back to top
2025. július 11. 03:29
Kezdőlap Blog Oldal 373

Rossiék átverik a világot, és már rég aláírtak új versenyzőjükkel?

0

Sajtóértesülések szerint már eldőlt, hogy Fabio Di Giannantonio lesz Luca Marini utódja a VR46-nál. A megbízható szakíró úgy tudja, Valentino Rossi csapata mesterségesen tartja fenn a feszültséget.

Az már hetek óta biztosnak tűnik, hogy Luca Marini lesz Marc Márquez utódja a gyári Hondánál, és csak a hivatalos megerősítés hiányzik. Az viszont továbbra is kérdéses, hogy ki érkezik az olasz versenyző helyére. Legalábbis a közvélemény számára, ugyanis sajtóértesülések szerint már egy hete eldőlt, hogy ki a befutó.

Egyeseknek menekülés a győzelembe, másoknak talán az utolsó tánc – a MotoGP hat búcsúzója

Günther Wiesinger, a SPEEDWEEK.com szakírója úgy tudja, hogy a VR46 mesterségesen tartja fenn a feszültséget. A német újságíró szerint ez nem egyedi eset, példaként pont Márquezt hozta fel. A spanyol versenyző többször is utalt arra, hogy marad a Hondánál, miközben állítólag már a sachsenringi vagy az asseni hétvége után döntött. Hozzá kell tenni, hogy a nyolcszoros világbajnok elmondása szerint valójában csak az utolsó pillanatban kötelezte el magát a váltás mellett.

Mindenesetre úgy tűnik, hogy a VR46-nál már meghozták a döntést. Valenciában azt kommunikálták, hogy Fabio Di Giannantonio és egy fiatal versenyző közül választanak, és a helyszínen lévő Rossié lesz az utolsó szó. Mindez már jelentős változás ahhoz képest, hogy Alessio „Uccio” Salucci múlt héten úgy fogalmazott, hogy mindenképpen a Moto2-ből keresnek utódot.

Azonban úgy tűnik, hogy a középső géposztályból elérhetetlen az a versenyző, akit meg akartak szerezni. Egy hete még Fermín Aldeguer tűnt az ülés egyértelmű esélyesének, ám csapata, a Speed Up Racing borsos összeget kér a kivásárlásáért. Ha a Moto2-n belül váltana, akkor 400 ezer euró lenne az „átigazolási díj”, de egy MotoGP-istállónak ennél is jóval többet, másfél millió eurót kellene kicsengetnie.

A másik jelölt a bajnokság második helyén végző Tony Arbolino volt, de az olasz versenyző esetében valójában soha nem tűnt úgy, hogy igazán komoly esélye lenne arra, hogy a Vr46-hoz igazoljon. Marina Rossi, a Marc VDS csapatigazgatója leszögezte, hogy a 23 éves pilóta nem megy sehova. A legkevésbé sem aggódunk Tony miatt, mert neki is átigazolási díjat kellene fizetnie – fogalmazott. – Emellett nem fogjuk őt odaadni. Ennek kapcsán nem is volt érdeklődés iránta.”

Marini szinte elismerte, hogy a Hondához igazol, Di Giannantonio bejelentkezett a helyére

Így aztán maradt Di Giannantonio, aki a jelek szerint év végi feltámadásával visszahozta a sírból a királykategóriás karrierjét. Wiesinger ráadásul úgy tudja, hogy az újdonsült MotoGP-futamgyőztes már egy hete aláírt a VR46-hoz. A mezőny nagy részéhez hasonlóan állítólag csak 2024-re lesz szerződése, így egészen biztos, hogy jövőre is bizonyítania kell, ha a következő évben is ott akar lenni a legjobbak között.

Lorenzo felidézte a Rossi elleni hírhedt bajnoki döntőt, és elárulta, mire számít idén

0

Jorge Lorenzo visszaemlékezett a 2015-ös Valenciai Nagydíjra, amelyen megnyerte harmadik királykategóriás vb-címét, és amelyet élete legfontosabb futamának titulált. A spanyol exmotoros úgy véli, az idei bajnokság csak vasárnap fog eldőlni.

Francesco Bagnaia úgy érkezett meg Valenciába, hogy 21 ponttal vezeti a bajnokságot Jorge Martín előtt. Bár utóbbinak a matematikainál valamivel több esélye van, messze nem csak a saját kezében van a sorsa. Jó eséllyel tehát ezúttal egy olasz és egy spanyol versenyző párharcából előbbi kerül majd ki győztesen, ellentétben a nyolc évvel ezelőtti alkalommal.

Akkor Jorge Lorenzo vívott a bajnoki címért Valentino Rossival abban az idényben, amely minden idők leghírhedtebbjeként vonult be a történelembe, leginkább az utolsó két futam miatt. A kilencszeres világbajnokot a rajtrács végére száműzték Valenciában, miután a Marc Márquezzel történt sepangi eset miatt összegyűlt a 4 büntetőpontja. Az akkor 36 éves versenyző ugyan előnyben érkezett meg a szezonzáróra, de ahhoz, hogy ezt meg is őrizze, minimum közvetlenül csapattársa mögött kellett végeznie, amennyiben utóbbi az első két hely egyikén zár. Erre pedig minden esélye megvolt, hiszen az első helyre kvalifikálta magát.

Doohan sérülése, Rossi bukása, Marc Márquez bosszúja – amikor a legvégén fordult meg a vb

Ez a verseny valószínűleg életem legfontosabb futama volt – nyilatkozta. – Tudtam, hogy kell a pole pozíció és a győzelem. Nem volt könnyű. Nehéz volt legyőzni a rövid és fordulékony Hondán ülő [Marc] Márquezt és [Dani] Pedrosát azokban a kanyarokban. A megfelelő pillanatban életem legjobb körét futottam meg az időmérőn. A versenyen én vezettem, ahogyan azt szeretem. Nagy volt a feszültség, tudtam, hogy nyernem kell. Tisztában voltam vele, hogy Valentino küzdeni fog Valenciában. Minden úgy ment, ahogyan elterveztem.”

Rossi ugyan feljött a negyedik helyre, de Lorenzo és a Hondák ellen nem volt esélye, így a spanyol pilótának a második hely is elég lett volna, de végül nyerni tudott. A krónikához azonban hozzátartozik, hogy sokak szerint Marc Márquez szándékosan védte Lorenzót még Pedrosa ellen is, hogy őt segítse végső győzelemhez. A most 30 éves motoros ezt így, ebben a formában soha nem ismerte el, de azt igen, hogy a végén az előző hétvégén történtek után „nem akarta megkockáztatni”, hogy Rossi érjen fel a csúcsra.

Ami az ide szezonzárót illeti, Bagnaia akár már a sprintfutamon bebiztosíthatja második MotoGP-világbajnoki címét, amennyiben legalább 4 ponttal többet szerez Martínnál. A gyári Ducati versenyzője azonban pénteken nem tudott továbbjutni a Q2-be, és Lorenzo egyébként is úgy véli, hogy a szombati viadal honfitársának a terepe.

Nagy bukás és piros zászló után Martín és a sárga zászló is kibabrált Bagnaiával

Nem hiszem, hogy a sprinten lezárul [a bajnokság], mert a sprinten Jorge jobb Peccónál – jelentette ki a 36 éves exmotoros még a pénteki edzések előtt. – Mindkét futamot meg kell nyernie, és arra számítok, hogy Peccónak mindkét versenyen nagyon rossz eredményei lesznek. Ez az egyetlen esélye [Martínnak].”

A Bagnaiát zavaró Martín készen állt a Q1-re, Marc Márquez és Quartararo is kiállt mellette

0

Jorge Martín nem akarta zavarni Francesco Bagnaiát a Valenciai Nagydíj edzésén, de úgy véli, az ember néha kénytelen ilyesmihez folyamodni. Marc Márquez és Fabio Quartararo szerint a Pramac versenyzője csak azt tette, amit tennie kellett.

Jorge Martín számára jól indult a Valenciai Nagydíj hétvégéje. Ő maga Maverick Viñales mögött a második helyen bejutott a Q2-be, így a szezonban ő az egyedüli, aki kivétel nélkül minden fordulóban már pénteken bekerült az időmérő második szakaszába. Ráadásul ez bajnoki riválisának, Francesco Bagnaiának nem sikerült, hiszen ő csak a tizenötödik pozíciót szerezte meg.

Nagy bukás és piros zászló után Martín és a sárga zászló is kibabrált Bagnaiával

Ebben azonban a spanyol versenyzőnek is jelentős szerepe volt, ugyanis a hajrában végig közvetlenül mögötte motorozott, nyilvánvalóan abból a célból, hogy zavarja őt. A címvédő nem is tudott eleget javítani abban a körében, amikor ezt megtehette, hiszen előfordult, hogy sárga zászló miatt el kellett vennie a gázt. Martín elárulta, a továbbjutásnál is fontosabb volt, hogy hátráltassa Bagnaiát.

Igen, aláírom [ezt az eredményt]nyilatkozta a Pramac pilótája. – Semmi különös, de legalább vannak nehézségei. Szerintem fontos, hogy közel legyek a riválisomhoz, próbáljam megérteni, hol gyors, hol tudunk fejlődni. Láttam, hogy kicsit küszködött. Az viszont biztos, hogy bizonyos tekintetben nyomást kell gyakorolnunk [rá], és szerintem ez volt a módja. Csak próbáltam közel lenni hozzá. Nem tudtam, hogy egyáltalán bejutok-e a Q2-be. Készen álltam a Q1-re, számomra ez nem volt probléma. Végül aztán bekerültünk. Nem akartam ezt, de néha nehéz dolgokat kell csinálni.”

Martín olyannyira rátapadt Bagnaiára, hogy még akkor is követte, amikor kiment a menekülőútra, hogy lerázza magáról ellenfelét. Sokan ezt már sportszerűtlennek tartják, Davide Tardozzi, a gyári Ducati csapatfőnöke pedig nevetségesnek titulálta a spanyol motoros viselkedését. Marc Márquez ugyanakkor megvédte honfitársát.

Megbüntették Martínt, a gyári Ducati főnöke szerint nevetséges, amit Bagnaiával csinált

Jár a gratuláció Martínnak, és ennyi – jelentette ki a MARCA-nak a nyolcszoros világbajnok, aki szintén sokszor ráakaszkodik másokra, igaz, egészen más indíttatásból. – Ez szabályos, belül van a határokon. Néhányan azt mondják majd, hogy »nem, ez sportszerűtlen«. Ahhoz, hogy az ember bajnokságot nyerjen, meg kell élnie, nem számít, hogyan. Martín ezen a hétvégén hátrányban van [a pontversenyt tekintve]. Neki az a dolga, hogy a határokon és a szabályok adta kereteken belül minden lehetséges módon megpróbálja destabilizálni Peccót, és ezt meg is tette. Vagy legalábbis azt mondták nekem, hogy ezt tette, mert nem láttam, de ezt mondták. Peccónak extra munkája lesz. A futamokon ugyanazt kell majd tennie. Meglátjuk, hogyan kezeli, de végső soron ez a motorozás. Van, akinek tetszik, és van, akinek nem.”

Márquez mellett egy másik királykategóriás világbajnok, Fabio Quartararo is Martín mellé állt ebben a kérdésben. Szerintem ezen a ponton Martínnak az a dolga, hogy Peccónak kellemetlenséget vagy még rosszabbat okozzon – fogalmazott. – Szerintem ezt is teszi, és jól csinálja. Nehéz neki, de semmi sem lehetetlen. Martín pontosan azt teszi, amit tennie kell.”

Egyeseknek menekülés a győzelembe, másoknak talán az utolsó tánc – a MotoGP hat búcsúzója

0

Jelenleg úgy tűnik, hogy hét versenyző fogja otthagyni mostani csapatát a MotoGP idei állandó mezőnyéből. Közülük hatan eddig legfeljebb egy győzelmet értek el istállójukkal, és bár akad olyan házasság, amelyet pozitívumként lehet értékelni, egyik sem volt igazán nagy sikertörténet.

A világbajnoki döntő lázában ég a MotoGP, ám a Valenciai Nagydíj hétvégéje nem csupán erről szól. Ahogyan az minden évben lenni szokott, a szezonzárónak szerves része a búcsú. Nincs ez másként most sem: bár még egy bejelentés hiányzik, szinte biztos, hogy ezúttal hét olyan versenyző lesz ott az állandó mezőny tagjai közül, aki jövőre már nem annál a csapatnál fog indulni, ahol most.

Az alábbiakban arról a hat pilótáról lesz szó, aki legfeljebb egy futamot tudott nyerni a mostani állomáshelyén. Már ebből is kiderül, hogy egyik házasságot sem lehet igazi sikertörténetnek minősíteni, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki egy egyértelmű kudarcélmény után vált. Pontosabban négyen váltanak, egyvalaki kiszorul az állandó mezőnyből, a hatodik motoros sorsát pedig legfeljebb csak sejteni lehet.

Pol Espargaró

Kezdjük azzal, akitől a nézőknek ténylegesen búcsút kell venniük, vagy legalábbis hozzá kell szokniuk, hogy jövőre viszonylag ritkán fogják látni versenyezni. Pol Espargaró esetében nyugodtan kijelenthető, hogy a KTM balul sikerült pilótapolitikájának lett az áldozata: az osztrák gyártó mind a négy jelenlegi versenyzőjével szerződést kötött 2024-re, valamint a Moto2-es bajnokságot megnyerő Pedro Acostának is odaígért egy ülést. Mivel azonban semmilyen módon nem jutottak két extra motorhoz, valakit muszáj volt feláldozniuk.

Ő lett Espargaró, aki az év elején igazolt a Tech3 GasGashoz, de ez valójában egy visszatérés volt a részéről. 2017 és 2020 között ugyanis a gyári KTM-nél versenyzett, ahol összesen hat dobogót szerzett, ebből ötöt utolsó idényében. Utána Hondára váltott, ám a japán gyártónál eltöltött két éve minden volt, csak sikertörténet nem, viszont az osztrákok tárt karokkal várták vissza, még ha csak a szatellitcsapatban is jutott neki hely.

Pol Espargaró beszámolt a maradandó változásról, amelyet súlyos balesete okozott

A spanyol versenyzőnek azonban rémálomszerűen alakult a „hazatérés”, ugyanis a szezonnyitó Portugál Nagydíj második edzésén horrorisztikus balesetet szenvedett, és súlyosan megsérült. Elmondása szerint rehabilitációja során a visszavonulás gondolata is felmerült benne, de végül megrázta magát, és elhatározta, megmutatja munkáltatójának és a világnak, hogy még mindig megvan a tempója.

Erre a Brit Nagydíjtól volt lehetősége, ugyanis hiába szeretett volna már a nyári szünet előtt visszatérni, erre csak utána volt lehetősége. Silverstone-ban a tizenkettedik helyet szerezte meg, ami az előzmények ismeretében kifejezetten biztató volt, de a következő futamokon nem tudott javulni: a sprintfutamokon egyszer sem szerzett pontot, a főversenyeken pedig nem tudott a legjobb tízben végezni, miközben csapattársa, az újonc Augusto Fernández mindkettőt kétszer tette meg ebben az időszakban.

Ennek tudatában pedig, még ha nem is szép, de érthetőnek tűnik a KTM döntése, amelyet Espargaró a nyilvánosság előtt méltósággal viselt. Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy véglegesen búcsút kell inteni neki, hiszen tesztpilótaként még elindulhat néhány futamon, de könnyen lehet, hogy állandó versenyzőként ez volt az utolsó szezonja a MotoGP-ben.

Pol Espargaró: Ez nem egyoldalú döntés volt, épp ellenkezőleg

„Mit várnak? Sírjak? Talán majd megtörténik – nyilatkozta a Valenciai Nagydíj sajtónapján. – Általában nem vagyok az az ember, aki kordában tartja az érzelmeit. Kiengedem, [és] ha vasárnap megtörténik a fiúkkal és a csapattal, akkor megtörténik. Ez csak természetes lenne, mert tizenöt éve vagyok ebben a paddockban, vagy még több. Ez őrület, hatalmas idő. Rengeteg futamot teljesítettem, és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Különösen itt, Valenciában, a döntőben tapasztaltam sokat. Ez rengeteg emléket idéz fel bennem. Igen, talán hullanak majd a könnyek, de nem akarom, hogy az érzelmek beárnyékolják a hétvégémet. A lehető legprofesszionálisabban akarok teljesíteni, és mindent úgy szeretnék csinálni, ahogyan az elvárható tőlem. Arra számítok, hogy itt jó teljesítményt tudok majd mutatni. Szeretem ezt a pályát.”

Franco Morbidelli

Franco Morbidelli úgy vágott neki ennek a szezonnak, hogy a Yamaha vezetése kimondta, hogy javulnia kell. Ez számszakilag meg is történt, hiszen a tavalyi 42 pontja után idén eddig 93-ig jutott, ami úgy is egyértelmű előrelépés, ha figyelembe vesszük a sprintfutamok bevezetését. Ráadásul csapattársához, Fabio Quartararóhoz is sokkal közelebb került.

Mindez azonban nem volt elég, hogy szerződést hosszabbítsanak vele. Ugyanakkor nem kizárt, hogy az olasz pilóta ezt nem annyira bánja: nyáron még egy olyan megjegyzést is elejtett, hogy nem tudja, mennyire akarja folytatni ezzel a motorral. Ebből a szempontból egyértelműen jól járt, hiszen az egyértelműen hullámvölgyben lévő Yamaha helyett a mezőny legjobb motorján, a Ducatin építheti fel magát újra, a csapat-világbajnoki címet megszerző Pramac színeiben.

Hivatalos: Franco Morbidelli a Pramachoz igazol

Merthogy Morbidellinek volt honnan lesüllyednie. 2019-ben igazolt a Yamahához, de akkor még a Petronasnál szerepelt. Ott 2020-ban három győzelmet is szerzett, és Joan Mir mögött második lett a bajnoki összetettben. A következő évben azonban egy edzésen elszenvedett balesetben megsérült a térde, így aztán hiába már a gyári istállónál tért vissza a mezőnybe, azóta még csak dobogóra sem tudott állni.

„Ez lesz az utolsó nagydíjam a Monster Energy Yamaha MotoGP-csapatánál, ami meglehetősen érzelmessé teszi ezt a hétvégét – fogalmazott a 28 éves versenyző a valenciai forduló előtt. – Szeretném a lehető legszebb módon befejezni a közös pályafutásunkat, és néhány utolsó szép emléket szerezni az istállóval, szóval ez a cél.”

Álex Rins

Morbidelli helyét Álex Rins veszi át, aki talán az összes távozó közül a legkeserűbb szájízzel hagyja ott az LCR Hondát, miután tavaly év végén 2024-ig kötöttek szerződést. Pedig mennyire másképp indult a két fél közös története! Már az idény harmadik versenyén, az Amerikai Nagydíjon nyerni tudott, ráadásul úgy, hogy csak Francesco Bagnaiának kellett kiesnie előle. Ezzel pedig 2018 óta ő volt a japán gyártó első futamgyőztese Marc Márquezen kívül.

Utána viszont hamar gyülekeztek a sötét felhők. Néhány hét múlva Rins arról beszélt, hogy nem kap elég bizalmat a Hondától, és nem tesztelheti az alkatrészeket, kijelentését pedig a vezetés állítólag meglehetősen zokon vette. Az igazi mélyütést viszont az olasz Nagydíj, annak is a sprintfutama hozta, amelyen a 27 esztendős motoros olyan súlyos balesetet szenvedett, hogy eltört a síp- és a szárkapocscsontja.

Eldőlt, hogy Rins felülhet-e a Hondára, majd a Yamahára Valenciában

Az teljesen egyértelmű volt, hogy hosszú rehabilitáció vár rá, végül egészen az Indiai Nagydíjig legfeljebb csak vendégként lehetett látni a paddockban. Japánban aztán némileg váratlanul megpróbálkozott a visszatéréssel, de az még túl korainak bizonyult. Ellentétben az indonéziai hétvégével, ahol kilencedik helyet szerzett a futamon. Phillip Islanden viszont ismét fájdalmakkal küszködött, és kiderült, hogy egy korrekciós műtétet kell végrehajtani rajta.

Ennek következtében a következő három fordulót ismét kihagyta, és csak a valenciai zárásra tért vissza. Hogy tényleg szépen akar-e búcsúzni, vagy úgy gondolja, nem festene jól, ha kedden úgy ülne fel a Yamahára, hogy a futamon nem volt jelen, azt talán csak ő tudja. Azt viszont már nyár óta lehet tudni, hogy jövőre a másik japán gyártónál folytatja pályafutását, ahol akár ismét megtalálhatja régi formáját, hiszen az M1-es a korábbi Suzukijához hasonlóan sornégyes motorblokkal rendelkezik.

Johann Zarco

Johann Zarcóval bezárul a háromszög, hiszen a francia pilóta Rins helyére megy az LCR-hez. Az ő váltása a legváratlanabb és a legérthetetlenebb, hiszen a mezőny legjobb motorjáról talán a leggyengébbre, de mindenképpen a legveszélyesebbre ül át. Sokan pénzéhséggel vádolták, de ő azzal magyarázta a lépését, hogy hisz a Hondában, és lehet, hogy a Ducatinál amúgy is lefokozták volna, ezért írt alá két évre.

A francia versenyző a 2019-es idény végén három futamon már szerepelt a monacói alakulat színeiben, miután a KTM-től szezon közben elküldték. Ezután került a Ducatihoz, de ekkor még nem a Pramachoz, hanem az Avintia Esponsoramához. Ott egy pole pozícióig jutott, amellyel övé lett a legtöbb rajtelsőség a királykategóriában azok közül, akik egyetlen futamot sem nyertek.

Zarcónak nem tetszett a Honda hozzáállása, ezért mondott le a gyári csapatról

2021-ben már a Pramacnál versenyzett, ahol első két évében négy-négy dobogóig jutott, így ebben a kategóriában is élre állt a diadal nélküliek ranglistáján. A mostani idény első hét fordulójában szintén négy alkalommal ünnepelhetett a pódiumon vasárnap, aztán viszont hullámvölgybe került. Ekkor teljesen váratlanul megtört az átok, és egy utolsó körös előzéssel megnyerte az Ausztrál Nagydíjat, szűk hét (vagy éppen hét szűk) esztendővel azután, hogy diadalmaskodott a Moto2-esek 2016-os idényzáróján. A 33 éves motoros azzal tudna a legszebben búcsúzni jelenlegi csapatától, ha hozzásegítené Jorge Martínt az egyéni világbajnoki címhez, ő maga pedig megőrizné az ötödik helyet a gyári Aprilia pilótáival és cikkünk következő szereplőjével szemben.

Luca Marini

A felsoroltak közül Luca Marini az egyetlen versenyző, akinek a távozásáról még nem érkezett hivatalos közlemény. Azonban annyira egy irányba mutat minden jel, hogy bátorkodunk megelőlegezni a bejelentést, miszerint a 26 éves versenyző a gyári Hondához igazol, ahol Mir csapattársa lesz 2024-ben.

Valentino Rossi féltestvéreként nem meglepő, hogy Marini a VR46 Akadémián nevelkedett, és a Moto2 óta ennek a csapatnak a kötelékében versenyez. 2021-ben mutatkozott be, igaz, a VR46 akkor még csak szponzorként volt jelen az Avintia csapatánál. Bár első két évében egyszer sem állhatott fel a dobogóra, a fejlődés egyértelmű volt.

Marini szinte elismerte, hogy a Hondához igazol, Di Giannantonio bejelentkezett a helyére

Idén pedig már kétszer is pezsgőzhetett a pódiumon, hiszen Austinban a második, Katarban a harmadik helyen zárta a főversenyt. Emellett ráadásul szerzett két pole pozíciót, de ami talán a Hondának kifejezetten fontos, hogy stabil teljesítményt nyújt: amikor célba ért, kivétel nélkül pontot szerzett, és két alkalmat leszámítva rendre az első tízben végzett. Bár jövőre aligha, de hosszú távon a gyári Hondánál akár ennél is többre viheti.

Fabio Di Giannantonio

Az ember, aki túlságosan későn támadt fel. Vagy mégsem? Azok után, hogy a Honda mégsem őt választja, az olasz pilóta Katarban kifejezetten keserűen nyilatkozott. A valenciai sajtónapon viszont már jóval bizakodóbb volt, és elárulta, felkészülten várja a tesztet, amennyiben szerepet fog kapni. A 25 éves motoros leginkább abban bízik, hogy megszerezheti Marini helyét a VR46-nál, és bár Alessio „Uccio” Salucci, az olasz alakulat csapatigazgatója múlt héten még leszögezte, hogy a Moto2-ből válogatnak, aligha mehetnek el Di Giannantonio teljesítménye mellett.

„Diggia” ugyanis borzalmasan megerősödött a hajrára, miután addig szinte semmit nem mutatott a MotoGP-ben. Tavaly mutatkozott be a királykategóriában, ám mindössze 24 pontig jutott, miközben csapattársa, Enea Bastianini 219 egységgel a bajnokság harmadik helyén zárt. A szezon egyetlen fénypontja a mugellói meglepetésszerű pole pozíciója volt.

Elfogadhatatlan, ha Di Giannantonio MotoGP-ülés nélkül marad, véli a Ducati sportigazgatója

Gyenge teljesítménye ellenére a Gresini erre a szezonra is megtartotta őt, és bár a javulás szemmel látható volt, az esetek többségében elmaradt a Bastianini helyére érkező Álex Márqueztől. Az idény utolsó harmadára azonban mintha kicserélték volna, és sorra szállította az erős eredményeket. Az indonéziai negyedik hely után Phillip Islanden megszerezte első dobogóját, múlt héten pedig Bagnaiát legyőzve meglett a futamgyőzelem is a MotoGP-ben. A gond csak az volt, hogy amire idáig eljutott, már elvesztette az ülését.

Amennyiben mégis a VR46-hoz szerződik, akkor egy másik „átigazolási háromszög is létrejön. Ennek a harmadik eleme pedig természetesen Marc Márquez lenne, akiről nem véletlenül nem ejtettünk szót ebben a cikkben. Vele ugyanis egy későbbi cikkünkben, külön fogunk foglalkozni, hiszen anélkül, hogy bárkit is megbántanánk, kijelenthető, hogy nagyobb örökséget hagy maga után a Hondánál, mint a többi versenyző a saját csapatánál összesen.

Megbüntették Martínt, a gyári Ducati főnöke szerint nevetséges, amit Bagnaiával csinált

0

Francesco Bagnaia szerint Jorge Martínnak saját magára kellene koncentrálnia, míg Davide Tardozzi, a gyári Ducati csapatfőnöke nevetségesnek titulálta a spanyol versenyző viselkedését, akit egyébként meg is büntettek. Az olasz szakember ugyanakkor kiemelte, hogy pilótája alapvetően nem emiatt nem jutott be a Q2-be.

Francesco Bagnaia nem jutott be a Q2-be a Valenciai Nagydíj pénteki edzésén. A címvédő mindössze a tizenötödik helyen zárta az edzést, így az első szakaszban lesz kénytelen megkezdeni az időmérőt. A gyári Ducati versenyzőjének a tempója sem volt az igazi, a hajrában pedig több tényező is hátráltatta.

Nagy bukás és piros zászló után Martín és a sárga zászló is kibabrált Bagnaiával

Az olasz pilótának kétszer is meg kellett szakítania a gyorskörét a sárga zászló miatt, az érdemi ideje pedig nem volt elég a továbbjutáshoz. Mindeközben bajnoki riválisa, Jorge Martín, aki szinte végig előtte volt az eredményjelzőn, úgy döntött, hogy folyamatosan követi őt, és próbálja idegesíteni. Bagnaiának nem nyerte el a tetszését ellenfele viselkedése. Nem tudom, mit mondjak Martínról, neki kell megnyernie a futamokat ezen a hétvégén, nem nekem – nyilatkozta az olasz Sky-nak. – Erre gondoljon, és ne rám!”

Martín már akkor követni kezdte Bagnaiát, amikor kihajtottak a garázsból, és még Davide Tardozzihoz, a gyári Ducati csapatfőnökéhez is közel volt, aki megpróbálta őt ebben megakadályozni. Később aztán még a menekülőútra is követte márkatársát, majd a próbarajtok során is beállt mellé. Igaz, ez utóbbi 500 eurós büntetést ért, mivel eközben másokat megelőzött.

Megesik – foglalta össze a rosszul sikerült nyitányt Tardozzi. – Peccónak nem ez volt a legjobb napja, és nem azért, mert Martín követte, ami minket nem érdekel. Egyszerűen csak kevesebb volt bennünk. Ez a követés ugyanannyira nevetséges, mint amit néha [Marc] Márquez csinál, de meg lehet tenni. Szerintem Martín ezzel próbálja magát jobban tüzelni. Az a célja, hogy megnyerje a két futamot, valószínűleg sikerülni is fog neki, nem tudom. A mi célunk az, hogy hazahozzuk a bajnoksághoz szükséges pontokat. Győzzön a jobbik!”

Az olasz szakember nem véletlenül hozta fel példaként a nyolcszoros világbajnokot, aki rendszeresen rá szokott akaszkodni valamelyik ellenfelére, hogy ezzel nyerjen szélárnyékot. „Ahogyan korábban kritizáltam, úgy továbbra is kritizálok bizonyos helyzeteket, mert véleményem szerint egy bizonyos szintű bajnokságban nem megfelelőek és nem építik a versenyzőt – fogalmazott Tardozzi. – Bizonyos helyzetek megnevettetnek a MotoGP-világbajnokságban.”

Bagnaia már az első szabadedzésen is csak tizenharmadikként végzett, de azt még be lehetett tudni szokásos taktikájának, miszerint végig egy gumiszettel körözött. Az viszont már sokkal kellemetlenebb, hogy délután sem került be az első tízbe, hiszen egyáltalán nem garantált, hogy a Q1-ből tovább tud jutni. Ennek ellenére mind ő, mind főnöke bízik benne, hogy szombatra orvosolni tudják a problémákat.

Nem hiszem, hogy a követés korlátozta volna Peccót, akinek segítenünk kell azzal, hogy javítunk a motoron – jelentette ki Tardozzi. – Délelőtt óta nem elégedett, ez inkább a mi hibánk, mintsem az övé. Holnap biztosan gyors lesz. Nem találtuk meg, amire szüksége van ahhoz, hogy magabiztos legyen, különösen elöl a kanyarbejáratoknál. Ma este minden adatot kielemzünk, és szombatra remélhetőleg találunk egy olyan megoldást, amely kielégíti Peccót. A mai nap nem alakult jól a számunkra. Meglepődtünk, nem gondoltuk, hogy ilyen nehézségeink lesznek. Azt hittük, hogy ott leszünk a [legjobb] tízben, meg kell értenünk, miért a Q1-ben vagyunk.”

„Kicsit messze vagyunk, ami az érzetet illeti, az új gumikon nem tudtam [jól] teljesíteni – magyarázta a 26 éves motoros. – Az edzés alatt mindig nehéz azonosítani az adatokat, és cselekedni, így pénteken nem mindig tudjuk megállapítani, hogy mi a rossz. Fél másodpercet veszítek három kanyarban, úgyhogy könnyű látni, hogy mi történik. Kielemeztük a helyzetet, ennek kapcsán nyugodtak vagyunk. Sok erős Ducati-versenyző ment gyorsan, van terünk a fejlődésre.”

Nagy bukás és piros zászló után Martín és a sárga zászló is kibabrált Bagnaiával

0

Maverick Viñales körrekorddal zárta az élen a Valenciai Nagydíj edzését a két Pramac előtt. Jack Miller highside-ját és egy piros zászlót követően Francesco Bagnaia nem jutott be a Q2-be, miután Jorge Martín a hajrában végig mögötte motorozott, és két sárga zászló is hátráltatta.

Joan Mir nem vett részt a Valenciai Nagydíj edzésén a MotoGP-ben, miután az első tréningen balesetet szenvedett, és kórházba szállították. A spanyol versenyző ugyanakkor még nem lépett vissza a hétvégétől, ugyanis törése nincs, a szombati gyakorlás előtt pedig ismét megvizsgálják, hogy alkalmas-e a versenyzésre. Mivel azonban az edzésen nem indulhatott, nyilvánvalóan nem végezhetett az első tízben, így nem juthatott be a Q2-be.

Mirt kórházba szállították a bukása után, a Pramac kezdett az élen Valenciában, de nem Martínnal

A kezdés 5 percet csúszott, miután a Moto3-asok második szabadedzését kétszer is félbe kellett szakítani. Az első mért kört szokás szerint az egyik Gresini teljesítette, ezúttal Fabio Di Giannantonio. Az olasz versenyző 1:31.046 másodperccel kezdett, 18 ezreddel megelőzve Raúl Fernándezt. Aztán a szokásoknak megfelelően gyorsult a mezőny, és Di Giannantonio közel 1 másodpercet javítva 1:30.076-ra javított, míg Jorge Martín 466 ezreddel maradt el tőle. Francesco Bagnaia a negyedik helyen állt, közéjük Fernández furakodott be.

Di Giannantonio aztán 1:29.924-re módosította a legjobb időt, Álex Márquez pedig 583 ezreddel volt lassabb nála, így felugrott a második pozícióba. Ezt követően rövid időn belül négyen is buktak. Előbb Aleix Espargaró dobta el az 1-es kanyarban, aztán Marco Bezzecchi a 8-asban, majd következett Augusto Fernández a 14-esben, majd amolyan keretbe foglalva a visszatérő Álex Rins az 1-esben vesztette el a motort.

Mindeközben változott a sorrend az élmezőnyben. Álex Márquez 296 ezredre csökkentette hátrányát, Marc Márquez pedig 379 ezredes lemaradással feljött a harmadik pozícióba, Martín idejét pedig Brad Binder és Fabio Quartararo is felülmúlta, sőt, a Yamaha versenyzője aztán 89 ezreddel Álex Márquezt is megelőzte. Ami Bagnaiát illeti, a címvédő egészen a tizennegyedik helyig esett vissza a rangsorban.

20 perc elteltével Marc Márquez ismét javított, és Quartararóval holtversenyben felugrott a második pozícióba. míg Bagnaia a nyolcadik helyre zárkózott fel, közvetlenül Martín mögé, ráadásul aztán meg is előzte bajnoki riválisát. Honfitársa, Di Giannantonio tovább gyorsult, és 1:29.805-tel tovább növelte előnyét, egészen pontosan 283 ezreddel vezetett a szintén gyorsuló Marc Márquez előtt.

Szűk 30 perc elteltével Binder bejött a nyolcszoros világbajnok elé, 249 ezreddel lemaradva a Gresini pilótájától. Az idősebbik Márquez aztán 1:29.465-tel átvette a vezetést, de csak ideiglenesen, ugyanis Martín mindössze 1 ezredmásodperccel felülmúlta az idejét. Bagnaia eközben ismét a legjobb tízen kívül volt, hiszen a tizennegyedik pozíciót foglalta el.

A Pramac pilótája aztán szintén nem állt sokáig az élen, hiszen Maverick Viñales 72 ezreddel gyorsabbnak bizonyult nála, amivel egyébként megdöntötte Jorge Lorenzo 2016 óta fennálló körrekordját. Néhány perccel később Di Giannantonio szintén bement ez alá, de 5 ezreddel elmaradt a gyári Aprilia motorosától.

A vége felé újabb esést hozott az edzés, ráadásul mind közül a legnagyobbat, ugyanis Jack Miller hatalmas highside-ot produkált a 3-as kanyar kijáratánál. Bár az ausztrál pilóta a minden bizonnyal fájdalmas becsapódás ellenére hamar elhagyta a bukóteret, de a törmelékek miatt a versenyirányítás szűk negyed órával a vége előtt megszakította a tréninget.

Pár perc elteltével aztán folytatódhatott a körözés, és Binder, valamint Marc Márquez is megelőzte Martínt. Hamarosan újabb bukás történt: Luca Marini az 1-es kanyarban esett el, és Raúl Fernández is kiment a kavicságyba. Eközben Martín közvetlenül Bagnaia mögött kezdte meg gyorskörét, és bár jól állt, a végén követte bajnoki riválisát a bokszba.

Bagnaia a tizennegyedik helyről kezdte meg a véghajrát úgy, hogy Martín folyamatosan a nyomában volt. Az első körében ráadásul nem is javíthatott, hiszen Miller ismét bukott. A címvédő időközben visszaesett, és az utolsó előtti köre csak arra volt jó, hogy ezt a pozíciót visszaszerezze. A mögötte jövő Martín feljött a második helyre, 147 ezreddel lemaradva az 1:29.142-re javító Viñales mögé.

Bagnaia sorsát Pol Espargaró pecsételte meg, aki a végén bukott, így az utolsó körét sem fejezhette be érdemben. Ennek következtében csupán tizenötödikként zárt, így nem jutott be a Q2-be. Ellentétben Viñalesszel, Martínnal, Johann Zarcóval, Di Giannantonióval, Bezzecchivel, Binderrel, Marc Márquezzel, Raúl Fernándezzel, Millerrel és Aleix Espargaróval, akik ilyen sorrendben az első tízben zártak.

A MotoGP valenciai edzésének végeredménye

Megvan az első eredmény Martín katari gumijának vizsgálatáról, megszólalt a Michelin főnöke

0

Piero Taramasso elárulta, az első vizsgálatok alapján megállapították, hogy nem volt gond azzal a gumival, amelyet Jorge Martín a Katari Nagydíj főfutamán használt. Piero Taramasso ugyanakkor hangsúlyozta, továbbra sem lehetnek teljesen biztosak a vizsgálat eredményében.

Jorge Martín igencsak kritikusan nyilatkozott a Katari Nagydíj után. A Pramac pilótája végig szenvedett a főversenyen, és végül csak a tizedik helyen ért célba, így egy fordulóval a vége előtt 21 pontos hátrányba került Francesco Bagnaiával szemben a tabellán. A spanyol motoros kerek-perec kijelentette, hogy egy rossz gumin mehetett el a végső győzelme.

Martín ezzel táptalajt adott az összeesküvés-elméleteknek, és természetesen a sajtó is sokat foglalkozott a témával. A 25 éves versenyző a Valenciai Nagydíj előtti sajtónapon már visszakozott, és túlzónak titulálta kijelentését. Könnyen lehet, hogy most van igaza, legalábbis a Michelin kétkerekű motorsportért felelős menedzserének szavai alapján.

Máris visszakozik az összeesküvésre utalgató Martín? – „Talán túl sokat beszéltem”

Beszéltünk Jorgéval, a Pramackal és a Ducatival – nyilatkozta Piero Taramasso a MotoGP hivatalos honlapjának. – Szeretném elmondani, hogy nagyon komolyan vettük az ügyet. Közvetlenül a verseny után elküldtük az összes adatot Clermont-Ferrand-ba [a Michelin központjába]. Elkezdtük ellenőrizni a gyártási folyamatot, minden paramétert. Elmondhatom, hogy nincs gyártási probléma, nincs minőségbeli gond Jorge hátsó gumiját illetően. Ez a legfontosabb dolog számunkra.”

Első hallásra nem a vizsgálat eredménye tűnhet meglepőnek, hanem az, hogy az olasz szakember már most elő tudott állni konkrétumokkal. Legutóbb ugyanis még úgy fogalmazott, hogy az elemzés egy-két hónapig is eltarthat, ehhez képest még egy hét sem telt. Azonban ez nem véletlen, és leszögezte, hogy továbbra sem lehetnek biztosak a dolgukban.

Reagált a Michelin a gumit okoló Martín kemény kritikájára és utalgatására

A Pramacnak és a Ducatinak köszönhetően kaptunk néhány adatot a futamról és a sprintről – jelentette ki Taramasso. – [Ezeket] elkezdtük elemezni. Tegnap kicseréltük a Pramacéval és a Ducatiéval. Egyetértettünk a következtetést illetően. Ez [azonban] most nem száz százalékig egyértelmű, láttunk néhány hipotézist, dolgoznunk kell, hogy pontosabbá tegyük [a vizsgálatot]. Abban egyetértünk, hogy Jorge teljesítménye nem volt összeegyeztethető azzal, amit mindenki várt, különösen a hetedik körtől a futam végéig. Tovább fogunk dolgozni, még rengeteg adatot kell elemeznünk, csak pár nap telt el a katari futam leintése óta. Különböző feltevéseken dolgozunk. Az egyik a hátsó abroncs, a kemény keverék működési tartománya. Tudjuk, hogy ez elég szűk. Folytatnunk kell, aztán később több válaszunk lesz.”

Martínnak több szempontból is gondot okozott az abroncs Katarban. Egyrészt nem tudott jól rajtolni, és az ötödikről a kilencedik helyig esett vissza, de ezt még be lehetett tudni annak, hogy a sprint előtt az összes próbarajtja rosszul sikerült. Az viszont teljesen érthetetlen volt, hogy miért nem tudott közeledni az élmezőnyre, és miért esett vissza folyamatosan a mezőnyben.

Kirúghatják a gyári Honda csapatfőnökét, a Suzuki sikerkovácsa érkezhet a helyére?

0

Sajtóértesülések szerint Alberto Puigot eltávolíthatják a Repsol Honda csapatfőnöki pozíciójából, és Davide Brivio érkezhet a helyére. A MotoGP-ben legutóbb a Suzukinál dolgozó szakember több szempontból passzolna a rendszerbe, de cáfolta, hogy otthagyná az Alpine Forma–1-es istállóját.

Mostanra már teljesen egyértelművé vált, hogy a Hondának jelentős változásokra van szüksége. A japán gyártó az elmúlt két évben mindössze egy futamot nyert, azt sem a gyári csapattal, és jelen állás szerint zsinórban másodszor eshet meg velük az a szégyen, hogy az utolsó helyen végeznek a konstruktőri tabellán. Ennek tetejében még Marc Márquezt is elveszítik, aki megelégelte a gyengélkedést, és a Gresini Ducatinál próbál visszatalálni a győzelem útjára.

A Hondánál egy ideje már felismerték, hogy személyi változtatásokra van szükség. Tavaly kirúgták a Honda Racing Corporationnek, vagyis a japán gyártó versenyrészlegének technikai igazgatóját, Jokojama Takeót, helyére a Suzukinál hasonló pozícióban lévő Kavaucsi Ken érkezett. Szeptember végén a technológiafejlesztésért felelős vezérigazgatót, Kokubu Sinicsit is menesztették, a marketingért felelős vezető, Héctor Martín pedig a Mallorca labdarúgócsapatánál folytatja majd a pályafutását. Manuel Escámezt a technikai logisztikai koordinátort házon belül, a Superbike-részlegre helyezik át.

Elkezdődött a tisztogatás? – a Honda kirúgta veterán kulcsemberét

Azonban könnyen lehet, hogy itt még nincs vége, ugyanis a hírek szerint a HRC leginkább adminisztratív feladatokat ellátó igazgatóját, Kuvata Tecuhirót szintén nyugdíjazzák, és a jéghegy csúcsaként Alberto Puig csapatfőnök pozíciója is megingott. A Honda felső vezetése állítólag a gyenge teljesítmény mellett Márquez elvesztését is a spanyol szakember nyakába varrja.

„Szerződésem van 2024-re – válaszolta a SPEEDWEEK.com kérdésére Puig. – A fentieket kell megkérdezni.” Hogy valójában mi a helyzet, azt nehéz megmondani, hiszen a csapatfőnök igencsak beágyazódott a Hondához: amellett, hogy nagy hatalmat kapott, a Superbike-részleg tőle bérli az infrastruktúrájának egy részét. „Könnyebb volt megszabadulnia a brit kormánynak Boris Johnsontól, mint a HRC-nek Puigtól” – mondta egy bennfentes, mások szerint viszont Puig távozása ténykérdés. Utóbbi álláspont képviselői azzal érvelnek, hogy Valentino Rossi ezért egyezett bele, hogy féltestvére és jelenlegi pilótája, Luca Marini a Hondához igazoljon.

Főnöke mindent megpróbált, de több okból sem tarthatta vissza a sokáig hezitáló Marc Márquezt

A német szaklap arról is beszámolt, hogy ki lehet az utód, amennyiben Puig valóban elhagyja a Hondát. Ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Davide Brivio lehet a megoldás, aki 2014-től 2020-ig a Suzuki csapatfőnökeként tevékenykedett, és utolsó évében Joan Mir révén megszerezték az egyéni, valamint a csapat-világbajnoki címet.

Az olasz szakember aztán a Renault által működtetett Forma–1-es istállónál, az Alpine-nál folytatta karrierjét. Először a versenyigazgató posztját töltötte be, de a tavaly év elején történt átszervezések keretében a versenyzés kiterjesztéséről szóló projekt igazgatójának nevezték ki. Brivio egyes hangok szerint nem elégedett azzal, hogy nem kapott kellő befolyást a francia alakulatnál.

A Suzuki sikerkovácsának érkezése már tavaly is felmerült, amikor ellátogatott a Katalán Nagydíjra, ám ez akkor még téves információnak bizonyult. Idén a misanói hétvégén vendégeskedett, és a pletykák ismét felerősödtek, mígnem most már a legkomolyabb szakportálok is írtak az esetleges visszatéréséről a MotoGP-be. Brivio azonban cáfolta ezeket az értesüléseket.

„Az Alpine-nál maradok – szögezte le a SPEEDWEEK.com kérdésére Forma–1-es Abu-dzabi Nagydíj hétvégéjén. – Téves [információ], hogy 2023 végén lejár a szerződésem. A pontos időtartamáról nem tudok beszélni, de a következő évre is szól. Jelenleg nem tervezem, hogy más pozíciót vállaljak, és jól érzem magam az Alpine-nál. Ráadásul máshol nincs számomra munka, senki nem ajánlott nekem semmit. Szóval továbbra is azt fogom csinálni, amit most.”

Pedig Brivio érkezése több szempontból is adná magát. Az egyik pilótája az irányítása alatt világbajnoki címet szerző Mir, míg a másik minden bizonnyal Marini lenne. Az olasz szakember korábban a Yamahánál, majd a VR46 Akadémián is együtt dolgozott Rossival, ráadásul fia, Luca Brivio a kilencszeres világbajnok istállójának csapatkoordinátora. Ő azonban hangsúlyozta, hogy elköteleződött az Alpine iránt.

Megfontolnék-e egy állásajánlatot? Erre nehéz válaszolni, mert tudnom kellene, hogy ki érdeklődik, és miről szól az ajánlat – reagált arra a felvetésre, hogy visszatérne-e a MotoGP-be. – Tisztában vagyok vele, hogy milyen spekulációk vannak, de már van állásom az Alpine-nál a jövő évre. Boldog vagyok itt, és nem gondolkozom más munkán.”

Mirt kórházba szállították a bukása után, a Pramac kezdett az élen Valenciában, de nem Martínnal

0

Johann Zarco zárta az élen a Valenciai Nagydíj első szabadedzését Fabio Di Giannantonio és Jorge Martín előtt. Joan Mir még a tréning elején bukott, és az orvosi központ után kórházba szállították.

A Moto3 és a Moto2 mezőnye után a MotoGP versenyzői is megkezdték a Valenciai Nagydíj hétvégéjét az első szabadedzéssel. A kisebb kategóriák tréningje alapján meglehetősen gyors körökre lehetett számítani, hiszen mindkét kategóriában minimum közel voltak a pályacsúcshoz, még a meglehetősen hűvös körülmények között is.

Tud-e akkorát betlizni Bagnaia, hogy Martín történelmet írjon? – a világbajnoki döntő menetrendje

Az első mért kört Álex Márquez futotta meglágy első és közepes hátsó gumival, a Gresini pilótája 1:34.555 másodperccel kezdett. Persze, ahogyan ilyenkor lenni szokott, a köridők folyamatosan javultak, és Johann Zarco hamarosan már 1:33.064-gyel vette át a vezetést. A második próbálkozások során aztán Márquez visszavette a vezetést, de csak ideiglenesen, hiszen ezúttal is többen megelőzték. Az élre Jorge Martín állt 1:31.288-cal, 472 ezreddel megelőzve Raúl Fernándezt, és és további 63-mal Marco Bezzecchit.

Márquez aztán tovább gyorsult, de a vezetést nem vette át, egészen pontosan 39 ezreddel maradt el az első helyen álló honfitársától. A spanyol motoros mögé Fabio Quartararo és a két VR46 zárkózott fel. Azonban nem sokáig volt ez az állás, hiszen Martín 1:30.877-re faragta a leggyorsabb kört, de előnye csupán 6 ezred volt Bezzecchivel, és 3 század Márquez előtt. Utóbbi bátyja, Marc Márquez a negyedik helyre jött fel, és még Quartararo is 1 tizeden belül volt a Pramac pilótájához képest.

Bő 10 perc elteltével Fabio Di Giannantonio 26 ezredes előnnyel átvette a vezetést, miközben ketten is elestek. A királykategória első bukását Joan Mir produkálta a 8-as kanyarban, és bár megütötte magát, a saját lábán távozott a helyszínről, viszont kórházba kellett szállítani. Néhány másodperccel később Álex Márquez szintén a földön kötött ki, ő az 1-es kanyarban veszítette el a motort.

A következő percekben nem változott az élmezőny sorrendje, majd előbb Enea Bastianini jött fel a negyedik helyre, majd Marc Márquez állt az élre, miután 287 ezreddel megelőzte Di Giannantoniót. Nem sokkal később Bastianini tovább javított, és 247 ezredes hátránnyal feljött a második pozícióba. Azonban ő sem maradt ott sokáig, ugyanis szűk 20 perccel a vége előtt Maverick Viñales 3 századdal felülmúlta honfitársát, míg Di Giannantonio felugrott a harmadik helyre.

A Gresini pilótája aztán tovább javult, és 1:30.378-cal ismét a tabella tetejére állt. Néhány perccel később Bezzecchi 145 ezredes lemaradással feljött a második pozícióba, majd 112 ezredre csökkentette hátrányát. A véghajrában Nakagami Takaaki ugyanott bukott, mint a gyakorlás elején Mir.

Másfél perccel a leintés előtt Martín feljött a második helyre, 72 ezreddel elmaradva Di Giannantoniótól, míg csapattársa, Zarco a negyedik pozícióig jött előre, sőt, aztán Bezzecchit is felülmúlta. Az utolsó gyorskörében pedig sikerült átvennie a vezetést, így Di Giannantoniót 187 ezreddel megelőzve ő kezdte az élen a hétvégét. Mögöttük Martín, Bezzecchi, Viñales, Quartararo, Marc Márquez, Augusto Fernández, Bastianini és Álex Márquez lett az első tíz sorrendje. Francesco Bagnaia csak a tizenharmadik helyen zárt, de szokás szerint csak egyetlen gumiszettet használt a gyakorlás során.

A MotoGP első valenciai szabadedzésének végeredménye

Rossi segíti Bagnaiát, aki gondolni sem akar mestere óriási hibájára a szezonzárón

0

Francesco Bagnaiát nem nyugtatja meg a 21 pontos előny, és bízik benne, hogy a hétvége elejétől versenyképes lesz Valenciában. A címvédő tanult a tavalyi világbajnoki harcból, és elárulta, Valentino Rossi is segíteni fogja őt tanácsaival.

Francesco Bagnaia 21 pontos előnyben érkezett meg a MotoGP szezonzáró fordulójára, a Valenciai Nagydíj hétvégéjére. Az olasz pilóta a második helyen végzett a katari főfutamon, miközben bajnoki riválisa, Jorge Martín csupán a tizedik pozíciót szerezte meg. A gyári Ducati pilótájának így még csak különösebben jó eredményre sincs szüksége ahhoz, hogy megvédje elsőségét.

Tavaly a szezon hasonló szakaszában 23 egységgel vezetett Fabio Quartararo előtt, de fontos különbség, hogy akkor még nem voltak sprintfutamok. Ennek következtében azért teljesen nem engedheti el magát, és ezzel ő is tisztában van. Éppen ezért már a hétvége elejétől szeretne versenyképes lenni, és lehetőség szerint már szombaton bebiztosítani a végső győzelmet.

Tud-e akkorát betlizni Bagnaia, hogy Martín történelmet írjon? – a világbajnoki döntő menetrendje

A huszonegy pont nem elég ahhoz, hogy nyugodt legyek – nyilatkozta a valenciai hétvége előtti sajtótájékoztatón. – Két ponttal kisebb [az előny], mint tavaly, de tizenkettővel többet lehet szerezni. Ez egy másik helyzet, és mivel harminchét egységet lehet gyűjteni, nagyon fontos lesz, hogy jól kezdjünk, az első szabadedzésen meglegyen a jó érzet, és az első tízbe kerüljünk. Egészen biztos vagyok benne, hogy az új aszfaltnak köszönhetően nagyon jó lehet nekünk ez a pálya. Megpróbálom majd a maximumot kihozni magamból. A pénteki nap nagyon fontos lesz, hogy mindent megértsek, a szombati pedig azért, hogy versenyképes legyek, és megpróbáljam megnyerni a sprintfutamot. A maximális cél, hogy az első sorból induljak, majd a sprinten hajtsak, hogy meglegyen az esélyem a győzelemre. Remélem, szombaton be tudom zsebelni a bajnoki címet. Azonban ha úgy látom, hogy ehhez túl nagy kockázatot kellene vállalni, akkor elfogadom az eredményt. Aztán majd eldöntöm, hogyan állok hozzá a vasárnapi futamhoz.”

Bagnaia számára tehát nem új a szituáció, hogy az utolsó forduló előtt viszonylag nagy előnnyel rendelkezik. Korábban elmondta, hogy a mostani helyzet teljesen más, mint egy éve, és akkor jobban érezte a nyomást, mint jelenleg. 2022-es tapasztalata idén segítheti ebben a tekintetben, de tudja, hogy a verseny közeledtével egyre jobban fogja érezni a terhet.

Bagnaia nagyon megrémült az ijesztő hibája után, nem tud felhőtlenül örülni

Tavaly egyedül ültem a futam előtti ebédnél, aztán az összes barátom és családtagom odajött hozzám, és beszélgettek – emlékezett vissza. – Ők jobban érezték a nyomást, mint én. A verseny rajtja előtt én is éreztem, ez teljesen normális, akkor megtanultam a leckét. Szerintem most már jobban tudom kezelni, de azzal is tisztában vagyok, hogy napról napra nő.”

A gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriájának történetében tizenketten voltak képesek arra, hogy legalább egyszer megvédjék bajnoki címüket. A MotoGP-korszakban Valentino Rossinak és Marc Márqueznek sikerült ez a bravúr, így Bagnaia melléjük iratkozhatna fel, ráadásul ő lenne a Ducati történetének első versenyzője, aki az olasz gyártó színeiben kétszer is felér a csúcsra a legmagasabb géposztályban. Csak Valéra és Marcra emlékszem, hogy végrehajtotta ezt – utalt a címvédésre. – Nagyon jó lenne elérni, de erre csak utána tudok gondolni. Most a motorozásra kell gondolnom, és tudom, hogy ez nekünk nagyszerű pálya.”

Az említett két pilóta közül egyikükkel a pályán csaphat össze, a másikuk viszont nagy segítségére lehet. Bagnaia a VR46 Akadémián nevelkedett, így hiába nem az azonos néven induló csapat színeiben versenyez, Rossi őt is segíti, amennyire tudja. Valenciában például tanácsokkal fogja őt ellátni. Ez fontos, hiszen ő már annyi mindent megtapasztalt – fogalmazott a 26 éves motoros. – Nagy segítség, hogy ott van az ember mellett.”

Rossinak abban is van tapasztalata, hogy milyen megérkezni az utolsó hétvégére úgy, hogy vezeti a tabellát. 2015-ben nem volt esélye ezt megtartani, miután a rajtrács végéről indult, a Hondák pedig nem előzték meg Jorge Lorenzót, 2006-ban viszont ténylegesen a saját kezében volt a sorsa, de bukott, így Nicky Hayden megfordította a 8 pontos hátrányát. Bagnaia azonban nem akar ezzel foglalkozni.

Doohan sérülése, Rossi bukása, Marc Márquez bosszúja – amikor a legvégén fordult meg a vb

Semmi ilyesmire nem gondolok – szögezte le. – Ilyen dolgok előfordulnak, de minden helyzet más. Akkor Vale nyolc ponttal vezetett, és a rajtrács első helyére kvalifikálta magát. Bukott, és Nicky Hayden lett a bajnok. Nem akarom elkövetni ugyanazt a hibát. Pontosan tisztában vagyok vele, hogy Jorge mit tud. Ha minden normálisan megy, képes lesz nyerni. Ezért fontos, hogy nyugodt maradjak és uraljam a helyzetet.”