Zsigovits Norbert egy héttel a Németországban elszenvedett ujjtörése után videós formában jelentkezett be. A 24 éves motoros biztosította szurkolóit, mindent megtesz annak érdekében, hogy ott lehessen a Superenduro-vb budapesti fordulóján, és azt is elmondta, hogy a várható formabeli visszaesés miatt a Prestige mezőnyénél jóval kevésbé erős Európa-kupában szeretne elindulni.
Így használnák ki a Honda az engedményeket, amihez új pilótát akarnak szerződtetni
Sajtóértesülések szerint a Honda leginkább a tesztelésre helyezi hangsúlyt a megkapott engedmények közül. A japán gyártó állítólag már össze is állította a programját, amely 22 alkalomból áll, de ehhez keresnek egy másik versenyzőt Stefan Bradl mellé.
A tavalyi szezonzáró másnapján jelentették be az új koncessziós szabályokat. Az érintettek abban állapodtak meg, hogy az elért pontszám alapján négy kategóriába sorolják a gyártókat, és ettől függően van kisebb vagy nagyobb mozgásterük. A Honda és a Yamaha a D, vagyis a legalacsonyabb kategóriába került, így jelentős engedményeket kaptak a többiekhez képest.
Megszületett a döntés, ilyen engedményeket kap a Honda és a Yamaha a MotoGP-ben
Ezek között szerepel például, hogy az ellenfelekkel ellentétben az idény során is fejleszthetik a motorblokkot, valamint eggyel több burkolatspecifikációt vethetnek be. Emellett több szabadkártyás lehetőséget kapnak, valamint korlátlanul tesztelhetnek, több gumiszettet felhasználva. A Honda állítólag ez utóbbira helyezi a hangsúlyt.
Az Autosport értesülései szerint a tavalyi konstruktőri bajnokság utolsó helyén végző márka már össze is állította az idei tesztnaptárát, amely 22 alkalomból áll. Az engedmények között szerepel, hogy az állandó versenyzők is részt vehetnek rajtuk, de ez a szezon közben meglehetősen komplikált lesz, ráadásul az LCR pilótáival nem is terveznek ezen a téren.
Éppen ezért a munka jelentős része Stefan Bradlra, a Honda tesztpilótájára hárul. A japánok ugyanakkor a brit szakportál információi szerint azon dolgoznak, hogy egy másik motorost is szerződtessenek mellé hasonló pozícióba, hogy valamennyire levegyék róla a terhet. Ez esetben hasonló lenne a helyzet, mint például a KTM-nél, ahol Dani Pedrosa mellett immáron Pol Espargaró is betölti ezt a szerepet.
Ami a közeljövőt illeti, a Honda tesztcsapata és az LCR alakulata jövő héten Tokióba utazzanak, hogy a „beiskolázás” során megismerkedjenek a 22024-es motorral. Az azt követő héten pedig a Superbike-világbajnokságon szereplő csapattal együtt Bradl Jerezben fog tesztelni, ott, ahol egyébként az idény során először futamon is elindul szabadkártyásként. Február 1-én aztán kezdődik a shakedown, ahol az engedményeknek köszönhetően az állandó versenyzők is részt vehetnek.
Belefér a Hondának egy újabb katasztrofális év? – a gyári istálló csapatfőnöke válaszolt
Ami a teljes szezont illeti, nem kizárt, hogy a Honda nem tudja teljesíteni az előzetes terveket. Mindez jó néhány tényezőtől függ, és papíron az is benne van a pakliban, hogy a nyári szünet után átkerülnek a C kategóriába. Ehhez azonban 11 hétvégén 198 pontot, azaz fordulónként átlagosan 18 egységet kellene gyűjteniük. Ehhez pedig jelentős előrelépésre lenne szükség, hiszen tavaly mindössze 9,25 jött össze, ami úgy is nagyon kevés, hogy a Phillip Island-i sprintet nem rendezték meg.
Quartararo az életet sem élvezte a tavalyi év jelentős részében, még otthon sem érezte jól magát.
Fabio Quartararo elmondta, a tavalyi szezon első felében sokat szenvedett, de aztán megváltozott a hozzáállása. A Yamaha versenyzője arról is szót ejtett, hogy mit vár a japán gyártótól ebben a szezonban, és új csapattársáról is megosztotta a véleményét.
Azok után, hogy 2021-ben világbajnok lett, egy évvel később pedig az utolsó futamig harcolt a végső győzelemért, Fabio Quartararo legutóbbi szezonja csalódást keltő volt. A 24 éves pilóta mindössze a tizedik helyen végzett a tabellán, és a szombati, valamint a vasárnapi futamokon sem tudta beverekedni magát az első kettőbe.
A főversenyeken végül három dobogóig jutott, ami messze a legkevesebb azóta, hogy 2019-ben bemutatkozott a MotoGP-ben. Éppen ezért néhol különösen rosszul viselte az eredménytelenséget, és előfordult, hogy nyilvánosan hangot adott elégedetlenségének. Quartararo most egy hosszabb interjúban idézte fel, hogy miként élte meg a 2023-as évet.
Quartararo: Az a problémám, hogy nagyon gyorsan dühbe tudok gurulni
„Nehéz volt, különösen a szezon első részében, amikor nem igazán fogadtam el azt a pozíciót, ahol végeztem – nyilatkozta a The-Race.com-nak. – A második része sokkal jobb volt, főleg azért, mert kicsit alacsonyabbak voltak az elvárásaim, mint 2022-ben vagy mint azelőtt. Számomra jelenleg igazán nagyszerű eredmény, ha az első ötben végzek, az utolsó futamokon pedig ez néhányszor sikerült, és úgy gondolom, hogy tettünk egy lépést. Így remélhetőleg tudunk tovább haladni és fejlődni. Ugyanakkor nagyon kemény idény volt, különösen mentálisan.”
Ami az idény első felét illeti, Quartararo az Amerikai Nagydíjon felállhatott a dobogó legalsó fokára, de ezt leszámítva három hetedik hely volt legjobb eredménye a San Marinó-i Nagydíjjal bezárólag. A francia motoros még a szezon közben elmondta, hogy ebben az időszakban az ő hozzáállása sem volt megfelelő, most pedig arról beszélt, hogy mennyire mélyen volt.
„Még csak az életet sem élveztem – fogalmazott. – Megszállottan azon gondolkodtam, hogy miért nem működnek a dolgok, hol tudnánk javítani. Nem éreztem jól magam a pályán, de még otthon sem. Azt mondtam magamnak, hogy »rendben, változtatnunk kell«. Fél szezon telt el, három vagy négy hónap, és úgy éreztem, mintha három év lett volna. Ezen akartam változtatni, és ez mentálisan sokat segített abban, hogy koncentráltabb maradjak, és sokkal lazábban és könnyedebben kezeljem az általam elért eredményeket. Ha száz százalékot nyújtok, de csak hetedik vagyok, akkor elégedettnek kell lennem azzal, amit elértem.”
Quartararo idén sem számít bajnoki harcra a Yamahától, de vannak elvárásai a gyártóval szemben
Az biztos, hogy ez az idény mind a Yamaha, mind Quartararo szempontjából kulcsfontosságú lesz, ami a jövőt illeti. Ahogyan korábban Marc Márquez a Honda esetében, úgy most a francia versenyző a hangvillásokkal kapcsolatban várja el, hogy minél több európai mérnököt szerződtessenek. Ebben a tekintetben vannak pozitív változások.
„Szerintem a mentalitás kezd kicsit hasonlítani az európaihoz, és ez tetszik nekem – jelentette ki a 11-szeres MotoGP-futamgyőztes. – Ez azt jelenti, hogy azok az emberek, akiket alkalmaznak, még ha nem is európaiak, sokkal jobban odafigyelnek a Japánon kívülről érkezőkre. Végső soron, ha az embernek segítségre van szüksége, meg kell hallgatnia másokat, és úgy vélem, korábban csak a Yamaha embereire hallgattak. Most már sokkal nyitottabbak, és szerintem ez nagy változás a Yamaha számára. Ezt már másképp látom, és biztos, hogy mostantól márciusig nagy változás lesz. Innentől, a novembertől februárig tartó [időszaktól] kezdve tényleg a valaha volt legkeményebb munkát kell elvégezniük. Természetesen lesz rajtuk nyomás, de az embernek teher alatt is tudni kell teljesítenie. Nem csak nekünk.”
A Yamaha az elmúlt években igencsak lemaradt az európai gyártóktól különösen a Ducatitól. Ennek kapcsán Quartararo az utóbbi időszakban leginkább a motorblokkot emlegette mint az az alkatrész, amelyen a leginkább javítani kellene. Most viszont egyértelműen arra az álláspontra helyezkedett, hogy mindenben fejlődniük kell a felzárkózás érdekében.
„A kigyorsítás, az aerodinamika, az eszközök, a kanyarodás – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Azzal a fordulatszámmal kell visszatérnünk, amely a múltban is megvolt. Már azzal is sokat javultunk volna, amivel korábban rendelkeztünk, plusz kicsit jobb aerodinamika és picit több erő. Aztán persze ott vannak az eszközök és minden más, ami szintén fontos. Azonban inkább arról van szó, hogy kicsit magabiztosabban tudjunk motorozni, hogy legyen egy automatikus eszközünk, és ne kelljen minden alkalommal megnyomni a pálya nehéz részein. Nagyon remélem, hogy valami nagy [dologgal] rukkolnak elő, különösen a malajziai [tesztre].”
A Yamahánál több szempontból is fontos változások lesznek a 2024-es szezonra. A nagyközönségnek leginkább a pilótacsere tűnik fel: Franco Morbidelli helyett immáron Álex Rins lesz Quartararo csapattársa. Bár a spanyol pilóta próbálta csökkenteni ennek a jelentőségét, de tény, hogy a Suzukinál jelentős rutint szerzett abban, hogy hogyan kell bánni a soros motorblokkal.
Rins eloszlatott egy tévhitet az átigazolásával kapcsolatban
„Tapasztalatot – felelte a 2021-es MotoGP-világbajnok arra a kérdésre, hogy mi a legfontosabb, amit Rins nyújtani tud a gyártónak. – Nagy [rutinnal] rendelkezik, különösen azért, mert 2022-ben Suzukit, 2023-ban Hondát. 2024-ben pedig Yamahát vezetett, illetve vezet. Szerintem rendkívül fontos lesz, hogy figyeljünk a megjegyzéseire. Emellett persze Álex nagyon erős versenyző, és úgy gondolom, képesek vagyunk hajtani egymást, hogy gyorsabbak legyünk. Ez tetszik nekem. Fontos, hogy van tapasztalata [a sornégyes motorblokkról]. A Yamaha megértése szempontjából ez jó dolog. Sajnos megsérült, de így is nagyszerű tapasztalatot fog nyújtani.”
A másik fontos változás, hogy az új koncessziós szabályok értelmében a Yamaha a Hondával együtt jelentős engedményeket kap a többi gyártóhoz képest. Ennek értelmében nemcsak a tesztpilóták, hanem az állandó versenyzők is tesztelhetnek, és a riválisoknál több motorblokk-specifikációt és burkolatot vethetnek be a szezon során.
„Ez óriási különbséget jelenthet – utalt a koncessziókra Quartararo. – Ezekben a hónapokban a Yamahának tesztelnie kell. Több motorblokk, több teszt, engem is beleértve. Ugyanakkor okosnak kell lennünk, és sok mindennel elő kell állnunk. Ez azt jelenti, hogy mindent rendkívül gyorsan kell felépítenünk. Nem úgy, mint korábban, amikor rendre hat hónapos késéssel cselekedtünk. Ha nincs mit kipróbálnunk, nem fogok tesztelni, és szerintem ezt ők is megértik. Nagy lépést tettünk, és így kell folytatnunk a munkát. A versenyzésben, ha van valami, ami működik, akkor arra tegnap lett volna szükségünk. Nem kell három-négy hónapot várni, és úgy vélem, ezt a lépést a Yamahának is meg kell értenie. Lehet, hogy apróság, de a sok apróságból a végén valami nagy dolog lesz. Így fogja ez megváltoztatni a jövőbeli fejlesztéseinket.”
Saját magának mondott ellent Quartararo, aki idén is a bajnoki cím reményével száll motorra?
Quartararo tehát bízik benne, hogy a Yamaha jól érzékelhető előrelépést fog tenni, ugyanakkor már annak is többször hangot adott, hogy ha ez nem így lesz, akkor erősen el fog gondolkodni a váltáson. Tekintve, hogy Brad Binder, Luca Marini és Johann Zarco kivételével a mezőny minden tagjának idén jár le a szerződése, vélhetően viszonylag hamar beindul a mozgás a pilótapiacon.
„A jövőm természetesen 2024-ben dől el – szögezte le. – Nem tudom, mikor, de a Yamaha olyat tesz, amit még soha nem láttam. Tényleg rengeteg energiát fektettek abba, hogy megpróbáljanak javítani a motoron. Nem tudom, hogy meg tudják-e csinálni vagy sem, de fokozzák azt, amit csináltak, és ezt szeretném látni. Ugyanakkor persze eredményeket is. Sok embert szerződtettek, de némi fejlődést akarok látni, és ez fogja eldönteni a jövőmet. Április, május, június, július: alapvetően ebben az időszakban fogom megmondani, hogy jobbra vagy balra, de nekem is időre van szükségem, hogy lássam a projektet és azt, hogy hogyan fog működni a Yamaha, hogyan fognak működni a koncessziók, mert ha az embernek van pénze, és a koncessziókba fekteti be, akkor normál esetben hamar látni kell némi fejlődést. Sok a tényező, és úgy gondolom, hogy fontos lesz, hogy mindegyiket lássam. Jelenleg alapvetően ott vagyunk a legjobb tízben, de egyénileg természetesen az a célom, hogy világbajnok legyek, mert győztes [alkat] vagyok. Azonban reálisan nézve, ha ebben az évben a legjobb háromért vagy négyért fogunk harcolni a bajnokságban, az óriási dolog lesz. Remélhetőleg sikerülni fog.”
Rossi mellett a fontos pozíciót szerző honfitársát is inspirálta a japánok tragikus hőse
A fiatalon elhunyt Abe Norifumi „Norick” többek között Valentino Rossit is inspirálta pályafutása elején. A néhai japán versenyző azzal a honfitársával is megszerettette a motorsportot, aki nemrég fontos pozíciót kapott a Forma–1-ben.
Abe Norifumi „Norick” túlzás nélkül a japánok egyik tragikus hőse volt. Mindössze 18 évesen üstökösként mutatkozott be a gyorsaságimotoros-világbajnokság 500 köbcentiméteres kategóriájában, amivel sokakat inspirált. A későbbi háromszoros futamgyőztesre nemcsak a későbbi pilóták néztek fel, hanem azok is, akik más szakág más területén helyezkedtek el.
Ilyen volt Komacu Ajao is. A japán szakember az elmúlt napokban került a Forma–1-es világsajtó középpontjába, miután a négykerekű királykategóriában szereplő Haas istállójánál kinevezték csapatfőnöknek. Az Abénél mindössze pár hónappal fiatalabb mérnök 2003 óta dolgozik az F1-ben, most pedig egyértelműen felért eddigi pályafutása csúcsára, ami a betöltött pozíciót illeti.
Komacu édesapja zenetörténészként dolgozott, így nem volt adott, hogy a technikai sportok világában helyezkedik el. Mindez nagyban honfitársának köszönhető: a veterán F1-es szakíró, Joe Saward saját blogján azt írta, hogy a japán szakember akkor kezdett el érdeklődni a motorsport iránt, amikor Abe egy, az övéhez közeli iskolában tűnt fel. Maga az érintett kicsit másképp osztotta meg a történetet.
Máig bűntudat gyötri az F1 új csapatfőnökét, aki díjnyertes novellaíró
„A motorok szippantottak be, mert a szomszédomban lakott egy hasonló korú srác, aki motokrosszozott apjával az Egyesült Államokban – emlékezett vissza Komacu az Autosportnak adott interjújában tavaly ősszel. – Abe Norick volt a neve, sikeres karriert futott be, a MotoGP-ben is indult.”
Abe valóban szerepelt a MotoGP-ben, de legnagyobb sikereit még az 500 köbcentis kategóriában érte el kétütemű motorokkal. Az 1994-es Japán Nagydíjon szabadkártyával mutatkozott be, és első versenyén megdöbbentette a világot: a címvédő Kevin Schwantzot és az az évi bajnok Mick Doohant megelőzve vezette a futamot, de három körrel a vége előtt elesett, így nem jött össze a csodaszámba menő győzelem. Másokat viszont így is inspirált, többek között Valentino Rossit is.
„Norick egyik legnagyobb rajongója voltam és vagyok – nyilatkozta néhány évvel ezelőtt a kilencszeres világbajnok. – Még mindig van egy fényképem az aláírásával. Az 1994-es szuzukai versenye rengeteg motivációt adott nekem. Ezek után nagyon szerettem volna motorversenyző lenni. Szerencsés vagyok, hogy később versenyezhettem Norick ellen. Sokszor csatáztunk egymással, Jerezben 2001-ben a győzelemért harcoltunk. Szoros különbséggel nyertem. Sok különleges emlékem van Norickkal. Hálás is vagyok neki, mert nagyban hozzájárult a lelkesedésemhez és a motivációmhoz.”
Abe végül 1996-ban „pótolta be” a két évvel korábban elvesztegetett lehetőséget, és megnyerte a Japán Nagydíjat. Később még kétszer, az 1999-es riói és a 2000-es szuzukai viadalon ért célba elsőként, és összesen 17 dobogót szerzett az 500-as géposztályban. A MotoGP-ben három éven át versenyzett, majd 2005-ben és 2006-ban a Superbike-világbajnokságon szerepelt, de egyik géposztályban sem állhatott fel a pódiumra. 2007-ben, mindössze 32 évesen hunyt el, miután Kavaszaki városában összeütközött egy kamionnal, amely szabálytalanul próbált megfordulni előtte.
Rossi Forma–1-es csapatot is megjárt pilótával az oldalán feledtetné a fájdalmas emlékeket
Február 18-án, a Bathursti 12 órás futamon fog először versenyezni idén Valentino Rossi az Intercontinental GT Challenge keretében. A kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok egyik csapattársa a formaautózásban viszonylag magasra jutó Raffaele Marciello lesz.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Valentino Rossi csapata, a W Racing Team visszalépett a Dubaji 24 órás versenytől. Mint ismert, a húti lázadók több kereskedelmi hajót is megtámadtak az elmúlt időszakban, így a viadalt két héttel el kellett halasztani, az új időpont viszont már logisztikailag kivitelezhetetlen a belga istálló számára. Ennek következtében később kezdik meg a szereplésüket.
Most pedig az is kiderült, hogy mikor és hol. Az addigra már 45 éves exmotorost február 18-án, a Bathursti 12 órás versenyen láthatjuk először versenyezni. A legendás Mount Panorama versenypályán megrendezendő viadal az Intercontinental GT Challenge idei kiírásának nyitófordulója lesz. A BMW gyári csapata két autóval képviselteti magát, Rossiék célja pedig egyértelműen a tavalyi csalódás feledtetése lehet.
2023-ban a Maxime Martinnal és Augusto Farfusszal kiegészülő egysége az ötödik helyen haladt, ám még reális eséllyel pályázhatott a dobogóra. A futam körülbelül háromnegyedénél azonban a bokszba rendelték a 46-os számú autót, mivel nem működött a hátsó lámpája. Innentől kezdve minden sanszuk elszállt a pódiumra, és csak a hatodik pozíciót szerezték meg.
Hihetetlen hiba fosztotta meg Rossiékat az újabb dobogó esélyétől
Ami Rossi idei csapattársait illeti, a belga versenyző ezúttal is ott lesz mellette, Farfus helyét viszont Raffaele Marciello veszi át. A korábban olasz, jelenleg svájci színekben induló pilóta 2010-ben kezdte meg együléses karrierjét a Ferrari akadémistájaként, majd 2011-ben harmadik lett az olasz Forma–3-as bajnokságban. Egy évvel később szintén bronzérmes lett a Forma–3-as Euro Series utolsó kiírásában, valamint második az F3-as Európa-bajnokságon. 2013-ban aztán az összetettbeli győzelem is összejött.
Ennek köszönhetően felkerülhetett a Forma–1 előszobájának számító GP2-be, ahol három évig versenyzett. Első évében megnyerte a spa-francorchamps-i főversenyt, de többször nem állt a dobogó tetején. A bajnoki helyezéseket tekintve ugyanakkor folyamatosan javult, hiszen először a nyolcadik, majd a hetedik, végül pedig a negyedik pozícióban zárt. 2015-ben az F1-es Sauber is foglalkoztatta őt teszt- és tartalékpilótaként.
2016 végén kikerült a Ferrari akadémiájáról, és ezután GT-autókra váltott. 2018-tól egészen tavalyi a Mercedes gyári versenyzője volt. A csillagosokkal 2019-ben és tavaly is megnyerte a GT-világkupát, és az utóbbi két évben a GT World Challenge Europe Endurance Cupban sem találtak legyőzőre csapattársaival. Legjelentősebb győzelmét a 2022-es Spái 24 órás versenyen aratta. „Nagyon különleges számomra, hogy Valéval osztozom az autón – nyilatkozta a 29 éves pilóta. – Gyerekkoromban néztem őt a MotoGP-ben.”
Sportmotornak látszó tárgy
A Triumph reaktiválta a Daytona nevet, amit eddig csak a kőkemény sportmotorok oldalidomán lehetett olvasni. Az új 660-as sportgép fejlesztésénél viszont sokkal inkább a mindennapi használhatóságot tartották szem előtt, mint a minél jobb köridőt.

A fő konkurensekhez hasonlóan itt is a csupasz alapmodellt öltöztették sportos ruhába. A Trident 660-hoz képest azonban nem csak az idom jelenti az eltérést, a blokkba is rendesen belenyúltak. A jelentős (17 százalékos) teljesítménynövekedés az új főtengely és vezérműtengely mellett a magasabb kompressziót eredményező dugattyúknak és az átdolgozott kipufogórendszernek is köszönhető. 95 lóerővel már tényleg arrébb lehet állni, a megállásról pedig radiálisan rögzített első féknyergek gondoskodnak. Az egyszerű acélváz és lengővilla miatt azonban a teletankolt súly kétszáz kiló fölé csúszik. A futómű csillapítása nem állítható, de a Michelin Power 6 gumiabroncsokon azért minden bizonnyal be lehet vállalni egy könnyed pályanapot.

Bár a lábtartót némileg magasabbra helyezték, az üléspozíció inkább a kényelemről szól – a kormánycsutkák a villahíd felett vannak rögzítve. A részben LCD, részben TFT műszerfal megegyezik a Tridentével. Három menetmód közül lehet választani, bluetoothkapcsolattal, valamint navigációtükrözéssel is rendelkezik. Árát minden bizonnyal a két- és négyhengeres (Suzuki GSX8 R, illetve Honda CBR 650 R) konkurensek közelébe lövik be, tehát négymillió forint alatti összeggel számolhatunk a márciustól elérhető újdonság esetében.


Megtöri a sormintát a gyári KTM, újabb bemutató dátumára derült fény
A gyári KTM bejelentette, hogy melyik napon leplezi le idei motorjának színeit. Mindez a malajziai teszt után fog megtörténni, vagyis magát a versenygépet már akkor szemügyre lehet venni, csak éppen más festésben.
A Ducati után második gyári csapatként a KTM is bejelentette, hogy mikor leplezi le idei versenygépének színösszeállítását. Klasszikus motorbemutatóról azért nem lehet beszélni, mert az eseményt a sepangi tesztek után fogják rendezni, vagyis arra már akkor fény fog derülni, hogy technikai fronton milyen változtatásokkal álltak elő a legutóbbi, valenciai teszthez képest.
A bemutatót február 12-én tartják online, de ennél pontosabb tájékoztatást egyelőre nem adtak. A rendezvényen minden bizonnyal ott lesz az istálló két pilótája, Brad Binder és Jack Miller, valamint a vezetőségből legalább egyvalaki. Ami utóbbit illeti, minden bizonnyal Francesco Guidotti csapatfőnök, Pit Beirer motorsport-igazgató, valamint Stefan Pierer, az osztrák gyártót birtokló Pierer Mobility AG vezérigazgatója merülhet fel.
Kiderült, mikor mutatják be Márquezék jövő évi Ducatijának színeit
Bár a futamgyőzelem nem jött össze, a KTM így is jó szezont tudhat maga mögött. A gyártók között a második helyen zártak, ami a legjobb eredmény a márka történetében. Pontszámban szintén megdöntötték a saját csúcsukat mind konstruktőri, mind csapatszinten, de itt figyelembe kell venni, hogy korábban még nem voltak sprintfutamok, és ezzel arányosítva nem érték el a 2022-es szintet. Az istállók között a másodikról a negyedik pozícióba csúsztak, igaz, továbbra is csak a Ducati előzte meg őket, csak most már egy helyett három alakulattal.
Csapaton belül egyértelműen Binder nyújtotta a jobb teljesítményt, aki több pontot gyűjtött, mint a márka többi versenyzője együttvéve. A dél-afrikai motoros négyszer is felállhatott a főfutamon, miután két-két második, illetve harmadik helyet szerzett. Ahogyan a gyártóra és a csapatra, úgy esetében is elmondható, hogy csak Ducati-versenyzők voltak nála eredményesebbek Francesco Bagnaia, Jorge Martín és Marco Bezzecchi személyében.
Rossi csapatától és a MotoGP új istállójától is megérkezett a bejelentés a fontos időpontról
Miller már sokkal haloványabban szerepelt. Az ausztrál pilóta Jerezben a sprinten és a főversenyen is harmadik lett, ezt leszámítva viszont csupán három hatodik pozíció volt a legjobb vasárnapi eredménye. A 29. születésnapját jövő héten ünneplő versenyzőnek egyértelműen javulnia kell, ha jövőre meg akarja tartani az ülését, de abból a szempontból mindenképpen hasznos lehetett az érkezése, hogy a gyári Ducatitól sikerült megszerezni.
A gyári KTM az ötödik alakulat, amely bejelentette bemutatójának dátumát. A másik négy csapat kétnaponta fog jelentkezni, természetesen felváltva. Január 20-án, jövő hét szombaton 18:30-kor a Gresini nyitja a sort, majd 22-ln a gyári Ducati, 24-én a VR46, 26-án pedig a Trackhouse következik. Ami a gyári KTM-et illeti, a sepangi teszten minden bizonnyal egy álcafestésben fognak megjelenni.
A MotoGP bemutatóinak dátumai
Csapat | Dátum |
Gresini Racing MotoGP | Január 20. |
Ducati Lenovo Team | Január 22. |
Pertamina Enduro VR46 Racing Team | Január 24. |
Trackhouse Racing MotoGP | Január 26. |
Red Bull KTM Factory Racing | Február 12. |
Saját magának mondott ellent Quartararo, aki idén is a bajnoki cím reményével száll motorra?
Fabio Quartararo elárulta, minden évben úgy ül fel a motorra, hogy bízik a bajnoki címben. A francia versenyző azt is elmondta, hogy édesapja milyen szerepet játszott a pályafutásában, és milyen döntést hoztak meg a gyerekkorában.
Fabio Quartararo 2019-ben mutatkozott be a MotoGP-ben, és azóta három szezonnak is úgy vághatott neki, hogy reális esélye volt a bajnoki címre. 2020-ban megnyerte az első két futamot, majd montmelói győzelme után nyolc fordulót követően vezette a bajnokságot, de a rendkívül szoros idényben nem fért bele, hogy ezt a három versenyt leszámítva még csak dobogóra se álljon, és az első hatban is csak egyszer végezzen.
2021-ben aztán ha nem is rajt-cél győzelmet aratva, de az ötödik fordulótól kezdve folyamatosan vezetve két fordulóval a vége előtt bebiztosította eddigi egyetlen királykategóriás elsőségét. Egy évvel később sokáig szintén neki állt a zászló, de Francesco Bagnaia ledolgozta a 91 pontos hátrányát vele szemben, és végül felülmúlta a Yamaha motorosát.
A Yamahát elhagyó Morbidelli elárulta, miért verte meg nagyon Quartararo a második félszezonban
Már ennek az évnek a második felében körvonalazódott a hangvillások visszaesése, amely a tavalyi szezonban teljesen egyértelművé vált. Ekkor már az idény elején egyértelmű volt, hogy Quartararónak esélye sem lesz az újabb végső győzelemre. Minden bizonnyal idén sem lesz ez másképp, ennek ellenére a bajnoki címben reménykedik.
„Minden szezonban úgy ülök motorra, hogy a világbajnoki cím a célom – nyilatkozta a 24 éves pilóta a Yamaha névadó szponzorának, a Monster Energynek. – Talán nem fogom elérni, de az idény elején ez a mentalitásom. Szerintem egy világbajnoknak vagy egy élsportolónak az a hozzáállása, hogy mindig mosolyt csaljon azoknak az embereknek az arcára, akik vele dolgoznak.”
Quartararo idén sem számít bajnoki harcra a Yamahától, de vannak elvárásai a gyártóval szemben
Mindez elsőre önellentmondásnak tűnhet, hiszen Quartararo nemrég úgy fogalmazott, hogy idén sem számít bajnoki harcra a Yamahától. Bár nyilvánvalóan nem látunk bele a fejébe és a gondolatvilágába, mindezt talán fel lehet oldani: racionálisan gondolkodva tisztában van a realitással, ugyanakkor az utolsó pillanatig bízik benne, hogy valami csoda folytán másképp fog történni.
A 11-szeres MotoGP-futamgyőztes pályafutása legelejére is kitért. Már nyolcévesen Spanyolországban versenyzett, és 2007-ben második lett a helyi 50 köbcentiméteres bajnokságban. Egy évvel később megnyerte a kategóriát, majd 2009-ben a 70, 2011-ben a 80 köbcentis géposztályban diadalmaskodott, míg 2012-ben a közvetlenül a Moto3 alatti kategóriában nem talált legyőzőre. Quartararo elárulta, a költözésben nagy szerepe volt édesapjának, ahogyan a karrierjének beindításában is.
Quartararo nyomában? – világbajnoki sorozatban folytatja a magyar versenyző
„Azért kezdtem el versenyezni, mert apám korábban versenyzett – emlékezett vissza. – Ő nem volt magas szintű pilóta, de lényegében neki köszönhetően kerültem be, és rögtön megszerettem. [Annak érdekében] hogy profi versenyző módjára fejlődjek, apámmal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a spanyolországi bajnokságra, mert ott vannak a legmagasabb szintű versenyzők ebben a fiatal korban. Lépésről lépésre haladtam felfelé, míg végül megérkeztem a világbajnokságra. Aztán felkerültem a Moto3-ba, a Moto2-be, majd a legmagasabb géposztályba.”
Hiába ő a favorit, Marc Márquez szerint hiba lenne a vb-címről beszélni
Marc Márquez szerint nem szabad nagy elvárásokat támasztani az irányába, és nem érzi, hogy a riválisok félnének tőle azok után, hogy a Ducatihoz igazolt. A nyolcszoros világbajnok ezzel együtt jól érezte magát a valenciai teszten, és nem gondolja, hogy az illetékesek közül bárki is vonakodott volna őt leigazolni.
Január 1-e óta Marc Márquez hivatalosan is a Gresini versenyzője, hiszen a 30 éves pilóta 11 év után tavaly elhagyta a Hondát. A hatszoros MotoGP-világbajnok idén először jelent meg nagyobb sajtóeseményen: egy Madridban tartott szponzori rendezvényen állt a spanyol média rendelkezésére öccsével és egyben idei csapattársával, Álex Márquezzel együtt.
Álex Márquez: Amikor megérkeztem a Hondához, Marc folyamatosan zavart engem
Azzal, hogy az idősebbik Márquez felülhet a Ducatira, sokan azt várják, hogy ismét felér a csúcsra, de minimum a világbajnoki címért küzd. Olyannyira, hogy a fogadóirodák most már őt tartják a 2024-es idény legnagyobb esélyesének. A Gresini újdonsült motorosa azonban mindig is igyekezett csillapítani a kedélyeket, és most is ezt tette.
„Már most nagyon magasak az elvárások, és idén az az egyik feladatom, hogy kihúzzam magam ez alól – nyilatkozta. – Magasak a várakozások, de ugyanolyan nehéz, mint mindig, sőt, az utóbbi évek nehézségei után még inkább az. Ismernek, mindent bele fogok adni, de a szezon kezdete előtt nem beszélhetek elvárásokról. Fontos, hogy az elején mértékletesek legyünk, versenyről versenyre [gondolkodjunk], mert ez lehetővé teszi, hogy az ember nyugodtabban dolgozzon, és nem idéz elő kezdeti zűrzavart, amikor mindenki a legjobbat várja.”
„Sajnálom, hogy ezt mondom, de hiba lenne a bajnoki címre gondolni, főleg úgy, hogy két éve nem nyertem futamot – folytatta. – Néhány sprinten megvillantam, de egy projekt kezdetén nem lehet ilyen magas célra gondolni. Az ember nem kerget illúziókat, az a fontos, hogy jól érezze magát, [új] dolgokat próbáljon ki és fejlődjön, de nem mehet neki egy idénynek ilyen gondolattal úgy, hogy nem vagyunk túl az előszezonon, és olyan idények vannak a háta mögött, mint nekem.”
A Ducatin ülő Marc Márquez mindenkinek „problémát fog jelenteni” a Pramac főnöke szerint
Márquez a negyedik helyen zárta a valenciai tesztet, 117 ezreddel lemaradva az élen végző Maverick Viñales mögött, ráadásul egyértelműen maradt még idő a legjobb körében. Az ellenfelek méltatták a spanyol pilótát, Enea Bastianini például megjegyezte, hogy a 8-as kanyarban ő volt a legjobb a Ducati versenyzői közül. Az érintett azonban másképp látja a riválisok hozzáállását.
„Senkitől semmilyen félelmet nem érzek az irányomban – szögezte le. – Ha úgy érkeznék meg, hogy sorozatban nyertem a bajnoki címeket, akkor érthető lenne, ha félnének tőlem. Azonban nem ez a helyzet, mert olyan szituációból jövök, hogy rengeteg fiatal és éhes versenyző legyőzött. Újra fel kell fedeznem magam, és olyan pilótákkal fogok szembenézni, akik évek óta ugyanolyan motoron ülnek, és eleve előttem kell hogy legyenek. Mindenesetre az lesz a feladatom, hogy a legjobbamat nyújtsam.”
A valenciai teszt egyik, ha nem a legemlékezetesebb pillanata volt, amikor Márquez az első etapja után visszatért a bokszba, levette a sisakot, majd a kamera felé fordulva elmosolyodott. Ez alapján nem meglepő, hogy jó érzésekkel zárta a szezon utolsó hivatalos eseményét, ám mindez természetesen nem jelenti azt, hogy mindent tökéletesnek talált új munkaeszközén.
„A valenciai teszt pozitívan alakult – jelentette ki. – A Hondánál, egy adott vezetési stílussal eltöltött sok év után bemutatkoztam egy másik motoron. A mosoly, amelyről annyi szó esett, a nyugalom mosolya volt. Egy új projekt kipróbálása lehetővé tette számomra, hogy megnyugodjak, hogy csak vezessek, anélkül hogy a motoron dolgoznék. Most viszont már van egy listám a telefonomon azokról a dolgokról, amelyeken Malajziában javítani szeretnék. Azt is várom, hogy megbirkózzak azokkal a pályákkal, amelyeket nehéznek tartok, hogy fejlődjek, és a lehető leggyorsabban a lehető legkomfortosabban érezzem magam.”
Ahogyan a többi gyártót váltó pilótánál, úgy Márquez esetében is az az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyire gyorsan tud alkalmazkodni az új motorjához, amely minden bizonnyal sok mindenben eltér a régitől. Az 59-szeres MotoGP-futamgyőztes szerint az lesz a kulcs, hogy a gyengébb helyszínein hogyan tud majd teljesíteni.
Először szólalt meg Marc Márquez a Gresini versenyzőjeként, a Ducatiról is elmondta a véleményét
„Ha a motor jó, a versenyző könnyen alkalmazkodik, de a különbség aközött, hogy az ember gyors vagy nagyon gyors, a kiegyensúlyozottságban rejlik – magyarázta. – Szerintem bizonyos pályákon gyors tudok majd lenni, de nem tudom, hogy minden pályán képes leszek-e gyors lenni. Ilyen különbséget jelentenek a jó pilóták.”
Márquez átigazolása sok szempontból izgalmas és érdekes, többek között a Ducati hozzáállását illetően is. A gyártó képviselői nyáron leszögezték, hogy nincs szükségük rá, majd miután biztossá vált, hogy a Gresinihez szerződik, hangsúlyozták, hogy ez a Gresini döntése volt, nem az övék. A spanyol pilóta szerint azonban ezen a téren minden a legnagyobb rendben van.
„Soha nem volt olyan érzésem, hogy vonakodnak leigazolni, vagy hogy nem akarnak engem, mert különben nem léptem volna ezt meg – reagált. – Mindig próbáltam elkerülni a címlapokat, és mindig rengeteg támogatást kaptam a Gresini csapatától. Időt adtak nekem, és ez volt a fő oka, hogy csatlakoztam az istállóhoz: nem erőltették, amíg nem voltak világos elképzeléseim.”
Márquez csupán egyéves szerződést írt alá új csapatával, vagyis a mezőny túlnyomó részéhez hasonlóan az idei év végén lejár a szerződése. Egyesek már most azt találgatják, hogy hova vezethet az útja, és több gyári istálló is felmerült. A nyolcszoros világbajnok azonban még nem foglalkozik ezzel, és egyelőre szeretné kiélvezni a Gresininél töltendő idejét.
Ducati? KTM? Honda? – ezek lehetnek Marc Márquez 2025-ös opciói a veterán menedzser szerint
„Még senkivel nem beszéltem 2025-ről, fel kell mérnem, hogy mi a legjobb lehetőség – mondta. – Amíg boldog vagyok, a pályán pedig jönnek a jó teljesítmények, addig nem lesz probléma, ellenkezőleg. Azzal kapcsolatban, hogy csak egy évre írtam alá, nem szabad elfelejteni, hogy egy hosszú kapcsolat után nem lehet belépni egy másik hosszú kapcsolatba. Logikus módon, mielőtt eldöntöttem, hogy a Gresinire váltok, voltak megkeresések más márkák részéről, amelyeket nem fogok felfedni. Rendkívül hálás vagyok a Hondának, a Ducatinak és a Gresininek, ahol jelenleg rendkívül komfortosan érzem magam, és akikkel újra fel akarom fedezni a jó dolgokat.”
A korábbi csapatfőnök figyelmeztet: Az összes Ducati-versenyzőnek idén jár le a szerződése
Elveszíthetik Jorge Martínt, a gyári csapatuk versenyzője lehet Marc Márquez, a legfontosabb számukra Francesco Bagnaia megtartása – többek között ezeket is felvetette Livio Suppo a Ducati helyzetét elemző interjújában.
Nehéz helyzetbe kerülhet a Ducati, mivel a 2024-es szezon végén minden pilótájuknak lejár a szerződése, és valószínűleg nem tudják majd mindannyiukat megtartani. Az olasz gyártó előtt álló problémákról nyilatkozott nemrég Livio Suppo, aki a bolognaiakon kívül a Honda és a Suzuki csapatfőnöke is volt a királykategóriában.
„Az Ducati összes versenyzőjének idén jár le a szerződése, ezért azt feltételezem, hogy hamarosan beindul a piac. Az ő motorjuk a legjobb, szóval minden olyan pilóta, aki jelenleg náluk megy, ott szeretne majd maradni. Viszont a KTM és az Aprilia folytatni fogja a fejlődést, a Yamaha és a Honda potenciálja pedig a megkapott koncessziós jogok miatt növekedhet. Valenciában már láthattuk, hogy a Honda megtette az első lépéseket, amennyiben bölcsen használják ki a koncessziókat, már a szezon közepére jelentősen csökkenthetik a lemaradásukat, így pedig a piac teljesen megváltozhat” – mondta Suppo a MotoGP.com-nak.
„Biztos vagyok benne, hogy a Ducati [Francesco] Bagnaiával próbál majd először aláírni, hiszen ő egy kétszeres [királykategóriás] világbajnok, a Ducati központi figurája, szóval meg kell tartaniuk. Ennélfogva azt feltételezem, hogy csak egy ülés lesz elérhető a gyári csapatnál, amiért nagy harc fog folyni. Eközben, ha a Ducati riválisai a szezon során megmutatják, hogy fel tudnak rájuk zárkózni, akkor még nehezebb lesz megtartaniuk az összes pilótájukat, és kevesebb idejük lesz a döntésre. Úgy gondolom, hogy szívesen várnának ezzel nyárig, viszont lehetséges, hogy erre nem lesz lehetőségük.”
Hiába a fantasztikus sikerek, nincs garancia, hogy a Ducati hosszabbít Bagnaiával
Jorge Martín az egyik olyan pilóta, akit nehéz lehet megtartania a Ducatinak. A madridi versenyző nyilvánosan belengette annak a lehetőségét, hogy ha 2025-re sem kapja meg a gyári ülést, akkor elhagyja a bolognaiakat. Suppo arra hívja fel a figyelmet, ha Martín valóban távozik, akkor akár több lehetőség közül is válogathat.
„Martín már korábban elmondta, hogy 2025-ben vagy felkerül a gyári Ducatihoz, vagy elmegy máshová, mivel mindenképpen gyári motoron szeretne ülni. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a KTM, az Aprilia, a Honda vagy a Yamaha közül az egyik a szezon közepéig megmutatja, hogy csökkentette a lemaradását, akkor [nekik] elérhető lesz Jorge a piacon. Ráadásul ki tudja, mi lesz Marc [Márquez] sorsa. Biztosan versenyképes lesz, szóval elméletileg ő is felkeltheti a gyári Ducati érdeklődését. Viszont az egyik kiválasztása miatt elveszíthetik a másikat, szóval nem lesz egyszerű kezelni ezt a helyzetet.”
„Nem hiszem, hogy Bagnaia fogja kiválasztani a csapattársát. Legalábbis az én időmben, ha nem volt kifejezetten rossz kapcsolat két versenyző között, akkor nem volt ok arra, hogy ne igazolják le mindkettőt. Amennyiben az [új pilóta] jellemével nincs probléma, a versenyző nem panaszkodhat arra, hogy a csapata kivel írt alá, csak azért, mert a másik talán gyorsabb lesz nála. Minden gyártónak meg kell próbálnia a lehető legerősebb csapatot kiállítania.”
Marc Márquez az idei szezonban a bolognaiak motorján fog ülni a Gresini pilótájaként, de Suppo szerint nem elképzelhetetlen, hogy jövőre már a gyári csapatnál fog versenyezni. „Miért is ne? Marc ragaszkodott az egy évre szóló szerződéshez, amelyet meg is kapott a Gresinitől. Azt hiszem, azért csak egy évre akart aláírni, hogy kiderítse, még mindig elég gyors-e a bajnoki címért folyó harchoz. Amikor ezt meglátja, akkor szabadon döntést hozhat, megnézheti, mit csinál a KTM, és mit a Ducati.”
„Azonban azt sem lehet kizárni, hogy Marc visszatér a Hondához. Csak meg kell nézni, hogyan zajlott le az elválás: nagyon barátságos módon csinálták végig az egészet. Nemcsak a marketingesek, hanem Marc és a Honda is megpróbálta megtalálni azt a megoldást, amely mindkét félnek a legjobb. Most eljött a pillanata annak, hogy Marc újra megtalálja az erejét, a másik oldalról pedig a Hondáról lekerült a nyomás a motorfejlesztés terén. Végül is egy embert kivéve az egész csapata a Hondánál maradt, velük pedig közismerten nagyon erős kapcsolata van. Szóval ki tudja?”
A kisöccsének tekinti Marc Márquezt az egyetlen ember, aki vele tarthatott a Hondától a Ducatihoz