back to top
2025. július 10. 14:08
Kezdőlap Blog Oldal 345

Saját magának mondott ellent Quartararo, aki idén is a bajnoki cím reményével száll motorra?

0

Fabio Quartararo elárulta, minden évben úgy ül fel a motorra, hogy bízik a bajnoki címben. A francia versenyző azt is elmondta, hogy édesapja milyen szerepet játszott a pályafutásában, és milyen döntést hoztak meg a gyerekkorában.

Fabio Quartararo 2019-ben mutatkozott be a MotoGP-ben, és azóta három szezonnak is úgy vághatott neki, hogy reális esélye volt a bajnoki címre. 2020-ban megnyerte az első két futamot, majd montmelói győzelme után nyolc fordulót követően vezette a bajnokságot, de a rendkívül szoros idényben nem fért bele, hogy ezt a három versenyt leszámítva még csak dobogóra se álljon, és az első hatban is csak egyszer végezzen.

2021-ben aztán ha nem is rajt-cél győzelmet aratva, de az ötödik fordulótól kezdve folyamatosan vezetve két fordulóval a vége előtt bebiztosította eddigi egyetlen királykategóriás elsőségét. Egy évvel később sokáig szintén neki állt a zászló, de Francesco Bagnaia ledolgozta a 91 pontos hátrányát vele szemben, és végül felülmúlta a Yamaha motorosát.

A Yamahát elhagyó Morbidelli elárulta, miért verte meg nagyon Quartararo a második félszezonban

Már ennek az évnek a második felében körvonalazódott a hangvillások visszaesése, amely a tavalyi szezonban teljesen egyértelművé vált. Ekkor már az idény elején egyértelmű volt, hogy Quartararónak esélye sem lesz az újabb végső győzelemre. Minden bizonnyal idén sem lesz ez másképp, ennek ellenére a bajnoki címben reménykedik.

„Minden szezonban úgy ülök motorra, hogy a világbajnoki cím a célom – nyilatkozta a 24 éves pilóta a Yamaha névadó szponzorának, a Monster Energynek. – Talán nem fogom elérni, de az idény elején ez a mentalitásom. Szerintem egy világbajnoknak vagy egy élsportolónak az a hozzáállása, hogy mindig mosolyt csaljon azoknak az embereknek az arcára, akik vele dolgoznak.”

Quartararo idén sem számít bajnoki harcra a Yamahától, de vannak elvárásai a gyártóval szemben

Mindez elsőre önellentmondásnak tűnhet, hiszen Quartararo nemrég úgy fogalmazott, hogy idén sem számít bajnoki harcra a Yamahától. Bár nyilvánvalóan nem látunk bele a fejébe és a gondolatvilágába, mindezt talán fel lehet oldani: racionálisan gondolkodva tisztában van a realitással, ugyanakkor az utolsó pillanatig bízik benne, hogy valami csoda folytán másképp fog történni.

A 11-szeres MotoGP-futamgyőztes pályafutása legelejére is kitért. Már nyolcévesen Spanyolországban versenyzett, és 2007-ben második lett a helyi 50 köbcentiméteres bajnokságban. Egy évvel később megnyerte a kategóriát, majd 2009-ben a 70, 2011-ben a 80 köbcentis géposztályban diadalmaskodott, míg 2012-ben a közvetlenül a Moto3 alatti kategóriában nem talált legyőzőre. Quartararo elárulta, a költözésben nagy szerepe volt édesapjának, ahogyan a karrierjének beindításában is.

Quartararo nyomában? – világbajnoki sorozatban folytatja a magyar versenyző

„Azért kezdtem el versenyezni, mert apám korábban versenyzett – emlékezett vissza. – Ő nem volt magas szintű pilóta, de lényegében neki köszönhetően kerültem be, és rögtön megszerettem. [Annak érdekében] hogy profi versenyző módjára fejlődjek, apámmal úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a spanyolországi bajnokságra, mert ott vannak a legmagasabb szintű versenyzők ebben a fiatal korban. Lépésről lépésre haladtam felfelé, míg végül megérkeztem a világbajnokságra. Aztán felkerültem a Moto3-ba, a Moto2-be, majd a legmagasabb géposztályba.”

Hiába ő a favorit, Marc Márquez szerint hiba lenne a vb-címről beszélni

0

Marc Márquez szerint nem szabad nagy elvárásokat támasztani az irányába, és nem érzi, hogy a riválisok félnének tőle azok után, hogy a Ducatihoz igazolt. A nyolcszoros világbajnok ezzel együtt jól érezte magát a valenciai teszten, és nem gondolja, hogy az illetékesek közül bárki is vonakodott volna őt leigazolni.

Január 1-e óta Marc Márquez hivatalosan is a Gresini versenyzője, hiszen a 30 éves pilóta 11 év után tavaly elhagyta a Hondát. A hatszoros MotoGP-világbajnok idén először jelent meg nagyobb sajtóeseményen: egy Madridban tartott szponzori rendezvényen állt a spanyol média rendelkezésére öccsével és egyben idei csapattársával, Álex Márquezzel együtt.

Álex Márquez: Amikor megérkeztem a Hondához, Marc folyamatosan zavart engem

Azzal, hogy az idősebbik Márquez felülhet a Ducatira, sokan azt várják, hogy ismét felér a csúcsra, de minimum a világbajnoki címért küzd. Olyannyira, hogy a fogadóirodák most már őt tartják a 2024-es idény legnagyobb esélyesének. A Gresini újdonsült motorosa azonban mindig is igyekezett csillapítani a kedélyeket, és most is ezt tette.

„Már most nagyon magasak az elvárások, és idén az az egyik feladatom, hogy kihúzzam magam ez alól – nyilatkozta. – Magasak a várakozások, de ugyanolyan nehéz, mint mindig, sőt, az utóbbi évek nehézségei után még inkább az. Ismernek, mindent bele fogok adni, de a szezon kezdete előtt nem beszélhetek elvárásokról. Fontos, hogy az elején mértékletesek legyünk, versenyről versenyre [gondolkodjunk], mert ez lehetővé teszi, hogy az ember nyugodtabban dolgozzon, és nem idéz elő kezdeti zűrzavart, amikor mindenki a legjobbat várja.”

„Sajnálom, hogy ezt mondom, de hiba lenne a bajnoki címre gondolni, főleg úgy, hogy két éve nem nyertem futamot – folytatta. – Néhány sprinten megvillantam, de egy projekt kezdetén nem lehet ilyen magas célra gondolni. Az ember nem kerget illúziókat, az a fontos, hogy jól érezze magát, [új] dolgokat próbáljon ki és fejlődjön, de nem mehet neki egy idénynek ilyen gondolattal úgy, hogy nem vagyunk túl az előszezonon, és olyan idények vannak a háta mögött, mint nekem.”

A Ducatin ülő Marc Márquez mindenkinek „problémát fog jelenteni” a Pramac főnöke szerint

Márquez a negyedik helyen zárta a valenciai tesztet, 117 ezreddel lemaradva az élen végző Maverick Viñales mögött, ráadásul egyértelműen maradt még idő a legjobb körében. Az ellenfelek méltatták a spanyol pilótát, Enea Bastianini például megjegyezte, hogy a 8-as kanyarban ő volt a legjobb a Ducati versenyzői közül. Az érintett azonban másképp látja a riválisok hozzáállását.

„Senkitől semmilyen félelmet nem érzek az irányomban – szögezte le. – Ha úgy érkeznék meg, hogy sorozatban nyertem a bajnoki címeket, akkor érthető lenne, ha félnének tőlem. Azonban nem ez a helyzet, mert olyan szituációból jövök, hogy rengeteg fiatal és éhes versenyző legyőzött. Újra fel kell fedeznem magam, és olyan pilótákkal fogok szembenézni, akik évek óta ugyanolyan motoron ülnek, és eleve előttem kell hogy legyenek. Mindenesetre az lesz a feladatom, hogy a legjobbamat nyújtsam.”

„Mintha már idén ezen a motoron ment volna” – így látják riválisai Marc Márquez első napját a Ducatival

A valenciai teszt egyik, ha nem a legemlékezetesebb pillanata volt, amikor Márquez az első etapja után visszatért a bokszba, levette a sisakot, majd a kamera felé fordulva elmosolyodott. Ez alapján nem meglepő, hogy jó érzésekkel zárta a szezon utolsó hivatalos eseményét, ám mindez természetesen nem jelenti azt, hogy mindent tökéletesnek talált új munkaeszközén.

„A valenciai teszt pozitívan alakult – jelentette ki. – A Hondánál, egy adott vezetési stílussal eltöltött sok év után bemutatkoztam egy másik motoron. A mosoly, amelyről annyi szó esett, a nyugalom mosolya volt. Egy új projekt kipróbálása lehetővé tette számomra, hogy megnyugodjak, hogy csak vezessek, anélkül hogy a motoron dolgoznék. Most viszont már van egy listám a telefonomon azokról a dolgokról, amelyeken Malajziában javítani szeretnék. Azt is várom, hogy megbirkózzak azokkal a pályákkal, amelyeket nehéznek tartok, hogy fejlődjek, és a lehető leggyorsabban a lehető legkomfortosabban érezzem magam.”

Ahogyan a többi gyártót váltó pilótánál, úgy Márquez esetében is az az egyik legfontosabb kérdés, hogy mennyire gyorsan tud alkalmazkodni az új motorjához, amely minden bizonnyal sok mindenben eltér a régitől. Az 59-szeres MotoGP-futamgyőztes szerint az lesz a kulcs, hogy a gyengébb helyszínein hogyan tud majd teljesíteni.

Először szólalt meg Marc Márquez a Gresini versenyzőjeként, a Ducatiról is elmondta a véleményét

„Ha a motor jó, a versenyző könnyen alkalmazkodik, de a különbség aközött, hogy az ember gyors vagy nagyon gyors, a kiegyensúlyozottságban rejlik – magyarázta. – Szerintem bizonyos pályákon gyors tudok majd lenni, de nem tudom, hogy minden pályán képes leszek-e gyors lenni. Ilyen különbséget jelentenek a jó pilóták.”

Márquez átigazolása sok szempontból izgalmas és érdekes, többek között a Ducati hozzáállását illetően is. A gyártó képviselői nyáron leszögezték, hogy nincs szükségük rá, majd miután biztossá vált, hogy a Gresinihez szerződik, hangsúlyozták, hogy ez a Gresini döntése volt, nem az övék. A spanyol pilóta szerint azonban ezen a téren minden a legnagyobb rendben van.

„Soha nem volt olyan érzésem, hogy vonakodnak leigazolni, vagy hogy nem akarnak engem, mert különben nem léptem volna ezt meg – reagált. – Mindig próbáltam elkerülni a címlapokat, és mindig rengeteg támogatást kaptam a Gresini csapatától. Időt adtak nekem, és ez volt a fő oka, hogy csatlakoztam az istállóhoz: nem erőltették, amíg nem voltak világos elképzeléseim.”

Márquez csupán egyéves szerződést írt alá új csapatával, vagyis a mezőny túlnyomó részéhez hasonlóan az idei év végén lejár a szerződése. Egyesek már most azt találgatják, hogy hova vezethet az útja, és több gyári istálló is felmerült. A nyolcszoros világbajnok azonban még nem foglalkozik ezzel, és egyelőre szeretné kiélvezni a Gresininél töltendő idejét.

Ducati? KTM? Honda? – ezek lehetnek Marc Márquez 2025-ös opciói a veterán menedzser szerint

„Még senkivel nem beszéltem 2025-ről, fel kell mérnem, hogy mi a legjobb lehetőség – mondta. – Amíg boldog vagyok, a pályán pedig jönnek a jó teljesítmények, addig nem lesz probléma, ellenkezőleg. Azzal kapcsolatban, hogy csak egy évre írtam alá, nem szabad elfelejteni, hogy egy hosszú kapcsolat után nem lehet belépni egy másik hosszú kapcsolatba. Logikus módon, mielőtt eldöntöttem, hogy a Gresinire váltok, voltak megkeresések más márkák részéről, amelyeket nem fogok felfedni. Rendkívül hálás vagyok a Hondának, a Ducatinak és a Gresininek, ahol jelenleg rendkívül komfortosan érzem magam, és akikkel újra fel akarom fedezni a jó dolgokat.”

A korábbi csapatfőnök figyelmeztet: Az összes Ducati-versenyzőnek idén jár le a szerződése

0

Elveszíthetik Jorge Martínt, a gyári csapatuk versenyzője lehet Marc Márquez, a legfontosabb számukra Francesco Bagnaia megtartása – többek között ezeket is felvetette Livio Suppo a Ducati helyzetét elemző interjújában.

Nehéz helyzetbe kerülhet a Ducati, mivel a 2024-es szezon végén minden pilótájuknak lejár a szerződése, és valószínűleg nem tudják majd mindannyiukat megtartani. Az olasz gyártó előtt álló problémákról nyilatkozott nemrég Livio Suppo, aki a bolognaiakon kívül a Honda és a Suzuki csapatfőnöke is volt a királykategóriában.

„Az Ducati összes versenyzőjének idén jár le a szerződése, ezért azt feltételezem, hogy hamarosan beindul a piac. Az ő motorjuk a legjobb, szóval minden olyan pilóta, aki jelenleg náluk megy, ott szeretne majd maradni. Viszont a KTM és az Aprilia folytatni fogja a fejlődést, a Yamaha és a Honda potenciálja pedig a megkapott koncessziós jogok miatt növekedhet. Valenciában már láthattuk, hogy a Honda megtette az első lépéseket, amennyiben bölcsen használják ki a koncessziókat, már a szezon közepére jelentősen csökkenthetik a lemaradásukat, így pedig a piac teljesen megváltozhat” – mondta Suppo a MotoGP.com-nak.

„Biztos vagyok benne, hogy a Ducati [Francesco] Bagnaiával próbál majd először aláírni, hiszen ő egy kétszeres [királykategóriás] világbajnok, a Ducati központi figurája, szóval meg kell tartaniuk. Ennélfogva azt feltételezem, hogy csak egy ülés lesz elérhető a gyári csapatnál, amiért nagy harc fog folyni. Eközben, ha a Ducati riválisai a szezon során megmutatják, hogy fel tudnak rájuk zárkózni, akkor még nehezebb lesz megtartaniuk az összes pilótájukat, és kevesebb idejük lesz a döntésre. Úgy gondolom, hogy szívesen várnának ezzel nyárig, viszont lehetséges, hogy erre nem lesz lehetőségük.”

Hiába a fantasztikus sikerek, nincs garancia, hogy a Ducati hosszabbít Bagnaiával

Jorge Martín az egyik olyan pilóta, akit nehéz lehet megtartania a Ducatinak. A madridi versenyző nyilvánosan belengette annak a lehetőségét, hogy ha 2025-re sem kapja meg a gyári ülést, akkor elhagyja a bolognaiakat. Suppo arra hívja fel a figyelmet, ha Martín valóban távozik, akkor akár több lehetőség közül is válogathat.

„Martín már korábban elmondta, hogy 2025-ben vagy felkerül a gyári Ducatihoz, vagy elmegy máshová, mivel mindenképpen gyári motoron szeretne ülni. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a KTM, az Aprilia, a Honda vagy a Yamaha közül az egyik a szezon közepéig megmutatja, hogy csökkentette a lemaradását, akkor [nekik] elérhető lesz Jorge a piacon. Ráadásul ki tudja, mi lesz Marc [Márquez] sorsa. Biztosan versenyképes lesz, szóval elméletileg ő is felkeltheti a gyári Ducati érdeklődését. Viszont az egyik kiválasztása miatt elveszíthetik a másikat, szóval nem lesz egyszerű kezelni ezt a helyzetet.”

„Nem hiszem, hogy Bagnaia fogja kiválasztani a csapattársát. Legalábbis az én időmben, ha nem volt kifejezetten rossz kapcsolat két versenyző között, akkor nem volt ok arra, hogy ne igazolják le mindkettőt. Amennyiben az [új pilóta] jellemével nincs probléma, a versenyző nem panaszkodhat arra, hogy a csapata kivel írt alá, csak azért, mert a másik talán gyorsabb lesz nála. Minden gyártónak meg kell próbálnia a lehető legerősebb csapatot kiállítania.”

Marc Márquez az idei szezonban a bolognaiak motorján fog ülni a Gresini pilótájaként, de Suppo szerint nem elképzelhetetlen, hogy jövőre már a gyári csapatnál fog versenyezni. „Miért is ne? Marc ragaszkodott az egy évre szóló szerződéshez, amelyet meg is kapott a Gresinitől. Azt hiszem, azért csak egy évre akart aláírni, hogy kiderítse, még mindig elég gyors-e a bajnoki címért folyó harchoz. Amikor ezt meglátja, akkor szabadon döntést hozhat, megnézheti, mit csinál a KTM, és mit a Ducati.”

„Azonban azt sem lehet kizárni, hogy Marc visszatér a Hondához. Csak meg kell nézni, hogyan zajlott le az elválás: nagyon barátságos módon csinálták végig az egészet. Nemcsak a marketingesek, hanem Marc és a Honda is megpróbálta megtalálni azt a megoldást, amely mindkét félnek a legjobb. Most eljött a pillanata annak, hogy Marc újra megtalálja az erejét, a másik oldalról pedig a Hondáról lekerült a nyomás a motorfejlesztés terén. Végül is egy embert kivéve az egész csapata a Hondánál maradt, velük pedig közismerten nagyon erős kapcsolata van. Szóval ki tudja?”

A kisöccsének tekinti Marc Márquezt az egyetlen ember, aki vele tarthatott a Hondától a Ducatihoz

Ezzel a szabállyal „büntetik” a Ducati történetének legeredményesebb pilótáját

A Superbike-világbajnokság tavalyi szezonját domináló Álvaro Bautistának 7 kilogrammnyi ballasztot kell majd magára aggatnia az idei versenyeken. Ebben a cikkben azt járjuk körbe, hogy pontosan milyen új szabály nehezíti meg a Ducati legtöbb futamgyőzelmet szerző pilótájának életét.

Az idei szezonban 7 kilogrammnyi ballasztot kell majd magával vinnie a Superbike-világbajnokság futamain Álvaro Bautistának, a Ducati valaha volt legeredményesebb pilótájának. A FIM és Dorna az előző idény végén hozta nyilvánosságra a 2024-re vonatkozó technikai előírásokat, amelyekben szerepelt egy eddig nem látott szabály: a minimum súlyhatárt innentől a versenyzővel és minden felszerelésével együtt állapítják meg. Ezt végül annak ellenére vezetik be, hogy a gyártók egy névtelen szavazáson másban állapodtak meg.

Bautista nem ért egyet az őt hátrányba hozó szabállyal, muszáj lesz változtatnia

Gregorio Lavilla, a széria vezérigazgatója a SPEEDWEEK.com szerint kikötötte, hogy nem „kombinált súlyról” van szó. „A kombinált súly azt jelentené, hogy versenyzőknek és a motoroknak együtt mindig ugyanolyan súlyúnak kell lenni, de nem ez a helyzet. A minimum súlyhatár a motoroknak 168 kilogramm, viszont a legnehezebb és a legkönnyebb pilóta között akár 30 kilónyi különbség is lehet. Azt pedig sohasem állt szándékunkban meglépni, hogy 30 kilót rápakoljunk a legkönnyebbekre, ahogyan a kombinált súly esetén kellene tennünk. A legkönnyebb pilótákra [az új előírás szerint] úgy 5 vagy 6 kilót kell majd feltenni. Azért hoztuk ezt a szabályt, mert szükség van egy eszközre, amellyel hasonló szintre lehet hozni a dolgokat.”

Az idei szezontól tehát a motorok mellett a pilótákra is vonatkozik majd egy súlyhatár. Egy beöltözött versenyző átlagos súlyát 80 kilogrammban állapították meg, aki ennél kevesebbet nyom, annak a különbség ötven százalékét kell majd ballasztként feltennie a gépére. Ez azt jelenti, hogy a 66 kilós Bautista, aki az egyik legkönnyebb a mezőnyben, 14 kilónyi „lemaradásban” van a határtól, így 7 kilót kell majd ráadásként magával vinnie. A szabályalkotók azt teljesen a csapatokra bízták, milyen módon teszik fel a nehezékeket, legalábbis addig, amíg ezzel nem növelik a mezőnyre leselkedő veszélyt.

Ezzel az előírással a Superbike-világbajnokság a Moto2 és a Moto3 által kijelölt úton indult el, hiszen ezekben a sorozatokban már eddig is a pilótákkal együtt volt definiálva a súlyhatár (215, illetve 152 kilogramm). A királykategóriában ezzel szemben csak a gépeket kell a mérlegre tenni, amely 157-nél nem mutathat kevesebbet, viszont ott is vannak, akik szívesen megváltoztatnák ezt a szabályt.

A súlyhatárra vonatkozó mellett két másik új szabályt is bevezetnek az idei szezontól. Egyfelől az üzemanyagtartály méretét a korábbi 24-ről 21 literesre csökkentik, másrészt kivezetik a teljesítményen alapuló fordulatszám-határértékek koncepcióját. Ezeket az egyes gyártókra vonatkozó határértékeket mostantól az idény előtt határozzák meg, és csak arra az évre lesznek majd érvényesek.

Az új súlyhatárszabályra részben azért volt szüksége a Superbike-világbajnokságnak, mert az előző két szezon Bautista teljes dominanciájába fulladt. A spanyol pilóta, aki sorozatban a második bajnoki címét szerezte, a tavaly megrendezett 36 futamból 27-et megnyert. Ezzel a győzelmeinek számát 59-re növelte, amivel ő lett minden idők legeredményesebb Ducati-versenyzője.

Tavaly Bautista ezen a tabellán Carl Fogartyt (55 győzelem) és Troy Baylisst (52) hagyta le. Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy Fogarty és Bayliss pályafutása alatt még nem rendeztek Superpole-futamokat, így minden hétvégén eggyel kevesebb lehetőségük volt felállni a dobogó tetejére, mint a mai versenyzőknek.

„Én vagyok az a Ducati-pilóta, aki a legtöbb győzelmet szerezte. Legyen szó akár a MotoGP-ről vagy a Superbike-világbajnokságról, semelyik másik Ducati-versenyző nem nyert nálam többet, szóval már most történelmet írtam. Viszont mindenki tudja, hogy a bajnoki címek száma többet nyom a latba, mint a futamgyőzelmeké. Nagyon jó versenyeket nyerni, de a bajnokságokat behúzni sokkal jobb” – nyilatkozta a rekordról Bautista.

Bautista szerint hülyeség, hogy csak a termete miatt nyerne

Végstádiumú betegségben szenved a Superbike korábbi rekordere, Anthony Gobert

0

Már csak a tüneteit igyekeznek enyhíteni a korábban a Superbike- és a gyorsaságimotoros-világbajnokságon is szereplő Anthony Gobertnek. A szomorú hírekről az ausztrál exversenyző öccse számolt be a közösségi médiában.

Szomorú hír jelent meg szerdán éjjel: Anthony Gobert végstádiumos betegségben szenved. A mindössze 49. életévében járó korábbi Superbike- és 500-as pilótát kórházban kezelik, de már csak a tüneteit próbálják enyhíteni. A borzasztó hírekről a nála hat évvel fiatalabb öccse, Aaron Gobert számolt be a közösségi médiában.

„Szomorúan kell bejelentenünk, hogy Anthony jelenleg kórházban van, palliatív ellátásban részesül, és egy rövid betegség után élete utolsó szakaszában van – olvasható a Facebook-oldalán. – Kérjük, legyetek tudatában annak, hogy a megfelelő időben minden rendelkezésre fejleményről be fogunk számolni. Ebben a nehéz időszakban az Anthonyról készült videók, amelyeket életének egy rendkívül nehéz periódusában terjesztettek, mélységesen aggasztóak. Azonban Anthony nevében köszönetet kell mondanunk a rengeteg szurkolójának, akik a versenyzői pályafutása során [támogatták].”

Anthony Gobert tinédzserként sikeres motokrosszversenyző volt, és jó néhány ausztrál nemzeti bajnokságot megnyert. Később viszont gyorsasági motorozásra váltott, ahol megnyerte a helyi Superbike-bajnokságot. A kategória világbajnoki mezőnyében 1994-ben mutatkozott be, és hazai pályán, Phillip Islanden mindjárt pole pozíciót szerzett, majd a második versenyt meg is nyerte egy Kawasakival. Ezzel 19 évesen és 239 naposan akkoriban minden idők legfiatalabb futamgyőztese lett, rekordját két évvel később Takeda Júicsi döntötte meg.

1995-ben már állandó versenyzőként szerepelhetett a Muzzy Kawasaki színeiben. Két versenyt is nyert, és a bajnoki helyezést tekintve ez volt karrierje legsikeresebb éve, hiszen a negyedik pozíciót szerezte meg. Egy évvel később háromszor ünnepelhetett a dobogó tetején, de mivel indonéziai sérülése miatt rengeteget kellett kihagynia, ez csak a tabella nyolcadik helyére volt elég.

1998-ban és 1999-ben Amerikában, az AMA Superbike-ban versenyzett, de utóbbi évben szabadkártyával elindulhatott a világbajnokság Laguna Seca-i hétvégéjén, ahol majdnem mindkét futamot megnyerte, de a második győzelem végül egy saját hibás esés miatt elmaradt. A 2000-es idény első részét ismét a vb mezőnyében, a Bimotával teljesítette, ám a csapat a szezon közepén csődbe ment. Utolsó Superbike-világbajnoki versenyét Brands Hatch-ben, egy Yamahával teljesítette, majd a következő években ismét az Egyesült Államokban, majd Ausztráliában versenyzett. 2006-ban két viadal erejéig a Supersport-vb-n is megfordult a sérült David Checa helyetteseként.

1997-ben a gyorsaságimotoros-világbajnokság 500 köbcentiméteres kategóriájában is lehetőséget kapott a gyári Suzukinál. Kilenc futamon indult, és egyetlen kiesésétől eltekintve mindig pontot szerzett, legjobb eredménye az ausztriai hetedik pozíció volt. Három fordulóval a vége előtt azonban menesztették, miután megbukott egy drogteszten. 1999-ben aztán még három, 2000-ben pedig egy futamon vehetett részt a legmagasabb géposztályban.

Drog- és alkoholproblémái pályafutásának, illetve életének későbbi részét is elkísérték. Visszavonulása után többször is keveredett rendőrségi ügybe akár elkövetőként, akár áldozatként. Az utcát és a börtönt is megjárta, de az elmúlt években sikerült felállnia a padlóról. Természetesen nem tudjuk, hogy pontosan milyen betegségben szenved, de egyáltalán nem kizárt, hogy mindez a korábbi életvitelének a következménye.

Álex Márquez: Amikor megérkeztem a Hondához, Marc folyamatosan zavart engem

0

Álex Márquez elmondta, mit vár a Gresinihez igazoló bátyjától, és hogyan tekint az előttük álló közös munkára.

Marc Márquez január elseje óta hivatalosan is a Gresini versenyzője. Ezzel az olasz csapatnál teljessé vált a „Márquez-dominancia”, hiszen az istálló másik pilótája nem más, mint a nyolcszoros világbajnok öccse, Álex Márquez. Nemrég közös szponzoruk, az Estrella Galicia – amely már többször megörvendeztette a MotoGP-szurkolókat egy-egy szórakoztató videóval – szervezett egy eseményt a két testvér számára.

Álex Márquez lett a gyorsaságimotoros-vb legjobb pincére (videó)

Ennek alkalmával Álex több dologról beszélt, például arról, hogy milyen újra bátyja mellett dolgozni. A testvérek 2020-ban egy szezon erejéig már voltak csapattársak a Hondánál, de az az idény Marc számára az első versenyen, a jerezi Spanyol Nagydíjon egy súlyos sérülést okozó bukás miatt véget ért, így valójában most először dolgozhatnak majd együtt.

„Úgy tekintek erre, mint egy második esélyre. A mostani helyzet nagyban különbözik [a korábbitól], mivel akkor én csak egy újonc voltam, Marc meg az azt megelőző szezonokban a bajnoki címért harcolt. Azt hiszem, most majd előnyt tudok kovácsolni abból, hogy egy olyan erős partnerem van, mint Marc, hiszen többségben az erő. A Moto2-ben és a Moto3-ban az volt az élményem, hogy jobb eredményeket tudtam elérni, ha jó kapcsolatom volt a csapattársammal. Amikor mindkét pilóta ugyanabba az irányba halad a munkájával, az általában mindenkinek nagyon hasznos. Marc érkezése pozitív [fejlemény] nekem és az egész csapatnak” – mondta Álex a GPOne.com szerint.

„Amikor megérkeztem a Hondához, Marc folyamatosan zavart engem, szóval mondtam neki, hogy hagyjon békén. Most pedig nagyon különleges a csapatnál tudni, hiszen ő a bátyám. Közvetlenül [tőle] tudok majd információkat szerezni, illetve, ahogyan már mondtam, egységben az erő. Ezt ki kell használnom. Mellesleg mi nagyon gyorsan megértjük egymást, és én meg tudom nyugtatni a lelkét.”

Álex Márquezen csattant az ostor: a Yamaha a sepangi botrány miatt megvétózta a leigazolását

A Gresini tulajdonosa egy interjúban elmondta, nem lepődne meg, ha Marc idén a bajnoki címért küzdene. Most Álex is elárulta, szerinte mit várhatnak a szurkolók a bátyjától. „Mindenre számítani lehet tőle, hiszen az evidens, hogy még nem vesztette el a varázslatát. Legalább ezerszer megkérdezte tőlem, hogy jól tud-e majd alkalmazkodni a Ducatihoz, de közben még mindig ugyanazon a szinten van, amelyen 2019-ben [Marc Márquez ekkor nyerte utolsó bajnoki címét – a szerk.] volt. Ezt mindenki láthatta, amikor együtt gyakoroltunk. Nem egyszerű egy új motorhoz adaptálódni, lesznek nehéz idők, amikor majd küszködni fogunk, de ha van bárki, aki képes ezt végigcsinálni, akkor az pont ő. Úgy látom, hogy bármire képes lehet.”

Álex egy jó szériával zárta a tavalyi szezont: a Maláj Nagydíj a főfutamán második, a sprinten pedig első helyen végzett, és az ezt követő versenyeken is folyamatosan a legjobbak között motorozott. Nem csoda tehát, hogy idén ezt a sorozatot szeretné fenntartani. „Folytatnom kell a fejlődést, nagyon jól fejeztem be az előző évet, a mostanit ugyanúgy kell elkezdenem. Azonban egyelőre nincs itt az ideje, hogy elvárásokat fogalmazzunk meg, még nagyon korán van, bölcsebb kisebbre venni a nyomást. Idén az állóképességemet szeretném fejleszteni, illetve konzisztensebbé szeretnék válni. Tovább folytatom a munkát úgy, ahogyan eddig tettem, azt hiszem, közeleg az a vasárnap, amikor végre én fogok nyerni.”

A tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is nyolc Ducati lesz a mezőnyben. A Desmosedicik nagy száma miatt sok adat gyűlik össze a gyártónál, amelyet minden pilótával megosztanak, viszont a látszat ellenére ez hátráltathatja az egyes versenyzőket. „Ez egyszerre előny és hátrány, nagyon sok információt tudsz megszerezni, de ugyanakkor emiatt könnyen összezavarodhatsz. Én mindig [Francesco] Bagnaiát és [Jorge] Martínt használom referenciaként. Nekik különböző vezetési stílusuk van, és amikor megértem, ők ketten mit miért csinálnak, összeáll a teljes kép.”

Nem Marc Márquez, hanem Bagnaia és Martín a mérce a Ducatinál Bezzecchi szerint

Eladó a Talmácsi Gábor édesapja által létrehozott Talmácsi-ring

0

Megválik a Talmácsi-ring nevű minimotoros versenypályától és közlekedési parktól Talmácsi Gábor és családja.

Eladóvá vált a Talmácsi-ring. Az ingatlan.com-ra felkerült hirdetés szerint 370 millió forintot kérnek az 5354 m2 nagyságú telekért, amelyen a minimotoros verseny- és oktatópályán kívül egy 262 m2 alapterületű kétszintes épület is található. A létesítmény Hernád főutcáján, Budapesttől körülbelül 50 kilométerre fekszik.

A 2010-ben megnyílt pályát az egyetlen magyar gyorsaságimotoros-világbajnok édesapja, Talmácsi István – korábbi síugró, a hazai mini- és gyerekmotorozás egyik úttörője – építtette a létesítmény honlapja szerint. A nyomvonal, amely a Talmácsi család  közreműködésével lett kialakítva, összesen 380 méter hosszú és mindkét irányban teljesíthető. A rajta található kanyarok pedig „kiválóan alkalmasak különböző motoros vezetési technikák elsajátítására”. Az aszfaltcsík mellett kültéri vizes helyiségeket és két nagyméretű tárolót is helyet kapott.

A pályára kilátogatók megtekinthetnek egy Talmácsi Gábor tárgyait bemutató kiállítótermet, amelyben a még a mai napig aktívan motorozó Talma korábbi versenygépeit, overáljait, kupáit és más hasonló emlékeket állítottak ki. A telken fekszik továbbá a Talmácsi Racing központja is, a motoros iskola infrastruktúrájával együtt.

Világbajnoki győzelmének helyszínén versenyzett Talmácsi Gábor (videó)

A telken a pálya mellett megtalálható egy kétszintes családi ház is. Ennek az első emeletén kapott helyet az említett kiállítóterem, egy fürdőszoba és a kazánház. A második szinten egy tágas, nagy alapterületű nappali és a hozzá tartozó amerikai konyha, illetve egy hálószoba tölti ki a rendelkezésre álló teret. Az ingatlanhoz egy 76 m2-es, kültéri konyhával felszerelt terasz is tartozik, ahogyan 126,5 m2-es mélygarázs is, amelybe akár „egy kamion méretű gépjármű” is elfér.

A helyszínen az elmúlt időszakban rendszeresen sorra került a Talmácsi-ringnek a HUMDA támogatásával megvalósuló Minimotor Programjának egy-egy eseménye. Az ilyen alkalmakon legtöbbször általános iskolás gyermekek látogatnak el a pályára, hogy megismerkedjenek a motorozással és elsajátítsák a biztonságos közlekedés alapjait. A programról korábban részletesen beszámoltunk ebben a cikkünkben, illetve az alábbi videóban.

Soha nem látott felvételek Acosta valenciai tesztjéről: „Hol vannak a ki*aszott gombok?”

0

A MotoGP publikált egy eddig nem látott felvételt Pedro Acosta királykategóriás debütálásáról. A valenciai teszten készült videóban az újonc számos érdekességet elmond a motorhoz való alkalmazkodás folyamatáról és általánosságban a legnagyobb géposztályról.

Egy korábban nem látott videót – amelyet a cikk végén találnak meg – tett közzé a MotoGP a közösségi médiában Pedro Acosta királykategóriás debütálásáról. Acosta a valenciai teszten ülhetett fel először a GasGas csapat által üzemeltett KTM hátára és ekkor kiderült, hogy egy ilyen motorra még két világbajnoki cím sem készíti fel teljesen az embert.

„A nagyfiúkkal megyek, én vagyok a csecsemő a kategóriában” – mondta Acosta új versenymérnökének, Paul Trevathannak. „Nem sokáig, haver” – hangzott a megnyugtató válasz. Erre a bizakodásra okot adhat a csapatnak, hogy a KTM motorja eléggé jól muzsikált az előző szezonban, bár a MotoGP egyetlen idei újoncának még biztosan tanulnia kell a kezelését.

„Ostoba” hibát követett el a debütáló Acosta, aki így is nagyon boldog első MotoGP-tesztje után

„Semmi rosszat nem tudok mondani a motorról. Aktiváltam a magasságállítót és így ment [közben lefelé mutató gesztust tett a kezével – a szerk.], erre mondtam magamnak, »nem hiszem, hogy ez a helyes [működése]«. Az üléspozíció rendben van a motoron, minden rendben van vele. A [feladat] inkább csak felfogni, merre vannak a gombok. Hol vannak a ki*aszott gombok? Néha, amikor egyenesen mentem, két-három alkalommal is le kellett néznem a kormányra” – értékelt nevetve Acosta a csapattagoknak.

A spanyol pilóta végül hetven kört tett meg a valenciai pályán, a legjobbjával 1,223 másodpercre maradt el a leggyorsabb Maverick Viñales idejétől, csapattársától, Augusto Fernándeztől pedig 4 tizedet kapott. Legközelebb a sepangi shakedown alkalmával folytathatja az alkalmazkodást a motorhoz, amely több újdonságot is tartogatott számára.

„Azt vártam, hogy sokkal gyorsabb lesz a motor. Persze rohadt gyors, egy egészen másik szint, de mindenki az erejéről beszél, pedig végül is nem a legnagyobb sebességet, hanem a gyorsítást érzi meg az ember. A motor vékonyabb, mint a Moto2-ben, ezért többet lehet használni a lábakat, szóval a karokat nem kell annyira nagyon használni” – tette hozzá a mazarróni cápa.

„Nem lehet pihenni az egyenesekben, legalábbis addig nem, amíg fel nem váltasz ötödikbe, és még azután is folyamatosan foglalkoznod kell a motorral. Amit az egyenesben a fékezés előtt kell csinálnod, az a trükkös rész, mivel mire az egyenes végébe érsz, már egy csomó időt elvesztettél.”

„Viszont így is nagyon tetszik, mivel a versenyzésre van megcsinálva, érezni lehet a motoron, hogy erre alkották. Nagyon élveztük [a tesztet], azt hiszem, a csapat is boldog, legalábbis ezt szeretném gondolni. Én nagyon örülök ennek az első napnak.”

Bautista összehasonlította a MotoGP-t és a Superbike-ot, elmondta, miért utóbbit élvezi jobban

A királykategória malajziai futamán szabadkártyával rajthoz állt az aktuális Superbike-világbajnok, Álvaro Bautista. A spanyol pilóta most erre alapozva összehasonlította a két sorozatot, és arra is kitért, miben változott meg a MotoGP a korábbi évekhez képest.

Álvaro Bautista regnáló Superbike-világbajnokként vett részt szabadkártyával a MotoGP Maláj Nagydíján. A futam nem sikerült jól neki, csak a tizenhetedik helyen végzett, bár később kiderült, súlyos sérüléssel küzdött azon a hétvégén. Viszont ez az indulás jó alkalmat biztosított arra, hogy összehasonlítsa a gyorsasági motorversenyzés két csúcskategóriáját.

Nem érezte magát tökéletesen, de élvezte a motorozást a hosszú idő után visszatérő Bautista

„Ez alkalommal sokkal hátrébb voltam, mint az utolsó versenyemen, akkoriban kevesebb pilóta volt előttem” – válaszolta nevetve Bautista arra a kérdésre, hogy miben változott meg a MotoGP az ő ottani karrierje óta.

„Korábban versenyzőként sokkal több lehetőséged volt a motor irányítására, most viszont ez nagyon bonyolulttá vált az aerodinamika miatt, a jelenlegi gépek egyszerűen nehézkesebben mozognak. Pilótaként elveszett vagy, ha nem tudod megfelelően használni az aerodinamikát, az pedig nem egy egyszerű feladat. A versenyzők korábban hatékonyabban tudták kontrollálni a helyzeteket, az nekem jobban tetszett.”

Bautista 2010-től 2018-ig volt a MotoGP-mezőny tagja, a legjobb szezonját 2012-ben hozta össze, amikor a tabella ötödik helyén végzett és kétszer felállhatott a dobogóra. A spanyol pilóta 2019-ben igazolt a Superbike-világbajnokságba, ahol egyből sokkal nagyobb sikereket ért el: abban az évben az első tizenöt megrendezett futamból tizenhármat megnyert és a maradék kettőn is a legjobb háromban végzett. Végül abban az idényben ennek ellenére sem sikerült behúznia a bajnoki címet, de 2022-ben és 2023-ban már senki sem tudta ebben megakadályozni. Ezek után nem meglepő, hogy jelenleg mostani sorozatában érzi magát komfortosabban.

„Pillanatnyilag jobban élvezem a Superbike-ot, mivel sokkal jobban ismerem és az ottani gumikkal nagyobb barátságban vagyok. Pedig amikor bejelentettem, hogy a MotoGP-ből a Superbike-világbajnokságba igazolok, akkor éppen nagyon élveztem a MotoGP-futamokat. Szóval jelenleg egyértelműen jobb érzésekkel viseltetek a Superbike iránt. A WSBK-ban a hátsó [kerék] segítségével tudod irányítani a motort, a gumik csúsznak, de jó a tapadásuk. Ha a MotoGP-ben egyszer elveszted a hátsó abroncs tapadását, akkor az onnantól már nem jön vissza. Az erőleadásban is nagy eltérés van, a MotoGP-gépnél sokkal óvatosabbnak kell lenni a gázkarral.”

A Motosport-Total.com megkérte a kétszeres Superbike-bajnokot, hogy egy átlagos versenyző nézőpontjából válassza ki, melyik a jobb sorozat, de ő erre nem volt hajlandó, mivel szerinte ehhez a szériák túlságosan különbözőek. „Az adott osztályhoz kell igazítanod a versenyzési stílusodat. Ez a két széria eléggé különbözik egymástól, és eltérő vezetési stílust kívánnak meg. Nemcsak a motorok mások, hanem a gumik is nagyon eltérőek.”

A Superbike vagy a MotoGP jelent nagyobb kihívást? – Bautista elmondja

Bautistát arról is megkérdezték, szerinte hogyan viselkedne egy MotoGP-gép a Superbike-ban használt Pirelli-gumikon. „Három-négy körig nagyon jól működne, de utána eltűnne a futófelület. A hátsó kerékre mindenképpen meg lehetne azt próbálni, de első guminak túl puha lenne ezekhez a merev motorokhoz, amelynek ilyen fékjei vannak. Viszont hátsónak komolyan kipróbálnám, a Pirelli gumijait könnyedén csúsztathatod, és ez az ottani abroncsokkal nem működik.”

Talavera de la Reina szülöttét a motorokon kívül a vetélytársak teljesítménye is meglepte a MotoGP-ben. „Nagyon magas színvonalat képviselnek az ottani versenyzők, ehhez nem fér kétség. A legnagyobb különbséget a korábbiakhoz képest a pilóták közti távolság jelenti, most mindenki sokkal közelebb van a többiekhez. Ha éppen csak egy másodperccel lassabb vagy, akkor máris a mezőny végében találod magad. Ráadásul a motorok is közelebb vannak egymáshoz, korábban nagy különbség volt a gyáriak és a többi gép között.”

A tavalyi év végén megszületett a megállapodás a koncessziós jogokról. Ezek alapján a Ducatinak nem lesz lehetősége szabadkártyás pilótát indítania a következő szezon első felében, így könnyen elképzelhető, hogy a 39 éves Bautistának a Maláj Nagydíj volt élete utolsó MotoGP-futama.

Di Giannantonio elmondta, milyen Rossi, avagy a „valaha volt legjobb” versenyzőjének lenni

0

A VR46 új pilótája, Fabio Di Giannantonio elmesélte, milyen a Doktor alakulatában motorozni, mik az idei céljai és hogyan alakult az eddigi kapcsolata új csapattársával, Marco Bezzecchivel.

Fabio Di Giannantonio egy „rekordot” máris beállított új csapatánál, a VR46-nál: ő az istálló első versenyzője, aki nem Valentino Rossi akadémiájáról került ki. Elmondása szerint ennek ellenére gyorsan jó kapcsolatot tudott kialakítani a Doktorral és a tavulliai alakulattal.

Rossi csapatától és a MotoGP új istállójától is megérkezett a bejelentés a fontos időpontról

„Természetesen mindig is nagyon csodáltam, ő minden idők legjobbja. Nagyon visszafogottan közelítettem meg Valentino és a VR46 világát, mivel mindig nagyra becsültem őket. A kapcsolatunk eddig nagyon jó és őszinte volt, beleértve ebbe a Valentino és köztem meglévő kapcsolatot is. A tény, hogy most ebben a csapatban vagyok és ő a főnököm, eléggé furcsa – de a jó értelemben furcsa.”

„Egy évvel ezelőtt mindez eléggé elképzelhetetlen lett volna. Ebben a sportban nagyon gyorsan történnek a dolgok, és minden a pályán elért eredményeken múlik – vagyis inkább csak [az általában vett] eredményeken” – mondta Di Giannantonio a SPEEDWEEK.com szerint. A 25 éves versenyző ezzel arra utalt, hogy Marc Márquez Gresinihez igazolása miatt sokáig úgy tűnt, ülés nélkül maradhat az idei szezonra. Végül a lehető legjobb pillanatban sikerült nagyot villantania, hiszen emlékezetes módon megnyerte az utolsó előtti futamot, a Katari Nagydíjat, és ezzel minden vele kapcsolatban felmerülő kétséget eloszlatott Rossiékban.

A tavalyi szezon utolsó harmadában Di Giannantonio nagyszerű sorozatot produkált: az Indiai Nagydíjat követő összes futamon a legjobb tízben zárt, és ezalatt kétszer felállhatott a dobogóra. Nem  véletlen tehát, hogy ennek a szériának a folytatását tűzte ki maga elé célul, ez azonban nem lesz egyszerű, mivel a VR46-nál új versenymérnökkel kell együttműködnie. Ugyanis eddigi  „legjobb barátja”, Frankie Carchedi innentől Márquez mellett dolgozik, a római pilóta pedig annak a David Muñoznak a társaságát élvezheti, aki eddig Luca Marinivel foglalkozott.

„Az a célom, hogy tovább folytassam a fejlődést és ott tudjam felvenni a fonalat, ahol letettem – vagyis szeretnék megint sok szép csatát vívni a legjobb pilóták ellen, illetve minél több dobogós helyezést és győzelmet szerezni. Sok munka van még hátra, meg kell ismernünk egymást, és fontos megértenünk, hogyan működik a VR46 csapatként. Viszont a potenciál megvan, az istálló remek, én pedig fejlődőm, szóval miért ne lehetne ott folytatni, ahol [a Gresininél] abbahagytuk.”

Marco Bezzecchi lesz Di Giannantonio csapattársa az idei szezonban, hiszen a tavalyi bajnoki harmadik helyezett nem engedett a Pramac csábításának és a VR46-nál maradt. A két olasz pilóta között alig egy hónapnyi korkülönbség van, így a kisebb géposztályokban több évig voltak ugyanannak a mezőnynek a tagjai, ezalatt pedig jó viszonyt alakítottak ki egymással.

„Nagyszerűen teljesített, csak gratulálni tudok neki, amiért ennyire gyorsan alkalmazkodott a MotoGP-géphez. A 2015-ös olasz Moto3-as bajnokság óta együtt mentünk át a [kisebb] kategóriákon, szóval sok közös emléket tudunk megosztani egymással a bokszban. Viszont nemcsak az emlékeket, hanem a kemény munkát is megosztjuk, amit az elmúlt években elvégeztünk, és amit tovább folytatunk majd az előttünk álló időszakban” – nyilatkozta Di Giannantonio.

„Úgy hiszem, mi egy erős csapatot alkotunk, képesek leszünk előre hajtani egymást, közben pedig továbbra is ugyanazok a srácok maradunk, akik sokat viccelődnek. Azt hiszem, mindketten jó karakterek vagyunk, autentikusak és őszinték, szóval nagyon jól fogunk szórakozni együtt.”

Hiába a remek tavalyi szereplés, Bezzecchinek nincsenek magas elvárásai