back to top
2025. július 30. 06:57
Kezdőlap Blog Oldal 531

Visszatérés a siker útjára, vagy egyszeri villantás a Yamaha-versenyző szereplése Argentínában?

0

Franco Morbidelli hosszú idő után az első sikeres MotoGP-hétvégén van túl. Az olasz azonban nem von le messzemenő következtetéseket az argentin futamokon mutatott teljesítményéből.

Franco Morbidellinek úgy kellett az Argentínában bemutatott jó teljesítmény, mint egy falat kenyér. Finoman szólva sem volt része az elmúlt esztendőkben sok örömre oka a királykategóriában, hiszen a 2021-es jerezi versenyhétvége (ekkor még a Petronas színeiben versenyzett) óta a dobogó közelében sem tudott célba érni. A gyári Yamahával Termas-t megelőzően a legjobb eredménye egy hetedik pozíció volt 2022-ben Indonéziában.

A dél-amerikai versenyhétvégén bemutatott teljesítménye mindenképp bizakodásra adhat okot, hiszen a változó körülmények között konstans teljesítményt tudott felmutatni. Azonban az a jövő zenéje, hogy ez az eredmény megismételhető-e számára, vagy csak egy egyszeri kiugrásról van szó, amivel az olasz pilóta is tisztában van.

„Nagyon jó érzés, nagyon örülök. Nem tudom, hogy látszik-e, de nagyon boldog vagyok! A csapat megérdemli. Annyira keményen dolgoztak a felzárkózásért, és most még keményebben kell dolgoznunk együtt. Az ilyen eredmények feltöltenek engem és a csapatot is. Nem is az eredmények, hanem inkább az ilyen teljesítmény.” – nyilatkozta a sprintfutam után.

Rossi versenyzője nagy felzárkózást mutatott be, de a győzelem nem sikerült neki a sprintfutamon

A vasárnapi versenyen szintén a negyedik helyen ért célba, ami a 2021-es jerezi futam óta a legjobb eredménye. „Örülök neki. Különböző körülmények között is gyorsak tudtunk lenni. Ez pozitív.” – nyilatkozta a futam után.

A világbajnok óriási hibája után új győztese lett a MotoGP-nek az ítéletidőben

Franco Morbidelli azonban tisztában van azzal, hogy ez még nem jelent semmit, hosszú a szezon és az csak a későbbiekben fog kiderülni, hogy újra elindult a sikeresség útján, vagy csak egyszeri és váratlan jó eredménynek voltunk szemtanúi. Az alacsony tapadású aszfaltcsík korábban is kedvezett az olasz versenyző motorozási stílusának, bár nem jelentette automatikusan azt, hogy ilyen körülmények között előkelő pozícióban végez. A 29 éves versenyző nem tudja, hogy jó eredményét ennek köszönheti, vagy ez tényleg az első lépcső a felé, hogy ismét versenyképes legyen. „Úgy gondolom, hogy az alacsony tapadás segít. – ismerte el a therace.com-nak. „Nem tudom, tényleg. Remélem, nem. Remélem, ez egy lépés. De valójában nem tudom.”

Az olasz pilóta tisztában van azzal, hogy nem bízhatja el magát azért, mert Argentínában jó eredményt ért el. „Nem rugaszkodom el a talajtól. Tisztában vagyok vele, hogy ebben a kategóriában nagyon könnyű összeomlani vagy megvillani, ahogy ezt láthattátok. Szóval két lábbal állok a földön. Ezt az eredményt megtartom egy nagy önbizalom-injekciónak, magamnak és a csapatnak is. Alig várom Austint, hogy lássam, az itt tapasztalt fejlődés, az itt átélt jó érzés Austinban is meglesz-e.”

Morbidelli elismeri azt a munkát, amit a Forma-1-ből érkező Luca Marmorini és mérnökei végeztek a motor fejlesztésén a tél folyamán. „A motor egy nagyon jó alap, amelyre lehet építkezni. Ennek örülök, és meglátjuk, sikerül-e orvosolni a problémáinkat az előttünk álló év során.”

Rossi versenyzője elárulta, mi fejlődésének kulcsa

0

Marco Bezzecchi sporttörténelmet írt, amikor Aregntínában megszerezte első futamgyőzelmét, azonban a fital olasz pilóta nem bízza el magát, továbbra is két lábbal áll a földön.

Marco Bezzecchi a tavalyi szezonban elnyerte az év újonca címet. Az idei évad álomszerűen kezdődött számára, hiszen megszerezte első MotoGP-győzelmét és 2 futam után vezeti a tabellát. Az olasz versenyző helyén kezeli a dolgokat, tudja, hogy még nagyon sok van hátra az idényből. A VR46-os versenyzőt megkérdezték arról, hogy kacérkodik-e a világbajnoki cím gondolatával.

„Nem!” – válaszolta. „Szerintem még egy kicsit túl korai lenne. Ez még csak a második hétvége, és most megyünk Austinba, ami általában nagyon nehéz, és ahol Marc [Márquez] verhetetlen. Úgy gondolom, hogy még túl korai, és egyelőre szeretném élvezni ezt a győzelmet, és megpróbálok minden alkalommal fejlődni, tanulni. Majd meglátjuk néhány hónap múlva.”

Nem ez volt az első alkalom, hogy nehezebb körülmények között élre állt egy futamon, azonban korábban Buriramban végül nem tudott pontot szerezni. Bezzecchi látja, hogy hatalmas fejlődést értek el a tavalyi évhez képest, azt is elmondta, miben lát előrelépést. „Először is egy kicsit jobban ismerem a motort, és ez sokat segít. Ahogy Álex [Márquez] mondta, a Ducati erős, de a motor legerősebb részét kell használni, ami egyben a legnehezebb is. Oké, gyors az egyenesekben, de aztán jön a sok-sok kanyar a pályán. Szerintem a fékezés és a kanyarbejárat az a rész, ahol a legnagyobb különbséget tudod elérni, és általában Pecco az, aki ebből a legtöbbet hozza ki. De a tapadás terén is fejlődtünk, Johann [Zarco] nagyon jól csinálja, nagyon jól kezeli a motort. A fékezésben és a kanyarbejáratoknál tettem egy kis lépést a száraz és nedves aszfalton is.”

Súlyos hibája nagyon megviseli a MotoGP címvédőjét

0

Davide Tardozzi szerint Francesco Bagnaia „súlyos” hibát követett el az argentin futamon, de „nem feszíthetik keresztre érte”.

A sprintfutamon nyújtott meglehetősen visszafogott teljesítménye után a MotoGP regnáló bajnoka keményen küzdött a Gresini versenyzőjével, Álex Márquezzel a vasárnapi főfutamon, ám végül kicsúszott. A tavalyi szezon szenzációs befejezése után, párosulva a nagyon erős előszezonnal és a szezonnyitón aratott két győzelmével, úgy tűnt, hogy képes kiküszöbölni a hibákat, ám a 13-as kanyar közbeszólt.

„Hallottam, amit Bagnaia mondott, amint visszaért a bokszba ─ mondta a Ducati csapatfőnöke, Davide Tardozzi a Motosprint.com-nak.

Óriási dráma, a második helyről esett el a MotoGP címvédője (videó)

„Súlyos hibát követett el. Még 19 futam van hátra, de úgy gondolom, hogy már Austinban lehetősége nyílik arra, hogy jóvátegye azt. Szerintem a határon volt abban a kanyarban, Bezzecchi előnye több mint 5 másodperc volt, és nem hiszem, hogy arra gondolt, hogy utolérheti őt. Talán kissé nyomás alatt volt, mert Márquez csak hat tizeddel haladt mögötte.”

„Úgy gondolom, hogy Pecco tanult a tavalyi év első felében elkövetett hibáiból. Ugyan ismét becsúszott egy, de részletesen kielemezte az esetet mérnökeivel. Különösen megviseli ez a bukás, mert tisztában volt vele, hogy nem szabadna pontokat veszítenie. A szezon első felében arra kell koncentrálnia, hogy minél eredményesebb legyen, ráér kockáztatni később is. Sajnos hibázott, de nem feszíthetjük keresztre, támogatnunk és segítenünk kell őt.”

Veszélyben lehet a portugál „hullámvasút” a 2024-es szezonra?

0

Alig kezdődött el a 2023-as MotoGP-szezon, de máris a jövő évi naptár került górcső alá. Vajon Portugália jövőre is ott lesz a versenyhelyszínek között? Carmelo Ezpeleta szerint ezért sokat kell tenniük…

Carmelo Ezpeleta, a Dorna vezetője a portimãói nagydíj után elmondta a SPEEDWEEK.com-nak adott interjújában, hogy az aszfaltcsík nem kap „A” fokozatú homologizációt 2024-re, amennyiben a kavicságyakat nem igazítják az előírt irányelvekhez.

Fabio Di Giannantonio a portimãói előszezoni teszten bukott, aminek következtében agyrázkódást szenvedett, mégpedig a nem megfelelő kavicsméret miatt. A március 26-i MotoGP-nyitóhétvégére egy 3 cm-es rögtönzött kavicsréteggel fedték le a bukóteret, ami kozmetikázása volt csupán az évek óta fennálló problémának. Pol Espargaró szabadedzésen elszenvedett esésének is kevésbé súlyos következményei lettek volna, ha a szervezők betartják a biztonsági előírásokat, melyeket a pilóták több alkalommal is jeleztek az elmúlt években. Ezt a helyzetet a portimãói Superbike-világbajnoki futamig (szeptember 29. és október 1. között kerül megrendezésre) orvosolnia kell a szervezőknek.

Botrány érik a MotoGP-ben, a versenyzők panaszai ellenére sem történik semmi

„Van elég más ország és pálya, amely pályázik egy nagydíj megrendezésére, ha Portimãóban nem tartják be a biztonsági óvintézkedéseket” – mondta a spanyol szakember.

Amennyiben szükséges, a MotorLand Aragón egy opció lehet bármely helyszín pótlására. A modern infrastruktúrával rendelkező pályán 2010-től 2022-ig rendeztek MotoGP-futamokat. A 2020-as és 2021-es szezonban két-két alkalommal látogatott el a mezőny a spanyol aszfaltcsíkra.

Egy szaúd-arábiai delegáció is aláírt egy előszerződést 2022-ben, de a dzsiddai Forma-1-es pálya jelen állapotában nem alkalmas MotoGP-futamok megrendezésére, azonban a „The Line” nevű jövőbeli projekt állítólag tartalmazna egy, a kétkerekűek versenyeire alkalmas pályát is.

Ayrton Senna legendás autójából merítene erőt a Yamaha sztárja a rossz szezonrajt után (képek)

0

Fabio Quartararo a nem túl sikeres Argentin Nagydíj után ellátogatott egy barcelonai kiállításra azzal a céllal, hogy beüljön abba a McLaren MP4/6-os versenyautóba, amellyel Ayrton Senna 1991-ben megnyerte pályafutása harmadik és egyben utolsó világbajnoki címét.

„Valódi művészet egy különleges helyen”─ ezzel a sorral egészítette ki Fabio Quartararo azokat a fotókat, melyeket a Forma-1 történetének és Ayrton Senna karrierjének egyik legemblematikusabb autója mellett készített. A néhai brazil pilóta 7 futamot nyert és 8 pole pozíciót szerzett a francia versenyző által megcsodált négykerekűvel, valamint hozzájárult ahhoz, hogy csapattársával és barátjával, Gerhard Bergerrel együtt megnyerje a konstruktőri bajnoki címet is.

Quartararo jelenleg nehéz helyzetben van, ugyanis a világbajnokság első két fordulóján, Portugáliában és Argentínában nem brillírozott: a portugál futamon a nyolcadik helyen végzett, hét nappal később pedig Termas de Rio Hondóban alig teljesített jobban. A francia jelenleg a tizedik helyen áll a tabellán. Senna 1991-es sikere és világbajnok versenyautója talán még nagyobb motivációul szolgál a nizzai versenyzőnek.

A MotoGP-legenda szerint a mai Ducatival még Marc Márquezt is megszorongatta volna

0

Jorge Lorenzo a napokban szabadjára engedte a fantáziáját, és elképzelte magát a mai Ducatin. Még Marc Márquezzel is felvehette volna a versenyt, ezzel a motorral.

A visszavonult Jorge Lorenzo karrierjében akkor következett be a mélyrepülés, amikor 2017-ben elhagyta a Yamahát. Két szezont töltött a Ducatinál, ahol ugyan voltak kiugró eredményei, ám végül távozott a csapattól, és Marc Márquez mellett kötött ki a Repsol Hondánál. Egy év sikertelenség, és számos sérülés után végül a mallorcai versenyző a visszavonulás mellett döntött.

„Talán még mindig aktív versenyző lennék, ha a Ducatinál maradok. A motor akkor is erős volt, de a kanyarokban voltak hiányosságok, amit később sikerült orvosolni, így 2018-tól győztes géppé vált. Képzeljétek el, a mostani motorral mire lettem volna képes! Gigi Dall’Ignával nagyon jól tudtunk együtt dolgozni, talán még Marc Márquezzel is lett volna pár emlékezetes csatánk. A legtöbb pályán még mindig ő az, akinek a tarsolyában ott lapul az a pár tized, de ha egy olyan motorral kell versenyezni, ami egy másodperccel lassabb, mint a többieké, akkor lehetetlen nyerni. Ebben a sportágban a versenyző többet számít, mint a Forma-1-ben, de van az a pont, amikor már te is kevés vagy”foglalta össze a MotoGP-legenda.

A korábbi csapatfőnök szerint Iannone távozása és Lorenzo érkezése volt Dovizioso sikerreceptje

Lorenzónak ugyan nem jött össze, de Andrea Dovizioso két egymást követő évben is második lett a királykategória összesített tabelláján. Végül tavaly Pecco Bagnaiának sikerült megtörnie a jeget, és 15 év után újra a világbajnoki címig vezette a Ducatit.

A tesztpilóta elárulta, mi az oka a sok sérülésnek a MotoGP-ben

0

Stefan Bradl szerint a jelenlegi MotoGP jelenlegi formátumában elérte a versenyzők határait, ami veszélyes is lehet a jövőre nézve.

Nem indult egyszerűen a szezon a királykategória versenyzői számára. Portimãóból 5 versenyző távozott sérülésekkel, ami azt eredményezte, hogy hiányoztak a rajtrácsról Argentínában. Stefan Bradl szerint, amint a mezőny visszatér Európába, még több sérüléssel járó eset történhet. Ezzel kapcsolatban korábban már Quartararo is kifejtette véleményét, aki szintén azt gondolja, hogy a sprintfutamok és a túlzott agresszivitás súlyos balesetekhez vezethet.

Quartararo aggódik a sprintfutamok miatt, baljós véleményt fogalmazott meg

„Egy kicsit sok minden történt egyszerre Portimãóban. Ez részben az ottani pályának és a nem megfelelő kavicságynak volt köszönhető. De a vasárnapi Las Termas-i versenyen már öt versenyző hiányzott, ami borzasztóan rossz. A pálya vonalvezetése és az argentin időjárási körülmények miatt nem voltak olyan súlyos esetek, mint Portugáliában. De attól tartok, hogy amikor visszatérünk Európába, és ismét melegebb lesz, még több fog történni. Ez az új formátumnak köszönhető, mert most mindenkinek teljes gőzzel kell mennie pénteken a második szabadedzésen, ha egyenesen a Q2-be akar jutni. Szombat délelőtt az új formátumban már a kvalifikáció következik. Nemcsak állandó stressz alatt vannak a versenyzők, hanem folyamatosan 110 százalékot kell nyújtaniuk.” – mondta Bradl.

A FIM MotoGP versenyfelügyelőit rengeteg kritika érte az első futamok után. Hol túl enyhének, hol túl szigorúnak találták a kirótt büntetéseket, a pilóták nem érezték a következetességet az esetek megítélésénél. Marc Márquez hibája után többen vártak volna szigorúbb büntetést, Aleix Espargaró futamról való eltiltást látott volna a legmegfelelőbb megrovásnak.

„A stewardoknak nehéz dolguk van” – reagált a Honda tesztpilótája. „Hol büntetnek, és hol nem büntetnek? Ez egy nehéz kérdés. Szerintem egy kicsit túlzás, hogy most minden apróságot vizsgálnak, és aztán gyakran büntetéseket szabnak ki. Számomra néha nehéz megérteni azt a rendszert, amely szerint a büntetéseket kiosztják. Nincs pontos szabálykönyv és nincs pontos büntetéskatalógus. Csak csütörtökön, a versenyzői eligazításon beszélik meg, hogy milyen büntetéseket lehet kiszabni felelőtlen motorozásért, az ellenfél veszélyeztetéséért vagy baleset okozásáért. Tegnap [a vasárnapi futam Argentínában] volt először a Binderrel történt incidens, amit rögtön követett a Nakagami és Quartararo közötti eset. A második incidensnél senki sem ütközött, de Quartararónak teljesen ki kellett mennie a pálya szélére, aminek következtében visszaesett a 15. helyre. Erre nincs csodamódszer. Ha mindenkit hagyunk úgy motorozni, ahogy szeretne, akkor több baleset fog történni. Akkor még jobban elszabadulna a pokol. A kvalifikáción és a szombati sprintversenyen mindenki ajtóstul ront a házba. Ahogy mondtam, mindenki 110 százalékon pörög és kockáztat. Ettől függetlenül tartanod kell az ívet, oda kell figyelned a pálya korlátaira, és minden eszközt a megfelelő időben kell aktiválni. Egy bizonyos ponton az emberi ügyesség eléri a határait. Ekkor történnek az ütközések. Mi, versenyzők már egy picit sem hibázhatunk. Ha elkövetsz egy apró hibát, és azt azonnal megbüntetik… Elértük az emberi határt ebben a sportban. Itt az ideje, hogy tompítsuk a MotoGP-t. Ezért van az, hogy a csapatoknak és a gyáraknak olyan nehéz megfelelő cserepilótákat találniuk. Régebben a Superbike-világbajnokságból vagy a Moto2-ből hívták őket. De ez ma már nem hatékony, túl magasak az igények. Még nekünk tesztpilótáknak is, akik csak havonta egyszer ülünk MotoGP-motorra, nehéz pontokat szerezni.” – zárta szavait a német versenyző.

Fabio Quartararo kifakadt a futamát tönkretevő ellenfele elmaradt büntetése miatt

Marc Márquez edzésbe állt – vajon elindulhat majd Amerikában?

0

Marc Márquez Portugáliában elszenvedett sérülése után újra munkába állt, hogy ott lehessen a jövő hétvégén megrendezésre kerülő amerikai versenyhétvégén.

Marc Márquez arra törekszik, hogy Amerikában újra rajthoz állhasson portugáliai sérülése után, melynek következtében műtétre szorult. Portimãói hibáját követően dupla hosszú körös büntetést kapott, amellyel kapcsolatban a mai napig nincs döntés. Mint ismeretes, a manőver után, amivel magának és Miguel Oliveirának is sérülést okozott, a spanyol megkapta büntetését, melynek szövegezésében az állt, hogy Termasban kell azt letöltenie. Azonban ekkor már tudható volt, hogy nem fog rajthoz állni Argentínában sérülése miatt, így a szövegezést megváltoztatták arra, hogy azon a futamon kell letölteni megrovását, amikor először indul újra versenyen. A megváltoztatott döntés ellen a Honda természetesen fellebbezett. Amint arról beszámoltunk, a spanyol médiában felröppentek olyan hírek, miszerint Marc Márquez meg fogja nyerni a csapata által benyújtott fellebbezést.

Van vagy nincs büntetés – Marc Márquez felé billenhet a mérleg nyelve?

Marc Márquez igazi gyűlöletcunamit kapott a közösségi médiában, így egy időre eltűnt Instagram-, és Twitter-oldaláról, írta a todocircuito.com spanyol hírportál.

A héten azonban újra bejelentkezett a spanyol versenyző, Instagram-posztjában megmutatta, hogy újra edzésbe állt, és szépen lassan épülget sérüléséből. „Vissza az edzőterembe, szépen lassan gyógyulok” – írta bejegyzésében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

Hivatalosan nem erősítették még meg azt, hogy ott lesz Amerikában, de a képek tanúsága szerint a spanyol mindent megtesz annak érdekében, hogy Austinra újra formába lendüljön. Márquez egyébként az abszolút királya az amerikai aszfaltcsíknak, hiszen a pályán megrendezett 9 futamból 7 alkalommal tudott az első helyen végezni, rajta kívül Álex Rins és Enea Bastianini tudtak itt futamot nyerni.

Nem mindennapi megtiszteltetésben részesül a MotoGP-legenda

0

Valentino Rossi óriási megtiszteltetésben részesül Tavullia és a régió vezetésétől, ünnepélyes keretek között átnyújtják neki a város kulcsát.

Május 19-én a MotoGP legendája, Valentino Rossit egy különleges megtiszteltetésben részesíti városa, Tavullia polgármestere, aki nagyon sokat köszönhet a világbajnoknak, hiszen miatta vált ismertté a kisváros.

„Köszönjük Valentino!! Hogy több mint 25 éves pályafutásod alatt leírhatatlan érzelmeket adtál nekünk, hogy emberek millióit hoztad közelebb egy olyan csodálatos sporthoz, mint a motorozás, hogy még büszkébbek lehetünk arra, hogy olaszok vagyunk, és hogy Tavullia nevét az egész világgal megismertetted. Ezen és sok más okból kifolyólag úgy döntöttünk, hogy Marche régióval közösen egy hivatalos ünnepséggel köszönjük meg neked, amelyet május 19-én tartunk. A TavulliaVale során sok barátunkkal együtt átadjuk neked a város kulcsait. Ez lesz a közösséged és rajongók millióinak virtuális ölelése szerte a világon.” – mondta Francesco Paolucci polgármester.

A város, ahol minden a legendáról szól Fotó: P1Race.hu

Nem ez az első és valószínűleg az utolsó alkalom sem, amikor az olasz legendát szülőhelyének környéke megtiszteltetésben részesíti, emlékezzünk csak vissza amikor a tavalyi esztendőben Pesaro városában egy óriás Rossi-bukósisak emlékművet lepleztek le.

Íme Rossi óriássisakja

Nem kapott levegőt és lebénult ─ így élte meg életveszélyes balesetét Carlos Checa

0

A DAZN minden motoros rajongónak ajánlja a „The DAZN Box” új évadának első részét.  Ebből az alkalomból Carlos Checa, a platform kommentátora Ernest Riverasszal beszélgetett különböző témákról a múltból és a jelenből, többek között az egyik olyan pillanatról, amely a spanyol versenyző pályafutásának egyik legmeghatározóbb eseménye volt.

1998. július 3-án Checa súlyos balesetet szenvedett a Donington Parkban az 500-as kategória Brit Nagydíjának első edzésén. Checa elvesztette uralmát Yamahája felett, és a bukótérbe csapódott, hasa pedig súlyos ütést kapott.

A katalánt helikopterrel szállították egy nottinghami kórházba, ahol sürgősségi műtéten esett át, eltávolították a lépét és megállották az életveszélyes belső vérzést. Checa több napig kritikus állapotban volt, de sikerült felépülnie, és két hónappal később visszatért a pályára.

Visszagondolva azokra a nehéz napokra, Checa keserűen emlékszik vissza sportkarrierjének erre a szomorú epizódjára:

„Volt egy pillanat, amikor nem kaptam levegőt. Felébredtem, Alberto Puig is ott volt, nem láttam semmit, a testem lebénult. Újra vérezni kezdtem, és újabb műtét következett. Az orvosok kezében volt az életem, imádkoztam. Szerintem akkor először életem során.”

A Sant Fruitós de Bages-i versenyző hat szezonon keresztül versenyzett a gyári Yamaha csapatnál, ebből három szezont a kétütemű YZR 500-on, az utolsó hármat pedig az M1-en. A katalán nosztalgikusan emlékszik vissza arra, hogyan élte meg Valentino Rossi érkezését az iwatai székhelyű csapathoz. 2004-ben történt a szerződéskötés, amikor az olasz éppen három egymást követő bajnoki címet nyert Hondával.

„Őszintén szólva nem hittük, hogy Valentino képes lesz a Yamahával nyerni, ő viszont igen, és számomra ez egy lecke volt tőle. Hihetetlenül energikus volt, emellett egyfajta bosszú is volt benne, azt gondolta, ‘azt hiszitek, hogy azért nyerek, mert Hondát vezetek, na majd meglátjátok’. A Yamaha is sokat dolgozott, nagy változáson ment keresztül az egész csapat, és ezzel egy időben szerződtették Valentinót. Nagyon nyílt ember volt, pont olyan, amilyennek ma is látjuk őt. Versenyképes volt, hihetetlen képességekkel és mentálisan is nagyon összeszedett volt. Kivételes a kapcsolatom vele. Lehetőségem volt arra, hogy egy évig a valaha élt egyik legjobb versenyzővel oszthattam meg a garázst.”