back to top
2025. július 29. 18:38
Kezdőlap Blog Oldal 532

A főmérnök elárulta, milyen közös tulajdonságai vannak Rossinak és tanítványának

0

Matteo Flamigni 18 évig volt Valentino Rossi telemetristája, most a fiatal tehetség, Marco Bezzecchi főmérnöke. A szakember beszélt az olasz pilótáról és arról, amit Valentino Rossitól tanult.

Matteo Flamigni rengeteg tapasztalatot és tudást szerzett a Valentino Rossi mellett töltött közel 2 évtized alatt. Munkájuk gyümölcse Argentínában beérett, ahol Marco Bezzecchi egy dobogós helyet szerzett a sprintfutamon, majd behúzta első királykategóriás győzelmét, ami egyben a kilencszeres világbajnok csapatának első sikerét is jelentette. Az olasz szakember beszélt Bezzecchihez és Rossihoz fűződő kapcsolatáról.

A világbajnok óriási hibája után új győztese lett a MotoGP-nek az ítéletidőben

„Miután 18 évig Valentino telemetristájaként dolgoztam, nem láttam magam egy másik versenyző mellett ugyanebben a szerepkörben. Azt mondtam magamnak, hogy a kollektív tudatban örökre én maradok Vale telemetristája.” – emlékezett vissza Flamigni.

Ezért úgy döntött, hogy valami mást csinál egy másik versenyzővel, hogy új fejezetet kezdjen az életében. Természetesnek tűnt, hogy Marco Bezzecchi mellett tegye le a voksát, aki Valentino Rossi akadémiájának növendéke.

„Ismertem őt, mert az Akadémia tagja volt, de soha nem volt alkalmam beszélni vele technikai szempontból. El sem tudtam képzelni, hogy milyen szinten van, még ha láttam is, hogy gyors volt a Moto2-ben és a Moto3-ban. Az elvárások jók voltak, úgy tűnt számomra, hogy ő egy olyan fiú, aki képes tanulni. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, egy olyan srácot láttam, aki nagyon gyorsan tanul, sokat hallgat, nagyon alázatos és a gyakorlatba ülteti a tanultakat. Az tesz a legbüszkébbé, hogy képes vagyok átadni azt, amit az évek során tanultam. Ebből a szempontból Marco egy szivacs.” – nyilatkozta Flamigni.

A főmérnöknek nagyon sokat jelent az, amit a „Doktor” mellett megtanult, jó és rossz dolgokat, amire tud építkezni jelenlegi kihívásaiban is.

„Vale-vel rengeteg információt szereztem, tőle kaptam egy módszert, egy hozzáállást, egy olyan szemléletet a versenyzéshez, ami egy életstílus. Amit Vale-nél tanultam, azt keresem az új csapatban is. A velem dolgozó srácok, köztük Marco is, szerintem örömmel látják Valentino tanításait.”

Valentino Rossi természetesen nagyon boldog volt az argentin hétvége után, amit megosztott korábbi kulcsfigurájával is. „Azt írta nekem, hogy nagyszerű munkát végeztünk.” – mondta Flamigni.

Rossi versenyzője szóhoz sem jutott első királykategóriás győzelme után

Ha valakire felnézünk és szívjuk magunkba a tudását, természetesen kialakulnak közös tulajdonságok is. Nincs ez másképp Valentino Rossi és Marco Bezzecchi esetében sem, amit a főmérnök is alátámasztott.

„Soha nem hagy ki egy lehetőséget sem, hogy kanyarról kanyarra próbáljon javítani, hogy tökéletes kört érjen el. Ez nagyon hasonlít Vale-re. Nagyon gyors, érti, hogy miért, és képes a megfelelő dolgokat a megfelelő időben megcsinálni. Tavaly túlságosan indulatos, túl ösztönös volt.”

A bajnokság korai szakaszában megérkező siker azonban nem jelent még semmit, amivel Flamigni is tisztában volt, így versenyzőjét is óvatosságra inti.

„Mondtam neki, hogy a bajnokság vezetése semmit sem jelent. Ez olyan, mintha egy 30 körös verseny első körét vezetnénk. 30 éves pályafutásom során láttam már olyan versenyzőket, akik az egyik futamon kiemelkedően teljesítettek, majd a következőn elvesztek.”

Van vagy nincs büntetés – Marc Márquez felé billenhet a mérleg nyelve?

0

Marc Márquez Portugáliában követett el egy nagy hibát, aminek saját és versenytársa, Miguel Oliveira sérülése lett a következménye. A spanyolra kirótt dupla hosszú körös büntetés kérdése még mindig nyitva van, hiszen a Honda fellebbezett a megváltoztatott döntés ellen.

A spanyol médiában felröppentek olyan hírek, miszerint Marc Márquez meg fogja nyerni a Honda által benyújtott fellebbezést. A spanyol versenyző Portugáliában okozott kalamajkát, amikor hibázott és kiütötte a versenyből a hazai pilótát, Miguel Oliveirát.

Óriási hiba Marc Márqueztől, kiütötte ellenfelét, aki megsérült (videó)

Ekkor az állt a megfogalmazásban, hogy az eset miatt dupla hosszú körös büntetéssel sújtják, melyet Argentínában kell letöltenie. Ekkor már tudható volt, hogy a világbajnok nem lesz ott Dél-Amerikában, sérülése következtében. A mezőny felhördült a büntetés hallatán, majd módosították a szövegezést arra, hogy a következő versenyen, ahol elindul, akkor lép életbe a szankció. Azonban Marc Márquez és a Honda ezt nem hagyta annyiban, így fellebbezést nyújtottak be a megváltoztatott döntés miatt.

Hiába hagyja ki a következő hétvégét, Marc Márquez mégsem ússza meg a büntetést

Jogi ügyének, miszerint az eredeti szabályt megváltoztatták vagy átfogalmazták, miután kiadták neki, várhatóan a MotoGP Fellebbviteli Bírósága kedvezni fog, idézi a crash.net a spanyol AS által leírtakat.

Márquez állítólag többször is megkérdezte a FIM stewardjait, hogy az eredeti dupla hosszú körös büntetése csak az argentin MotoGP-re vonatkozik-e, amire többször is igennel feleltek neki, mielőtt a Honda versenyzője aláírta volna a szankciós papírokat. A spanyol tudta, hogy nem lesz ott Argentínában, így hasznot húzhatna a FIM Stewardok ügyetlenkedéséből, írta a spanyol lap.

A végső döntés még várat magára, azonban a hírportál szerint elég valószínű, hogy ezt a küzdelmet Marc Márquez fogja nyerni.

Az Aprilia talált egy kiskaput az aerodinamika fejlesztésére?

0

A MotoGP-ben az évek múltával egyre nagyobb szerepet kapnak az aerodinamikai elemek. Az Aprilia egy újabb lehetőséget lát az aerodinamika fejlesztésére, ami nem a versenygép része, hanem maga a versenyző.

A versenyző nyakán és hátán lévő púp, amely csökkenti a fékezéskor a sisak mögötti légörvényeket, így védi a nyakat és javul a végsebesség is, már régóta létezik. A bőrruhákat gyártó Dainese 1988-ban vezette be a púpot. Azóta a sisakokat spoilerekkel látták el, de további fejlesztések nem történtek.

Most az Aprilia szabadalmi kérelmet nyújtott be, mely szerint a versenyzők bőrruháinak törzsére és végtagjaira kagyló alakú külső panelt helyeznének el tépőzárral. Ezek közé tartozik egy pár alkarpanel, amelyek a kormányról és a versenyző kezéről érkező áramlást vezetik el, valamint még kettő a felkaron és a vállakon, amelyek simábbá teszik a motor szélén kiáramló levegő útját. Ezen felül elhelyeznének egy pár oldalsó panelt, amely segít kitölteni a versenyző hónalja és csípője közötti rést. A lábakon egy combpanel és egy alsó lábszárrész – utóbbi a térdkoptatót is magában foglalja – tenné teljessé átalakítást. Ezek a tervek szerint csökkentenék a fékezéskor kialakuló turbulenciát. Az aerodinamikai törvények szerint ez a végsebesség javulásához vezetne, de a versenyző is védve lenne, mert a légáramlat kevésbé húzná végtagjait.

A MotoGP szabályzata korlátozza a versenymotorok aerodinamikai módosításait a szezon során, azonban a versenyző ruházatán lévő aerodinamikai segédeszközökről nem írnak semmit. Alapvető fontosságú, hogy a versenyruhák elsődleges célja, hogy ütközés esetén védelmet nyújtsanak. Emellett a versenyző nem lehet akadályozva a jobb aerodinamika érdekében. Amennyiben az Aprilia tervei a további párnázást a versenyző mozgásának akadályozása nélkül tudják beépíteni, akkor ezek a bőrruhák újdonságot hozhatnak az aerodinamika fejlődésében.

Aleix Espargaró csalódásként élte meg az eddigi szezont, de egyvalami vigasztalja

0

Aleix Espargaró nagyon kiábrándítónak nevezte az első két MotoGP-versenyhétvégét, ezenkívül a sisakjával kapcsolatos problémákról is beszélt.

Az Aprilia pilótája, Aleix Espargaró azzal a céllal érkezett az idei szezonra, hogy világbajnok legyen. Az első két verseny után azonban mindössze tizenkét pontot gyűjtött, így a bajnokság 13. helyén áll. Csapattársa ezzel szemben 5.

„Nagyon frusztráló volt ez a két hétvége”árulta el a 33 éves katalán, aki 2022-ben Termasban nyerte meg első MotoGP-futamát.

Az Aprilia versenyzője azt hitte, gond van a motorral, annyira gyengén szerepelt

„Portugáliában jó volt a tempóm, de nem tudtam értékelhető eredményt elérni. Argentínában ugyanez volt a helyzet száraz pályán, de aztán jött az eső. Kicsit szomorú és csalódott is vagyok az első két hétvége miatt. Az vigasztal, hogy a szezon még hosszú, rengeteg futam van még hátra, szóval lesz még bőven lehetőségem jól teljesíteni.”

A nagy mennyiségű víz a pályán és a bepárásodott plexi sem könnyítette meg Espargaró dolgát:

„Alig láttam az előttem motorozó versenyzőket az esőfüggönytől. Ráadásul a motor hője, plusz az eső miatt bepárásodott a plexim, és a rostélyt nem lehetett felnyitni a jobb látási viszonyok érdekében.”

Nagy váltásra is készen áll a világbajnok-versenyző?

Toprak Razgatlıoğlu és a Yamaha szerződése a szezon végén lejár. A török világbajnok arról beszélt, hogy milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Számos alkalommal szóba került már, hogy Toprak Razgatlıoğlu MotoGP-motort tesztelt, a királykategóriába szerződne, a Yamaha is számít rá. A török versenyzőt tartják a Yamaha gyári motorján a legfőbb befutónak, amennyiben Franco Morbidelli idei szezonja is gyenge lesz.

2021-ben többször szóba került, hogy Toprak Razgatlıoğlu 2022-re a MotoGP-világbajnokságra váltana. A török azonban előbb a Superbike bajnoki címét akarta elnyerni, a Yamaha MotoGP-s vezetői pedig nem várhattak olyan sokáig a szerződtetésével. A 26 éves versenyző szerződése a szezon végén lejár, a török pilóta pedig a MotoGP-be vágyik, de nem minden áron.

„Még nincs mit bejelenteni, de most már az az álmom, hogy MotoGP-ben versenyezzek. 2021-ben Superbike-világbajnok voltam, most pedig a MotoGP-t tartom szem előtt. Miért ne próbálnám meg ott?”

Razgatlıoğlu a speedweek.com-nak elárulta, hogy nem feltétlenül a Yamaha az egyetlen opció számára a királykategóriában.

„Az Aprilia nagyon jó, sokat fejlődtek. A szerződésem a Yamahával az idei szezon után lejár. Lehet, hogy újra velük szerződök, lehet, hogy egy másik márkához megyek. Még korai lenne bármit is mondani, valószínűleg csak az év közepén születik döntés. Remélem, hogy jövőre már a MotoGP-ben versenyezhetek. A MotoGP-ben minden motor közel van a másikhoz, de mindenki láthatja, hogy a Ducati nagyon erős. Csakúgy, mint a Superbike-világbajnokságban. De a Yamaha 2021-ben világbajnok volt, miért ne fejlődhetne és hozhatna egy erős motort jövőre?”

Razgatlıoğlu: Nem megyek a MotoGP-be csak azért, hogy ott legyek

Franco Morbidelli argentin hétvégéje a vártnál sokkal jobban sikerült, két negyedik hellyel utazhatott haza. Azonban ez sem garancia arra, hogy a hangvillásoknál lesz maradása, bár nagyon korai ezt megítélni, hiszen csupán 2 hétvégén vagyunk túl.

„Yamaha-versenyzőként a Yamahánál van a legjobb esélyem. A mai állás szerint van hely számomra a gyári csapatban a jövő évre. Ha ez nem jön össze, akkor lehet, hogy más csapatoknál is körbenézünk. Lehet, hogy maradok a Superbike-világbajnokságban. A tervem és az álmom az, hogy a MotoGP-bajnoki címért – vagy dobogós helyezésekért – harcoljak. Nem pusztán GP-motort akarok vezetni. Én lennék az első török versenyző a MotoGP-világbajnokságban, de ez nem fontos számomra. Az a fontos, hogy az első háromban végezzek. Tudom, hogy a MotoGP-ben mindenki nagyon erős és nagyon közel vannak egymáshoz. Talán az első évem nem lenne könnyű, és a második évben erősebb lennék. Nem tudom. A GP-motor nagyon különbözik a Superbike-tól, a gumik is mások, és alkalmazkodnom kellene. A jövő évet illetően jelenleg a MotoGP-ben gondolkodom. Ha ez nem jön össze, akkor számomra a téma le van zárva. Akkor maradok a Superbike-világbajnokságban.” – mondta Razgatlıoğlu.

A csapat egyik versenyzője történelmet írt, míg a másik szenvedett

0

Valentino Rossi féltestvére a sprintfutamon pályafutása során először állhatott dobogóra a MotoGP-ben, ám a főfutamon szenvedett, míg csapattársa megnyerte a futamot. 

Valentino Rossi versenyzője, Marco Bezzecchi történelmi győzelmet aratott az Argentin Nagydíj főfutamán. Luca Marini azonban nem tudta hozni azt a teljesítményt, amit szombaton a sprintfutamon produkált, így a nyolcadik helyen látta meg a kockás zászlót. Az olasz pilóta elárulta, mi volt a problémája, aminek az okát még keresi.

A világbajnok óriási hibája után új győztese lett a MotoGP-nek az ítéletidőben

Annak ellenére, hogy Marini számára nem sikerült olyan jól a vasárnapi futam, természetesen elismerően nyilatkozott csapattársáról és alakulatáról.

„Gratulálok Marcónak és az egész csapatnak. Ő pluszt hozott: erős volt a bemelegítésen és nagyon jó volt a rajtnál. Ez fantasztikus. Tudtam, hogy a csapat ebben a szezonban futamot fog nyerni, mert nagyon gyorsak vagyunk, csak remélem, hogy a jövőben nekem is lesz rá lehetőségem.” – nyilatkozta Marini.

Marco Bezzecchi - Luca Marini
Nagy volt az öröm már a sprintfutam után is… Fotó: MotoGP Media

„Nehéz verseny volt, szenvedtem a hátsó kerék tapadásával. A futam elején sokan megelőztek, ezért úgy döntöttem, hogy spórolok a gumikkal, ami talán ez lehetővé teszi, hogy a verseny vége felé pozíciókat tudjak behozni. De hiába vezettem nagyon óvatosan, a végére semmi sem maradt a hátsó gumimból. Lassú voltam, és nem tudtam mit tenni.” – árulta el Marini.

Marini 13,7 másodperccel maradt le Bezzecchi mögött. „Többet nem tudtam tenni, minden körömben 100 százalékot adtam. Ki kell elemeznünk az adatokat, és alaposan meg kell vizsgálnunk, hogyan lehetséges, hogy Bezzecchi ilyen gyors volt. A beállítás, az elektronika vagy a vezetési stílus is lehetett az oka. Mivel nem volt tapadás a hátsó keréken, fékezéskor jobban meg kellett terhelnem az első kereket. A végén ezért mindkét gumival a határon voltam. Elsősorban a tapadás hiányzott, nem volt jó a kanyarokból való kigyorsítás. Mindent összevetve pozitív hétvége volt.”

Így ünnepelte öccse dobogóját Marc Márquez, miután nem lehetett a helyszínen (kép)

0

Marc Márquez sajnos csak videóhívásban tudott gratulálni testvérének a hétvégi futamon elért dobogós helyezéséhez.

Az idősebbik Márquez kihagyta az argentin versenyhétvégét, mivel még nem épült fel kézműtétjéből. A sérülést akkor szenvedte el, amikor a portugál futamon Miguel Oliveirának ütközött.

A nyolcszoros világbajnok és testvére között rendkívül szoros kapcsolat van, így Marc Márquez nagyon örült, amikor látta, hogy testvére milyen hihetetlen teljesítményt nyújt az ítéletidőben rendezett futamon. Egyik közösségimédia-oldalán posztolt is egy képet arról videóhívásról, melyet öccsével folytatott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

A spanyol klasszis reméli, hogy az április 16-ai Amerikai Nagydíjon már visszatérhet a versenyzéshez.

Hajdúnánás helyett a Hungaroringen lehet a magyarországi MotoGP-futam?

0

2020-ban bombaként robbant a hír, miszerint Magyarországon is lesz a közeljövőben MotoGP-futam, mégpedig Hajdúnánáson. A projekt egyelőre áll, de akár lehet más alternatíva is arra, hogy hazánk vendégül láthassa a királykategória mezőnyét.

2020-ban bejelentették, hogy Hajdúnánáson MotoGP-pálya épül, mely 2023-ra készül el, összesen 65 milliárd forintból. A tervek szerint a pálya megépítése után legalább nyolc évig rendeznének itt világbajnoki futamot a Dorna Sportsszal kötött megállapodás szerint. A hajdúsági aszfaltcsík azonban biztosan nem fog megépülni az idei esztendőben, amit Tiba István, a térség országgyűlési képviselője is megerősített január elején.

Ahogy arról társoldalunk, a Racingline.hu is beszámolt, a Hungaroring kedden sajtótájékoztatót tartott az aszfaltcsík jövőjéről és a tervezett felújítási munkálatokról. Az eseményen dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, valamint Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója ismertette a részleteket, mely során kitértek arra is, hogy a felújítás során megvizsgálják annak lehetőségét is, hogy a pályát alkalmassá tegyék MotoGP-futamok lebonyolítására is.

Megszületett a döntés, ekkorra fog teljesen megújulni a Hungaroring

„Ha a Hungaroringen egy ilyen léptékű fejlesztés megvalósul, akkor azt gondolom, hogy teljesen józan gondolkodást igénylő hozzáállás minden döntéshozó részéről, hogy kerüljön megvizsgálásra, hogy ez a pálya alkalmas lehet-e arra, hogy MotoGP-futat is rendezzen. Egyelőre ebben ott tartunk, hogy a mostani felhatalmazás arra szól, hogy vizsgáljuk meg azt, hogy ez a pálya fejleszthető-e úgy, és átalakítható-e úgy, hogy MotoGP-kompatibilis legyen. Ha a műszaki szakemberek azt mondják, hogy alkalmas, és a jogtulajdonos is azt mondja, hogy hozzájárul ahhoz, hogy legyen itt MotoGP-futam, utána van egy háromfős bizottság, ahol az éppen aktuális motorversenyzőket idehívják, és mennek egy tesztkört. Utána nekik van vétójoguk arra vonatkozóan, hogy azt mondják, ők nem szeretnék, hogy itt MotoGP-futam legyen. Azonban nem tartunk itt, jelenleg ott tartunk, hogy indokolt az ilyen volumenű fejlesztésnél, hogy megvizsgáljuk, hogy egyáltalán alkalmas lehet-e a pálya.” – mondta Schmidt.

A pálya vonalvezetése alkalmas lehet egy motorverseny lebonyolítására, azonban a motorsportban teljesen más biztonsági előírásoknak kell megfelelni, mint a négykerekű küzdelmekben. Figyelembe kell venni a kerékvetők magasságát, illetve pozicionálását, valamint a bukóterek méretét és felületét is, hiszen a MotoGP-ben a kavicságy egy fontos biztonsági szempont. A bukóterek kialakításánál azt is figyelembe kell venni, hogy ez bizonyos lelátók áthelyezésével is járhat.

Hungaroring 2023
Felmerült, hogy a Hungaroring a MotoGP mezőnyét is fogadja (Fotó: TRP Hungary)

„A nézőtér is tolódik, mert ha a tizennégyes és az egyes kanyar átalakításra kerül, akkor egy akkora bukóteret kellene kialakítani, amely érintené a nézőteret is, főleg a tizennégyesben. Ami egyébként nem baj, mert pontosan tudjuk, hogy azok a lelátók nagyon régiek és elavultak, tehát ha már megcsináljuk a Hungaroringet, akkor csináljuk meg rendesen természetesen, hogy a pálya kihasználtsága még jobb legyen.” – részletezte Gyulay.

Nem ez lenne az első alkalom, hogy a Hungaroring látja vendégül a motorozás elit kategóriáját, hiszen 1990-ben és 1992-ben már rendeztek futamokat a pályán a MotoGP korábbi érájában, melyek Mick Doohan és Eddie Lawson győzelmével zárultak az 500 köbcentisek között.

Az első győzelmét Magyarországon megszerző pilóta majdnem elveszítette lábát, de így is korszaka legnagyobb bajnoka lett

Az utóbbi napokban felröppentek olyan pletykák is, hogy akár a balatonfőkajári Balaton Park Circuit is otthont adhat a jövőben MotoGP-futamoknak, bár ehhez további fejlesztésekre lenne szükség ezen az aszfaltcsíkon is. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy a balatoni pályát az idei esztendőben a négykerekűek már használni fogják versenyzés céljából.

Egy hétvégén a MotoGP és az F1 futama? – a két vezér ezen dolgozik

0

Carmelo Ezpeleta, a MotoGP kereskedelmi jogait birtokló Dorna vezérigazgatója elárulta, az F1-et irányító Stefano Domenicalival együtt tető alá hoznának egy közös nagydíjhétvégét a két sorozatnak. Már a pályát is kiszemelték, de a megvalósításhoz számos felmerülő problémát meg kellene oldani.

Ami a MotoGP a motorsportnak, az a Forma-1 az autósportnak, avagy egyik a két-, másik a négykerekűek csúcskategóriája. A két sorozat eddig nem nagyon érintkezett egymással, olyannyira, hogy azt is igyekeznek elkerülni, hogy egy hétvégén mindkét széria versenygépei pályára menjenek. Mindez logikus, hiszen így lehet maximalizálni a nézőközönséget, illetve az ebből származó bevételt.

A két vezér azonban azonban azon dolgozik, hogy egy szenzációs esemény keretében tető alá hozzon egy hétvégét, amelyen mind a Forma-1, mind a MotoGP mezőnye szerepet kap. Erről Carmelo Ezpeleta, a kétkerekű sorozat kereskedelmi jogait birtokló Dorna vezérigazgatója beszélt. Az ötlet akkor merült fel, amikor Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója ellátogatott Portimãóba, a MotoGP szezonnyitójának helyszínére.

„Beszéltem Stefano Domenicalival arról, hogy ugyanazon a hétvégén, ugyanazon a pályán rendezzünk [futamot] az F1-es és a gyorsaságimotoros-világbajnokságban – nyilatkozta a spanyol COPE rádiónak. – Gondolkodunk rajta. Ez Stefano és az én fejemben is megfordult, bár jelenleg ez nem kivitelezhető. Ugyanakkor tanulmányozzuk a lehetőséget.”

Carmelo Ezpeleta
Ezpeletáék összehoznák a MotoGP-t és a Form-1-et (Fotó: MotoGP Media)

Hogy miért nem kivitelezhető? Nos, ennek számos oka van. Többek között azzal is kezdeni kell valamit, hogy a két sorozat eseményeit hasonló időpontokban rendezik, ám ezt talán még át lehetne hidalni. A betétszériák helyzete szintén kérdéses, bár abból a szempontból viszonylag egyértelmű, hogy a Forma-2, a Forma-3, illetve a Porsche Szuperkupa nem mindig versenyez az F1-es hétvégéken, míg a Moto2 és a Moto3 versenynaptára megegyezik a MotoGP-ével. Azonban más területeken már sokkal bonyolultabb a helyzet.

„Tanulmányozzuk majd, mert ez nem valami egyszerű dolog – folytatta a spanyol szakember, majd rátért a megoldandó konkrét gondokra. – Vannak problémák a biztonsággal kapcsolatban, mert a mi [ilyen jellegű] intézkedéseink bizonyos esetekben nem egyeznek meg az övékkel. Szponzori téren is vannak gondok, de tovább gondolkozunk.”

A spanyol szakember hozzátette, 2027-ig biztosan nem kivitelezhető az ötlet, ugyanis addig van szerződésük a versenyek promótereivel. Az is kiderült, hogy egy olyan pályán valósulhat meg ez a hétvége, amelyet egyik sorozat sem használ. Domenicali nemrég beszélt arról, hogy 2026 után az F1 esetleg Barcelonából Madridba költözhet, ám utcai helyszínről lévén szó, ez további kérdéseket vethet fel.

„Fontolgatjuk mindezt – szögezte le Ezpeleta a spanyol fővárosban épülő lehetséges új helyszín kapcsán. – Stefano beszélt nekem egy madridi pályáról, én pedig beszéltem a madridi polgármesterrel. Meg kell néznünk, hogy lehetséges-e. Nagyon széles bukóterekre van szükségünk, és ezt nem könnyű [megvalósítani] egy nem épített pályán.”

A biztonságot, illetve a szponzori megállapodásokat illető aggályok mellett még számos probléma megoldásra vár ahhoz, hogy az ötletből valóság legyen. Ott van például a bokszutca kialakítása, valamint a paddock befogadóképessége, hiszen két csúcskategória mezőnyét is el kellene látnia, ami a vendéglátóegységről is elmondható. Arról pedig nem is beszélve, hogy a motorosok mit kezdenének a Forma-1-es autók által előidézett felgumizódással.

Elnézést kért tőle, de nem érzi magát hibásnak a Quartararóval ütköző versenyző

0

Az LCR Honda versenyzőjét, Takaaki Nakagamit számos kritika érte az argentin futamot követően a Fabio Quartararo visszaesését okozó manővere miatt.

A Yamaha sztárja, Fabio Quartararo már néhány kanyar után összeért Takaaki Nakagamival, így a mezőny végéről kellett megkezdenie a felzárkózást.

A versenybírók nem érezték indokoltnak a büntetést, ami miatt a francia versenyző felháborodását fejezte ki: „

„A manővere olyan kemény volt, mintha az utolsó körben jártunk volna. Nem értem, hogy mit gondolnak a versenybírák. Ayumu Sasaki büntetést kapott a Moto3-ban egy kisebb hibáért. Taka tönkretette a futamomat, de nem kapott érte büntetést. Nem örülök ennek a döntésnek.”

Fabio Quartararo kifakadt a futamát tönkretevő ellenfele elmaradt büntetése miatt

Quartararo kifakadására a Nakagami a következőképpen reagált:

„Kívülről talán egy kicsit agresszívnek tűnt a dolog, de abban a pillanatban azt hittem, hogy meg tudom előzni őt. Kicsit összeértünk, de ilyen a versenyzés, szerintem nem követtem el hibát. Szerencsére nem esett el. Oké, sok pozíciót vesztett, de ez benne van.”

„A versenyen egyébként jobb tempóra számítottam, a bemelegítő edzésen úgy éreztem, versenyképes és gyors vagyok, de már a rajtnál voltak problémáim, szinte semmit nem láttam. A plexim olyan volt, mintha fehérre festették volna. Szóval az egész futam alatt szinte lelógva a motorról vezettem, hogy lássak valamit, ami megnehezítette a koncentrációt. A tapadással nem volt gond, de az elektronikával meggyűjt a bajom, így nem tudtam szabadon motorozni. Csalódásként élem meg ez a 13. helyet.”