back to top
2025. július 12. 20:17
Kezdőlap Blog Oldal 364

Hiába nyert szinte minden hétvégén, Martín nem élvezte, hogy közel került a bajnoki címhez

0

Jorge Martín elárulta, hol jött el az a pillanat, amikor elhitte, van esélye a világbajnoki címre, és azt is, hogy szerinte mely helyszíneken ment el számára a végső győzelem. A spanyol versenyző nem mindig élvezte a csatát.

Jorge Martín második lett a bajnoki összetettben Francesco Bagnaia mögött, miután az utolsó futamon kiesett, míg riválisa elsőként ért célba. A Pramac motorosa akkor nyilvánvalóan csalódott volt, de összességében kifejezetten elégedett lehet magával, hiszen a szezon előtt nem sokan számítottak arra, hogy egészen az idényzáróig lesz esélye a diadalra.

Azok után pedig pláne nem, hogy féltávnál 62, míg a montmelói sprintfutam után 66 pont volt a hátránya a címvédő mögött. Aztán utóbbi a Katalán Nagydíj rajtja után csúnya balesetet szenvedett, Martín pedig formába lendült, és hétvégéről hétvégére közelebb férkőzött márkatársához. Egy ponton pedig elhitte, hogy tényleg van esélye az előzésre.

Szerintem Misanóban volt az a pillanat, amikor azt mondtam [magamban], hogy »rendben, jelenleg én vagyok a legjobb« – nyilatkozta. – Hihetetlen volt Misanóban, Olaszországban, a [Ducati] otthonában nyerni. Ez volt a legjobb érzés. Aztán, amikor Indiába mentünk, megnyertem a sprintet, [a főfutamon] pedig második lettem a rossz gumival. Utána elmentem Japánba, és mindkét [versenyen] győztem, szóval azt hiszem, Japán volt az a pont, ahol azt mondtam, hogy megnyerhetjük a bajnokságot.”

Bagnaia bevallotta, hogy eltitkolta a barcelonai horrorbukásának egyes következményeit

A San Marinó-i Nagydíj hétvégéjétől kezdve Martín nyolcból hét sprintfutamot behúzott, és a malajziai második helye alkalmával is Bagnaia előtt végzett. Emellett három főversenyt is megnyert, de mégsem érezte jól magát a menetelés során. Ennek pedig az az oka, hogy vetélytársával ellentétben ő kevésbé élvezte a rá nehezedő terhet.

„Aztán megjött a nyomás – folytatta. – Thaiföldtől Katarig nem éreztem jól magam, mentálisan sokat szenvedtem. Ez volt az első alkalom, hogy ekkora terhet cipeltem, és küszködtem. Nem élveztem. Szerintem akkor vagyok a leggyorsabb, amikor élvezem, Szóval a következő szezonban remélhetőleg fejlődöm, tanulok, és az első futamtól kezdve tudom élvezni.”

Martín sorsa akkor pecsételődött meg véglegesen, amikor Valenciában kiütötte Marc Márquezt, és ő is a kavicságyban kötött ki. Ekkor azonban már az utolsó utáni szalmaszálba próbált kapaszkodni, amire nem lett volna szükség, ha pontelőnyben várja a mindent eldöntő viadalt. Erre pedig lett is volna lehetősége, hiszen, feltéve, hogy minden más ugyanúgy alakul, két egymást követő főfutamon összesen 48 egységgel szerzett kevesebbet Bagnaiához képest, mint amennyit gyűjthetett volna, ha nem hibázik.

Martín meg akarta alázni ellenfeleit, ami a bajnoki címébe kerülhetett

Nem csak egy futamot mondanék, talán kettőt – válaszolta arra a kérdésre, hogy szerinte hol ment el a bajnoki címe. – Azt mondanám, hogy talán Indonéziában és Ausztráliában, ahol úgy harminc pontos előny [helyett] huszonhét pontos hátrány lett. Szerintem ez volt az a pont. Talán az, hogy túl jó voltam ebben az időszakban, túlzott önbizalmat adott, és azt mondtam [magamban], hogy »rendben, elléphetek öt másodperccel, nyerhetek [a többségéhez képest] eltérő gumin, azzal nyerek, amivel akarok. A MotoGP-ben vagyunk, és ezt nem teheti meg az ember. Nagyon tudatosan oda kell figyelni, hogy hol állunk, és megpróbálni ugyanazokkal az eszközökkel [harcolni], mint a riválisok.«

Oliveira ismét apa lett, Binder megházasodott, Rins ralizott – a holtszezonban is zajlik az élet

0

A királykategória pilótái számára a szezon utolsó versenye után sem állt meg teljesen az élet, Miguel Oliveirának megszületett a második gyermeke, Brad Binder megházasodott, Álex Rins ralifutamon indult, Marc Márquez a műtétjét követően a trópusokon nyaralt, Francesco Bagnaiai pedig focimeccsen járt.

A Valenciai Nagydíjjal és az azt követő teszttel befejeződött az idei szezon a MotoGP-pilóták számára. A legtöbb versenyző most megérdemelt pihenését tölti, de így is szolgáltatnak érdekes témákat. Ebben a cikkben ezekből szedtünk össze egy csokorra valót olvasóink számára.

Megszületett Miguel Oliveira második gyermeke. A portugál versenyző felesége, Andreia Pimenta még novemberben adott életet Pedro nevű fiúknak, akinek a szülés közben légzési nehézségei adódtak, de szerencsére semmilyen komolyabb baja nem történt a kétéves Alice testvérének. „A mi gladiátorunk, Pedro már otthon is van velünk! A kis harcos leküzdötte az első kihívást az életében, hiszen problémák voltak a légzésével, amikor a világra jött, de megmutatta, hogy ő egy igazi bajnok. Nagy az Isten! Most már hivatalosan is egy fantasztikus négyes vagyunk!” – mondta a büszke apa, aki katari sérülése miatt fiával együtt otthonról nézte a Valenciai Nagydíjat.

Megházasodott Brad Binder, a KTM versenyzője szombaton mondta ki a boldogító igent a modellként dolgozó Courtney Renniersnek. Az esküvő a dél-afrikai pilóta szülőhazájában, egy Fokvárostól 50 kilométerre fekvő Stellenbosch nevű településen zajlott, a helyszín a MolenVliet szőlőbirtok volt. A pár 2022 júliusában tartotta az eljegyzését, az újdonsült feleség pedig már akkor kijelentette, hogy a „Courtney Binder [név] jól hangzik”. A 2016-os Moto3-világbajnok a nagy nap előtt az Afrika teteje nevű nagy kihívást jelentő endurofutamon vett részt.

Marc Márquez jobb alkarját a kompartment szindróma miatt megműtötte Dr. Roger de Oña madridi kézsebész. A Gresinihez igazoló versenyző ezután Japánba utazott, hogy elbúcsúzzon a Honda szurkolóitól, most pedig Bali szigetén nyaral barátnőjével, Gemma Pintóval. A nyolcszoros világbajnok az év első felében hozta nyilvánosságra, hogy kapcsolatban van a spanyol hölggyel, akivel korábban Marokkóba is ellátogattak. A pár a Samabe Bali Suites & Villas nevű komplexumot választotta üdülésének helyszínéül. Márquezék több kirándulást is megtettek a szigeten, amely nagyon tetszik nekik, de a hírek szerint karácsonyra így is hazatérnek majd Spanyolországba a családjaikhoz.

Virágcsokorral búcsúztatta el Marc Márquezt a Honda Japánban (videó)

Álex Rins elindult egy marokkói ralin, amelyen szakaszt is tudott nyerni. A spanyol pilóta a Clevercap nevű hat etapból álló versenyen vett rész egy Jeep márkájú autóval. Rins mellett a másodpilóta szerepét Santi Costa, egy KTM-nek dolgozó barcelonai mérnök töltötte be. A páros a negyedik szakaszon bizonyult a leggyorsabbnak, az összetettben végül a második helyen végeztek.

Francesco Bagnaia a Juventus stadionjában járt, a torinói csapatnak az SSC Napoli elleni mérkőzésén, ahol óriási tapsot kapott a nézőktől. A kétszeres MotoGP-bajnok egy névre szóló mezt vehetett át a pályán, amelyet kedvenc együttesének – további hasonló érdekességeket ebben a cikkben olvashatnak az olasz pilótáról – összes játékosa aláírt.

Világbajnokság még a MotoGP, vagy inkább egy olasz-spanyol kupa?

0

A gyorsaságimotoros-világbajnokság mindhárom kategóriájában sokkal több olasz és spanyol pilóta versenyez, mint más nemzetiségű. A két európai ország dominanciája a futamok rendezésében is megmutatkozik, hiszen kizárólag náluk tartanak majd egynél több versenyt a következő szezonban.

A Trackhouse Racing érkezésével Amerika újra képviselteti majd magát a MotoGP-ben. Ezzel kapcsolatban sokakba felvetődött az a kérdés, hogy a világ legnagyobb gazdasága és piaca eddig miért nem jelent meg erőteljesebben a királykategóriában. A GPOne.com újságírója szerint ennek az egyik oka, hogy két európai nemzet teljesen leuralja a gyorsaságimotoros-világbajnokságot.

A Trackhouse hosszú idő után repítheti vissza Amerikát a motorversenyzés legmagasabb szintjére

A királykategória következő szezonjára nevezett huszonkét pilóta közül tízen spanyolok, hatan pedig olaszok. Ez azt jelenti, hogy az összes versenyző 45, illetve 27, együttesen pedig 72 százalékát ez a két ország adja, tehát leegyszerűsítve négy motorosból három ezekről a helyekről jön. Ezeken a nemzeteken kívül kizárólag a franciáknak van egynél több, pontosan kettő pilótájuk.

A három előbb felsorolt országon kívül Európából egyedül Portugália küld versenyzőt a MotoGP-be. Azonban, ha a többi kontinensre nézünk, akkor még kevésbé rózsás a helyzet, hiszen Ázsiát (Japán), Afrikát (Dél-Afrikai Köztársaság), illetve Ausztráliát és Óceániát csak egy-egy pilóta, Amerikát pedig egy sem képviseli a királykategóriában.

A két kisebb géposztályban ugyanígy tetten érhető az olaszok és főleg a spanyolok dominanciája. A Moto2 következő szezonjában induló harminc pilóta közül tizenhárom Spanyolországban, három pedig Olaszországban született, így összesen a versenyzők több mint felét ők adják (a Moto3-ban kilenc, illetve öt pilótát küldenek). A gyorsaságimotoros-világbajnokság három kategóriáját együtt vizsgálva az összes versenyzőnek több mint a 60 százalékát a két mediterrán nemzet adja, a spanyolok önmagukban 41 százalékot tesznek ki.

A nagy rivális Forma—1 sokkal jobban áll ebben a kérdésben, a jövőre ebben a szériában induló húsz pilóta tizennégy nemzetet képvisel, ráadásul az összes kontinens legkevesebb két versenyzőt küld a sorozatba. A MotoGP-vel ellentétben Forma—1-es pilótája van az Amerikai Egyesült Államoknak, Kanadának, Hollandiának, Németországnak, Mexikónak, Kínának, Dániának és Monacónak is.

Amennyiben kizárólag a MotoGP huszonkét szezonjának bajnokait vizsgáljuk, akkor összesen három nem spanyol vagy olasz győztes találunk, viszont közülük Casey Stonert és Fabio Quartararót is Spanyolországban készítették fel, így az egyetlen valódi kívülről jövő bajnok Nicky Hadyen volt.

Az olvasóban eddig kialakult képet a következő idényre nevezett csapatok bejegyzett nemzetiségeinek felsorolása sem változtathatja meg radikálisan. A tizenegy istálló közül öt olasz, tehát majdnem az alakulatok fele ebben az egyetlen országban működik. Ezen kívül Európát képviseli még egy-egy francia, osztrák és monacói csapat is, így a világ többi részének alig három hely jut, amelyeken két japán és amerikai istálló osztozik meg.

Magyarország tartalékhelyszín lesz 2024-ben, íme a MotoGP előzetes versenynaptára

A jövő évi versenynaptárban szereplő futamok szintén nagyrészt az öreg kontinensre koncentrálódnak, a huszonkét fordulóból tizenkettőt Európában fognak megrendezni. Ráadásul, ha a Kazah Nagydíj újra elmarad és helyette valóban Magyarországra érkezik majd a mezőny, abban az esetben ez a szám még nőhet is eggyel. Észak- és Dél-Amerikában, illetve Ausztráliában egy-egy, Ázsiában pedig hét versenyre kerül majd sor.

Olaszország és Spanyolország túlsúlya ebben a kérdésben is tetten érhető, hiszen előbbiben kettő, utóbbiban négy versenyt tartanak majd meg. Nem meglepő, hogy kizárólag ez a két ország rendez egynél több futamot, bár a Dorna azt szeretné, hogy a közeljövőben az Amerikai Egyesült Államok is belépjen ebbe a sorba.

A Pramac elhagyja világbajnokságot – mi történik a MotoE háza táján

0

Az RNF és a Pramac sem lesz ott jövőre a MotoE-világbajnokság mezőnyében. A maláj csapat helyét a Trackhouse veszi át, az olasz istálló utódjának kilétéről egyelőre semmit nem lehet biztosan tudni. A Dorna mindeközben bejelentette a következő szezon előzetes versenynaptárát.

Megszünteti MotoE-csapatát a Pramac. Az olasz alakulat különböző partnerekkel az első szezon óta jelen volt a sorozatban, korábban Octo Pramac, idén pedig Prettl Pramac Racing néven indultak a világbajnokságon. A kiszállásuk oka, hogy az idei évre nagyon visszaesett a teljesítményük, az istállók összevetésében az utolsó helyen végeztek.

A 2023-as idénynek a csapat Luca Salvadorival és MotoGP-ben majdnem öt évig versenyző Tito Rabattal vágott neki. Salvadori a szezon ötödik fordulójában, a Brit Nagydíjon megsérült, és ki kellett hagynia a hátralévő három versenyhétvégét, a helyére Oscar Gutiérrez és Andrea Migno ugrottak be. Az olasz azonban a bukása előtt sem tudta megvillantani oroszlánkörmeit, a legjobb eredménye az első futamon elért tizedik helye volt.

Talán ennél is nagyobb csalódást jelentett a 2014-es Moto2-világbajnok Rabat idei szereplése. A MotoE mezőnyében 2023-ban debütáló spanyol versenyző csak három futamon végzett az első tíz pozíció valamelyikén, a legjobb eredménye egy hatodik hely volt. Az istálló soha nem tartozott a bajnokság élvonalába, de azért  korábban mindig erősebben teljesítettek az ideinél. A kiemelkedő év számukra 2021 volt, amikor Alessandro Zaccone révén futamot nyertek. Az olasz motoros ráadásul annak a szezonnak a végén a tabella ötödik helyén zárt.

A SPEEDWEEK.com értesülései szerint a Pramac helyét a Ducati gyári Superbike-csapata, az Aruba.it Racing veheti át. Az Álvaro Bautistával egymás után két bajnoki címet begyűjtő istálló egyelőre nem erősítette meg a szerepvállalását.

A csapatok terén egy másik fontos változás is bekövetkezik a jövő évi szezonra, hiszen Razlan Razali alakulata a MotoE-ben való működését is befejezi, miután a Dorna furcsa körülmények között megvonta az indulási jogukat a 2024-es MotoGP-idényre. A maláj csapat különböző nevek alatt a sorozat indulása óta jelen volt a mezőnyben, legjobb évüket 2019-ben teljesítették, amikor pilótájuk, Bradley Smith az összetett második helyén zárt.

Hivatalos: amerikai csapat érkezik a kidobott istálló helyére a MotoGP-be

A helyüket ebben a sorozatban a királykategóriához hasonlóan a Trackhouse Racing veszi majd át. Az amerikaiak egyelőre nem jelentették be, hogy milyen pilótafelállással futnak neki a 2024-es idénynek és a két előszezoni tesztnek, amelyeket február 21. és 22., illetve március 3. és 4. között rendezik meg Portimãóban.

A Dorna nyilvánosságra hozta a világbajnokság jövő évi szezonjának előzetes versenynaptárát, amely az ideihez hasonlóan nyolc helyszínt és tizenhat futamot foglal magában. A legnagyobb változás a 2023-as idényhez képest, hogy Silverstone-ba nem látogat majd el a mezőny, a Brit Nagydíj helyén a portimãói pálya debütál a naptárban.

A MotoE-világbajnokság 2024-es előzetes versenynaptára

Dátum Futam Helyszín
Március 23. Portugál Nagydíj Autódromo Internacional do Algarve
Május 11. Francia Nagydíj Le Mans
Május 27. Katalán Nagydíj Circuit de Barcelona-Catalunya
Június 1. Olasz Nagydíj Autodromo Internazionale del Mugello
Június 29. Holland TT TT Circuit Assen
Július 6. Német Nagydíj Sachsenring
Augusztus 17. Osztrák Nagydíj Red Bull Ring-Spielberg
Szeptember 7. San Marinó-i Nagydíj Misano World Circuit Marco Simoncelli

Marc Márquez előtt nyitva áll a gyári Ducati ajtaja, de egyvalamit el kell fogadnia

0

Paolo Ciabatti elárulta, Marc Márquez is ott van a jelöltek között a gyári Ducati 2025-ös ülésére, de nem tudnak magas fizetést garantálni neki. A bolognaiak sportigazgatója hozzátette, tisztában vannak vele, hogy amennyiben a nyolcszoros világbajnokot felültetik a piros motorra, más versenyzőket elveszíthetnek.

Alig ért véget a 2023-as szezon, már most beindultak a találgatások a 2025-ös felállást illetően. Ami szinte biztos, hogy a gyári Ducati lesz az a motor, amellyel a legnagyobb esély van a küzdeni a világbajnoki címért. Ami pedig meglehetősen valószínű, hogy az egyiken Francesco Bagnaia fog ülni, aki tavaly és idén is megszerezte a világbajnoki címet a bolognai gyártónak.

Ezzel kapcsolatban Paolo Ciabatti a GPOne-nak nyilatkozva kijelentette, hogy mindkét fél szeretné a közös folytatást, így előbb-utóbb vélhetően bejelentik, hogy meghosszabbították a jelen állás szerint 2024-ben lejáró szerződést. Az viszont már jóval nehezebb kérdés, hogy ki lesz a csapattársa, pláne úgy, hogy jövőre már Marc Márquez is a bolognai gyártó pilótájának mondhatja majd magát.

Egyértelmű, hogy Marc egy győztes, és ezt a világbajnoki címei is bizonyítják, így ha a Ducatit választotta, annak az az oka, hogy újra nyerni akar – jelentette ki az olasz gyártó sportigazgatója a nyolcszoros világbajnokkal kapcsolatban. – Ez valami újdonság lesz mindannyiunk számára, ugyanakkor egy olyan helyzet, amelyet kezelni kell.”

Marc Márquez kihívást jelent a Ducati többi versenyzőjének, véli a sportigazgató

Márquezt nem közvetlenül a Ducati, hanem a Gresini szerződtette, hiszen a bolognaiak vezetőségéből többször is utaltak arra, hogy nekik nincs szükségük a jelenleg 30 éves motorosra, a bejelentés után pedig kifejezték azon aggályukat, hogy az érkezése akár fel is boríthatja a harmóniát. Ha viszont jól teljesít, akkor alighanem kénytelenek lesznek megadni neki a gyári ülést, hogy ne igazoljon el egy másik gyártóhoz, és legyen újra ellenfél. Ciabatti mindenesetre nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy Márquez piros motoron fog ülni.

Mivel még nem határoztunk a 2025-ös versenyzőinkről, gond nélkül kijelenthetem, hogy Marc lesz az egyik jelölt a gyári csapatba – fogalmazott. – Nyilvánvalóan van egy fontos szempont, amelyet alá kell húzni, mégpedig az, hogy gazdasági tekintetben már nem abban a COVID előtti időszakban vagyunk, amikor egy olyan pilóta, mint ő, sokmilliós fizetést kaphat.”

Bagnaia csapattársa jövőre is Enea Bastianini lesz, rajta kívül a bajnokságban második helyen végző Jorge Martín is pályázik arra az ülésre, és akkor még nem beszéltünk a harmadik pozícióban záró Marco Bezzecchiről. Ciabatti tisztában van vele, hogy ha Márquezt választják, akkor könnyen elveszíthetnek más, nála fiatalabb pilótákat.

„Persze, hogy igen – válaszolta a 66 éves szakember arra a kérdésre, hogy tudatában vannak-e ennek a rizikónak. – Ez a kockázat fennáll, és mi tisztában vagyunk vele. Gondolok itt például Martínra. Egy ilyen tehetség, mint ő, ha nem megy a gyári csapathoz, felkeltheti más gyártók érdeklődését. Azonban nem ő az egyetlen [ilyen versenyző].”

Stoner: Tényleg egy olyan ellenfelet akarnál, aki bármikor megpróbálhat letakarítani a pályáról?

0

Ahogy korábban, úgy most is vannak olyan pilóták, akik nemcsak a pályán harcolnak vetélytársaikkal, hanem a fejükbe is megpróbálnak belemászni. Azonban Casey Stoner szerint ezek a játszmák sokszor csak a célszemélyt erősítik, és az ezzel próbálkozó versenyző így felfedheti gyengeségeit.

Mindig is voltak olyan pilóták, akik nem korlátozták az ellenfeleikkel való küzdelmet a versenyek idején zajló csatározásra, hanem megpróbáltak beleférkőzni a gondolataikba is, hogy minél jobban megzavarják és hibára késztessék a másikat. Többek között Valentino Rossi és Marc Márquez is élt ezzel az eszközzel, de ezt láthattuk Jorge Martíntól is a Valenciai Nagydíj pénteki napján, amikor az edzések során végig bajnoki vetélytársa, Francesco Bagnaia nyomában loholt, aki akkor végül nem is jutott be a Q2-be.

Visszasírják a nézők Rossi és Marc Márquez csatáit?

Ez a téma előkerült Casey Stoner TNT Sports-nak adott interjújában, amikor a kétszeres világbajnok a mostani és a korábbi rivalizálásokat hasonlította össze. „Ez most is ott van, csupán meg kell keresni a fátyol alatt, de tényleg ott van. Én megértem, hogy az emberek bele akarnak ebbe látni. Egyes versenyzők már csak ilyenek, azt gondolják, hogy így lehet beférkőzni más emberek gondolataiba. Nekem ellenben az a véleményem, hogy ha megpróbálsz belekerülni valakinek a fejébe, és ezt nem csinálod elég jól, akkor kizárólag őt teszed erősebbé.”

„Nagyon sokat lehet tanulni azokról, akik megpróbálják veled ezt csinálni, így lehet rájönni, hogy mi az, ami hajtja őket a cselekedeteik során. Ráadásul ezzel sok gyengeségüket is felfedik. Amikor megpróbálnak megfélemlíteni téged, akkor válik igazán világossá, hogy bizonyos dolgokat próbálnak kompenzálni. Ameddig képes vagy tanulni ezekből, addig csak erősebbé válsz, és ezáltal eljuthatsz arra pontra, ahol már egyáltalán nem tudnak bejutni a fejedbe. Amikor kint vagy a pályán és versenyzel a többi sráccal, akikkel barátok lettetek, akkor ők nem viselkednek majd annyira durván veled, nem fognak kitenni a belső ívről. Ha megmutatod, hogy tiszteled a riválisaidat, akkor ők sem fognak annyira keménykedni” – mondta a hosszú ideje egy betegséggel harcoló Stoner.

„Amikor egy bajnoki címért folyó küzdelemre kerül sor, akkor te tényleg egy olyan ellenfelet akarnál, aki bármikor megpróbálhat letakarítani téged a pályáról? Vagy inkább azt szeretnéd, hogy az érintettek érdemei legyenek a döntőek ebben a kérdésben? Manapság éppen nagyon tisztelik egymást a versenyzők, hiszen mindannyian tisztában vannak vele, hogy bizonyos dolgok nehézséget jelentenek nekik. Miért kockáztatnának mindent egy olyan vetélytárs felhergelésével, aki aztán bármelyik pillanatban kiteheti őket a sóderágyba?”

Súlyos büntetést ért a pofozkodás a MotoGP edzésén (videó)

Liszka futamot nyert a juniorok között a Superenduro-vb lengyelországi állomásán

0

A Superenduro-világbajnokság második fordulójában versenyt tudott nyerni Liszka Roland a Junior kategóriában. A magyar versenyző egész nap az élmezőnyben motorozott, az első futamon a harmadik, az utolsón pedig az ötödik helyen végzett. A Prestige kategóriában induló két magyar, Szőke Márk és Zsigovits Norbert küzdelmes napot zárt a krakkói Tauron Arénában.

A franciaországi verseny után Lengyelországban folytatódott a 2023/2024-es FIM Superenduro-világbajnokság szezonja, amelynek keretében 2024. február 3-án Budapestre, az MVM Dome-ba is ellátogat majd a mezőny. A krakkói fordulón a Hungarian Motorsport Academy három pilótája, Liszka Roland, Szőke Márk és Zsigovits Norbert képviselte a magyar színeket. Rajtuk kívül még egy honfitársuk rajthoz állt, a gyerekek számára rendezett betétfutamon ifj. Vágó Norbert indult el.

Junior kategória

Liszka a harmadik helyről várhatta az első versenyt, a fiatal pilóta a forduló előtt ugyanezt a pozíciót foglalta el a bajnoki tabellán, amelyen Suff Sella és Ashton Brightmore előzte meg. Az összetett szempontjából kedvezőtlen helyzet volt a 18 éves tehetség számára, hogy az időmérőn pont a brit és az izraeli versenyző végzett előtte.

A rajtot követően Liszka a negyedik helyre sorolt be, miközben Brightmore és Sella duója elszakadt a mezőnytől. Nem sokkal később az izraeli versenyző hibázott a köves szekciónál, ezért visszaesett a nyolcadik pozícióba. A futam felénél Brightmore nagy előnnyel vezetett, mögötte a Serra Fernándezt megelőző magyar pilóta motorozott, de az utolsó körben elkövetett egy kisebb hibát, így végül a harmadik helyen fejezte be a futamot a brit és a portugál motoros mögött. A verseny elején gondokkal küzdő Sella végül csak hatodikként ért célba.

A második, fordított rajtrácsos futamon Liszka a tizenkettedik pozícióból indult. A rajt után Brightmore rövid idő alatt átment a mezőnyön és átvette a vezetést, miközben a magyar pilóta a harmadik, Sella a negyedik helyig jött előre. A Hungarian Motorsport Academy versenyzője három perccel a leintés előtt fellépett a második pozícióba és üldözőbe vette az éllovast. Izraeli vetélytársuk sem akart lemaradni, és egy erőszakos manőverrel megpróbált Liszka elé kerülni egy kanyar belső ívén, azonban elakadt egy fa akadályban és lemaradt. Az utolsó körben az első helyen motorozó Brightmore elesett, Liszka pedig átvette tőle a vezetést, a brit versenyző ráadásul összeakadt Sellával és őt is feltartotta. A magyar pilóta élt a kínálkozó lehetőséggel, magabiztosan befejezte a futamot, és megnyerte a versenyt.

A harmadik viadalra az eredeti rajtsorrend szerint álltak fel a pilóták. Az első kanyarok után Sella állt az élre, mögötte Brightmore – Liszka sorrendben jöttek az ellenfelek. Három perccel a vége előtt a magyar versenyző bajba került a második köves szekcióban, és visszaesett a negyedik helyre. Mindeközben egy csúnya bukás borzolta a kedélyeket, Oskar Waligora akrobatikus mozdulattal vette az ugratót, majd elesett. Két perccel a leintés előtt Sella is hibázott, és Brightmore vette át a vezetést. Az utolsó perc során sajnos megint megtréfálták a kövek Liszkát, aki az elakadás után ötödikként folytatta a versenyt, amelyet végül a brit pilóta nyert meg, az izraeli versenyző bejött a második, honfitársunk pedig a negyedik helyre.

Összetettben Brightmore nyerte a Tauron Arénában megrendezett fordulót, Liszka másodikként végzett ebben az összevetésben, a dobogó alsó fokára Sella állhatott fel. A magyar endurokrossz-bajnok ezzel egy pozíciót előrelépett a franciaországi versenyhez képest, hiszen ott harmadikként zárt.

Liszka Roland, Superenduro-világbajnokság, Lengyelország, Krakkó, 2023, Suff Sella,
Forrás: FIM SuperEnduro World Championship

Prestige kategória

A királykategória első futamának Zsigovits tizenegyedikként, Szőke pedig tizenötödikként vághatott neki, az első helyről Billy Bolt indulhatott, a helyi hős Taddy Błażusiak neve a szurkolók legnagyobb bánatára megint nem szerepelt a rajtlistán. Bolt a rajtot követően gyorsan meglépett a mezőnytől, egyedül honfitársa, Jonathan Walker tudta tartani vele a lépést. A két magyar a verseny első szakaszában a tizenkettedik és tizenharmadik pozíciókban haladtak. Bolt végül magabiztos motorozással szerezte meg a győzelmet Walker előtt, az utolsó körben problémákkal küzdő Zsigovits a tizenharmadik, Szőke a tizennegyedik pozícióban zárt.

A fordított rajtrácsos futamon mindkét magyar az első sorból vághatott neki a küzdelemnek, de előkelő pozíciójukat sajnos nem tudták sokáig megőrizni, három perccel a leintés előtt már a nyolcadik és a tizennegyedik helyen haladtak. A versenyt Walker dominálta, aki jelentős előnyt épített ki Bolt előtt, miután gyorsabban tudta megelőzni a mezőny többi tagját, mint tapasztalt honfitársa. A helyi nézők nagy örömérére a harmadik helyet a lengyel Dominik Olszowy tudta tartani a futam nagy része során. Az utolsó körben Walker túlvállalta magát az ugratás után, és ledőlt a motorjával, azonban addigra annyira nagy különbséget alakított ki, hogy így is ő nyerte meg a versenyt, a címvédő csak az ezüstöt tudta megcsípni. Zsigovitsot végül kilencedikként, Szőkét pedig a tizennegyedikként intették le.

Az utolsó idei krakkói versenyen megint az időmérő eredményének megfelelően indultak a résztvevők. Az előző futamokon domináló brit duó most is erősen kezdett, senki sem tudta követni őket. Két perccel a vége előtt Zsigovits a földre került, amivel a tizenkettedik helyre esett vissza. Olszowy ezen a versenyen is erős teljesítménnyel örvendeztette meg a közönséget, azonban az utolsó körben a fáradtság eluralkodott rajta és a harmadik helyen motorozva elesett. A lengyel végül nyolcadikként zárta a versenyt, amelyen Bolt rajt-cél győzelmet aratott, a második pedig Walker lett, a két brit az összetett értékelést is ugyanezen a helyeken és sorrendben zárta. Szőke a tizenkettedik, Zsigovits a tizenharmadik pozícióban fejezte be a viadalt.

Bagnaia bevallotta, hogy eltitkolta a barcelonai horrorbukásának egyes következményeit

0

Francesco Bagnaia elárulta, a sajtónak nem számolt be arról, mennyire rosszul érezte magát a montmelói balesete után. A háromszoros világbajnok úgy véli, a nyomás valójában kiváltságot jelent.

Francesco Bagnaia megszerezte pályafutása második királykategóriás, összességében pedig harmadik gyorsaságimotoros-világbajnoki címét. Az olasz pilóta ezúttal is a szezon utolsó futamán, Valenciában biztosította be végső győzelmét, aminek köszönhetően Valentino Rossi és Marc Márquez után ő lett a harmadik versenyző, aki a MotoGP-korszakban címet tudott védeni.

Az idény közepén úgy tűnt, hogy Bagnaia menetelése sokkal simább lesz ennél, még úgy is, hogy az Argentin és az Amerikai Nagydíjon önhibájából, míg Le Mans-ban Maverick Viñalesszel ütközve bukott. Féltávnál 62 pont volt az előnye, ami a montmelói sprintfutamon 66-ra nőtt. Ezután viszont minden megváltozott, és nagyon más lett a világbajnokság dinamikája.

Hosszú volt az út ebben a szezonban, mentálisan pedig nagyon megterhelő – nyilatkozta Bagnaia a MotoGP hivatalos honlapjának. – Szerintem fantasztikus, amit elértünk. A lehető legjobban kezdtünk, leszámítva az argentínai és az austini bukásokat. Az idény második felében, Barcelona után elkezdtem kicsit jobban szenvedni. Ez volt pályafutásom egyik legnagyobb visszaesése.”

A fordulat pedig egyértelműen egy konkrét eseménynek köszönhető. A Katalán Nagydíj főfutamának elején az élen motorozó Bagnaia egy óriási highside-ot produkált, majd Brad Binder keresztülhajtott a lábán. Szerencsére a sérülés sokkal kevésbé bizonyult súlyosnak, mint amilyennek első látásra kinézett, de a következő néhány hétvégén, különösen Misanóban érezhető volt, hogy hatással van a címvédőre. Ráadásul nem is mondott el mindent a nyilvánosságnak.

Óriási tömegbaleset a Katalán Nagydíjon, Bagnaiát elgázolták

A barcelonai [futam] másnapján felébredtem, és teljes roncs voltam, nem tudtam kikelni az ágyból – emlékezett vissza a gyötrelmes időszakra. – Nem volt könnyű, de mentálisan nagyon hajtottam. A sajtóval vagy az emberekkel nem akartam megosztani, hogy érzem magam, mert nem tudták volna megérteni, és nem akartam kifogásokat adni nekik.”

Ezzel párhuzamosan Jorge Martín magára talált. A spanyol versenyző már nyáron előlépett első számú kihívóvá, többek között a Német Nagydíjon aratott győzelmével, de az ősszel lendült bele igazán. Az ezt követő nyolc sprintfutamból hetet megnyert, és Malajziában is Bagnaia előtt végzett, és vasárnap is többször legyőzte az éllovast. Az indonéziai forduló szombati napján át is vette a vezetést az összetettben, de ez végül csak bő 24 óráig tartott, és onnantól kezdve a gyári Ducati motorosa megőrizte előnyét, de márkatársa igencsak megnehezítette a dolgát.

„Jorge akkor nagyon gyors lett, megmutatta, hogy a szezon azon szakaszában ő a leggyorsabb – idézte fel az őszi hétvégéket Bagnaia. – A sprintfutamokon rendkívül erős volt. Az embernek a sprinteken meg kell mutatnia, hogy ő a leggyorsabb, vasárnap pedig azt, hogy ő a legerősebb, [Martín] pedig megmutatta, hogy a legerősebb is ő.”

A hajrában többször is szóba került, hogy Bagnaia mennyire érzi a nyomást, főleg a tavalyi idénnyel összehasonlítva. A 26 éves pilóta úgy véli, hogy a teher nem egy rossz dolog, sőt. A nyomás kiváltság – jelentette ki. – Ezen érzés nélkül nem lehet élvezni. Akár győzelemről, akár vereségről van szó, a nyomás a legjobb érzés, amit az ember átélhet.”

Bagnaiának jövőre is jó esélye lesz arra, hogy megvédje bajnoki címét. Ugyanakkor a Ducatinak nehezebb dolga lesz, mint eddig, hiszen az új koncessziós szabályzatnak köszönhetően az első félévben mindenképpen rájuk vonatkoznak majd a legszigorúbb előírások. Ráadásul könnyen lehet, hogy 2024-ben több riválissal kell megküzdenie.

„Mintha már idén ezen a motoron ment volna” – így látják riválisai Marc Márquez első napját a Ducatival

„Már alig várom a következő évet, hogy elkezdjem az edzéseket – fogalmazott, majd felsorolta, hogy kikkel számol érdemi ellenfélként. – Sok területen kell még fejlődnöm, Jövőre nehezebb lesz, hiszen Marc [Márquez] a Ducatin [lesz], Martín újra [ott lesz], [Marco] Bezzecchi… talán [Fabio] Quartararo a Yamahával és [Franco] Morbidelli a Ducatival. A KTM-ről sem szabad megfeledkezni.”

Aleix Espargaró megvédte a homofóbiával vádolt Martínt, egy szakíró még a kitiltást is bevállalná

0

Aleix Espargaró kiállt a homofób viselkedéssel vádolt Jorge Martín mellett, véleményéhez pedig egy, az áldozatiság kultúrájáról szóló könyvidézetet is csatolt. A futam utáni interjúkat készítő Simon Crafar szerint a brit újságíróknak nem kellene mindent tükörfordítással átvenniük, kollégája viszont továbbra is kiáll amellett, hogy ez a nyelvezet ilyen körülmények között nem elfogadható.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Jorge Martín kisebb botrányt robbantott ki maga körül. A Pramac versenyzője egy spanyol televíziós műsorban a „marica” szót használta, amely a homoszexuálisok pejoratív jelzője. Sokan úgy vélték, hogy a 25 éves pilóta helytelenül viselkedett, sőt, egyesek homofóbiával vádolták.

Simon Patterson, a The-Race újságírója kifakadt a közösségi médiában, és kijelentette, felháborodott ezen a viselkedésen. Az 500 köbcentiméteres kategóriában futamot is nyerő, jelenleg szakíróként dolgozó és a futam utáni interjúkat készítő Simon Crafar viszont úgy véli, a brit médiamunkásoknak nem kellene mindent tükörfordítással átvenniük más nyelvekből, mert egyes szavak nagyon mást jelenthetnek eltérő szövegkörnyezetben.

A Martínnal közismerten jó viszonyt ápoló Aleix Espargaró szintén honfitársa mellé állt. A gyári Aprilia pilótája egy könyvrészletről készített fotót csatolt a bejegyzéséhez. A kép az amerikai Mark Manson ’The Subtle Art of Not Giving a F*ck’ című, magyarul ’A „Lesz*rom” rafinált művészete’ címmel megjelent művéből származik, maga a részlet pedig az áldozatiság kultúrájáról szól.

Homofóbiával vádolják Martínt, miután sértő kifejezést használt egy műsorban

Az áldozati póz ma mindenhol divatos, a gazdagok és a szegények között egyaránt – olvasható. – Valójában talán ez az első alkalom az emberiség történetében, hogy minden demográfiai csoport egyszerre érzi úgy, hogy igazságtalanul nyomják el. Mindannyian meglovagolják az ezzel járó erkölcsi felháborodást. Jelenleg mindenki, aki úgy érzi, hogy valami sérti, hogy valamilyen módon elnyomják – legyen szó arról, hogy egy egyetemi előadás részeként engedélyeztek egy rasszizmusról szóló könyvet, arról, hogy a helyi szupermarketből kitiltották a karácsonyfát, vagy hogy fél százalékponttal megemelték a befektetési alapok adóját –, az úgy érzi, megérdemli, hogy nagyon felháborodjon, és bizonyos mértékű figyelmet kapjon.”

Már ebből is egyértelmű, hogy Espargaró milyen álláspontra helyezkedett, de egy mondattal ki is egészítette a könyvrészletet. Ebből pedig teljesen világos a véleménye, még úgy is, hogy Martín nevét nem írta le. A világunk tele van háborúkkal, szegénységgel, a kormányzó emberek maximális korrupciójával, de amiatt csapjuk a legnagyobb zajt, hogy egy »gyerek« minden rosszindulat nélkül kibök egy mondatot egy laza, sőt, komikus tévéműsorban” – fogalmazott.

Egy felhasználó felhívta a figyelmet arra, hogy Martín szavai ellen leginkább Patterson, valamint a Motor Sport Magazine-nek dolgozó Mat Oxley szólalt fel leginkább, és felvetette, hogy bojkottálni kellene ezeket az „erkölcsi keresztes lovagokat”. Nem arról van szó, hogy bojkottáljuk őket, de véleményem szerint nagy hibát követnek el, mivel nem spanyol anyanyelvűek, így nem értik teljesen a helyzetet” – reagált Espargaró.

Ami Oxley-t illeti, a brit szakíró először bocsánatkérésre szólította fel Martínt, illetve úgy vélekedett, hogy valakinek beszélnie kellene vele, és el kellene magyaráznia, hogy ez nem helyénvaló viselkedés. Az ominózus kommentre reagálva pedig leszögezte, hogy kiáll a véleménye mellett. Továbbá idézte egy meleg barátját, aki állítása szerint online zaklatásban részesült, amióta felszólalt Martín ellen. Az említett személy elmagyarázta, hogy ami adott esetben egy privát és tréfás szövegkörnyezetben elfogadható szóhasználat, az egy élő televíziós műsorban már nem az. Oxley egyébként a hozzászólásra reflektálva azzal zárta mondandóját, hogy az Apriliánál bármikor kitilthatják őt a vendéglátóegységükből, amikor csak akarják.

Quartararo: A Yamahának nagyon kevés ideje van, hogy meggyőzzön, különben lépnem kell

0

Fabio Quartararo egyértelműsítette, hogy ha jövőre sem kap versenyképes motort a Yamahától, kész elhagyni a japán gyártót. A 24 éves pilóta a mellőle távozó Franco Morbidelli teljesítményét különösen nagy érdeklődéssel fogja figyelni.

Fabio Quartararo számára csalódást keltően alakult az idei szezon. Azok után, hogy tavaly az utolsó futamig harcolt a világbajnoki címért, idén egyszer sem végzett az első kettőben, és a dobogóra is csak úgy állhatott fel, hogy mindhárom alkalommal legalább egyvalaki bukott előtte. Az pedig szinte biztos, hogy a Yamahának nem fér bele még egy ilyen idény, ha meg akarják tartani őt.

Quartararo: Még mindig ugyanolyan messze vagyunk a többiektől

A francia motoros többször is hangsúlyozta az elmúlt időszakban, hogy 2024-re előrelépést vár a japán gyártótól. Amennyiben ez nem történik meg, akkor rengeteg lehetőség közül válogathat, hiszen három versenyzőt kivéve jövőre az egész mezőnynek lejár a szerződése. Most pedig ismét egyértelműsítette, hogy kész elhagyni a hangvillásokat, amennyiben nem jön össze az általa elvárt előrelépés.

Természetesen a Yamaha megadta nekem mint versenyzőnek a lehetőséget, hogy a MotoGP-ben legyek – nyilatkozta az Autosportnak. – Én pedig szállítottam nekik egy bajnoki címet. A kapcsolat jó. Mint pilóta, szeretnék visszatérni a Yamahával, visszatérni a győzelmekhez. Voltunk már a csúcson és a mélyponton is, és vissza akarok jutni a csúcsra. A helyzet viszont az, hogy nagyon rövid időnk van erre, különösen az én esetemben, hogy meggyőzzenek arról, hogy ez egy nyertes projekt. Amennyiben úgy érzem, hogy ez nem egy győztes projekt, és távoznom kell, természetesen meg kell tennem ezt a lépést. Azonban úgy látom, hogy a Yamaha nagyon hajt, és szeretnék velük újra a tabella élére kerülni.”

A Yamahának lesz némi előnye azokkal a gyártókkal szemben, amelyek egyértelműen előtte vannak. Az új koncessziós szabályok értelmében ugyanis ők a Hondával együtt a D kategóriába kerültek a következő szezon első felére, ami többek között a motorblokk fejlesztésének lehetőségét, valamint jóval szabadabb tesztelést jelent. Mindez az idei évre nem volt meg, és Quartararo nem is csodálkozott azon, hogy a Yamaha leszerepelt.

Quartararo: Nagy kihívást jelent, hogy jól használjuk az engedményeket

„Őszintén szólva már az első futamtól kezdve [tudtam, hogy ez lesz] – jelentette ki. – Még tavaly sem számítottam rá, hogy harcolni fogok [a bajnoki címért], de persze versenyzőként nagyon magasak az elvárások, hogy soha, semmilyen helyzetben ne adjuk fel. A szezon első része egészen a közepéig nehéz volt, mert nem számítottam arra a helyzetre, amelybe kerültem. A tizedik, tizenhetedik, sőt, olykor még a hetedik pozícióban is végeztem, de mindig bosszús voltam, és soha nem tudtam örülni a helyezésemnek. Néha viszont nagyon jól ment a motorozás, de egyértelmű, hogy ennyi volt bennünk. Szóval ezt el kellett fogadnunk. Az idény második fele azonban sokkal jobban alakult, csak a száz százalékomat adtam, és ennyi. Versenyzőként ugyanakkor a szezon első fele nagyon nehéz volt nekem.”

Quartararo mindenesetre ki fogja tölteni a 2024-ig szóló szerződését, ellentétben Marc Márquezzel, aki annak lejárta előtt egy évvel elhagyta a Hondát, hogy felüljön a Ducatira. A francia pilóta nyilvánvalóan figyelni fogja a nyolcszoros világbajnok teljesítményét, de egyvalakire még inkább kíváncsi, teljesen érthető okokból.

„Mintha már idén ezen a motoron ment volna” – így látják riválisai Marc Márquez első napját a Ducatival

Természetesen nagyon érdekesnek tartom, hogy mi lesz jövőre Marckal – szögezte le. – Azonban különösen [igaz ez] az [egykori] csapattársamra, Franco [Morbidellire], aki azóta a csapattársam volt, hogy bemutatkoztam a MotoGP-ben. Volt egy fél évem Maverick [Viñalesszel], de Franco alapvetően nagyon sokáig volt a csapattársam. Szóval kíváncsian várom, hogy mit fog csinálni egy gyári Ducatival, és milyen gyorsan tud alkalmazkodni, mert ugyanannyi évet töltött el a Yamahán, mint én. A 2024-es idény első fele fontos lesz számomra.”