mal erősítette mag a vezetését, 13 századdal megelőzve Martínt, és további 7-tel Bagnaiát. Utóbbit megelőzte Miller, így a címvédő a negyedik helyen zárt, mögötte pedig Viñales, Quartararo, Espargaró., Binder, Marini és Álex Márquez lett az első tíz sorrendje, és kivétel nélkül mindannyian javítottak a délelőtt elért idejükhöz képest. Zarco 88 ezreddel maradt el a tizedik helytől, így ő már a Q1-ben is ott lesz a pályán.

A Holland TT pénteki napjának végeredménye a MotoGP-ben

A Marc Márquez által is nagyra tartott Acosta leszögezte, jövőre a MotoGP-ben szerepel

0

Pedro Acosta leszögezte, számára nem opció, hogy jövőre is a Moto2-es világbajnokságon szerepeljen. A középső géposztály jelenlegi második helyezettjét Jack Miller és Marc Márquez is nagyra értékeli.

Pedro Acostát egyöntetűen hatalmas tehetségnek tartja a motoros közvélemény. A spanyol versenyző 2021-ben megnyerte a Moto3-as világbajnokságot, és bár tavaly nem szerepelt kiemelkedően a Moto2-esek között, idén ő aratta a legtöbb futamgyőzelmet. Jelenleg a második helyen áll az összetettben Tony Arbolino mögött.

A 19 esztendős pilóta a KTM kötelékébe tartozik, a Moto2-ben a KTM Ajo csapatánál versenyez. Ennélfogva nyilvánvalóan adná magát, hogy az osztrák gyártónál mutatkozzon be a királykategóriában, ám ők nem feltétlenül akarják már jövőre felvinni. A szerződés szerint június 13-a óta Acosta más gyártókkal is tárgyalhat, és ő elhatározta, hogy 2024-ben mindenképpen a MotoGP-ben fog szerepelni.

„Ez nem opció, a gondolkodásmódomnak nagyon meg kellene változnia ahhoz, hogy a Moto2-ben maradjak – válaszolta a MotoGP hivatalos honlapján közzétett videóban arra a kérdésre, hogy jövőre esetleg a Moto2-ben marad. – Új célokra van szükségem. Ha továbbra is a bajnoki címért harcolunk a Moto2-ben, az talán azt jelenti, hogy készen állunk a MotoGP-re.”

A KTM csapatfőnöke elmondta, mi a véleménye Acosta MotoGP-be való igazolásáról

Amennyiben Acostát szerződtetné a KTM a királykategóriába, úgy minden bizonnyal márkatársak lesznek Jack Millerrel, aki 2024-ig rendelkezik szerződéssel a márkánál. Az ausztrál versenyző a többséghez hasonlóan nagyra tartja a spanyol pilótát, és kiemelte, szavai alapján jövőre neki is ott a helye a legjobbak között.

„Tudjuk, hogy készen áll – szögezte le a csütörtöki sajtótájékoztatón. – Ez az interjú mindent elmond. Ha azt mondja, hogy készen áll, akkor csak ez számít. Fiatal, és tetszik, hogy magabiztos. Ebben a korban az embernek ki kell mondania, amit gondol, és ő ezt megtette. Az biztos, hogy izgatott vagyok annak a lehetősége miatt, hogy [csatázhatok vele], és a KTM remélhetőleg a családban tudja tartani őt. Azt szeretnénk, ha az egyik motorunkon ő ülne.”

Acostát sokan Marc Márquezhez hasonlítják, hiszen hasonló tehetségnek tűnik, mint honfitársa volt bő tíz évvel ezelőtt. A nyolcszoros világbajnok – akit egyébként szintén szóba hoztak a KTM-mel – ugyancsak méltatta a Moto2-es bajnokság második helyezettjét. „Természetesen készen áll, és nagyon jó teljesítmény nyújt – fogalmazott. – Már tavaly is [jól szerepelt], és idén is, szóval készen áll arra, hogy a MotoGP-be lépjen.”

Miller nekiment az újságíróknak, és elárulta, Marc Márqueznek is szólt korábbi kirohanása

0

Jack Miller szerint a sajtó túlságosan felfújta a Német Nagydíj után bizonyos versenyzők felé megfogalmazott kritikáját. A KTM motorosa kiemelte, szavai Marc Márqueznek is szóltak, de nem csak ő volt a címzett.

Jack Miller nem mindennapi kirohanást intézett egyes ellenfelei felé a Német Nagydíj után. Az ausztrál pilóta azt rótta fel néhány riválisának, akik a Ducati nyomasztó fölényére panaszkodtak, hogy ne panaszkodjanak, hanem inkább dolgozzanak, ahogyan ők is teszik a KTM-nél annak érdekében, hogy utolérjék az olasz gyártó motorjait.

A 28 éves motorost az asseni médianapon szembesítették saját szavaival, és tisztáznia kellett, hogy mire, illetve még inkább kikre gondolt. Millernek nem nyerte el a tetszését a média egy részének reakciója, mondván, sokan nem is első kézből hallották a mondandóját, és számos sajtóorgánum úgy hozta le a hírt, hogy csak az olvasottság növelése volt a cél.

„A reakció egy csomó kattintásvadász [cikk] és baromság – fogalmazott a csütörtöki sajtótájékoztatón. – Az emberek többsége nem is volt ott a sajtóbeszélgetésen, és azt sem tudják, mi hangzott el, aztán jön a kattintásvadászat. Azonban ez van, ilyen a világ, amelyben élünk. Végső soron én csak azt szeretném, hogy egészségesebb legyen a bajnokság, és mindenki haladjon a munkájával, ennyi. Ahogyan mondtam, sokan nem voltak ott.”

Miller keményen beleállt az ellenfelekbe: Fogják be a szájukat, nem a hisztiért fizetik őket

Sokan úgy gondolták, hogy Miller kifakadása elsősorban Marc Márqueznek szólt, aki a Sachsenringen odáig ment, hogy a második edzésen a középső ujját mutogatta a motornak egy megbicsaklása után. A négyszeres MotoGP-futamgyőztes megerősítette, hogy a spanyol pilóta is ott van a címzettek között, de nem rá hegyezte ki mondandóját.

„Általánosságban nem – válaszolta arra a kérdésre, hogy megjegyzése elsődlegesen Márqueznek szólt-e. – A kijelentésem után, amely a versenyzők egy részéről szólt, feltettek egy következő kérdést. Nem csak Marcról van szó, de mindenki azt akarja mondani, hogy Marcra vonatkozott. Amit mondtam, az Marcról is szólt, de [összességében] jelentős számú versenyzőre vonatkozott, mert jelenleg sokan vannak. Megértem, hogy nehéz pillanatokat él át, és megértem, hogy nem könnyű. Ugyanakkor a sportág egészsége és a gyártók miatt senki nem akarja ezt állandóan hallani.”

Hogy rajta kívül még kire gondolt Miller, az nem derült ki. Mindenesetre Márquez mellett egy másik MotoGP-világbajnok, Fabio Quartararo is rengeteget panaszkodik a gyenge Yamaha miatt, és az Aprilia versenyzői sem maradéktalanul elégedettek. Ami pedig a sportág egészségét illeti, nem kizárt, hogy az ausztrál motoros újabb gyártó kiszállásától tart.

Bezzecchi-fölényt és dühös Bagnaiát hozott az asseni nyitány a MotoGP-ben

0

Marco Bezzecchi zárta az élen a Holland TT első edzését a MotoGP-ben, Maverick Viñalest és Álex Márquezt megelőzve. Fabio Quartararo ott van az első tízben, ellentétben a láthatóan ideges Francesco Bagnaiával, valamint Marc Márquezzel.

A Moto3 és a Moto2 után a MotoGP mezőnye is bemutatkozott a Holland TT-n, hiszen a királykategóriában is megrendezték az első edzést. Ami a mezőny összetételét illeti, Joan Mirt Iker Lecuona, Álex Rinst Stefan Bradl, míg Pol Espargarót Jonas Folger helyettesíti a hétvégén, Lorenzo Savadori pedig szabadkártyával indul a gyári Aprilia színeiben.

Az első mért kör Johann Zarcóé volt, a francia pilóta 1:37.268 másodperccel nyitott. Mindez persze nem volt mérvadó, nem véletlen, hogy sokan javítottak utána: az első próbálkozások után Luca Marini állt az élen, aki 1:36.289-es idejével 77 ezreddel múlta felül Francesco Bagnaiát.

Ezt követően persze tovább javultak a körök, és a héten lábujjtörést szenvedő Fabio Quartararo vette át a vezetést, akit Enea Bastianini és Marini követett. Nem sokkal később viszont már a VR46 másik versenyzője, Marco Bezzecchi ugrott az eredményjelző tetejére. A 24 esztendős motoros 1:33.961-et motorozott, 175 ezreddel megelőzve Quartararót.

Bezzecchi aztán tovább javított, és 1:33.585-re faragta le a leggyorsabb kört, 88 ezreddel megelőzve Miguel Oliveirát. Az RNF Aprilia pilótáját Marini taszította le a második helyről, aki csupán 4 ezreddel maradt el csapattársától. 12 perc elteltével aztán a bajnokság harmadik helyezettje ismét gyorsult, és 1:33.298-cal erősítette meg vezető pozícióját.

Zarco aztán megelőzte Marinit, de csupán 2 ezreddel sikerült felülmúlnia, így lemaradása 289 ezred volt Bezzecchivel szemben. Bő negyedóra elteltével aztán megtörtént az első bukás: Augusto Fernández a 10-es kanyarban bukott, de szerencsére nem esett baja. Oliveira aztán szintén elesett, ő az 1-es kanyar áldozata lett.

20 perc után Nakagami Takaaki jött fel a második pozícióba, de ő is csak 6 ezreddel előzte meg a Pramac motorosát. Marini aztán ugyancsak javított, és 73 ezredre feljött csapattársa mögé, miközben Bastianini szintén elesett, Oliveirához hasonlóan az 1-es kanyarban. Pár perc múlva Zarco járt pórul, akit korábbi márkatársa, Jack Miller szállított vissza a bokszba.

Bő 15 perccel a vége előtt Bezzecchi megint javított, és 1:32.725-ös kört futott, míg Maverick Viñales 392, Quartararo pedig 632 ezreddel maradt el tőle. A hajráig aztán nem változott az élmezőny sorrendje, de 4 perccel a vége előtt Martín javított. Aztán ugyanezt megtette Bezzecchi és Viñales is: előbbi 1:32.506-tal vezetett, 364 ezreddel megelőzve a gyári Aprilia pilótáját, és 561-gyel a Pramacét.

A VR46 motorosa utána tovább menetelt, és 1:32.246-ot motorozott, míg a második helyre Álex Márquez jött fel, 368 ezredes hátrányban. Azonban ez csak ideiglenes volt, mert Viñales 54 ezreddel gyorsabb volt nála. Márquez maradt a harmadik, mögöttük pedig Zarco, Quartararo, Marini, Nakagami, Martín, Miller és Aleix Espargaró lett az első tíz sorrendje. Bagnaia csupán a tizenkettedik helyen zárt, és dühös kézmozdulatai is jelezték, hogy nem elégedett. Marc Márquez pedig csupán a huszonegyedik pozícióban zárt, miután a leggyorsabb körét (amely szintén nem lett volna elég az első tízre) elvették, miután a 15-ös kanyarban kiszélesítette a pályát.

A MotoGP első asseni edzésének végeredménye

Oliveira változtatna az idén bevezetett sprintfutamos hétvége formátumán

0

Miguel Oliveira kijelentette, szerinte jobb lenne, ha a MotoGP-hétvégék első edzésének nem lenne tétje. Az RNF Aprilia versenyzője azzal érvelt, hogy ez esetben több új alkatrészt ki lehetne próbálni.

Jelentős újítást vezetett be a MotoGP az idei évben, hiszen 2023-ban minden hétvégén rendeznek sprintfutamot. Mindez pedig a hétvége korábbi részére: az időmérőt nyilvánvaló okokból korábban kell megtartani, mint ahogyan a negyedik tréningre sincs idő, de az új formátum már a pénteki első két edzésre is hatással van, hiszen a mezőny tagjainak más hozzáállással kell pályára gurulniuk, mint az eddigi években.

A tavalyi évig a harmadik edzés döntött arról, hogy melyik tíz pilóta kerül azonnal a Q2-be, és kiknek kell már a Q1-ben kiharcolniuk ezt. Ezzel kapcsolatban felmerültek aggályok, mondván, a korai időpont miatt túlságosan hideg az aszfalt, ami veszélyessé teszi, hogy a versenyzők kockázatot vállaljanak. Nos, idénre ez megváltozott, de ez sem mindenkinek nyerte el maradéktalanul a tetszését.

A jelenlegi szabályok értelmében már az első két edzés „kombinált” ideje számít, vagyis egyszerűbben fogalmazva a legjobb kör, függetlenül attól, hogy azt az adott motoros melyik gyakorláson érte el. Normál körülmények között az első tíz helyezett rendre a második tréningen futja meg a legjobb idejét, de előfordul, hogy már az elsőn meg kell hajtani a motort, amennyiben fennáll a veszélye az esőnek. Ez esetben ugyanis a második edzés értelmét veszti abból a szempontból, hogy a vizes pályán nem lehet gyorsulni a délelőtt elért időkhöz képest.

MotoGP, Miguel Oliveira, Spanyol Nagydíj 2023
Oliveira változtatna a szabályokon (Fotó: MotoGP Media)

A nézők szempontjából ez nem mondható rossznak, hiszen mondhatni, hogy így az egész pénteki napnak van tétje. A versenyzőknek és főleg a mérnökök szemszögéből nézve viszont már más a helyzet, hiszen így kevésbé tudnak kísérletezni. Éppen ezért Miguel Oliveira azon a véleményen van, hogy az első edzésnek egyáltalán ne legyen tétje, és kapja vissza a „szabadedzés” nevet.

„Akkor legalább ott lenne a péntek délelőtt, amikor többé-kevésbé szabadon kipróbálhatnánk valami újat, ha van [új] alkatrészünk – fogalmazott. – Igen, támogatnám, hogy [a péntek délelőtt] ne döntsön a Q1-be, illetve Q2-be való bejutásról. Mindenesetre alkalmazkodnunk kell. [Bármi] is legyen a formátum, a lehető legjobban meg kell oldanunk. Ez a munkánk.”

Az persze valószínűtlen, hogy a döntéshozók már az idei évre változtatnának ezen a szabályon, hiszen mindez csak akkor merülhetne fel, ha a versenyzők tömegesen fogalmaznák meg az aggályaikat, és ezek leginkább biztonsági kérdéseket vetnének fel. Erről nincs szó, de az már könnyen előfordulhat, hogy a 2024-es idényre vonatkozóan átgondolják a formátumnak ezt a részét.

Bizarr balesettel indult a hétvége, a bokszutcában ütközött két versenyző (videó)

0

Szinte még el sem kezdődött a Holland TT hétvégéje, amikor már történt egy baleset a Moto3-asok első edzésén. Ráadásul meglehetősen furcsa incidens történt, ugyanis a bokszutcában Deniz Öncü lelassított, Jamanaka Riuszej pedig nem figyelt eléggé, így hátulról beleszállt riválisába. A japán versenyző elesett, a török motoron maradt, de mindkettőjük gépe megsérült.

Újabb részletet árult el Marc Márquez a legutóbbi balesetéről, és állítja, nem változott a helyzet

0

Marc Márquez elárulta, nemcsak hüvelykujjtörést és bokazúzódást, hanem bordarepedést is szenvedett a Német Nagydíj bemelegítésén történt bukásában. A spanyol motoros hangsúlyozta, az, hogy most versenyezni fog, annak a jele, hogy továbbra is elkötelezett a Honda iránt.

Marc Márquez számára rémálomszerűen alakult a Német Nagydíj hétvégéje, hiszen ahelyett, hogy folytatta volna győzelmi sorozatát a pályán, a futamra már ki sem állt. Ennek oka, hogy korábban ötször is bukott, és a bemelegítésen elszenvedett balesetében több helyen is megsérült. Ennek következtében a nyolcszoros világbajnok maga döntött a visszalépés mellett.

Marc Márquez maga döntött a visszalépés mellett: Túl sok ütést kaptam

A 30 éves motoros akkor úgy fogalmazott, hogy a rengeteg ütés miatt nem állt készen a versenyzésre. Ebből a szempontból balszerencse, hogy a Holland TT előtt nem volt üres hétvége, ennek ellenére Assenben már rajthoz fog állni. Mindezt annak ellenére teszi, hogy a legjobban várhatóan egy olyan sérülés fogja zavarni, amelyről eddig nem beszélt a nyilvánosságnak.

„[Van] egy határ, de készen állok – válaszolta a mostani fordulóra vonatkozó kérdésre a MotoGP hivatalos honlapján közzétett videóban. – Úgy gondolom, hogy készen állok majd a versenyre. Németországban a bemelegítésen történt bukásom [utáni] első órában úgy éreztem, hogy kész vagyok menni. Aztán viszont, ahogyan teltek az órák, minden alkalommal egyre nagyobb fájdalmat éreztem, különösen a bokámon [és] a törött hüvelykujjamon. Emellett pedig furcsán éreztem magam, és a második bordámon is volt egy repedés. Szóval ez lesz a legfájdalmasabb a hétvége során. Ugyanakkor megpróbálunk lépésről lépésre haladni, és majd meglátjuk. Azért is volt fontos, hogy itt legyünk, mert a Honda két állandó versenyzője, vagyis [Joan] Mir és [Álex] Rins is sérült. A legjobbakat kívánjuk nekik. A Hondának szüksége van motorokra a pályán, hogy a jövőben javulni tudjon.”

Azt Márquez is számtalanszor elmondta már, hogy azért esik ennyit, mert rengeteget kockáztat annak érdekében, hogy kompenzálja a motor hiányosságait. Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy a spanyol pilótának mikor lesz elege a helyzetből, illetve a Hondából. Ennek egyébként az is az egyik jele lehetett, hogy a múlt hét pénteki második edzésen a középső ujját mutogatta a versenygépnek az egyik megbicsaklása után.

Ami az eséseket illeti, sokak szerint emiatt mélypontra került Márquez, illetve a japán márka kapcsolata, sőt, többen azon a véleményen vannak, hogy innen nincs visszaút. Szerződése azonban csak 2024 végén jár le, így ha esetleg már jövőre gyártót akar váltani, akkor nyilvánvalóan meg van kötve a keze. Az érintett azonban hangsúlyozta, a helyzet nem változott, továbbra is elkötelezett, különben nem versenyezne Assenben.

Marc Márquez nem hülye, ez a történet sokkal bonyolultabb ennél

„Ha itt vagyok, annak az az oka, hogy maximális az elkötelezettségem a Honda felé, és együtt akarok dolgozni velük, hogy a jövőben fejlődjünk, hogy javítsunk a projektünkön – szögezte le. – Jelenleg azért vagyok itt, hogy velük dolgozzak, és ahogy én látom, hogy a velük való munka a jövőt illetően a következő évre vonatkozik. Az idei évben nem sok minden fog változni, így maximális az elkötelezettség.”

Marc Márquez szerint nemcsak a boldog pillanatokat kell a nyilvánosság elé tárni, hanem a kudarcokat is

0

Marc Márquez nemrégiben leült egy kérdezz-felelekre, és elismerte, hogy nagyobb figyelmet kell fordítania a fizikai állapotára, különösen az elmúlt három év sérüléseinek sorozata után, miközben új dokumentumfilmjéről, a Marc Márquez: All In-ről is beszélt.

A sportág és a háziállatok iránti szeretetétől kezdve a sportág csúcsára való visszatérés motivációjáig, Marc Márquez sok mindenre kitért a GQ-nak adott interjújában. A spanyol versenyző elismerte, hogy kezd benőni a feje lágya, és rájött, hogy sokkal jobban kell vigyáznia magára.

„Amikor elkezdtem versenyezni, még nagyon fiatal voltam, és minden csak a motorozásról szólt, és ennyi. Most 30 éves vagyok, és rájöttem, hogy egyre jobban kell vigyáznom a testemre: mindent kontrollálni, több fizikoterápiás kezelésre járni, stb. Amikor a dokumentumfilmet készítettük, az nem egészen a versenyzésről szólt, minden nap kamerákkal követtek. Remélem, hogy ez egy olyan dokumentumfilm, amiből az emberek tudnak valamit meríteni, és remélem, hogy tetszik nekik, mert beengedem őket az otthonomba, tanúi lehetnek a mindennapjaimnak.”

Marc Márquez nem hülye, ez a történet sokkal bonyolultabb ennél

„A legnagyobb célom az, hogy visszatérjek. A múltban nem sok sportoló töltött három évet sérülten. Szeretnék újra versenyképes lenni és bajnoki címekért küzdeni. Normális esetben, amikor a sportolóknak sikereik és jó eredményeik vannak, a kamerák azt mutatják, hogy boldog vagy. Aztán amikor nehéz pillanatot élsz meg, akkor általában inkább védekező fázisba kerülsz, és nem igazán hiányzik, hogy még a kamerák is kövessenek. A múltban sokan filmeztek, amikor győztem, de nem egy nehéz pillanatban. Ember vagyok én is, vannak nehezebb időszakok, és sokan, akiknek a magánéletükben vannak problémáik, szerintem talán ugyanilyen módon közelíthetik meg a sajátjukat. Remélem, hogy ez segíthet nekik is.”

Márquez otthonában is olyan társasággal van körülvéve, ami minden nap mosolyt csal az arcára, hiszen két kiskutyája személyében igaz barátokra talált, akik mindig lelkesen várják őt haza.

„Két kutyánk van. Hivatalosan nekem egy van, a másik az öcsémé, és így élünk mi négyen. Szeretem az állatokat. A kutyáimmal különleges kapcsolatom van. Amikor elmegyek pár percre vásárolni, és hazaérek, úgy viselkednek, mintha négy-öt napja várnának rám. Ez nagyon kedves. Segít ellazulni, ha sétáltathatom őket a városban. Olyanok, mintha a barátaim lennének, akikkel megoszthatom ezeket a pillanatokat.”

Bagnaia ellép, vagy szoros bajnoki állással megy nyári szünetre a MotoGP? – hétvégi menetrend

0

A hétvégén nemcsak a tripla hétvége, hanem a bajnokság első részének is az utolsó felvonása következik Assenben a MotoGP-ben, illetve a Moto2-ben és a Moto3-ban. Ami a királykategóriát illeti, a Holland TT legnagyobb kérdése, hogy Jorge Martín közelebb tud-e kerülni Francesco Bagnaiához a tabellán.

A mugellói és a sachsenringi forduló után Assenbe látogat a MotoGP, valamint a Moto2 és a Moto3 mezőnye. Itt nemcsak a szezon első tripla hétvégéje fog véget érni, hanem az idény első része is. Ezután ugyanis egy hosszú, hathetes nyári szünet következik, hiszen a Kazah Nagydíjat törölték a versenynaptárból, és akkor, illetve másik időpontban sem pótolták más helyszínnel.

A Holland TT a versenynaptár egyik leginkább tradicionális hétvégéje, és ez már a nevéből is látszik. A szezonban ugyanis ez az egyetlen futam, amely nem a Grand Prix, azaz nagydíj, hanem a TT, vagyis Tourist Trophy nevet viseli. Emellett egészen sokáig, egészen 2015-ig ragaszkodtak ahhoz a hagyományhoz, hogy a megszokottal ellentétben itt szombaton legyen a verseny, de a következő évtől kezdve már itt is vasárnap rendezték a futamot.

Az asseni versenypálya 4,542 km hosszúságú, és 12 jobb-, valamint 6 balkanyar található rajta. A Német Nagydíj helyszínével ellentétben a most következő aszfaltcsík vonalvezetése a többséghez tartozik abból a szempontból, hogy megegyezik az óramutató járásával. A pályán jó néhány gyors, illetve döntött kanyart tartalmaz, amelyek inkább a hátsó gumit veszik igénybe. A célegyenes mindössze 487 méter, de így is bőven van előzési lehetőség.

A pályát 1955-ben építették, és a nyomvonalon 2012-ben módosítottal utoljára. 2020-ban viszont újraaszfaltozták, így a következő évben szinte minden rekord megdőlt. Tavaly aztán tovább javultak ezek a csúcsok: a pályarekord 1:31.504 másodperc, amelyet Francesco Bagnaia teljesített az időmérő második szakaszában, a leggyorsabb versenykör pedig Aleix Espargaró nevéhez fűződik 1:32.500-zal. A versenyidőt szintén megjavították, egyedül a sebességrekord mondható réginek, azt Andrea Iannone tartja 319,8 km/h-val.

A 2022-es viadalt Bagnaia nyerte, ezzel indította meg a 91 pontos hátrányának ledolgozását Fabio Quartararóval szemben, illetve ezzel kezdődött el a négy futamon át tartó győzelmi sorozata, amely megalapozta a végső diadalt. Most sokkal jobb helyzetben van, mint akkor, hiszen vezeti a világbajnokságot, de nyilvánvalóan nem mindegy, hogy mennyire megnyugtató előnnyel vonul a nyári szünetre, már ha egyáltalán előnyről fogunk beszélni.

Bagnaia nem neheztel Martínra, de kéri vissza a pontjait

Bagnaia jelenleg 16 pontos különbséggel vezet a második helyezett Jorge Martín előtt, aki múlt héten a sprint- és a főfutamon is legyőzte őt. A hétvége talán legfontosabb kérdése, hogy a Pramac versenyzője tovább tudja-e vinni a lendületét, mert ez esetben rendkívül szorossá teheti az állást a nyári szünetre, sőt, ha a címvédő gyengén teljesít, akkor le is taszíthatja őt az éltől.

MotoGP. Jorge Martín, Francesco Bagnaia, Német Nagydíj 2023, szombat
Martín még szorosabbá teheti a bajnokságot (Fotó: MotoGP Media)

Bár inkább csak matematikai esélyről beszélhetünk, tekintve, hogy a 13 körös sprinten és a 26 körös főversenyen összesen 37 pontot lehet szerezni, az sem zárható ki teljesen, hogy a Holland TT után Marco Bezzecchi fogja vezetni az összetettet. Egészen a sachsenringi fordulóig úgy tűnt, hogy a VR46 pilótája lehet Bagnaia legközelebbi riválisa, de a mugellói után a legutóbbi hétvégén sem teljesített kiemelkedően. Assen viszont kifejezetten kedves helyszín számára, hiszen tavaly itt szerezte meg első dobogóját a MotoGP-ben.

„Az asseni mindig is az egyik kedvenc pályám volt – fogalmazott a 34 pontos hátrányban a tabella harmadik helyén álló olasz motoros. – Tavaly pont itt éltem át versenyzői pályafutásom egyik legjelentősebb napját, és ez az egyik oka annak, hogy alig várom, hogy újra pályára menjek, motiváltan, hogy a legjobbamat nyújtsam.”

A sorozatos kudarcok ellenére bizakodó a Yamaha versenyzője

Bagnaiával ellentétben a mezőny másik három királykategóriás világbajnokának egyike sem pályafutása legszebb napjait éli. Fabio Quartararo most már hétvégék óta csak a középmezőnyben szenved, és jelenleg nem látni, hogy a Yamaha rövid távon hogyan tudna kimászni a mély gödörből. Ráadásul a csütörtöki nap folyamán futás közben eltörte a lábujját, így az első edzés után felül fogják vizsgálni az állapotát. Marc Márquez számára borzalmasan alakult az előző forduló, hiszen ötször bukott, a futamra pedig már nem állt ki, de sérülései ellenére ott lesz Assenben.

Eldőlt, hogy Marc Márquez és Mir ott lesznek-e Assenben

Ellentétben csapattársával, Joan Mirrel, aki még Mugellóban szenvedett kézsérülést, aminek következtében a mostani hétvégét is ki kell hagynia, csakúgy, mint a szintén az ugyanott bukó, síp- és szárkapocscsonttörést szenvedő Álex Rinsnek. Előbbit Iker Lecuona, utóbbit Stefan Bradl helyettesíti a gyári Hondánál, illetve az LCR-nél. Szintén nem lehet ott Assenben Pol Espargaró, aki még a szezonnyitón szenvedett súlyos sérülést, és bár a nyári szünet előtti visszatérés volt a célja, ez nem sikerült neki. Őt az elmúlt hetekben megszokott módon Jonas Folger pótolja a GasGasnál.

A MotoGP asseni hétvégéjének menetrendje

PÉNTEK
9:00 – 9:35 Moto3 1. edzés
9:50 – 10:30 Moto2 1. edzés
10:45 – 11:30 MotoGP 1. edzés
13:15 – 13:50 Moto3 2. edzés
14:05 – 14:45 Moto2 2. edzés
15:00 – 16:00 MotoGP 2. edzés
SZOMBAT
08:40 – 09:10 Moto3 3. edzés
09:25 – 09:55 Moto2 3. edzés
10:10 – 10:40 MotoGP Szabadedzés
10:50 – 11:05 MotoGP 1. időmérő
11:15 – 11:30 MotoGP 2. időmérő
12:50 – 13:05 Moto3 1. időmérő
13:15 – 13:30 Moto3 2. időmérő
13:45 – 14:00 Moto2 1. időmérő
14:10 – 14:25 Moto2 2. időmérő
15:00 MotoGP Sprintverseny
VASÁRNAP
09:45 – 09:55 MotoGP Warm up
11:00 Moto3 Verseny
12:15 Moto2 Verseny
14:00 MotoGP Verseny