back to top
2025. július 10. 19:28
Kezdőlap Blog Oldal 374

Marini szinte elismerte, hogy a Hondához igazol, Di Giannantonio bejelentkezett a helyére

0

Luca Marini meglehetősen nyíltan beszélt arról, hogy jövőre a Hondánál folytathatja pályafutását, és gyakorlatilag elbúcsúzott a VR46-tól. Fabio Di Giannantonio optimista, és méltatta honfitársa jelenlegi istállóját.

Szinte biztos, hogy Luca Marini az utolsó hétvégéjét teljesíti a VR46 színeiben, legalábbis egy ideig. A hírek szerint ugyanis az olasz versenyző a gyári Hondához igazol, ahol a Gresinihez távozó Marc Márquez helyét veszi át. Bár hivatalos bejelentés továbbra sem történt, lényegében borítékolható, hogy ez lesz a forgatókönyv.

Több érintett már akkor nyíltan beszélt a házasságról, amikor a Maláj Nagydíj hétvégéjén megjelentek az ezzel kapcsolatos pletykák. Marini féltestvére, egyben a VR46 csapat tulajdonosa Valentino Rossi egy sokat sejtető képet osztott meg a közösségi médiában, míg a csapatigazgató, Alessio „Uccio” Salucci elismerte, hogy jó esély van Marini távozására. Márquez többször is tényként beszélt erről, és most már a feltételezett utódja is egyre inkább ezt teszi.

Marc Márquez újabb információról számolt be utódlásáról, meglepte a Honda döntése

Hamarosan jönnek a hírek. Jelenleg nem sokat tudok mondani, a következő napokban kiderül – nyilatkozta a Valenciai Nagydíj sajtónapján, majd nem rejtette véka alá, hogy tényleg az lesz, amire mindenki számít. – Mindig is az volt az álmom, hogy egy gyári csapatnál legyek, fejlesszek egy motort, és győzelemre vigyem a gyártót. Szóval véleményem szerint ez a megfelelő pillanat. Ott volt a lehetőség, mert Marc döntése mindenkit sokkolt. Ugyanakkor azt gondolom, hogy ha nem is jövőre, de a jövőben [amúgy is] összejönne. Szóval most van egy jó lehetőségem, és megpróbálom a legjobbat kihozni magamból. Egyelőre ez a maximum, amit mondhatok.”

Marini a VR46 Akadémián nevelkedett, és 2018 óta a gyorsaságimotoros-világbajnokságon is ennél a csapatnál versenyez. 2020-ig a Moto2-ben indult, 2021 óta pedig a királykategóriában szerepel. A MotoGP-ben egyértelműen ez a legjobb szezonja, hiszen két vasárnapi dobogójának is köszönhetően a hetedik helyen áll az összetettben, de az ötödik pozíció is lőtávolon belül van számára. Hogy ez összejön-e, az vélhetően vasárnap derül ki, az viszont egyértelműnek tűnik, hogy ez lesz a hétvége lesz a búcsú, mivel lényegében elköszönt istállójától.

„Fantasztikus utazás volt, pályafutásom legszebb pillanatain osztoztam a csapattal – fogalmazott. – Szeretnék köszönetet mondani az egész istállónak, de azoknak is, akik korábban a Moto2-es alakulat tagjai voltak. Minden pillanatot élveztem, és szeretném élvezni ezt a hétvégét Valenciában, mert itt is van még mit tenni.”

Marini jövője tehát egyértelműnek tűnik, és mindenki csak a hivatalos megerősítésre vár, az viszont korántsem magától értetődő, hogy ki lesz az utódja. Salucci nem rég leszögezte, hogy a Moto2-ből válogatnak, így kizárta Fabio Di Giannantonio érkezését, de nem kizárt, hogy a Gresini pilótája felkeltette a figyelmüket, mindenekelőtt a Katari Nagydíjon aratott győzelmével. A 25 éves versenyző múlt héten reményvesztettnek tűnt a királykategóriás jövőjét illetően, most viszont ismét optimistán nyilatkozott.

Kiderült, hogy Aldeguer mellett ki pótolhatja még a minden bizonnyal távozó Marinit a VR46-nál

Mondjuk úgy, hogy egy sisakkal és egy [versenyzői] ruhával jöttem ide, hogy kedden kipróbáljam – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. – Valami klassz dolgon munkálkodunk, jó esélyünk van arra, hogy teszteljünk, és [a korábbihoz képest] kicsit nagyobb a sanszom, hogy jövőre a mezőnyben legyek. Keményen fogunk próbálkozni.”

Di Giannantonio persze konkrétumot nem említett, de a MotoGP-ben kizárólag a VR46 jöhet szóba. Amennyiben összejönne neki ez a váltás, akkor abból a szempontból nem változna a helyzete, hogy ugyanúgy egyéves Ducatin versenyezne, viszont Rossi alakulata idén sokkal jobban teljesített csapatszinten az újdonsült futamgyőztes jelenlegi istállójánál.

Di Giannantonio elismerte, majdnem a Hondához igazolt, szerinte nem ezt érdemli

Úgy tűnik, ez az egyetlen elérhető motor, ha Luca úgy dönt, hogy bejelentést tesz – utalt Di Giannantonio a VR46-ra. – Az biztos, hogy ez egy nagyszerű csapat, elképesztő a színfalak mögött végzett munkájuk, amit az akadémiával és az összes munkatárssal tesznek. A Moto3-ban csatlakoztak [a vb mezőnyéhez], onnan a Moto2-be, illetve a MotoGP-be jutottak, és minden géposztályban nagyon jók voltak. Ez egy remek istálló, és csodálatos élmény, kihívás lenne számomra. Emellett szerintem egy hihetetlenül jó lehetőség, hogy sokat tanuljak.”

Di Giannantonio jövőjével kapcsolatban nemrég Paolo Ciabatti, a Ducati sportigazgatója is megszólalt. Az olasz szakember kijelentette, elfogadhatatlannak tartja, hogy honfitársának még mindig nincs helye a királykategória 2024-es mezőnyében. A Gresini motorosa hálás ezért a megszólalásért. Rendkívül büszke voltam Paolo szavai miatt – mondta. – Nagyon jó volt velem.”

Máris visszakozik az összeesküvésre utalgató Martín? – „Talán túl sokat beszéltem”

0

Jorge Martín élvezni akarja a Valenciai Nagydíj hétvégéjét, és úgy véli, mindkét futamot meg tudja nyerni. A spanyol versenyző még nem kapott választ a Michelintől a múlt heti gumiproblémáival kapcsolatban.

Jorge Martín meglehetősen nehéz helyzetbe került a Katari Nagydíj után. Mivel ő csupán a tizedik helyen ért célba, miközben Francesco Bagnaia második lett, a címvédő előnye 21 pontra nőtt a tabellán a szezonzáró valenciai hétvége előtt. Mindez azt jelenti, hogy most már messze nem csak a spanyol motoros kezében van a saját sorsa a végső győzelmet illetően, és riválisának kifejezetten rossz hétvégét kell produkálnia ahhoz, hogy elveszíthesse a küzdelmet.

Tud-e akkorát betlizni Bagnaia, hogy Martín történelmet írjon? – a világbajnoki döntő menetrendje

A gyári Ducati pilótájának elég, ha a sprint- és a főfutamon is az ötödik helyen fut be, ha pedig vasárnap dobogóra áll, akkor teljesen mindegy, hogy mi történik egy nappal korábban, ahogyan az is, hogy Martín milyen eredményt ér el a 27 körös viadal során. Éppen ezért a spanyol versenyző igyekszik levenni a nyomást saját magáról.

Nincs vesztenivalóm, megpróbálom élvezni a hétvégét – nyilatkozta a Valenciai Nagydíj sajtónapján. – Igyekszem megnyerni mindkét futamot, amire tényleg képes vagyok. Szeretem ezt a pályát, és nagyon gyors vagyok itt.” A Pramac motorosa maga mögött hagyta a múlt heti nehézségeket, és hangsúlyozta, hogy a sprintfutamok miatt a jelenlegi különbség relatíve nem olyan nagy, mint az előző években.

Elég könnyű volt elfelejteni, és megértettem, hogy nem az én hibám volt – utalt a katari kudarcra. – Ez van, nem akarok gondolni . Csak erre a hétvégére szeretnék koncentrálni. Úgy vélem, a huszonegy pont korábban rengeteg lett volna, de most már talán nem annyira sok. Még mindig van esélyünk. Bármi is jön, az jó. Ha a második helyen végzünk, az jó, ha pedig nyerünk, az fantasztikus lesz.”

AA loszaíli viadal után Martín a gumikra, elsősorban a hátsó abroncsra panaszkodott, amely szerinte nem működött jól. A 25 éves pilóta többször is utalt rá, hogy szándékosan szabotálták a versenyét, de bizonyítékot nyilvánvalóan nem tudott felmutatni. Most pedig úgy tűnik, hogy már el is kezdett visszakozni akkori álláspontjából.

Sokat sejtető szavak Martíntól a borzalmas futama után: Ellopták tőlem a bajnoki címet

„Még nem – válaszolta arra a kérdésre, hogy azóta kapott-e érdemi információt a Michelintől. – Az biztos, hogy nehéz verseny volt, és elég sokat küszködtem. Már az első körtől kezdve szenvedtem. Még nincsenek válaszaim, ezekre a dolgokra pedig idő kell. Talán túl sokat beszéltem a futam után, mert nagyon lobbanékony ember vagyok, de nem tudjuk, mi történt. Meglátjuk, mi lesz, talán egy-két hónap múlva.”

Aleix Espargaró elnézést kért Morbidellitől a pofonért és megígérte, hogy dolgozik magán

0

Aleix Espargaró elárulta, bocsánatot kért Franco Morbidellitől a Katari Nagydíj második szabadedzésén lekevert pofonért. A spanyol versenyző elmondta, hogy pszichológussal dolgozik, és már változtatott néhány dolgon, de egyelőre ez sem segített megoldani az ilyen jellegű problémáit.

Ezen a szinten ritkán látható jelenetet hozott a Katari Nagydíj hétvégéje, azon belül is a második szabadedzés. Miután Aleix Espargaró összetűzésbe keveredett Franco Morbidellivel, a gyári Aprilia pilótája úgy zárta le a konfliktust, hogy egyszerűen megütötte ellenfele sisakját. A sportfelügyelők hathelyes rajtbüntetéssel és 10 ezer eurós bírsággal sújtották a 34 éves motorost.

Súlyos büntetést ért a pofozkodás a MotoGP edzésén (videó)

Ezzel ráadásul még nem volt vége, ugyanis a következő napokban megkezdődött az üzengetés a médiában. Az olasz versenyző kijelentette, hogy vetélytársa máskor is bebizonyította, hogy gondjai vannak, és kíváncsi, mit fog mondani a gyerekeinek. Espargarónál azonban utóbbi mondatával átlépett egy határt, így végül mindketten arra jutottak, hogy a másik nem érdemel tiszteletet. Az állandó mezőny korelnöke azonban végül belátta, hogy neki kell elnézést kérnie, és ezt meg is tette.

Elmentem Morbidelli motorhome-jához, hogy beszéljek vele és bocsánatot kérjek – nyilatkozta a Valenciai Nagydíj hétvégéje előtti sajtótájékoztatón. – Nem fontos, hogy az én hibám volt-e vagy az övé, rosszul reagáltam. Az a három másodperc rossz embernek tüntet fel engem, pedig nem vagyok rossz ember. Ezért ültem le vele a kanapéra, és kértem bocsánatot.”

Hogy pontosan mi hangzott el ezen a beszélgetésen, azt Espargaró nem részletezte. Abban viszont mondhatni, igazat adott Morbidellinek, hogy vannak dühkezelési problémái, legalábbis a pályán. Erre utal, hogy már egy ideje szakember segítségét veszi igénybe, és próbált némileg változtatni az életén, de ez egyelőre nem hozott sikert.

A Morbidellit megütő Aleix Espargaró visszaszólt ellenfelének, szerinte nem érdemel tiszteletet

„Dolgozni fogok rajta, hogy megnézzem, hogyan tudom jobban kezelni a nagy feszültséggel járó helyzeteket, hogy ez ne ismétlődjön meg – fogalmazott. – Egyre hosszabbak a szezonok, de tanulnom kell. Már dolgozom egy pszichológussal, de ez nem olyan, mintha megnyomnék egy gombot. Az elmúlt két hónapban már több dolgot is megváltoztattam a környezetemben, és ez sem segített. Joan [Lacueva], aki a barátom, és aki az elmúlt tíz évben velem utazott, már nem dolgozik velem. Remélem, hogy 2024-ben jobban fog menni.”

Espargaró hozzátette, tisztában van vele, hogy a közvélemény szemében most ő a fekete bárány, de nem különösebben érdekli az internet népének a véleménye. „Elfogadom a kritikát – jelentette ki. – Tudom, hogy mit fogok kapni azért, amit mondok, de lesz*rom, mit mondanak nekem a közösségi médiában. Azért mentem oda, hogy beszéljek Francóval, mert a szívem mélyén ezt éreztem [helyesnek].”

Elfogadhatják a jövő évi koncessziókat a MotoGP-ben, kiderült, hogy eddig ki akadályozta a megállapodást

0

A Valenciai Nagydíj hétvégéjén a MotoGP gyártói aláírhatják a koncessziós jogokat rögzítő új megállapodást Carmelo Ezpeleta szerint. Valószínű, hogy a Honda és a Yamaha is engedményeket fog kapni a következő idényre, de a Dorna vezérigazgatójának az a véleménye, hogy ezeknek a hatása csak sokára lesz majd érzékelhető.

Úgy tűnik, hogy a befejeződtek a következő időszakra vonatkozó koncessziókat érintő tárgyalások, és a csapatok a Valenciai Nagydíjon aláírhatják az új megállapodást. A Honda és a Yamaha minden bizonnyal engedményeket fog kapni, a Ducatit pedig valószínűleg nem korlátozzák majd. Erről Carmelo Ezpeleta, a Dorna vezérigazgatója beszélt az AS-nak adott interjújában. A barcelonai sportvezető az új előírások részleteit még nem fedte fel, hogy ezzel is védje a nemsokára befejeződő megbeszélések eredményeit.

Tud-e akkorát betlizni Bagnaia, hogy Martín történelmet írjon? – a világbajnoki döntő menetrendje

„Mostanra már az utolsó simításoknál tartunk. Elküldtük [a tervezetet] a gyártóknak, és ezen a hétvégén Valenciában valószínűleg jóváhagyásra is fog kerülni. Volt egy kis vita, mivel a KTM és az Aprilia több dolgot szeretett volna elvenni a Ducatitól. Én azonban továbbra is abban hiszek, hogy ha érvényben van egy szabályozás, amelyet mindenki betartott, akkor azt nem helyes csak úgy megváltoztatni” – mondta a jaramai versenypálya korábbi igazgatója.

„A Ducati nagyon jó munkát végzett, és semmi tiltottat nem csináltak eközben. Az aerodinamikai fejlesztés [lehetősége] mindenki előtt nyitva állt, és ők tudták, hogy miképpen lehet ebből a legtöbbet kihozni, ugyanez igaz az alacsonyabb felfüggesztést állító rendszerekre is. Azt belátom, hogy ezzel nagy különbségek alakultak ki a bajnokságon belül, és amikor elmegyek a Ducatihoz, akkor majd őket kell elsőként meggyőznöm, hogy engedjék meg nekünk a koncessziók megadását.”

Visszafoghatják a Ducatit, ha elfogadják az Aprilia és a KTM javaslatát

A koncessziós jogokat 2014-ben vezették be, elsősorban a Ducati kedvéért, de később a másik két európai gyártó is megkapta az engedményeket, amelyek az eredménytelen szereplés esetén járnak. Napjainkban az a márka élhet ezzel a lehetőséggel, amelynek pilótái egy futamon sem végeznek a legjobb három között az idény során. A probléma, hogy mind a Honda (Alex Rins megnyerte az Amerikai Nagydíjat, Marc Márquez pedig harmadik lett Japánban), mind a Yamaha (Fabio Quartararo többször is volt harmadik, legutóbb Indonéziában) rendelkezik dobogós eredménnyel az idei MotoGP-szezonból az általában mutatott teljesítményük ellenére, és ezért arra lenne szükségük, hogy enyhítsenek a szabályokon.

„A Honda és a Yamaha [2014-ben] megengedte nekünk, hogy megadjuk a koncessziókat, és ez tette lehetővé mindenki más számára, hogy megtegye az első lépéseket előrefelé. Már senki sem emlékszik arra, hogy korábban nyolc Honda, nyolc Yamaha és két Suzuki versenyzett a MotoGP-ben, és ekkor mondta azt a Honda és a Yamaha is a koncessziókra, hogy »rendben, élvezzen a többi motorgyártó előnyt az edzések és minden egyéb területén«. Emiatt tudott elsőként a Ducati, majd a Suzuki, aztán pedig a többiek is felzárkózni ugyanarra szintre. Én, mivel még mindig ugyanaz az ember vagyok, nem tudom ezt elfejteni.”

A Honda és a Yamaha is engedményeket kaphat a következő MotoGP-szezonra

„Mit csináltam [eddig]? Megpróbáltam meggyőzni a Ducatit, hogy engedje ezeket a gyártókat levegőhöz jutni, akkor is, ha nekik így kicsit kevesebb jut” – összegezte a tárgyalási folyamatban betöltött szerepét Ezpeleta.

A spanyol szakembert arról is megkérdezték, hogy Márquez rossz időpontot választott-e, hogy pont most igazolt el a Hondától, amikor a japán gyártó valószínűleg kedvezményeket fog kapni. „Nem, ez kissé hosszabb távra szól. Az engedmények eredményei csak később lesznek majd láthatók.” Amikor pedig arról érdeklődtek, hogy meg tudja-e mondani, hogy a Honda és a Yamaha mikorra állhat majd talpra a koncessziók segítségével, csak annyit válaszolt, hogy „nem”.

Marco Melandri számított rá, hogy a gumikkal fogják hátráltatni Martínt

0

Jorge Martín megkérdőjelezhető körülmények között került távolabb a bajnoki cím megszerzésétől a Katari Nagydíj vasárnapján, amikor meglepetésre végig küszködött a gumijaival. A spanyol pilóta a futam utáni nyilatkozatában arra utalt, hogy ez nem véletlenül történt meg vele, és Marco Melandri szerint ebben nagyon is igaza van.

Jelentősen csökkent Jorge Martín esélye a bajnoki cím megszerzésére a Katari Nagydíj főfutamán, amelyet csak a tizedik helyen fejezett be, miközben vetélytársa, Francesco Bagnaia második lett a futamon, és ezzel 21 pontra növelte előnyét a tabellán. Martín a verseny után arra utalt, hogy szándékosan szabotálták a futamát azzal, hogy a Michelin rossz gumikat adott a csapatának. Ez a vélemény megosztotta a MotoGP közönségét, sokan nem értettek egyet a spanyol pilótával, azonban mások, köztük Marco Melandri is úgy gondolják, hogy valóban az történt, amiről a madridi versenyző beszélt.

Sokat sejtető szavak Martíntól a borzalmas futama után: Ellopták tőlem a bajnoki címet

Melandri az Instagram-oldalán elemezte a Katari Nagydíj (és a Las Vegas-i Forma–1-es futam) történéseit Davide Valsecchi, a 2012-es GP2-bajnok egykori autóversenyző társaságában. A 2002-es 250 köbcentis világbajnokságot megnyerő motoros videójában erős állításokat fogalmazott meg Martín helyzetével kapcsolatban. „Ez egy olyan film, amelyet már korábban is láttunk. Én nem azt kritizálom, hogy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a gyári csapat nyerjen, de az eléggé zavar, hogy ezt mindenáron tagadják, még akkor is, ha amúgy tényleg csinálják.”

„Végső soron a MotoGP üzlet, és ezért vannak ezzel kapcsolatban prioritások, szóval az normális, hogy a gyári csapat kiváltságokkal rendelkezik, és jobb eredményeket ér el, de annak semmi értelme, hogy ezt letagadják” – tette hozzá a 41 éves pilóta. Amennyiben a Pramac versenyzője mégis megszerezné idén a bajnoki címet, akkor az olyan első pilóta lenne a MotoGP-korszakban, akinek ezt egy szatellitcsapat színeiben sikerül elérnie.

Doohan sérülése, Rossi bukása, Marc Márquez bosszúja – amikor a legvégén fordult meg a vb

Amióta Martín az idény közepétől kezdve egyre jobban szorongatni kezdte Bagnaiát, Melandri biztos volt benne, hogy „előbb vagy utóbb megtörténik” az, amit Katarban (szerinte) láthattunk, sőt azt is tudta már egy ideje, hogy milyen eszközt fognak bevetni a Pramac versenyzője ellen. „A MotoGP egy üzlet, és ezért természetesen van benne egy rangsor, és nekik jobb, ha egy gyári és nem egy szatellitcsapat pilótája nyer. Az elmúlt pár futamon már vártam egy visszaesést Martínnál a gumikkal kapcsolatban.”

„A Michelin azt mondta, hogy a gumi rendben volt, ahogy mindenki más is, akinek nem voltak a nyomással problémái. Ez nekem egy kicsit gyanús, hiszen az előző futamokon Martín mindenkinél több pontot szerzett, szóval nem gondolom, hogy hirtelen inkompetenssé vált volna. A gumi teszi a motort, sokkal egyszerűbb előrelépni a gumikkal, mint a motoron fejleszteni valamit. A jó tempó titka, hogy a lóerőkkel és a fékezéssel megfelelően mozgassuk a motort a talajon, és azt aszfalttal direkt kapcsolatban egyedül a gumik vannak.”

Az ötszörös MotoGP-futamgyőztes szerint Martínnak innentől kezdve „nincs veszítenivalója”. A bajnokesélyes az utolsó futamon az olasz pilóta szerint „egyrészt meg fogja tapasztalni, hogy ez a normális, másrészt biztosan csalódott lesz amiatt, hogy egy technikai probléma miatt vesztette el a lehetőséget a bajnoki cím megszerzésére”.

Tud-e akkorát betlizni Bagnaia, hogy Martín történelmet írjon? – a világbajnoki döntő menetrendje

Melandri honfitársa, Bagnaia helyzetéről is elmondta a véleményt. „Aki vezeti az összetettet, annak is elég bonyolult a dolga: a versenyig meg kell próbálnia minimalizálnia a kockázatokat, például úgy, hogy nem edz a motorján. Most úgyis a szezon végén járunk, szóval amúgy sem baj, ha kimarad pár edzés. Általánosságban pedig ilyenkor meg kell próbálnia elképzelni, hogy mi történhet a hétvégén, és azt, hogy hogyan lehet majd kezelni a felmerülő problémákat.”

Rossi aláírta a szerződést a gyártóváltásról?

0

Ducati helyett Yamahára ülhetnek majd fel a VR46 versenyzői 2025-től. Egy beszámoló szerint Valentino Rossi az előző hétvégén aláírt egy két évre szóló szerződést a japán gyártóval, amellyel aktív pályafutása alatt négy világbajnoki címet nyert.

A VR46 Racing Team pilótai 2025-től Yamahával fognak versenyezni egy újonnan aláírt szerződés szerint, írja a SPEEDWEEK.com. A megbízható híroldal arról ír, hogy Valentino Rossi a Katari Nagydíj alatt megegyezett a hangvillások képviselőivel, és 2025-re, valamint 2026-ra elköteleződött hozzájuk csapatával. A beszámoló alapján a tavulliai istálló egyik pilótája ráadásul gyári felszereltségű motort kaphat majd a japán gyártótól. Az olasz alakulat jelenleg a Ducati ügyfele, az erről szóló megállapodás viszont a következő szezon végén lejár.

Rossi idén lett a Yamaha márkanagykövete, a jelenlegi jó viszony tehát adott a felek közt, ahogyan a szép emlékű közös múlt is. A Doktor versenyzői pályafutása legnagyobb részében, tizenhat éven keresztül a japán gyártó kötelékébe tartozott, amellyel négy világbajnoki címet is nyert.

A Yamaha az egyetlen gyártó most a mezőnyben, amelynek nincs szatellitcsapata, az utolsó ügyfelüket 2022 végén vesztették el, amikor az RNF Apriliára váltott. A japán gyártó azóta is nagy erőkkel keresi a lehetőségét annak, hogy további két motort tudjon indítani a MotoGP-ben. Ennek különösen nagy jelentősége lehet számukra abban az esetben, ha valóban megkapják a megigért kedvezményeket. Ezt nemrég Fabio Quartararo erősítette meg: „Fontos lenne egy szatellitcsapatot elcsábítani a Yamahához 2025-re. Ha megkapjuk ezeket az engedményeket, akkor jól kell majd élnünk velük. Nem hiszem, hogy sok időre szólnának, szerintem egy fél vagy legfeljebb egy évről lesz szó, úgyhogy mindenképpen ki kell használnunk ezt a lehetőséget.”

Fontos döntést jelentettek be Rossi csapatánál, változik az istálló neve

Hamarosan egy másik fontos változás is be fog következni a csapat életében, a Mooney két év után távozik, és a Pertamina Lubricants veszi át a helyét. Az indonéz állami olaj- és földgázipari vállalat egy három évre szóló szerződést írt alá az istállóval, amely jövőre így feltételezhetően a Pertamina VR46 nevet fogja viselni. Korábban rebesgették, hogy esetlegesen az eBay vagy az Aramco lehet majd a főszponzor, ám végül ezekből egyik üzlet sem valósult meg (előbbi megmarad, mint kisebb léptékű támogató). Az energetikai cég eddig is jelen volt a világbajnokságon, hiszen az idei szezonban ők a legnagyobb támogatói az Indonéz Nagydíjnak, és a Pertamina Mandalika SAG Team nevű Moto2-es alakulatnak.

Tud-e akkorát betlizni Bagnaia, hogy Martín történelmet írjon? – a világbajnoki döntő menetrendje

0

Ezen a hétvégén rendezik a Valenciai Nagydíjat a MotoGP-ben, ahol eldől, hogy Francesco Bagnaia vagy Jorge Martín lesz a 2023-as év világbajnoka. Ami biztos, hogy a spanyol versenyzőnek vetélytársa „segítségére” is szüksége lesz, hogy megismételje Valentino Rossi tettét.

Eljött a szezon utolsó beharangozója, hiszen ezen a hétvégén véget ér a MotoGP 2023-as idénye, legalábbis ami a versenyzést illeti. A tripla hétvége, illetve az év zárófelvonásaként szokásos módon Valenciába látogat a mezőny, ahol a maradék két világbajnoki cím is eldől. Köztük a legnagyobb érdeklődésre számot tartó királykategóriás egyéni elsőség.

A pályát 1998-ban kezdték el építeni, és 1999-ben nyitották meg. Az elnevezés szomorú okból adta magát: az áradás előtt nem egész egy évvel hunyt el mindössze 46 évesen leukémiában a spanyolok kétszeres 50 köbcentis világbajnoka, Ricardo Tormo. A gyorsaságimotoros-vb már a megnyitás évében ellátogatott a helyszínre, és azóta minden évben megteszi ugyanezt. 2002 óta pedig rendre itt tartják a szezonzárót, az egyetlen kivétel a 2020-as, a koronavírus-járvány által felborított idény volt, amikor a Valenciai Nagydíj után még Portimãóban is összecsaptak a versenyzők.

Az aszfaltcsík legeredményesebb versenyzője Dani Pedrosa, aki összesen hétszer tudott itt futamot nyerni. Ebből négy győzelmet ért el a MotoGP-ben, csakúgy, mint Jorge Lorenzo, aki viszont a kisebb kategóriákban nem tudott diadalmaskodni Valenciában. A jelenlegi mezőnyből Marc Márquez, valamint Miguel Oliveira három-három elsőséggel rendelkezik, de ami a királykategóriát illeti, abban 2–0 az állás a nyolcszoros világbajnok javára.

Maga a pálya hossza 5 méterrel haladja meg a 4 kilométert, szélessége pedig 12 méter. Kilenc bal-, valamint öt jobbkanyart tartalmaz, ebből könnyen ki lehet találni, hogy a vonalvezetése ellentétes az óramutató járásával. A körrekordot Jorge Lorenzo tartja 2016-ból, a háromszoros világbajnok 1:29.401-gyel szerezte meg a pole pozíciót azon a hétvégén, amikor a Yamahától búcsúzott. A versenyben futott leggyorsabb kör ennél frissebb, de nem tavalyról, hanem két évvel ezelőttről származik: Francesco Bagnaia 1:31.042-ig jutott. Ami pedig a sebességrekordot illeti, egy évvel korábban Andrea Dovizioso 337 km/h-val száguldott a 876 méteres célegyenes végén.

A mezőny dolgát nehezítheti, hogy a körülmények jelentősen eltérnek attól, amit az elmúlt hetekben, főleg a Távol-Keleten megszoktak. A hőmérséklet ugyanis még annál is alacsonyabb lesz, amit az esti órákban tapasztaltak Katarban, vasárnapra például csak 19 fokos átlaghőmérsékletet jósolnak. Piero Taramasso ugyanakkor kiemelte, hogy nem ez az egyetlen kihívás, amivel meg kell küzdeniük.

A valenciai Ricardo Tormo pálya nem tipikus, hiszen vonalvezetése az óramutató járásával ellentétes – jelentette ki a Michelin kétkerekű motorsportért felelős menedzsere. – A Sachsenring és Phillip Island mellett egyike annak a három pályának, amelyik ebben az irányban halad. Akárcsak Katarban, itt is egy olyan pályával fogunk szembesülni, amelyet az elmúlt hetekben teljesen újraaszfaltoztak, de nem kell a szokásosnál több specifikációt tesztelnünk, mert a várhatóan alacsony pályahőmérséklet a lágyabb keverékek felé terel minket.”

Reagált a Michelin a gumit okoló Martín kemény kritikájára és utalgatására

Az már a loszaíli sprintfutamon eldőlt, hogy Valenciában dől el, hogy ki lesz a MotoGP 2023-as egyéni világbajnoka. A futamon az is biztossá válhatott volna, hogy ez vasárnap fog megtörténni, de ehhez Jorge Martínnak 12 ponton belül kellene lennie Bagnaiához képest. A Pramac versenyzőjének azonban borzalmasan sikerült a katari futam, így hátránya 21 egységre nőtt a második helyen célba érő címvédőhöz képest.

„A Katari Nagydíj után huszonegy pontos előnnyel érkezünk Valenciába Jorge előtt – kezdte a gyári Ducati pilótája. – Ez mindenképpen kicsit nagyobb lélegzetvételű különbség, de még mindig nem elég ahhoz, hogy teljesen megnyugodjunk. Korábban gyorsak voltunk Valenciában, és megvan bennünk a potenciál, hogy jól teljesítsünk. A hozzáállásunk a hétvégéhez nem fog változni a többi futamhoz képest. A cél mindig ugyanaz: a pénteki első szabadedzéstől kezdve jó munkát végezni, a versenyen pedig megpróbálni harcolni a győzelemért. Nyugodt vagyok, és alig várom, hogy pályára mehessek a szezon utolsó felvonásán.”

Szabotázs vagy sem, a legnagyobb kérdés az: kinek kell majd lenyelnie a békát?

Bagnaia a már említett 2021-es futamot meg is nyerte Valenciában, így nem mondhatni, hogy nincsenek jó emlékei a pályáról. Most viszont nincs szüksége a diadalra, elég, ha csak két ötödik helyet szerez, vagy ha úgy tetszik, a főfutamon dobogóra áll, és akkor Márquez óta ő lesz az első, aki megvédi bajnoki címét. Persze már szombaton is bebiztosíthatja második királykategóriás elsőségét, ha az alábbi forgatókönyvek egyike bekövetkezik:

  • Nyer, és Martín legfeljebb harmadik.
  • Második, és Martín legfeljebb ötödik.
  • Harmadik, és Martín legfeljebb hetedik.
  • Negyedik, és Martín legfeljebb nyolcadik.
  • Ötödik, és Martín legfeljebb kilencedik.
  • Hatodik, és Martín nem szerez pontot.

Ebből is jól látszik, hogy a spanyol motorosnak már nem csak a saját kezében van a sorsa, és Bagnaia hibája vagy balszerencséje is kell neki a végső győzelemhez, amivel Valentino Rossi 2001-es bajnoki címe óta az első versenyző lenne, aki szatellitcsapat színeiben ér fel a csúcsra. Persze ellenfele betlije is csak akkor ér neki valamit, ha ő megteszi a magáét. A múltbeli eredmények alapján erre van esély, hiszen 2017-ben a Moto3-as, három évvel később a Moto2-es futamot nyerte meg. A számmisztika híveinek jelezzük, hogy azóta újabb három év telt el…

Doohan sérülése, Rossi bukása, Marc Márquez bosszúja – amikor a legvégén fordult meg a vb

A bajnoki csata mellett meg kell említeni, hogy két változás van a mezőny összetételében az előző fordulóhoz képest. Egyrészt Oliveira lapockatörése miatt kihagyja az idényzárót, őt Lorenzo Savadori fogja helyettesíteni. Így Álex Rins hiába tér vissza, hogy méltóképpen búcsúzzon el az LCR Hondától, ahogyan a szezon korábbi szakaszában, úgy most sem fog előfordulni, hogy egy futamon mind a 22 állandó motoros rajthoz tudjon állni.

Beteljesedett a szezon szomorú statisztikája, így már most megvan a következő év első büntetése

Apropó búcsú: ahogyan minden évben, úgy a szezonzáró most is részben erről fog szólni, hiszen Rins mellett Johann Zarco, Fabio Di Giannantonio, Pol Espargaró, Franco Morbidelli és minden bizonnyal Luca Marini is távozik jelenlegi csapatától, illetve gyártójától. Nem beszélve Marc Márquezről, aki tizenegy év után hagyja ott korábbi sikerei helyszínét, a Hondát, hogy a Gresini Ducatinál folytassa pályafutását. Velük azonban egy későbbi cikkben fogunk külön foglalkozni.

A MotoGP mellett a Moto3-ra is ki kell térnünk, ahol szintén nem dőlt még el minden. Bár Jaume Masià némileg botrányos körülmények között megszerezte az egyéni világbajnoki címet, a csapatok közötti pontversenyben még nem hirdettek végső győztest. A Husqvarna jelenleg 35 ponttal vezet a Leopard Racing előtt, ami azt jelenti, hogy utóbbinak legalább ennyivel kell megvernie a riválist ahhoz, hogy megforduljon a sorrend.

A Valenciai Nagydíj hétvégéjének menetrendje

PÉNTEK
9:00 – 9:35 Moto3 1. edzés
9:50 – 10:30 Moto2 1. edzés
10:45 – 11:30 MotoGP 1. szabadedzés
13:15 – 13:50 Moto3 2. edzés
14:05 – 14:45 Moto2 2. edzés
15:00 – 16:00 MotoGP Edzés
SZOMBAT
8:40 – 9:10 Moto3 3. edzés
9:25 – 9:55 Moto2 3. edzés
10:10 – 10:40 MotoGP 2. szabadedzés
10:50 – 11:05 MotoGP 1. időmérő
11:15 – 11:30 MotoGP 2. időmérő
12:50 – 13:05 Moto3 1. időmérő
13:15 – 13:30 Moto3 2. időmérő
13:45 – 14:00 Moto2 1. időmérő
14:10 – 14:25 Moto2 2. időmérő
15:00 MotoGP Sprintverseny
VASÁRNAP
10:40 – 10:50 MotoGP Warm up
12:00 Moto3 Verseny
13:15 Moto2 Verseny
15:00 MotoGP Verseny

Több radikális szabályváltoztatási ötlet is felmerült Di Giannantonio helyzete miatt

0

Meglepetésre Fabio Di Giannantonio nyerte a katari főfutamot. Az olasz pilótának ennek ellenére nincs szerződése a következő MotoGP-szezonra, és könnyen elképzelhető, hogy jövőre már nem láthatjuk őt a királykategória versenyein. A motoros helyzete sokak figyelmét felkeltette, egyesek akár a szabályokat is megváltoztatnák annak érdekében, hogy Digga mégis a legmagasabb géposztályban folytathassa pályafutását.

Fabio Di Giannantonio nyerte a Katari Nagydíjat, nagyszerű versenyzéssel Francesco Bagnaiát tudta maga mögé utasítani. Di Giannantonio ezt úgy vitte végbe, hogy jelen állás szerint a következő szezonban már nem a MotoGP-ben fog versenyezni, hiszen Marc Márquez Gresinihez való igazolásával elvesztette a lehetőséget eddigi ülésének megtartására. Az olasz pilóta helyzete sokakat megmozgatott, többek közt a főmérnökét, Frankie Carchedit is. A szakember, aki Joan Mir mellett 2020-ban bajnoki címet nyert, akár még a szabályokat is megváltoztatná annak érdekében, hogy Digga a királykategóriában maradhasson.

Elfogadhatatlan, ha Di Giannantonio MotoGP-ülés nélkül marad, véli a Ducati sportigazgatója

„Jelenleg a 12. helyen áll a tabellán, nem hiszem, hogy igazságos lenne így ez. Nagyon sok politika van ebben, pedig igazából csak azt kellene nézni, hogy milyen úton halad mostanában – az alapján megérdemelné, hogy maradjon. Mandalikán a tizenhetedik helyről jött előre, és negyediként zárt, Phillip Islanden pedig a győzelemért harcolt.”

„Komolyan gondolom, hogy jó lenne egy olyan kiesési rendszert bevezetni, amely más sportokban – például a focinál – jól működik. Ha a [tabella] aljára kerülsz, akkor kiesel, ha pedig a tetején vagy, akkor feljebb juthatsz. Nagyon örülnék valami ilyesminek” – tette hozzá Carchedi, akinek elképzelése szerint a Moto2 három legjobbja juthatna fel a királykategóriába (ahonnan eszerint ugyanennyien kiesnének).

Amennyiben ezt a rendszert most bevezetnék, akkor a pontok alapján Pol Espargaró, Joan Mir és Raúl Fernández távozna a MotoGP-ből, a helyükre pedig Pedro Acosta, Tony Arbolino és Jake Dixon kerülne. Ebből a hat „osztályváltásból” legalább kettő valóban meg fog történni, hiszen Espargaróval a KTM jövőre már csak tesztpilótaként számol, helyére a GasGas istállóhoz pedig pont Acosta érkezik majd.

Ez az ötlet a TNT Sports kamerái előtt egy beszélgetés alatt hangzott el, és ennek során más szabályváltoztatási javaslatok is elhangzottak, amelyek jobbá és igazságosabbá tehetnék a MotoGP-t a résztvevők szerint. Közéjük tartozott a 2014-es Superbike-világbajnok Sylvain Guintoli, aki támogatná, hogy a labdarúgásból emeljenek át megoldásokat a motorversenyzés világába.

„Volt egy beszélgetésem Davide Brivioval, aki a versenyzők átigazolási piacáról, és egy ebben kijelölt késői időablakról beszélt nekem. Szerinte lehetne egy szezon végén lévő ablak, és a piac csak erre az időre nyílna meg, mint a fociban. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon érdekes ötlet. Néha a szerződéseket már egy évvel előbb aláírják. El lehetne ezen gondolkozni a jövőben” – mondta a korábbi MotoGP-pilóta. A labdarúgás esetében csak az év meghatározott szakaszai alatt lehet igazolni játékosokat. Ezekből általában kettő darab van, amelyek közül a nyári, vagyis a szezon végén lévő a fontosabb.

Di Giannantonio visszavágott a kétkedőknek, Bagnaiát a szélárnyék sodorhatta volna óriási bajba

A műsorvezető, Suzi Perry sem tartotta elvetendőnek ezt az ötletet. „Láttunk már versenyzőket, akik aláírták az új szerződésüket, aztán egy borzalmas szezont produkáltak, mintha túl korai lett volna velük az a megállapodás”.

„Határozottan, nem fogok neveket mondani, de voltak emberek, akik folyamatosan küszködtek, és ennek ellenére több évet kaptak [a MotoGP-ben]” – válaszolta erre Carchedi. „Fabio még csak a második szezonjánál jár, ez egyáltalán nem olyan, mintha itt lenne már öt vagy tíz éve.”

Kire figyeljünk a Superendurón? – megkérdeztük Zsigovits Norbertet

0

Két kategóriában, a Prestige-ben és a Juniorban több mint 40 versenyző áll rajthoz a Superenduro-világbajnokság idénynyitóján Franciaországban. A hétvégén zajló forduló lesz az első a hétfutamos vb-n, amelynek negyedik állomása a budapesti MVM Dome lesz 2024. február 3-án.

A Prestige-ben két magyar versenyző, Szőke Márk és Zsigovits Norbert indul, a Juniorban Liszka Roland képviseli a hazai színeket, mindhárman a Hungarian Motorsport Academy tagjai. Indulás előtt megkérdeztük a magyar kontingens legrutinosabb superenduro-versenyzőjét, Zsigovits Norbertet arról, hogy ő kiket és miért figyel a mezőnyben.

Új színekben, új motorral indul Zsigovits Norbert a Superenduro-vb-n

Prestige

Billy Bolt: Ő a regnáló, immáron háromszoros világbajnok. Rendkívül látványosan és sikeresen motorozik. Idén is jó formában van, nem hátráltatja sérülés. Továbbra is ő lesz a legnagyobb esélyes.

Jonny Walker: Billy Bolt legnagyobb kihívója. Nagyon jó formában van. Az amerikai AMA Endurocross-bajnokságon az összes Superpole-t megnyerte. A technikásabb pályákon legyőzhetetlen volt. Az utolsó fordulóban vesztette el a bajnokságot.

Manuel Lettenbichler: 2014-ben, 16 évesen ő lett minden idők legfiatalabb versenyzője, aki célba ért a legendás Erzbergrodeón. 2016-ban Junior világbajnok volt, a Prestige-ben 2021-ben indult utoljára, azóta WESS Enduro-világbajnok és kétszeres Hard Enduro-világbajnok lett. Nem a Superenduro a fő csapásirány számára, de az utóbbi években nagyon erős versenyző lett, okozhat meglepetéseket.

Dominik Olszowy: Ő a lengyelek nagy ígérete. Tavaly 5. helyezett lett a világbajnokságban. Gyári szerződést kapott a Rieju gyártótól. Az AMA Endurocross erős mezőnyében a 10. helyen végzett.

Taddy Błażusiak: A mezőny egyik legismertebb tagja, hatszoros világbajnok legenda. Részt vett az AMA Endurocross sorozaton is, de az utolsó futamot kihagyta, mert bokasérüléssel szenved. A korábbi GasGas motort elektromos Starkra cserélte.

Tim Apolle: Az amerikai bajnokságon is ment, az első vlogomban találkozhattatok is vele. Nem hozott túl jó eredményeket, a tavalyi német fordulón megsérült, ezért Budapesten nem láthatták a szurkolók. Gyári Beta-pilótaként tér vissza.

Dan Peace: Pályafutása első Superenduro-szezonjában megnyerte az Európa-kupát, így a Prestige-ben is szép jövő áll előtte.

Mitch Brightmore: A tavalyi Junior-világbajnok, testvérét, az idei esélyes Ashtont győzte le. A brit versenyzők új generációjának egyik, ha nem a legjobb versenyzője. Igazán gyors, elsőre ott lehet a legjobb 5 között.

Szőke Márk: Az Európa-kupában elért tavalyi győzelme is bizonyítja, hogy ott a helye a Prestige-mezőnyben. Az első versenyek még nehezek lehetnek, kell egy kis idő, mire megszokja az ember ezt a közeget. A cél a top 10 lehet a számára. Hajrá, Maci, hajrá, magyarok!

Két magyar versenyző is indul a legjobbak között a jövő évi Superenduro-vb-n

Junior

Asthon Brightmore: Testvéréhez hasonlóan nagyon fiatal és igen gyors. Tavaly a 2. helyezett lett fivére mögött. Egyértelműen ő a bajnokesélyes a Junior-világbajnokságban.

Milan Schmüser: A német versenyző volt a leggyorsabb az előző szezonban, de rengeteg hibát vétett. Ha ezt ki tudja javítani, idén bajnok lehet, ehhez azonban Brightmore-ral is meg kell vívnia.

Suff Sella: Tavaly pont a szezonkezdet előtt megsérült. Az izraeli versenyző lehet az idei nagy visszatérő, hiszen 2022-ben 2. helyezett lett az összetettben.

Fabien Poirot: Ö az egyik fekete ló a mezőnyben, hiszen az előző szezonban nem indult, a francia pilóta viszont így is meglepetést okozhat.

Liszka Roland: Ez lesz az első teljes szezonja a Junior kategóriában. Tavaly már megvillantotta a tehetségét. A top 5 lehet a cél számára, de képes futamokat nyerni és dobogóra is állhat. Nagy reményeket fűzök hozzá és szurkolok neki!

Liszka Roland magyar bajnok endurokrosszban, Zsigovits Norbert dobogót szerzett Amerikában


A Superenduro-világbajnokság lebonyolításáról, a főbb szabályokról a 2024. február 3-án zajló Superenduro GP of Hungary honlapján, a superenduro.hu oldalon lehet további részleteket találni.

Razgatlıoğlu elismerte, elutasított egy MotoGP-ből érkező ajánlatot

Egy meg nem nevezett MotoGP-istálló felvette a kapcsolatot Toprak Razgatlıoğlu  menedzsmentjével – ezt nemrég maga a pilóta erősítette meg. A török versenyző azonban leszögezte, hogy tartja magát a BMW-vel korábban aláírt szerződéséhez, és egyelőre nem tervezi, hogy a közeljövőben a királykategóriában folytatja pályafutását.

A Superbike-világbajnokság idei szezonjának egyik legnagyobb híre volt, hogy Toprak Razgatlıoğlu elhagyja a Yamahát, és a BMW-hez igazol. Sokan nem értették, hogy Razgatlıoğlu miért döntött így, hiszen a német gyártónak nincs MotoGP-programja, azt pedig régóta lehet tudni, hogy a török pilóta szíve szerint a királykategóriában versenyezne inkább. Akik eddig is értetlenül álltak a döntés előtt, most még inkább vakarhatják a fejüket, hiszen kiderült, hogy a motoros idén közelebb állhatott a MotoGP-be való igazoláshoz, mint eddig bármikor.

Bajnokok új csapatban – a nagy Superbike átigazolási körkép

„Megkeresett engem egy MotoGP-csapat, de már [korábban] elköteleződtem két évre a BMW gyári Superbike-istállójához, 2025 végéig. Majd ennek a kifutását követően beszélhetünk újra a királykategóriás szerződésről” – mondta a 27 éves pilóta a Crash.net szerint.

A 2024-es MotoGP-szezonra hivatalosan már csak egyetlen ülés gazdátlan: a Repsol Honda még mindig nem jelentette be, hogy ki érkezik majd a tizenegy év után távozó Marc Márquez helyére (a legesélyesebb jelölt jelen pillanatban Luca Marini). Ebből adódóan valószínűleg a japán csapat vette fel a kapcsolatot a 2021-es Superbike-bajnok menedzsmentjével, de ebben a kérdésben nem ismerünk semmilyen konkrétumot.

A mostani idényben lezajlott egy nagyobb pilótakeringő, amely során Johann Zarco az LCR Hondához, Álex Rins a Yamahához, Franco Morbidelli pedig a Pramac Ducatihoz igazolt, egymás helyét átvéve. Ennek megfelelően ebből a három csapatból is lehetett az egyik az, amely Razgatlıoğlut is számításba vette. Arra van talán a legkisebb esély, hogy a GasGasnál, ahol Pedro Acosta fogja váltani Pol Espargarót, vagy a motorjára Fabio Di Giannantonio helyett Márquezt felültető Gresininél gondolkoztak volna el az alanyai versenyző megszerzésén.

Razgatlıoğlu a Katari Nagydíj második szabadedzése alatt Jack Appleyardnak, a MotoGP riporterének megerősítette, hogy a BMW-hez való igazolása ellenére továbbra is az az álma, hogy egyszer majd a királykategóriában versenyezhessen. A csapatváltás idején megjelentek arról pletykák, hogy a versenyző és a Yamaha között pont azért romlott meg a viszony, mert a hangvillások nem akartak ülést kínálni neki a MotoGP-ben, pedig korábban tesztelhette is az M1-et.

A Yamaha volt a leggyorsabb a teszten, végleg elbúcsúzott a Superbike-vb az idei évre

A 39 Superbike-futamgyőzelemmel rendelkező pilóta december 4-én Portimãóban egy előszezoni teszt során ülhet majd fel először jövő évi motorjára. Azért kell eddig várnia a BMW kipróbálásával, mert a Yamaha nem adta meg neki az ehhez szükséges engedélyt, amelyet mások megkaptak, például Jonathan Rea a Kawasakitól.