back to top
2025. július 11. 03:31
Kezdőlap Blog Oldal 308

Több mint 50 millió forintot érő Audit kapott Marc Márquez (kép)

0

Marc és Álex Márquez is az Audi spanyolországi nagykövete lett, amiért mindketten kaptak egy-egy autót a német márkától. Az idősebbik testvér kocsija 50 millió forintnál is többet ér.

Marc Márquez az idei évtől kezdve Ducatival versenyez, a Gresini színeiben, vagyis csatlakozott öccséhez, Álexhez. Bár az átigazolás azzal járt, hogy a fizetése jelentősen lecsökkent ahhoz képest, amit a Hondától kapott, azért a szponzori szerződések terén nem panaszkodhat. Ezt a testvérpár legutóbbi szerződése is megmutatja.

A két Márquez ugyanis mostantól az Audi spanyolországi nagykövetének számít. Nem véletlen, hogy pont náluk töltik be ezt a szerepet, hiszen mind a német márka, mind a Ducati a Volkswagen Csoporthoz tartozik. „Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ők az Audi nagykövetei, és hogy Ducatival versenyeznek” – nyilatkozta José Miguel Aparicio, az Audi spanyolországi ügyvezetője.

Ezért cserébe a cég mindkettőjüket megajándékozta egy-egy autóval. Marc Márquez egy Audi RS6 Avant tulajdonosának mondhatja magát, míg öccse egy RS4-es volánja mögé ülhet be a hétköznapokban. Mindkét kocsi rendkívül sokat ér: előbbi 115 ezer fontba, azaz több mint 53 millió forintba, míg utóbbi 73 ezer fontba, vagyis közel 34 millió forintba kerül.

Ami Marc Márquez új autójának paramétereit illeti, az RS6 Avant V8-as ikerturbós benzinmotorral rendelkezik, amely 630 lóerő leadására képes. A gyorsulása pedig kifejezetten jó: mindössze 3,4 másodperc alatt éri el a 100 km/h-t.

A nyolcszoros világbajnok korábban egy másik német márkától kapott rendszeresen ajándékautókat, amikor még a Hondánál versenyzett. A BMW-ről van szó, miután megnyerte az egyes bajnoki címeit. Erre utoljára 2019-ben került sor, amikor begyűjtötte pályafutása hatodik összetettbeli elsőségét a MotoGP-ben.

Három helyszínen folytatódik a HUMDA motoros vezetéstechnikai tréningje

0

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. több éves múltra visszatekintő motoros közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata, a Moto Safety idén Pécsre, Szegedre és Zalaegerszegre látogat. A résztvevők éles helyzetekben, szakértő instruktorok segítségével fejleszthetik képességeiket és szerezhetnek gyakorlatot. Az első, április 6-i pécsi tréningre március 13-tól április 5. 14 óráig, előzetes regisztráció alapján lehet jelentkezni a pecs.humdamotosafety.hu oldalon.

A Moto Safety rendezvénysorozaton a közúti közlekedés egyik legveszélyeztetettebb résztvevői, a motorosok készülhetnek fel a problémás helyzetekre. A 2021-ben indult Moto Safety tréningeken eddig csaknem háromezren vettek részt és a visszajelzések alapján a hétköznapokban tudják hasznosítani az ott megszerzett tudást. Az eseménysorozatot szakmailag támogatja az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Balesetmegelőzési Bizottsága. A HUMDA motoros közlekedésbiztonsági napjain a résztvevők zárt pályán tudnak gyakorolni. Április 6-án a pécs-pogányi repülőtéren, május 1-én a szegedi repülőtéren, május 18-án pedig Zalaegerszegen a ZalaZONE járműipari tesztpályán is több száz motoros vehet részt a képzésen. Mindegyik egész napos programra a humdamotosafety.hu oldalon lehet jelentkezni előzetes regisztráció alapján.

Többféle gyakorlati tréningen és egy elméleti előadáson vehetnek részt a regisztrálók. Az eseményeken instruktorok segítségével a forgalomban alkalmazható járműkezelési, fékezési és akadálykikerülési gyakorlatokat végeznek az érdeklődők, valamint a kanyarívek és kanyarkombinációk kezelésének módszereivel ismerkedhetnek. Az elméleti előadásokon a közúti elsősegélynyújtásáról, az ittas vezetés hatásairól és a motorkerékpáros balesetek tapasztalatairól is szó esik. A képzéseken érvényes műszaki engedéllyel rendelkező motorkerékpárral indulhatnak azok, akiknek megvan a megfelelő jogosítványuk.

– A résztvevők az ország három különböző pontján fejleszthetik képességeiket és szerezhetnek gyakorlatot éles helyzetekben szakértő instruktorok segítségével. Immár negyedik éve rendezzük meg a Moto Safety sorozatot, hiszen a motorosok biztonsága kiemelten fontos számunkra. Néha nem elég, ha betartanak minden közlekedési szabályt, éles helyzetekben további készségekre lehet szükségük ahhoz, hogy biztonságban hazaérjenek és egyáltalán ne okozzanak közlekedési baleseteket. Erre különösen a szezon elején van szükség, hiszen sok motoros több hónapos kihagyás után, megfelelő rutin nélkül tér vissza az utakra. A HUMDA Moto Safety rendezvénysorozaton megszerezett tudás életeket is menthet – emelte ki Szabó Henrik, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. stratégiai igazgatója, közlekedésbiztonsági szakértő.

A sérülésből visszatérő Morbidelli „nagyon fáradt” volt a Katari Nagydíj után

0

A portimãói teszten elszenvedett sérüléséből a Katari Nagydíjon visszatérő Franco Morbidelli értékelte a loszaíli hétvégéjét.

Január végén Franco Morbidelli több márkatársával együtt részt vett a Superbike-világbajnokság portimãói tesztjén, amelynek a második napján hatalmasat bukott. Ennek következtében a MotoGP mindkét előszezoni gyakorlását ki kellett hagynia. Motorra először a 2024-es idény első fordulójában, a Katari Nagydíjon ülhetett.

Morbidelli Marc Márquezzel beszélve jött rá, hogy sokkal rosszabbul is járhatott volna bukása után

„Nagyon fáradt voltam [a főfutam után], de egyben nagyon hálás is azért, hogy minden simán ment a hétvégén, minden jól alakult – értékelt Morbidelli. – Jól éreztem magam a motoron, fejlődtem a hétvége során, sikerült előrelépnem, és közelebb zárkóznom a legjobban teljesítő srácokhoz. Innentől pedig majd a további munka, és az élmenőkre való felzárkózás ideje következik.”

Morbidelli a sprinten a huszadik, míg a főfutamon a tizennyolcadik helyet tudta megszerezni, így valóban megkérdőjelezhetetlen a fejlődése. Viszont számára így sem ez volt a katari hétvégén a leglényegesebb dolog. „Nem a fejlődésem volt a legfontosabb, hanem az, hogy minden rendben volt a fejemmel és úgy általában velem – szögezte le az olasz pilóta. – Jó, hogy az előző héten megkaptam az »oké« jelet a doktoroktól, és el tudtam utazni Katarba.”

„Egy agyrázkódásból tértem vissza, így a helyszínen még egyszer meg kellett nézetnem magamat ahhoz, hogy rajthoz állhassak, de szerencsére ott is azt mondták, hogy rendben vagyok. De persze nagy kihívás volt egy hónapnyi kihagyás után felugrani a motorra, és részt venni egy versenyhétvégén. Viszont szeretném megköszönni azoknak az embereknek, akik miatt ez végül sikerülhetett, a VR46 egész családjának, a saját családomnak, a csapatomnak és a motornak is.”

A MotoGP következő fordulóját Portimãóban, vagyis Morbidelli megsérülésének helyszínén fogják megrendezni. Ez azonban őt a legkevésbé sem érdekli. „Az egy nagyszerű pálya, egy olyan pálya, amelyet szeretek – mondta. – Persze egyben az a pálya is, ahol azt a balesetet elszenvedtem, de arra úgysem emlékszem.”

Morbidelli szerint „nagyon komoly” volt a helyzet, semmire nem emlékszik a balesetéből

Dall’Igna először értékelte Marc Márqueznek a Ducati nyergében való bemutatkozását

0

Gigi Dall’Igna elmondta, hogy mit gondol Marc Márqueznek a Ducati nyergében való debütálásáról. A bolognaiak versenyrészlegének általános igazgatója Jorge Martín, Francesco Bagnaia és Enea Bastianini katari teljesítményét is értékelte.

Marc Márquez a Katari Nagydíjon mutatkozott be éles körülmények között a Ducati nyergében. Ugyanis a nyolcszoros világbajnok tizenegy Hondán eltöltött év után az idei szezonra átigazolt a bolognai gyártó egyik ügyfeléhez, a Gresinihez. Márquez a loszaíli sprintről egy ötödik, a főfutamról pedig egy negyedik helyezést vihetett haza. Ezt a teljesítményt Gigi Dall’Igna, a Ducati versenyrészlegének általános igazgatója sem hagyhatta szó nélkül.

Marc Márquez túlságosan tartott a bukástól, ezért adta fel a dobogós reményeit

„Marc már megmutatta a tehetségét és a klasszisát a veleszületett alkalmazkodási képességén keresztül: máris egy félelmetes versenyző tudott lenni egy olyan motorral, amely teljesen új volt neki – nyilatkozta Dall’Igna. – Ő látta meg a legelőkelőbb pozícióban a kockás zászlót a 2023-as motorunkon ülő pilóták közül. Az ő bajnoki tapasztalatai és a vágya arra, hogy újra megmutassa magát, fogják jelenteni a különbséget ez alatt az új kalandja alatt.”

Jorge Martín Katarban mind a sprint, mind a főverseny után felállhatott a dobogóra, előbbi esetén a pódium legfelső, utóbbinál pedig a legalsó fokára. Dall’Igna a Pramac pilótájának teljesítményéről is szót ejtett. „Jorge olyan harcias volt, mint mindig – mondta az olasz szakember. – Ezt megerősítette a pole pozíció megszerzésével és a sprinttel, illetve a vasárnapi futammal is. Megvillantotta azt a finom vezetési stílust és azt a tempót, amelyet már annyira jól ismerünk. Ott folytatta, ahol a tavalyi szezon végén abbahagyta: bárki is küzd majd a bajnoki címért, annak biztosan számolnia kell vele.”

A Ducati gyári csapatánál elégedetten zárhatták a katari hétvégét, hiszen vasárnap este – ahogyan természetesen jelenleg is – Francesco Bagnaia állt a tabella élén. A címvédő az ehhez szükséges pontokat egy sprinten elért negyedik hellyel és egy főfutamgyőzelemmel szedte össze. Enea Bastianininek sem kellett szégyenkeznie a teljesítménye miatt, a 26 éves pilóta szombaton a hatodik, vasárnap pedig az ötödik pozícióban szelte át a célvonalat.

Kiderült, hogy miről beszélgetett egymással Bagnaia, Binder és Martín a Katari Nagydíj leintése után

„Pecco a címvédő tekintélyével dominálta a vasárnapi futamot – értékelt Dall’Igna. – A rajt után azonnal olyan tempót kezdett el diktálni, amelyet a többiek nem tudtak lekövetni, és így megmutatta az erejét, éppen úgy, ahogy arra szüksége volt. Viszont Bastianininél még hiányzott a várt áttörés, ugyanakkor megnyugtató volt látni őt az ötödik helyen. Ezzel annyi pontot szerzett, hogy a legjobbak nyomában tud maradni, várva arra, hogy újra egy főhős tudjon lenni, amit a képességei alapján megérdemel.”

Di Giannantonio: Nem akarom elárulni, hogy mennyibe került a motorom újjáépítése a bukásom után

0

Egy elég nehéz hétvégét tudhat maga mögött Fabio Di Giannantonio, akinek a katari sprinten elszenvedett bukása miatt a nulláról kellett újjáépíteni a motorját.

Fabio Di Giannantonio számára idő előtt véget ért a katari sprintverseny. Az olasz pilóta a hetedik helyről rajtolt a szombati viadalon, amelynek az első köreiben Marc Márquezzel csatározott. Azonban a 3. körben két csapás is érte: először Márquez tudott elmenni mellette, majd a 11-es kanyarban egy hatalmas highside-ot produkált. Ráadásul pont a pálya közepére esett, és óriási szerencséje volt, hogy mindegyik vetélytársa ki tudta kerülni.

„Majdnem bepisilt”, annyira megrémült Di Giannantonio a rendkívül veszélyes bukása után (videó)

„Szerencsére mindenki észrevett engem – nyilatkozta Di Giannantonio. – Viszont aztán a motor egyenesen továbbment [neki a korlátnak]. Nem akarom elárulni, hogy mennyibe került a javítása a csapatnak!”

„Szeretném nagyon megköszönni a csapatnak – tette hozzá. – A baleset elég jelentős volt magára a motorra nézve is, de ennek ellenére a [vasárnapi] versenyre már megfelelő állapotban volt. Szóval a csapattagok az éjszaka folyamán elképesztő munkát végeztek azzal, hogy a nulláról újjáépítették a motort.”

Di Giannantonio a loszaíli főfutamot végül a hetedik helyen fejezte be. A verseny eléggé eseménytelenül telt számára, bár az utolsó körökben neki is sikerült megelőznie az elhasznált gumijai miatt – vagy valami más okból – visszaeső Pedro Acostát.

„Ez nem volt egy egyszerű hétvége számunkra – értékelt Di Giannantonio. – Megvolt a sebességünk, bár egy kicsit hullámzóan. A [vasárnapi] versenyen volt néhány fékproblémám, a fékek nem minden féktávon voltak eléggé stabilak. Szóval próbáltam azt kiismerni, hogy mekkorát kellene fékeznem. Viszont ez egy »lavinát« indított el, így az első gumim elég gyorsan elhasználódott, elég korán tönkrement.”

„Azonban, ha meg tudjuk szerezni a hetedik helyet egy ennyire kemény futam végén, akkor úgy gondolom, hogy elégedettnek kell lennünk. Hiszen ez azt jelenti, hogy nagyon erősek vagyunk, és sokra vihetjük az idei szezon során. Ráadásul ez ugye még csak az első versenyhétvégém volt ezzel a csapattal, szóval szerintem ez egy jó kezdés volt. Széles mosollyal az arcunkon kellene hazamennünk. Tavaly minden további nélkül aláírtam volna, hogy az első idei versenyen hetedik leszek” – utalt arra Di Giannantonio, hogy az előző év végén sokáig úgy tűnt, 2024-re kiszorulhat a MotoGP-ből.

Mérnöke már hónapokkal korábban látta Di Giannantonio váratlannak tűnő feltámadását

Marc Márquez túlságosan tartott a bukástól, ezért adta fel a dobogós reményeit

0

Marc Márquez elárulta, a Katari Nagydíj hajrájában úgy érezte, hogy túl nagy kockázatot vállalna, ezért nem támadta meg Jorge Martínt a harmadik helyért. A nyolcszoros világbajnok szerint egyelőre nem megy jól neki a motorozás.

Marc Márquez igazolta saját jóslatát, és a Katari Nagydíj hétvégéjének mindkét futamán az első hatban végzett, de a sprinten és a főversenyen sem állt dobogóra. Szombaton a negyedik, míg vasérnap az ötödik helyen zárt, vagyis alapvetően jó eredményekkel mutatkozott be a Ducatival, a Gresini csapatának színeiben.

Bagnaia hamar élre állt, majd simán nyert, Acosta sokáig fantasztikusan versenyzett első főfutamán

A főfutamon ugyanakkor néhány kör erejéig a dobogó esélye is felcsillant. Miután visszaelőzte Pedro Acostát, Jorge Martín mögött motorozott, és úgy tűnt, hogy akár meg is támadhatja honfitársát. Erre azonban nem került sor, és a végén meg kellett elégednie azzal a pozícióval. A célvonalnál közel másfél másodperc volt a hátránya.

Az utolsó két körben feladtam, mert láttam az esélyt a bukásra. Illetve annak az esélyét, hogy még két vagy három pontot szerezzek – nyilatkozta Márquez, amikor arra a kérdésre válaszolt, hogy miért nem támadta nagyobb hévvel a Pramac motorosát. – Inkább a negyedik helyen végeztem, és várok két hetet Portimãóig.”

Márquez szempontjából fontos különbség volt a két verseny között, hogy míg szombaton visszaesett a rajtnál, addig vasárnap javított a pozícióján. Utána igyekezett kímélni a gumit, de elmondása szerint nem arra az abroncsra figyelt igazán, amelyikre a mezőny többsége. A 31 éves motoros azt is leszögezte, hogy még nem teljesen elégedett azzal, ahogyan vezeti új motorját.

Sok mindent elemeztünk a csapattal, hogy megpróbáljuk menedzselni a rajtot, amely most jobb volt – fogalmazott. – Ez sokat segített a versenyen. Utána jól tudtam kezelni a gumikat. Szombaton küszködtem, most pedig a legtöbb versenyző a hátsó gumit menedzselte, én viszont inkább az elsőt, mert a másik motorral [a Hondával – a szerk.] minden évben küszködtem egy kicsit ezen a pályán. Mindenesetre néhány ponton javítanom kell a vezetési stílusomon, mert még mindig nem megy jól a motorozás. Most azonban kiegyensúlyozott voltam. Az utolsó nyolc körben támadtam, és amikor végrehajtottam a támadást, akkor kezdtem el jobban terhelni az elejét, és az első gumi elfogyott.”

Marc Márquez nem csalódott, hogy nem jött össze a dobogó, még nem érezte magát tökéletesen

Márquez ezzel összesen 18 pontot szerzett a két futam során, amivel a bajnokság negyedik helyén áll. Az első hármassal szemben ugyanakkor viszonylag nagy a lemaradása egy forduló után: a főfutamot megnyerő Francesco Bagnaia 13, a két második hellyel záró Brad Binder 11, míg a sprinten diadalmaskodó Martín 10 egységgel gyűjtött többet nála.

A Ducati sportigazgatója elárulta, nem volt annyira könnyű megegyezni Bagnaiával

0

Mauro Grassilli elmondta, hogy nehéz feladat volt meghosszabbítani Francesco Bagnaia szerződését. A Ducati újdonsült sportigazgatója Marc Márquezről és Jorge Martínról is szót ejtett.

Mauro Grassilli tavaly decemberben vette át a távozó Paolo Ciabattitól a Ducati versenyrészlegének sportigazgatói pozícióját. Grassilli nem kapott sok időt az akklimatizációra, hiszen az idei év elején máris egy óriási feladat tornyosult előtte: neki kellett levezényelnie Francesco Bagnaia szerződésének meghosszabbítását. A korábbiakban a bolognai gyártó marketing- és szponzorációs részlegének vezetőjeként tevékenykedő szakembernek végül sikerült végrehajtania ezt a feladatot, bár ez nem ment annyira egyszerűen.

„Ez volt az első alkalom, amikor egy szerződésről úgy tárgyaltam, hogy nálam volt a pénztárca és a pénz – nyilatkozta az Autosportnak a korábban a szponzori megállapodásokért felelő Grassilli. – Azt hittem, hogy könnyen fog menni, de valójában sokkal nehezebb volt, mint ahogy azt előzetesen képzeltem.”

Kiderült, hogy mekkora lehet Bagnaia fizetése a szerződéshosszabbítása után

„Végül köszönhetően minden érintett együttműködésének, sikerült megegyeznünk – folytatta az olasz szakember. – Mindenki természetesnek vette, hogy Pecco hosszabbítani fog velünk, de ez közel sem volt annyira egyértelmű, mint ahogy azt az emberek gondolnák.”

Jelen állás szerint az idei szezon végén a Ducati összes pilótájának – kivéve Bagnaiát – lejár a szerződése. A bolognaiak így nehéz döntések előtt állnak, többek között azt is ki kell majd választaniuk, hogy melyik versenyző legyen a címvédő csapattársa. Grassilli szerencséjére viszont ezekben a kérdésekben nem az övé az utolsó szó.

„A versenyzők kiválasztása konszenzusos döntés, nem egyéni – jelentette ki. – Ott van Claudio Domenicali és Gigi Dall’Igna. Én is hozzájárulok a döntéshez, de jelenleg az én szerepem ebben meglehetősen elenyésző az övékhez képest.”

A Ducatinak nehéz lesz megtartania az összes jó versenyzőjét, véli a távozó sportigazgató

Jorge Martín az egyik egyértelmű jelölt a gyári csapat másik motorjára, ez pedig Grassilli is tudja. „Jorge hatalmas potenciállal rendelkezik. Az év végén az ő szerződése is lejár, és a tehetségét tekintve nyilvánvaló, hogy számos alternatívája lesz. Bárhová mehet, ahová csak akar, de eddig mindig azt mondta, hogy a gyári ülés megszerzése a célja.”

Grassilli más pilótáikról is szót ejtett. Elmondta, hogy „a Ducatinak nagyon tetszik Marc Márquez”, és ő „egy fontos versenyző, akit figyelembe kell venni” a döntéshozatalnál. Enea Bastianinivel kapcsolatban pedig azt emelte ki, hogy „a tavalyi sérülései miatt még nem tudta megmutatni, hogy igazából mire képes”.

A Ducatinak az idei szezon végén nemcsak számos pilótájával, hanem az egyik ügyfelével, a VR46-tal is lejár a szerződése. Viszont Grassilli leszögezte, hogy folyamatosan zajlanak a tárgyalások köztük és a csapat között, ám eddig még nem sikerült megállapodniuk.

Hamarosan eldőlhet Rossi csapatának jövője

Azonban még ha sikerülne is megegyezniük, könnyen lehetséges, hogy a VR46-nak be kell majd érnie a mostaninál kevesebb támogatással. „A Pramac és többi szatellitcsapatunk menedzselése változni fog egy kicsit – árulta el Grassilli. – A világgazdasági helyzet arra kényszerít bennünket, hogy fokozottan figyeljünk a kiadásokra, mind a gyári csapat, mind a Ducatitól a legtöbb támogatást kapó Pramac esetében. Ezért megpróbálunk visszatérni egy fenntarthatóbb modellhez.”

Idejétmúlt a Superbike-vb formátuma? – egy szakíró egy új kategória bevezetését javasolja

Mat Oxley szerint a Superbike-világbajnokság mezőnyét olyan motoroknak, például az úgynevezett baggeröknek kellene alkotnia, amilyeneket napjainkban sokan vásárolnak.

Február elején jelentették be, hogy a MotoGP idei Amerikai Nagydíjának betétfutamaiként rendezik meg a King of The Baggers 2024-es szezonjának második fordulóját. A MotoAmerica ernyője alatt megszervezett sorozat pilótái nem „szokványos” gyorsaságimotorok, hanem úgynevezett baggerök nyergében ülve csapnak össze.

Ennek a hírnek az apropóján mutatott rá egy rutinos szakíró, Mat Oxley a Superbike-világbajnokság egyik problémájára. „Ha esetleg még nem tudnátok, lesz egy baggerverseny a MotoGP COTA-n tartott fordulóján – írta az X-oldalán Oxley. – Még mindig nem értem, hogy a Superbike-vb miért nem reagál erre az új valóságra. Senki sem vesz már Superbike-ot.”

Később kifejtette, hogy pontosan mire gondolt. „Nem konkrétan a baggeröket értem ez alatt – szögezte le. – Hanem általában az olyan motorokat, amilyeneket mostanában vesznek az emberek – ez ugye a Superbike-vb egész koncepciója. Sohasem látok új [Honda] Fireblade-et az utakon, sohasem látok [Ducati] Panigale V4-et az utakon stb. Húsz évvel ezelőtt mindenkinek volt egy a Superbike-világbajnokságon látható motorja. Viszont mostanra a piac drámaian megváltozott – ha több szurkolót szeretnének elcsábítani a futamokra, akkor olyan motorokkal kellene versenyezniük, amilyeneket ők vásárolnak.”

A Superbike-világbajnokság mezőnyét alkotó gépek nem prototípusok – mint a MotoGP-ben – hanem szériamotorok (vagyis azok továbbfejlesztett változatai). Ezek tehát olyanok, amilyeneket elméletileg bárki megvásárolhat, aki ehhez kedvet kap egy-egy futam megnézése után.

Miért jó a Superbike?

A bagger kifejezés általában olyan nagy, nehéz túramotorokra vonatkozik, amelyeket hosszabb utak megtételére terveztek. Az Amerikai Egyesült Államokban nagyon népszerű kategória típusai jellemzően erős motorblokkal és számos kényelmi funkcióval, illetve – ahogy a névből sejteni lehet – jelentős tárolókapacitással (a bagger kifejezés az angol bag, azaz táska szóból származik) vannak ellátva.

A King of The Baggers első versenyére 2020-ban, a bemutatkozó idényére pedig 2021-ben került sor. A sorozatban az indulása ót két gyártó van jelen: a Harley-Davidson és az Indian. A széria idei naptára kilenc fordulót és tizennyolc futamot tartalmaz, a meglátogatott pályák között pedig az Egyesült Államok leghíresebb aszfaltcsíkjait, mint például a Daytona International Speedway-t és a Laguna Seca Raceway-t találhatjuk meg. Amennyiben valaki kedvet kapott volna egy ilyen viadal összefoglalójának megtekintéséhez, ezen a linken keresztül megtalál egyet.

Lorenzo szerint „abszolút” elképzelhető, hogy Marc Márquez a gyári Ducatihoz igazol

0

Jorge Lorenzo elmondta, szerinte mely tényezőn múlhat, hogy Marc Márquez jövőre is a Ducati versenyzője lesz-e. Lorenzo emellett a Honda és a Yamaha katari teljesítményéről is szót ejtett.

Tizenegy Hondánál eltöltött év után Marc Márquez az idei MotoGP-szezonban már a Gresinit erősíti. A spanyol pilóta többek között azért igazolt ehhez a csapathoz, mivel az a Ducati, vagyis a mezőny jelenlegi legjobb motorjait gyártó márka ügyfele.

Ez pedig meg is látszott a Katari Nagydíj hétvégéjén, hiszen Márquezt a sprinten az ötödik, a főfutamon pedig a negyedik helyen intették le a Desmosedici nyergében. A jelenleg a DAZN tévécsatorna elemzőjeként dolgozó Jorge Lorenzo szerint ezek az eredmények igazolták, hogy a nyolcszoros világbajnok jó döntést hozott új munkahelyének kiválasztásakor.

Marc Márquez nem csalódott, hogy nem jött össze a dobogó, még nem érezte magát tökéletesen

„Azt hiszem, hogy Marc sportszakmailag a lehető legjobb döntést hozta meg – mondta Lorenzo. – Ő az egyike a történelem valaha volt legjobb versenyzőinek, és az egyetlen azok közül, akiket én megfigyelhettem, aki gyakorlatilag nem fél attól, hogy bukik vagy megsérül. De persze valószínűleg soha többé nem fogjuk már látni a régi Marc-ot a súlyos karsérülése miatt – de ettől még nagyon jó lesz.”

Ennek ellenére nem lehetetlen, hogy Márquez jövőre már nem a Gresini pilótája lesz, hiszen csak egy évre írt alá a faenzai csapathoz. Az is felmerült, hogy jövőre visszatérhet a Hondához, de a KTM-hez való igazolásának lehetőségét sem lehet teljesen a szőnyeg alá söpörni. Lorenzo elárulta, szerinte min múlhat, hogy a cerverai versenyző a Ducatinál marad-e.

A KTM csapatfőnöke szerint „nagy dolog” lenne, ha Marc Márquez és Acosta is náluk versenyezne

„Döntő jelentőségű lesz, hogy Marc milyen kapcsolatot alakít ki a Ducatival és Gigi Dall’Ignával – kezdte. – Kívülről úgy tűnt, hogy a Ducatit nem izgatta különösebben az érkezése. Viszont azt nem hiszem, hogy ez a helyzet Dall’Igna esetében is. Még talán azt is mondhatnám, hogy szerintem ő volt az, aki leginkább támogatta a leigazolását.”

„Dall’Igna azt akarja, hogy a legjobb versenyzők az ő kötelékükben legyenek, szóval biztos vagyok benne, hogy ő és a Ducati támogatni fogják Marc-ot. Ha pedig továbbra is úgy fog motorozni, ahogy a debütálásakor, akkor azt akarják majd, hogy a jövőben a Ducatinál maradjon.”

Lorenzótól megkérdezték, hogy elképzelhetőnek tartja-e Márqueznek a bolognaiak gyári csapatához való igazolását. „Abszolút – válaszolta. – A Ducatinak van most a legjobb motorja, és ők dönthetik el, hogy milyen pilótapárossal vágnak neki 2025-nek és a távolabbi jövőnek.”

Marc Márquez előtt nyitva áll a gyári Ducati ajtaja, de egyvalamit el kell fogadnia

Sem a Yamaha, sem a Honda számára nem volt egy diadalmenet a Katari Nagydíj. A loszaíli hétvége legjobb eredményét mindkét márkának a főfutam hozta, amelyen Fabio Quartararo a tizenegyedik, Johann Zarco pedig a tizenkettedik helyen ért célba. Ez pedig Lorenzo figyelmét is felkeltette.

„A japán gyártók katari teljesítménye csalódást keltő volt – állapította meg. –  A Honda és a Yamaha nagyon messze voltak az elejétől, és Marini debütálása a Repsol Hondán elég rosszul sikerült. Ezek a márkák minden évben nagyon sok pénzt fektetnek be, és azt pedig senki sem szereti kidobni.”

Quartararo lesújtó értékelése: szerinte minden eddiginél nagyobb a Yamaha lemaradása

Mégsem a gumikezelés okozta Acosta vesztét a katari főfutamon? – főnöke szerint más volt a probléma

0

Pit Beirer szerint nem a helytelen gumikezelés, hanem a magasságállító eszköz vezérlőjének rossz beállítása okozta Pedro Acosta visszaesését a katari főfutamon.

A Katari Nagydíj hétvégéjének egyik üde színfoltja volt Pedro Acosta szereplése. Az idei MotoGP-szezon egyetlen újonca a sprinten a nyolcadik, a főfutamon pedig a kilencedik pozícióban ért célba.

Pedro Acosta még csak bemelegített?

Csakhogy a vasárnapi viadalon megszerzett helyezése nem adja vissza azt a küzdelmet, amelyet Acosta folytatott a futam alatt. A spanyol tehetség a nyolcadik pozícióból rajtolva jó néhány riválisát, többek között Marc Márquezt és Enea Bastianinit is megelőzte, és egy ideig még a dobogó is belátható közelségben volt számára. A táv felénél viszont elkezdett visszaesni, amit mindenki annak tudott be, hogy a túl vad, fiatalos hévtől hajtott vezetési stílusával elfogyasztotta a gumijait.

Azonban úgy tűnik, hogy nem ez a (teljes) igazság, új információk alapján mégsem a gumikezelés volt a legfőbb problémája. A mértékadó SPEEDWEEK.com szerint Acosta motorján a Michelin abroncsok „kiváló állapotban” voltak a katari főfutam utolsó körében is. Viszont, ha nem a gumik, akkor mi más okozta a mazarróni cápa visszaesését? Erre Pit Beirer, a KTM motorsport-igazgatója adta meg a választ.

„Eredetileg mi is mind azt gondoltuk, hogy Pedro túl vad volt a futam elején, a végén pedig ennek a »jutalmát« kapta meg a hátsó gumitól – nyilatkozta Beirer. – De Pedro bal karja erősen görcsölt a verseny közepétől kezdve. Ennek az volt az oka, hogy a magasságállító eszköz vezérlője nem volt tökéletesen beállítva. A verseny felétől a bal hüvelykujjának a használata annyira zavarta, hogy az izmai teljesen megfeszültek. Enélkül a probléma nélkül Pedro még tovább tarthatta volt a tempót.”

A magasságállító eszközök egyelőre csak a MotoGP-ben vannak jelen, a Moto2-ben nem, így Acosta a katari hétvégén használta először ezt éles körülmények között. Arról pedig, hogy egy a középső géposztályból érkező újoncnak mekkora problémát tud jelenteni a királykategóriás motorok gombjainak megtalálása és kezelése, arról pont a 19 éves versenyző „főszereplésével” készült videóból értesülhetett a nagyközönség.

Soha nem látott felvételek Acosta valenciai tesztjéről: „Hol vannak a ki*aszott gombok?”