back to top
2025. július 11. 21:29
Kezdőlap Blog Oldal 304

Razgatlıoğlu egy drámai utolsó körös előzéssel nyerte meg az első barcelonai futamot

Toprak Razgatlıoğlu bizonyult a legjobbnak a Superbike-világbajnokság barcelonai fordulójának első futamán. A második helyet Nicolò Bulega, a harmadikat pedig Álvaro Bautista szerezte meg.

Szombaton délután az első versennyel folytatódott a program a Superbike-világbajnokság mezőnyének. A levegő hőmérséklete 36, a pályáé pedig 21 fokos volt a rajt előtt. Az időmérő eredményének megfelelően sorrendben Toprak Razgatlıoğlu, Nicolò Bulega és Andrea Iannone indulhattak az első sorból.

A BMW csapatmunkája meghozta az eredményét: Razgatlıoğlu zárt az élen a barcelonai Superpole-on

A legjobban Razgatlıoğlu rajtolt, mögötte Iannone jött fel a második, Sam Lowes pedig a harmadik helyre, Bulega eközben visszaesett a hatodik pozícióba. Lowes aztán még az első kanyarok egyikében el tudott menni Iannone mellett is. Jonathan Rea egy technikai hiba miatt visszaesett a mezőny végére, majd ki is kellett állnia a futamból.

A 3. körben már Lowes állt az élen, ugyanis megelőzte Razgatlıoğlut, majd a Marc VDS pilótája nagy előnyt épített ki magának. Eközben Bulega lépésről lépésre visszakapaszkodott a harmadik helyre.

Bulega később megelőzte Razgatlıoğlut is, így átvette a tőle a második pozíciót. A 4. körben aztán jött az első drámai pillanat: Lowes senkitől sem zavartatva bukott a 10-es kanyarban az első helyről.

A 6. körben már Iannone kergethette az élen álló Bulegát, miután elment Razgatlıoğlu mellett. A török pilóta mögött ekkor sorrendben Michael van der Mark, Andrea Locatelli, Alex Lowes, Danilo Petrucci és Bautista motorozott. A következő körökben Bulega elszakadt Iannonétól, van der Mark pedig a Locatelli által vezetett üldözőbolytól, amelyben folyamatosak voltak a pozícióváltások.

A verseny felénél Razgatlıoğlu visszavette a második helyet Iannonétól. Petrucci és Bautista pedig közösen áthámozták magukat a vetélytársaikon, és van de Mark után eredtek.

A leintés előtt 7 körrel Bautista megelőzte Petruccit, és így a címvédő fellépett az ötödik helyre. Majd még ugyanabban a körben van de Markot is maga mögé utasított, a holland pilóta mellett később Petrucci is elment. Bulega előnye eközben 4 másodpercre nőtt Razgatlıoğlu előtt, Iannone pedig magabiztosan tartotta a harmadik pozíciót.

4 körrel a vége előtt egy Iannone – Bautista csata alakult ki a dobogó legalsó fokáért. Ebből az ütközetből végül a kétszeres Superbike-bajnok jött ki győztesen.

Az utolsó kör szolgáltatta az igazán nagy drámát, hiszen Bulega gumijai elfogytak, és emiatt óriási előnyt adott le a Ducati versenyzője. Végül Razgatlıoğlu el tudott menni mellette, a török pilóta ezzel az első győzelmét aratta a BMW színeiben. Ez egyben a német gyártó első nem Superpole futamon elért diadala volt 2013 óta. A versenyen a harmadik helyet Bautista biztos kézzel megtartotta a leintésig.

A Superbike-vb első barcelonai futamának végeredménye

A Bestia újra lecsapott – Bastianinié a pole Portimãóban, Viñales hozta a meglepetést az időmérőn

0

Enea Bastianini nyerte a 2024-es Portugál Nagydíj időmérőjét, amelyen a második helyet Maverick Viñales szerezte meg. A harmadik rajtpozíciót Jorge Martín, a negyediket pedig Francesco Bagnaia jegyezhette fel magának.

Szombaton az időmérővel folytatódott a Portugál Nagydíj programja a királykategória pilótáinak. Az egy nappal korábban megrendezett első szabadedzésen Marc Márquez, az edzésen pedig Enea Bastianini zárt az élen.

Bastianini zárta az élen a portimãói edzést, Marc Márquez a bukása ellenére is harmadik lett

A szombat délelőtti második szabadedzésen Maverick Viñales volt a leggyorsabb, az Aprilia versenyzője 1:38.720 másodperc alatt ért körbe. Az időmérő kezdetén a levegő hőmérséklete 21, a pályáé pedig 28 fokos volt.

A kvalifikáció első szakaszában Fabio Di Giannantonio nyitotta a gyorskörök sorát, a VR46 pilótája 1:39.032-vel állt az élre. Azonban a vezető helyet csak pillanatokig tudta megőrizni, hiszen többen is gyorsabbak voltak nála. Az első próbálkozások végén Pedro Acosta neve mellett szerepelt a legjobb idő, amely 1:38.328 másodperc volt. Ekkor a második helyet Álex Márquez, a harmadikat pedig Aleix Espargaró foglalta el, előbbinek 12, utóbbinak 131 ezredmásodperc volt a lemaradása az újonchoz képest.

A hajrában először Miguel Oliveira javított, a portugál pilóta feljött a harmadik helyre egy 1:38.385-ös körrel. A vezetést tőle Álex Márquez vette át 1:38.060-nal, Acosta pedig alig 5 ezredmásodperccel elmaradva tőle bejött másodiknak. Végül ezt a duót már senki sem tudta kilökni a továbbjutó pozíciókból, amelyekről így Espargaró, Di Giannantonio, Franco Morbidelli, a Trackhouse mindkét, illetve a Honda összes pilótája lecsúszott.

Az időmérő második szakaszában Marco Bezzecchi neve került fel először a táblára, az olasz pilóta 1:38.622-es idővel jelentkezett. Az első próbálkozások után Francesco Bagnaia állt az élre, a címvédő egy 1:37.942-es kört futott, amellyel ő lett az első, aki a hétvége során be tudott kerülni 1:38 alá. A második helyet ekkor Jack Miller foglalta el 1:38.032-vel. Eközben Jorge Martín egyik körét elvették pályaelhagyás miatt.

Az utolsó tízpercre fordulva először Marc Márquez bukása – amely a 15-ös kanyarban történt –, majd Brad Binder esése kavarta fel a port. A sárga zászló miatt pedig többeknek meg kellett szakítania a gyorskörét.

A hajrában először Martín tudott javítani, a Pramac versenyzője 1:37.812-őt futott, de ez csak a második helyre volt elég, mert Enea Bastianini még nála is gyorsabb volt, az olasz pilóta egy 1:37.706-os körrel vette át a vezetést. A harmadik pozíciótól kezdve ekkor a Bagnaia, Miller, Bezzecchi, Pedro Acosta sorrend alakult ki.

Az utolsó próbálkozások alkalmával Viñales bejött a második helyre 1:37.788-cal, és ezzel kitolta Bagnaiát a második sor elejére. Ám még az Aprilia pilótája sem veszélyeztette Bastianini idejét, aki megszerezte a pole-t, Martín végül így harmadikként zárt. A negyedik pozíciótól kezdve a Miller, Bezzecchi, Acosta, Marc Márquez, Fabio Quartararo, Binder, Álex Rins, Álex Márquez sorrend kristályosodott ki.

A MotoGP portimãói időmérőjének végeredménye

A BMW csapatmunkája meghozta az eredményét: Razgatlıoğlu zárt az élen a barcelonai Superpole-on

Toprak Razgatlıoğlu bizonyult a leggyorsabbnak a Superbike-világbajnokság montmelói fordulójának Superpole-ján. A második rajthelyet  Nicolò Bulega szerezte meg.

Magyar idő szerint szombat délelőtt került sor a Superbike-világbajnokság montmelói versenyhétvégéjének Superpole-jára a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán. A pénteki szabadedzések alatt – és az előző héten ezen a helyszínen megrendezett teszten is – Nicolò Bulega volt a leggyorsabb. A szombat délelőtti harmadik szabadedzés végén Dominique Aegerter neve mellett szerepelt a legjobb idő, a svájci pilóta 1:40.695-ös kört teljesített. A hivatalos körrekordot Álvaro Bautista tartotta 1:40.264-gyel, a címvédő a tavalyi időmérőn futotta ezt az időt.

Az edzésen először Bautista fejezett be gyorskört, a spanyol pilóta 1:40.376-tos idővel kezdett.  De néhány pillanat múlva már Toprak Razgatlıoğlu állt az élen, aki 1:39.489-cet motorozva új körrekordot állított fel. A 2021-es Superbike-bajnoknak ebben Michael van der Mark, a csapattársa volt a segítségére.

A második helyre Nicolò Bulega, a harmadikra pedig Sam Lowes zárkózott fel, előbbi 251, utóbbi 499 ezredmásodperccel maradt el az alanyai versenyzőtől. Ekkor Andrea Iannone a negyedik helyet foglalta el, a sorozat világbajnokai közül Bautista a nyolcadik, Rea pedig a tizenharmadik volt.

A hajrában kevesen tudtak javítani, Bulega az első próbálkozásánál még hibázott, de aztán felugrott a második helyre 1:39.591-gyel, van der Mark pedig Razgatlıoğlu segítségével a negyedikre. A harmadik rajtpozíciót Iannone szerezte meg. A sorozat világbajnokai közül Bautista a tizenegyedik, Rea pedig a tizenharmadik helyen zárt.

A Superbike-vb barcelonai Superpole-jának végeredménye

Miller sz*rul érezte magát a Katari Nagydíj után, de Portimãóban reális cél lehet neki a dobogó

0

Jack Miller értékelte a Portugál Nagydíj pénteki napját, és visszatekintett a katari eseményekre.

Nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott Jack Miller pénteken a portimãói pályán. A KTM versenyzőjének nevéhez az első szabadedzésen a negyedik, az edzésen pedig a második legjobb idő kötődött. Ilyen eredmények után pedig nem meglepő, hogy elégedetten értékelte a napot.

Bastianini zárta az élen a portimãói edzést, Marc Márquez a bukása ellenére is harmadik lett

„Ez nyilvánvalóan egy jó nap volt. Bár az éjszakai eső miatt nem olyanok voltak a körülmények, mint amilyenekre előzetesen számítottunk – utalt az Enea Bastianini által is felvetett problémára Miller. – A motor nagyon jól működik, ahogyan azt mindig teszi. Persze vannak még területek, amelyeken fejlődnünk kell, főleg a kemény és a lágy gumi használatát illetően. Örülök, hogy bejutottam a Q2-be, ezzel az első feladatot végre is hajtottam.”

„Úgy hiszem, hogy minden héten valós esélyünk van a dobogós helyek elérésére, különben nem is csinálnám ezt az egészet. Viszont ezen a héten nyilvánvalóan még reálisabb célnak tűnik – mondta. – Nagyon jó csomagunk van. Csak annyi kell, hogy a csillagok is kedvezően álljanak, és persze, hogy jó munkát végezzünk.”

Arról is megkérdezték az ausztrál pilótát, hogy szerinte a KTM motorjának fekszik-e a portimãói pálya. „Fekszik a motorunknak. Az 1-estől a 3-as kanyarig végig be lehet dönteni, és úgy követni a fehér vonalat, amely belül van – válaszolta Miller. – Ezt a Ducatival korábban nagyon nehezen tudtam megcsinálni.”

„Mondjuk a katari pálya is feküdt a motorunknak. Ott sem volt rossz vezetni, csak én nem tudtam összerakni a dolgokat – utalt a loszaíli hétvégére, amely során a sprinten a 10., a főfutamon pedig a 21. helyen végzett. – Nagyon sz*rul éreztem magam a Katari Nagydíj után, de ez egy másik történet.”

Miller az elmúlt időszakban sokat foglalkozott azzal, hogy erőnlétileg jobb állapotba kerüljön, ez azonban nem mindig ment egyszerűen neki. „Rendkívül keményen dolgoztam a téli szünetben, illetve a katari és az itteni forduló között is, hogy minden lehetőséget kimerítsek önmagam fejlesztésére fizikai és mentális szempontból is – állította. – Rohadt kaja, még soha életemben nem ettem ennyi gyümölcsöt, most mindent kipróbálok!”

Már nagyon korán megpecsételődhet Miller sorsa a KTM-nél, ha nem javul a teljesítménye?

Bastianini szerint elfogadhatatlanok voltak a körülmények az első szabadedzés alatt a portimãói pályán

0

Aleix Espargaró és Enea Bastianini is úgy gondolja, hogy veszélyesek voltak a körülmények a Portugál Nagydíj első szabadedzése alatt a pályára került homok miatt.

Nem zajlott le problémamentesen a Portugál Nagydíj első napja. Portimão környékén sok eső esett az első tréningek elindítása előtt, és ezen az úton nemcsak víz, hanem jelentős mennyiségű homok is került a pályára. Ennek volt köszönhető, hogy a Moto3-as mezőny első szabadedzését tizenkét percnyi körözés után piros zászlóval meg kellett szakítani, majd át kellett ütemezni egy későbbi időpontra. De emiatt volt az is, hogy a MotoGP pilótái az első szabadedzésükön eléggé elmaradtak nemcsak az abszolút pályacsúcstól, hanem még a versenyben futott körrekordtól is.

Marc Márquez volt a leggyorsabb a rossz körülmények között megrendezett első portimãói szabadedzésen

A péntek délutáni edzés után többen hangot adtak az ezzel kapcsolatos elégedetlenségüknek. Közéjük tartozott Aleix Espargaró is, aki rendszeresen megszólal biztonsági kérdésekben. „A pálya nagyon koszos volt, a Dornának megoldást kell találnia erre – nyilatkozta Espargaró. – Ez így nincs rendben. Én nem azt mondom, hogy törölni kellett volna az edzéseket, de a lerövidítésükről lehetett volna szó, hogy bizonyos eszközökkel addig letakarítsák a pályát. Ma már nagyon fejlett az ehhez szükséges technológia.”

„Az nem lehet, hogy a világ legmagasabb szintű kategóriáját úgy küldjük ki a pályára, hogy az tele van homokkal – folytatta a 34 éves versenyző. – Okosnak kell lennünk. Emlékszem, hogy tíz évvel ezelőtt, amikor Amerikában jártunk, tíz perc alatt megszárították a kanyarokat repülőgépek turbináival… Most 2024-et írunk, nem lehet kiküldeni a MotoGP mezőnyét egy poros pályára.”

Enea Bastianini is elmondta erről a véleményét. Az edzésen a leggyorsabbnak bizonyuló pilóta osztotta Espargaró meglátásait, de azt is kihangsúlyozta, hogy szükség volt az első szabadedzés megtartására, mivel az alatt tisztították meg a pályát. „A körülmények szinte teljesen elfogadhatatlanok voltak – jelentette ki Bastianini. – Tényleg nagyon veszélyes volt, de ha nem mentünk volna ki a pályára, akkor az is maradt volna. Gyakorlatban utcatakarítóként funkcionáltunk, szóval helyes volt körbemenni, még akkor is, ha a körülmények kicsit a határon voltak.”

Francesco Bagnaia nagyrészt egyetértett a csapattársával, de ő jóval megengedőbb volt nála. „A múltban néha voltak sokkal rosszabb körülmények, szóval ezeket a dolgokat is el tudjuk viselni” – mondta a címvédő.

Fontos változtatásokra került sor Portimãóban, végre meghallgatták a pilóták panaszait

Mégis megtarthatják a Superbike-vb hazai fordulóját, de a Balaton Park helyett egy másik pályán

Értesülések szerint a Pannónia-ring lehet a Superbike-világbajnokság magyarországi fordulójának helyszíne, ha a Balaton Park Circuit homologizálása nem történik meg időben.

Valószínűleg minden magyar motorsportkedvelő szíve megdobbant, amikor október végén nyilvánosságra hozták a Superbike-világbajnokság 2024-es előzetes naptárát, hiszen abban egy hazai pálya, a Balaton Park Circuit is helyet kapott.

Azonban körülbelül egy hónapja sajnos arról kellett beszámolnunk, hogy a Balaton Park Circuiten folyó munkálatok lassúsága miatt a Dorna alternatív helyszíneket keres arra az esetre, ha a pálya homologizálása nem történne meg időben. Az akkori információk szerint elsődlegesen a Hockenheimring merült fel, mint lehetséges beugró. Viszont a legújabb értesülések alapján az is elképzelhető, hogy így is ellátogat majd hazánkba a sorozat, csak nem Balatonfőkajárra.

Elmaradhat a Superbike-világbajnokság magyarországi fordulója

A GPOne.com számolt be arról, hogy a bajnokság szervezői a felmerülő problémák ellenére lehetőleg Magyarországon szeretnék megtartani az idei szezon egyik fordulóját. Az olasz lap úgy értesült, hogy amennyiben a Balaton Park Circuit nem tudja majd fogadni a szériát, akkor a Pannónia-ring lehet a versenyhétvége helyszíne.

Ezt részben alátámasztja az, amit Gregorio Lavilla, a Superbike-világbajnokság ügyvezető igazgatója nyilatkozott december végén. Ugyanis Lavilla akkor azt hangsúlyozta ki, hogy a Balaton Park Circuit legfőképp azért kerülhetett bele a naptárba, mert a sorozatnak van egy aláírt szerződése Magyarországgal, tehát nem kimondottan a pályát nézték ki maguknak.

Frissítés: Lavilla megerősítette, hogy valóban felmértek egy második hazai pályát. „Az előző héten meglátogattuk a Balaton Parkot, és egy másik magyarországi pályát – jelentette ki a Motosprintnek. – A FIM készít egy jelentést arról, hogy melyikre tudunk elmenni, és melyikre nem. Már valóban van egy B-terv a fejünkben arra az esetre, ha nem tudnánk ellátogatni egy magyarországi pályára. Viszont elsődlegesen az A-tervre koncentrálunk, amely pedig a Magyarországon való versenyzés.”

A Pannónia-ring egy kifejezetten a motorosoknak épült pálya, amely Szombathelytől negyven kilométerre, Ostffyasszonyfán fekszik. A kapuit 1997-ben nyitotta meg, és azóta is közkedveltségnek örvend, 2008-ban még Michael Schumacher is körözött rajta egy Honda nyergében ülve. A 4740 méter hosszú, 11 jobb- és 7 balkanyart tartalmazó nyomvonalat az elmúlt évekhez hasonlóan idén is meg fogják látogatni nívós sorozatok, mint például az Alpok-Adria Bajnokság.

Marc Márquez úgy látja, hogy a saját hibája miatt bukott a portimãói edzésen

0

Marc Márquez elmagyarázta, hogy mi volt a pénteki portimãói edzésen elszenvedett bukásának az oka.

Jól sikerült a Portugál Nagydíj pénteki napja Marc Márquez számára. Az első szabadedzést az első, az edzést pedig a harmadik helyen fejezte be, így szombaton nem kell majd motorra ülnie a Q1 során.

Márquez a késő délutáni gyakorláson úgy tudott a második pozícióban zárni, hogy pár perccel annak leintése előtt bukott a portimãói pálya 5-ös kanyarjában. „A bukás az utolsó gyorskörök egyike alatt történt – nyilatkozta Márquez. – Amikor korábban valaki mögött voltam a Hondával, akkor jobban éreztem magam a motoron. A Ducatin ülve viszont rosszabbul érzem magam. Szóval próbálom máshogy csinálni a dolgokat. Elvesztettem a hátsót, miközben mentem be a kanyarba, furcsa baleset volt, még ki kell elemeznünk.”

Bastianini zárta az élen a portimãói edzést, Marc Márquez a bukása ellenére is harmadik lett

„Amikor egy gyorskört futok, akkor előjönnek a régi ösztöneim. Megszoktam, hogy a Hondával nagyon gyorsan haladok a kanyarok csúcspontjainál. Ezt a motort azonban más módon kell vezetni, más területen erős. A bukás előtt rázkódott a motor, szóval láttam, hogy túl nagy a sebességem. Megpróbáltam az ösztöneim szerint csúszva belemenni, de most már tudom, hogy ez ezzel a motorral nem megy! Az 5-ös kanyar amúgy is az egyik gyenge pontom ezen a pályán, de ez már így volt a Hondával is, ez nem egy új dolog. Dolgoznom kell az íveken, azon, hogy mikor húzzam meg a gázkart úgy, hogy ne essek el.”

A nyolcszoros világbajnok azonban így is elégedett volt a pénteki napjával, és azt is tudja, hogy mit kell tenniük a csapatával az előrelépéshez. „Boldoggá tesz, hogy élvezni tudom a motorozást, és az, hogy az első öt-hat között vagyok, illetve, hogy versenyképesnek érzem magam – jelentette ki Márquez. – Ráadásul eléggé konzisztens tudtam lenni a köridőket tekintve. Itt nagyobb az önbizalmam, mint amilyen Katarban volt. A versenymérnököm, Frankie Carchedi immár jobban ismeri a vezetési stílusomat, és én pedig jobban ismerem a motort.”

„Már értem, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ezzel a motorral gyors tudjak lenni. Egy kis változtatásra van szükségünk a motoron, hogy még nagyobb legyen az önbizalmunk – tette hozzá. – Ha nagyobb az önbizalmad, akkor jobban tudod nyomni. Tehát ebbe az irányba kell mennünk.”

Marc Márquez elárulta, Bagnaiának igaza volt a vezetési stílusával kapcsolatban

Bastianini zárta az élen a portimãói edzést, Marc Márquez a bukása ellenére is harmadik lett

0

Enea Bastianini bizonyult a leggyorsabbnak a Portugál Nagydíj pénteki edzésén. A Ducati pilótájához Jack Miller és Marc Márquez tudtak legközelebb kerülni.

Magyar idő szerint péntek délután az edzéssel folytatódott a Portugál Nagydíj programja a MotoGP versenyzői számára. Az ezt megelőző első szabadedzésen Marc Márquez bizonyult a leggyorsabbnak. Azonban azt a tréninget nem ideális körülmények között rendezték meg, így kevéssé lehetett az alapján következtetéseket levonni a valós erőviszonyokról.

Az edzés elején a korábbiaknál valamivel jobb körülmények fogadták a mezőnyt, a levegő hőmérséklete 25, a pályáé pedig 31 fokos volt. A bokszutca kinyitása utáni percekben kivétel nélkül az összes pilóta a pályára gurult. Az etap első gyorskörét Álex Márquez teljesítette, a Gresini versenyzője 1:42.302-es időt futott.

Azonban nem sokkal később a fiatalabb Márquezt hátrébb szorították a vetélytársai, akik közül többen már 1:40 alá is be tudtak kerülni. Körülbelül tíz perc elteltével Brad Binder állt az élen, aki 1:39.199-es időt futott, mögötte sorrendben Fabio Quartararo, Jorge Martín, Marco Bezzecchi és Pedro Acosta foglalták el a pozíciókat. Pár perc perc múlva Martín felugrott a második helyre 1:39.435-tel.

Az edzésnek az első szakaszában nagyjából a Katari Nagydíjon megismert erőviszonyok alapján alakult a sorrend, kivéve a gyári Ducati pilótáit, hiszen ők csak a 13. és a 15. helyeket foglalták el. A Loszaílban látottakhoz képest Quartararo és Franco Morbidelli – ekkor előbbi a 3., utóbbi 8. volt – jó pozíciói voltak még meglepőek. A sereghajtók ekkor a Honda versenyzői voltak, akik közül Nakagami Takaaki állt a legjobban. Mindeközben Jack Miller bukott az 5-ös kanyarban.

Közeledve az edzés feléhez Marc Márquez vette át a második helyet 1:39.235-tel. Francesco Bagnaia pedig a hetedik pozícióba lépett előre, a címvédő 1:39.734 alatt ért körbe a pályán.

Az idősebb Márquez testvér a második próbálkozásával már az élre tudott állni 1:39.110-zel. Aleix Espargaró pedig eközben behozta az Apriliát a legjobb tízbe, a mezőny korelnöke 1:39.526-tal átvette a hetedik helyet.

Martín volt az első, aki be tudott kerülni 1:39 alá, a Pramac pilótája 1:38.979-cel vette át a vezetést. Mögötte ekkor a Marc Márquez, Binder, Acosta, Quartararo, Bastianini sorrend alakult ki. Egyébként az olasz csapat másik versenyzőjének, Morbidellinek is jó volt a tempója, hiszen elorozta a hetedik helyet egy 1:39.514-es körrel.

Húsz perccel a leintés előtt jött egy nagy meglepetés, hiszen Nakagami átvette a vezetést 1:38.962-vel. Azonban a japán pilóta csak pár pillanat erejéig örülhetett ennek, hiszen Maverick Viñales maga mögé utasított egy 1:38.629-es körrel. Ezután Marc Márquez motorozott egy Viñalesével ezredmásodpercre azonos időt, így ekkor ketten álltak az élen. Mindeközben Jack Miller a harmadik, Morbidelli pedig a negyedik helyre ugrott fel.

Az utolsó tízpercre fordulva sokan javítani tudtak, a vezetést Enea Bastianini vette át 1:38.057-tel, mögé pedig Martín zárkózott fel egy 1:38.288-as körrel, majd a második helyet Marc Márquez ragadta magához 1:38.210-zel. Ez alatt előbb Espargaró, majd Álex Márquez is bukott, előbbinek a motorja is kigyulladt, a sárga zászló pedig többeknek bezavart. Ezután mindkét földre került pilótának igyekeznie kellett, hogy be tudjon kerülni a Q2-be, hiszen ekkor a 19. és a 20. pozíciókat foglalták el.

Az utolsó két percben előbb Morbidelli, majd Marc Márquez, és végül Luca Marini bukása miatt került elő a sárga zászló.  Emiatt pedig nagyon sok pilóta köridejét elvették.

Ennek ellenére többek tudtak még javítani, Miller a második, Marc Márquez pedig a harmadik helyre ugrott fel, de Bastianini elsőségét egyikük sem veszélyeztette. Végül Martín, Viñales, Bagnaia, Bezzecchi, illetve a KTM és a Yamaha két-két pilótája is be tudta magát verekedni a legjobb tízbe. Ellenben a Q1-ben való részvételre kényszerül majd Acosta, Fabio Di Giannantonio Álex Márquez, Espargaró és Morbidelli is, a Honda összes versenyzőjével együtt.

A MotoGP portimãói edzésének végeredménye

Bautista: Ha nehezebb lennék, és nem nyertem volna, ma nem létezne ez az engem büntető szabály

Álvaro Bautista keményen kritizálta a Superbike-világbajnokság idei szezonjában bevezetett szabályt, amely leginkább az ő életét nehezíti meg.

A Superbike-világbajnokság előző két szezonjának ugyanaz a pilóta lett a bajnoka: Álvaro Bautista. Ráadásul a Ducati versenyzője teljesen ledominálta a tavalyi idényt, a 2023-ban megrendezett 36 futamból 27-et megnyert.

Mégis sokan felhördültek, amikor az előző idény végén a FIM és Dorna nyilvánosságra hozta az idei szezonra vonatkozó technikai szabályzatot. Ugyanis abban szerepelt egy korábban nem látott előírás: a minimum súlyhatárt 2024-ben a pilótával és minden felszerelésével együtt állapítják meg.

Ezzel a szabállyal „büntetik” a Ducati történetének legeredményesebb pilótáját

Ez az előírás pedig – bár ezt sohasem mondták ki nyilvánosan – látszólag abból a célból született, hogy megtörje Bautista dominanciáját. A spanyol pilóta a mezőny nagyrészéhez képest alacsonynak, kistermetűnek, és éppen ezért könnyebbnek számít. Ezek az adottságok pedig igenis előnyt jelenthetnek egy motorversenyzőnek.

Ennek a szabálynak köszönhetően Bautistának 7 kilogrammnyi ballasztot kell magával cipelnie, ez pedig nem könnyíti meg a Panigale irányítását. „A motort így általánosságban nehezebb vezetni – nyilatkozta a 39 éves pilóta. – Korábban sem volt könnyű megállítani, vagy fordulni vele, de mostanra lett csak igazán nehéz ezeket megcsinálni. Bár a szabálykönyv nem tartalmaz egy kifejezetten »Bautistaellenes« szabályt, de mégis egyedül nekem kell sok súlyt felraknom.”

„Ezt a szabályt csak azért hozták meg, mert tavaly bajnok lettem – jelentette ki. – Nem támogatom ezt az előírást, hiszen egyértelmű, hogy rám van a legnagyobb hatással. Őszintén, ha 10 kilóval nehezebb lennék, és nem nyertem volna, akkor ma nem létezne ez a szabály. Én támogatom az egyenlősítést egy bajnokságon belül, hogy szorosabb legyen a verseny, de annak nem ez a legjobb módja.”

Bautista nem ért egyet az őt hátrányba hozó szabállyal, muszáj lesz változtatnia

Nemrég került sor a Superbike-világbajnokság barcelonai tesztjére, amelyen a mezőny állandó tagjai mellett Michele Pirro, a Ducati tesztpilótája is részt vett. Pirro többek között azzal kísérletezett, hogy miként lehet a legjobban elosztani a ballasztot a motoron.

„Két elrendezéssel, variációval is dolgoztam a plusz súlyt illetően – mondta Pirro a GPOne.com-nak. – Természetesen a ballaszt megváltoztatja a motor karakterisztikáját, mivel az, hogy több súly van rajta, az azt jelenti, hogy a tömege is nagyobb. Emiatt a motorral való fékezés és irányváltás is nehezebbé vált. Szóval most azon dolgozunk, hogy túljussunk ezen a ponton, és annyira versenyképesek legyünk, amennyire csak tudunk.”

Megkérdezték Martínt, hogy Aldeguer leigazolása hogyan befolyásolhatja az ő jövőjét a Ducatinál

0

Jorge Martín nem tudja, hogy Fermín Aldeguer leigazolása milyen hatással lesz az ő jövőjére a Ducatinál. A bolognaiak sportigazgatója pedig elmondta, hogy mikor fognak dönteni Francesco Bagnaia jövő évi csapattársának személyéről.

Hétfőn jelentették be, hogy a Ducati leigazolta Fermín Aldeguert, aki így jövőre debütálhat majd a MotoGP-ben. A fiatal spanyol pilóta valószínűleg a Pramac egyik motorjára ülhet majd fel, amely Jorge Martín esetleges távozásával válhat gazdátlanná. Martín ugyanis jövőre már egy gyári csapatnál akar versenyezni, leginkább a bolognaiak alakulatánál.

Martín ideje lejárt a Pramacnál, véli az istálló vezére

Martínt a Portugál Nagydíj előtt megkérdezték, hogy szerinte Aldeguer leigazolása hogyan befolyásolhatja az ő jövőjét az olasz gyártónál. „Nem tudom, nem tudom – gondolkozott hangosan Martín. – Remélhetőleg azt mondják majd nekem, hogy én fogok ülni az egyik piros Ducatin. De még korai lenne ilyen döntéseket meghozni. Nekem az rendben van, ha várnom kell. Azt hiszem, hogy ebben a szezonban meg fogom mutatni, hogy megérdemlem azt az ülést.”

Martín az Aldeguerrel – akivel a hírek szerint kifejezetten jó viszonyt ápol – kapcsolatos meglátásait is megosztotta a nagyközönséggel. „Szerintem teljes mértékben megérdemli – mondta a nemrég bejelentett szerződésről. – Fermín az előző szezonban bebizonyította, hogy jelenleg ő az egyik legjobb versenyző a Moto2-ben, így rászolgált erre a szintlépésre. Gratulálok neki az új kontraktusához. Ő egy jó példa arra, nemcsak a többi fiatal pilóta, hanem mindenki más számára is, hogy nem kizárólag egyféleképpen lehet eljutni a MotoGP-be. Ő a legnehezebb módon vitte ezt végbe. Fiatal még, de remek munkát fog végezni.”

Később a Ducati sportigazgatójánál, Mauro Grassillinál rákérdeztek arra az újságírók, hogy döntöttek-e már Francesco Bagnaia jövő évi csapattársának személyéről. „Még nem – válaszolta Grassilli. – Még körbe kell néznünk. Nagyon sok olyan pilóta van, aki szívesen dolgozna velünk. Akkor fogjuk meghozni ezt a döntést, amikor eljön az ideje, amikor készen állunk rá.”

A Ducati sportigazgatója elárulta, nem volt annyira könnyű megegyezni Bagnaiával