Az elmúlt évtizedben talán még soha nem vártunk ennyire MotoGP-szezont, mint az ideit. Elkezdődött, Marc Márquez pedig nem ment sehova két kanyar után. Öt kanyar után sem, sőt, húsz kanyar után is még a mezőny tagja volt.
Ez persze rosszat nem jelent, sokkal inkább jót, ugyanakkor mégis alázatra intette mind a szakma, mind a rajongók azon táborainak krémjét, akik tavaly novemberben még ezt a véleményt osztották, lesöpörve így az asztalról Francesco Bagnaia két világbajnoki címét és eddigi munkáját. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni és kiemelni, hogy az ilyen kijelentésektől maga a versenyző, Marc Márquez mindig is elhatárolódott, a lehető legnagyobb érzékenységgel kezelte a témát, és inkább óva intett mindenkit a felesleges jóslatoktól.
Hiába ő a favorit, Marc Márquez szerint hiba lenne a vb-címről beszélni
Ha pedig lecsupaszítjuk az elvárásokat és a hiedelmeket, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy Márquez remekül versenyzett az új motorral, és bár érezhetően még az összecsiszolódási fázisban vannak, mégis ígéretes teljesítményt láttunk tőle. A sprint ötödik, valamint a főfutam negyedik helye továbbá érdekes, tőle kissé szokatlan spektrumba helyezi, mert egy sokkal inkább érett és higgadt teljesítményt mutatott, amely szinte nyomokban sem emlékeztetett bennünket a Hondánál töltött időszak hajmeresztő bravúrjaira. Így talán kijelenthetjük, a spanyol versenyző megkomolyodott, és megannyi sérülés után sokkal inkább olyan irányba terelné a karrierjét, amely lehetővé teszi majd számára a békés nyugdíjas éveket. Mert bár csak harmincegy éves, és az is tény, hogy néhány világbajnoki cím még lehet benne, azt se feledjük, hogy intenzív tíz évet tudhat maga mögött.
Marc Márquez nem csalódott, hogy nem jött össze a dobogó, még nem érezte magát tökéletesen
Persze egy versenyen vagyunk túl, amelyből messzemenő következtetést levonni nem szabad. Időről időre mégis megjelennek azok a hangok, amelyek Márquez pályafutásának ívét Valentino Rossiéhoz hasonlítják. Kétségtelen, hogy a kettő között bizonyos pontokon kísérteties a hasonlóság, hiszen emlékezzünk csak vissza, az olasztól szintén akkor várták a legnagyobb feltámadást, amikor 2013-ban, két rendkívül sikertelen Ducatinál eltöltött év után visszaült a Yamahára. És ugyan megmozdulásai, szép győzelmei voltak, a mindent uraló dominancia elpárolgott. Persze ne feledjük azt se, hogy az olasz akkorra már harmincnégy volt.
Egy szembeötlő hasonlóság azonban még megfigyelhető. Rossi második felragyogásának lehetőségét egyetlen versenyző árnyékolta be leginkább, ez pedig nem volt más, mint épp Márquez.
Így szépen lassan, némi bevezetés után, de talán a felesleges körmondatokat mellőzve megérkeztünk egyetlen pilótához, aki kiemelkedett vasárnap este. Ő pedig nem volt más, mint Pedro Acosta. Vitán felüli, hogy a tizenkilenc éves spanyol versenyző csodát tett Katarban, és az sem kérdés, hogy az elmúlt tíz év talán legnagyobb őstehetségét látjuk motoron, amiért hálásnak kell lennünk.
Lorenzo: Elrendeltetett, hogy Acosta világbajnok lesz a MotoGP-ben
Persze sokan megkérdőjelezhetik a fent leírtakat, ezért merüljünk el a témában egy kicsivel jobban. Hiszen, ha technokrata módon kizárólag az eredményekre koncentrálunk, nem látunk „semmi különöset”. Acosta a sprinten nyolcadik, a főversenyen kilencedik lett, tizenegy másodperces hátránnyal.
Acosta: Olyan ez, mint a szüzesség elvesztése, minden nagyon szép, de a vége katasztrófa lesz
Az elmúlt öt évben három újoncnak is sikerült hasonló teljesítményt nyújtania. Az egyikük Joan Mir volt, aki 2019-ben, élete első MotoGP-futamán nyolcadik lett öt másodperces hátrányban, majd két évvel később jött Enea Bastianini, aki tizedik lett kilenc másodperc lemaradással. Brad Binder, a COVID-dal átitatott 2020-as szezonban szállított néhány csodát, többek között egy futamgyőzelmet, Marc Márquezről pedig felesleges beszélni: már az első versenyén dobogóra állt, a másodikat pedig megnyerte.
A fentieket figyelembe véve, kizárólag az eredményekre koncentrálva ugyan árnyaltabb a kép, mégis, ha nemcsak a táblázatokat vizsgáljuk, hanem esetleg mind a versenyeket, mind Acosta teljes hétvégi szereplését láttuk, magunk is érezzük, hogy ez ennél lényegesen összetettebb. Hiszen itt jön képbe az, hogy bár van a stopper, és vannak az eredmények, a motorversenyzés ennél jóval intuitívabb sport, ezek alapján pedig kijelenthetjük, hogy amit Pedro Acostától láttunk a hétvégén, csodagyermeki képességekre utal.
Az újonc szinte a pénteki első szabadedzéstől kezdve szolgáltatta a show-t, bravúros mentései láttán mindenkinek elakadt a szava, és külső szemlélőként nagyjából azt láttuk, hogy azt csinál a motorral, amit csak akar. Ez leírva talán túlzás, de jobban belegondolva mégsem az. Tegyük hozzá, hogy ezt egy olyan motorral tette, amelyet előzőleg mindenki lesajnált, amelynek a képességeit legtöbben megkérdőjelezték, és amelyről azt állították, hogy csak egy arra termett versenyző képes megülni. Mert azon túl, hogy mindezt egy KTM-mel tette, azon belül is a gyártó szatellitcsapatáról, a Tech3 GasGasról beszélünk. Viszont úgy tűnik, Acostát ez sem érdekelte különösebben, neki nem szóltak, hogy ezzel a rakoncátlan motorral az újoncok még a pontszerző helyek közelébe sem szoktak érni.
És kérem, ne fogjuk ezt az új technikára, ne fogjuk a folklórral átitatott magyarázatokra, egy esetlegesen barátságosabb motorra. Aki látta a versenyt, a szíve mélyén pontosan érzi, ennek a fiúnak nagyjából mindegy lett volna, milyen motoron ül. Csapattársa, Augusto Fernández csak a tizenhetedik lett, és emlékezzünk vissza, mennyire örültünk tavaly, amikor elért egy-egy kiugró eredményt, vagy csak értékes pontokhoz jutott. Sőt, elfogadtuk azt is, hogy a mai, modern MotoGP-ben újoncként berobbanni szinte lehetetlen, a kapásból pontszerzéshez pedig már-már űrteljesítmény kell. És elfogadtuk azt is, hogy egy újoncnak minimum egy évre van szüksége, hogy értékelhető teljesítményt nyújtson.
Acosta főnöke szerint ma már nem lehet úgy berobbanni újoncként, ahogyan Marc Márquez tette
Viszont úgy tűnik, néhányaknak ezt azért mégsem sikerült elfogadnia. Közéjük tartozott Pit Beirer és a komplett KTM, meg persze Acosta is. Talán nem túlzok, amikor azt állítom, hogy az elmúlt tíz év egyik legikonikusabb motorsportjeleneteként kerül majd be a történelemkönyvekbe, ahogy vasárnap este a célegyenes végén megérkezik Márquez mellé, majd vesz egy olyan lehetetlen féktávot, amelyhez a komplett mezőnyből senki másnak sem lett volna mersze, és előzi meg a legendát olyan nyugalommal, mintha egész eddigi életében csak erre készült volna. Csakúgy, ahogy tette ezt Márquez Rossival 2013-ban, megannyi alkalommal.
Az is tisztán érezhető volt, hogy az újonc talán még a dobogóért is harcolhatott volna, ha sikerül jobban beosztania az abroncsokat, de egyrészt ezek mind feltételezések, másrészt pedig pont az ilyen soktényezős halmazrendszer miatt válik egyre bonyolultabbá ez a sport.
Mert úgy tűnik, egyvalamit mégis el kell fogadnunk. A jelenkori MotoGP-ben talán már nem fog megismétlődni, ami 2013-ban történt, amikor Márquez élete első futamán dobogós, a második versenyén futamgyőztes, az év végén pedig világbajnok lett. Az elmúlt tíz év alakulását figyelembe véve a sorozat egyre inkább a technológia és a technológiai fejlesztések irányába halad, az aerocsomagok megjelenésével pedig végérvényesen a Forma–1 mintáit követi. Esetleges átalakulásra akkor lehet csak esély, ha ismét csökkentik az elektronikai csomagot és a motorok teljesítményét.
Megdöntheti-e Acosta Marc Márquez rekordját? – a két versenyző eltérő véleményen van
A hasonlat pedig nem volt véletlen az autósport királykategóriájával, hiszen az F1 második versenyén is szemtanúi lehettünk egy újonc csodagyerek váratlan megmozdulásának. A tizennyolc éves brit, Oliver Bearman váratlanul kapott lehetőséget, miután Carlos Sainzot műteni kellett. Péntek reggel kapott felkérést a Ferraritól, hogy tartalékversenyzőként vegye át a spanyol helyét a teljes hétvégén. Bearman viszont nem szeppent meg, így a futamot a bravúros hetedik helyen zárta, ami nagyjából pont akkora megdöbbenést váltott ki a szakmából, mint Acosta menetelése. Mindenféle további párhuzam nélkül csak érzékeltetni szerettem volna, hogy a motorsportok királykategóriáinak komplexitása miatt jelenleg már az ilyen eredmények után is nevezhetjük csodának a hasonló megmozdulásokat, és csodagyerekeknek az ezeket szállító versenyzőket.
Koncentrálva magára Katarra, összességében kijelenthetjük, hogy egy jó, stabil versenyhétvégét láttunk, amely nagyjából ott folytatódott, ahol tavaly abbahagytuk. A sprintfutamon Jorge Martín hozta a kötelezőt, és újfent dominált, míg a főversenyt a téli tesztek pályarekordjai után nem annyira meglepő módon a regnáló világbajnok, Bagnaia nyerte. Acosta bravúrjától eltekintve pedig legfeljebb Martín és Binder csatája szórakoztathatott bennünket. Külön érdekesség, hogy az egy körrel kurtított futamot – Raúl Fernández rajt előtti motorhibája miatt csökkentették a versenytávot – a tavalyihoz képest húsz másodperccel hamarabb fejezték be a versenyzők, amit sokan a két fokkal hűvösebb aszfaltnak tulajdonítanak. A guminyomás-szabályzat módosításai – 1,88 helyetti 1,8 bar első abroncsra vonatkozó minimumérték, valamint a megszegés esetén járó diszkvalifikáció be nem vezetése – némileg csitították a kedélyeket, bár úgy tűnik, a főmérnökök ezúttal már nem játszottak, és nem próbálkoztak, mert a futam során mindenki a megadott értékeken belül maradt, így senki sem kapott büntetést. Többen viszont úgy gondolják, hogy pont az elővigyázatosság miatt beindult egy láncreakció, miután több versenyző panaszkodott hátsó pattogásra, amely a hátsó abroncsoknál tavaly nem igazán jelentkezett.
Váratlan probléma hátráltatta Bagnaiát a katari sprintfutamon
Felemás hétvégét tudhat maga mögött az Aprilia. Míg Aleix Espargaró a sprintfutamon szépen teljesített, és magabiztos dobogója után vasárnapra még Márquez is a végső győzelemre esélyesnek jósolta, addig a főversenyen csak szenvedett, és a nyolcadik helyen végzett. Elmondása szerint úgy csúsztak a hátsó abroncsok, mint a jég, és nem talált megoldást erre a problémára. Azt is tudjuk, hogy új aerocsomaggal kialakított hátsó idomot egyedül Espargaró használja, Miguel Oliveira és Maverick Viñales inkább maradtak a tavalyi változatnál, mert bár az új csomag nagyobb leszorítóerőt biztosít, amellyel féktávon nagyobb a hátsó tapadás, Espargaró állítja, hogy nem könnyű használni, és teljesen más vezetést igényel. Viñales kilencedik és tizedik helye még ennyire sem volt biztató, és minden bizonnyal a szatellitmotorokat futtató Trackhouse sem ilyen kezdésről álmodott, amikor befizették magukat a MotoGP-be.
Kiderült, mi okozta a rajt késleltetését a MotoGP első idei főfutama előtt
A legnagyobb drámát viszont továbbra is a japán gyártók motorjai jelentik. Fabio Quartararo a főfutamon elért tizenegyedik helyezése ellenére is állítja, bár magukhoz képest fejlődtek, a motor állapota jelenlegi formájában drámai, és talán a leggyengébb az elmúlt három évben. A gumikat idő előtt megette, és már a gyors, lendületes kanyarokban is elveszítették az eddigi előnyüket a többiekhez képest. Tény, hogy a Yamaha mérnökei a télen mindent nulláztak, és próbálják újraépíteni a teljes elektronikát és motorvezérlést, de úgy tűnik, még nagyon a folyamat elején járnak.
Quartararo lesújtó értékelése: szerinte minden eddiginél nagyobb a Yamaha lemaradása
A francia aggodalmával szemben a Honda versenyzői már a hangoskodásra sem adtak. A gyár legjobbja az újonnan igazolt Johann Zarco lett, aki Quartararo mögött a tizenkettedik helyen ért célba, a gyári motoron Joan Mir csak őt követte. A másik Repsol Hondán helyet kapó Luca Marini a teljes hétvégén az utolsó helyeken mozgott, teljesítményére pedig próbál magyarázatot találni. Az olasz elmondta, úgy érzi, a téli tesztekhez képes fejlődtek, de még hosszú az út, és töretlenül hisz a projektben. A szakma ezzel szemben állítja, hogy a Honda talán akkor járna a legjobban, ha a fejlesztések és visszajelzések tekintetében inkább Johann Zarcóra hallgatna.
Marini nem érti a katasztrofális kezdés okát, Mirnek gondjai voltak a sprint elején
Álex Rins első Yamahán töltött hétvégéjén pont nélkül maradt, és minden bizonnyal nem ilyen kezdésről álmodott, ugyanakkor a Ducatitól megváltást remélő Franco Morbidelli is a mezőny végén motorozott. Mint ismert, az olasz még az idei sepangi teszt előtt bukott, és szenvedett fejsérülést egy utcai motorral, amikor az akadémiával együtt egy privát portimãói teszten vettek részt. A versenyző esését a Márquez fivérek észlelték, és hívták a mentőket. Morbidelli katari indulása sokáig kétséges volt, végül mégis rajthoz állt, de többen állítják, hogy egy hasonló agyrázkódás után a rehabilitáció akár hónapokig is eltarthat.
Morbidelli Marc Márquezzel beszélve jött rá, hogy sokkal rosszabbul is járhatott volna bukása után
A főfutamon utolsóként célba érkező versenyző pedig Jack Miller volt, aki egy korai elcsúszás következtében Luca Marini mögött ért célba, így az ausztrál motivációját lassacskán már nemcsak önmagának, hanem a rajongóinak is keresnie kell.
