back to top
2025. július 11. 17:36
Kezdőlap Blog Oldal 350

Aleix Espargaró viccelődött: Acosta nagyszájú, és nem annyira jó pilóta, mint sokan hiszik

0

Egy adománygyűjtő streamben vendégeskedett Aleix Espargaró. A spanyol pilóta számos érdekes kérdésről beszélt a könnyed hangvételű adás során, többek között azt is elmondta, szerinte kik lesznek az idei szezonban a bajnokok a három kategóriában.

Aleix Espargaró egy Adriiianef nevű streamer vendége volt, egy összesen ötven óráig tartó adománygyűjtő adásában, amelyet a Twitch felületén közvetítettek. Az összeszedett pénzt végül egy valenciai kórház gyermekonkológiai osztályának ajánlották fel.

Espargaró a szereplése során több érdekes témában megosztotta a gondolatait a nézőkkel, többek között arról is beszélt, hogyan élte meg tavalyelőtti hibáját, amikor egy körrel korábban kezdte el ünnepelni a második helyét a Katalán Nagydíjon, ami miatt végül csak ötödikként zárta a versenyt. „Abban a pillanatban úgy éreztem magam, mintha elnyelt volna a föld. Azonban ilyen az élet, az ember mindenből tanul.”

Aleix Espargaró: Annyit tudok mondani, hogy sajnálom

A 34 éves pilótának az előző idényben valamelyest sikerült javítania a hibáját, hiszen megnyerte a barcelonai viadalt, és ezzel háromra növelte a MotoGP-futamgyőzelmeinek a számát. A második helyen csapattársa, Maverick Viñales végzett, akinek még sohasem sikerült felállnia a dobogó tetejére, amióta az Apriliához igazolt. Espargaró ennek ellenére sem engedte át az elsőséget, Viñales viszont így sem haragudott meg honfitársára.

„Végül is ez az elit. Jó kapcsolatom van Maverickkel, de a pályán mindenki a győzelemért hajt. Az egyik dolog, amely nagyon tetszett azon a vasárnapon, az az ő lelkesedése volt, nagyon örült nekem és a családomnak is. Nem mindegyik pilóta viselkedett volna így, azt gondolom, hogy nagyon jó fej volt.”

Espargarónak ezután meg kellett tippelnie, hogy kik lesznek a gyorsaságimotoros-világbajnokság kategóriáinak győztesei az idei szezonban. „Talán a Moto3 a legbonyolultabb kérdés, esetleg [Daniel] Holgado lehet az, aki behúzza a címet. A Moto2-ben Fermín Aldeguer lesz a bajnok, aki az idény utolsó részében egy másik ligában játszott a többiekhez képest. Aztán a MotoGP-ben pedig azt szeretném, hogy az Aprilia szerezze meg a trófeát, de ha mást is kellene mondanom, akkor én Jorge Martínra fogadnék.”

Adriiianef az adás végén megkérte az Aprilia versenyzőjét – ahogyan az összes többi vendégét is –, mondjon valaki másról egy hamis állítást, amely növeli a stream publicitását, és ezen keresztül az összegyűjtött pénz összegét. Espargaró pedig a fricskájának középpontjául a MotoGP egyetlen idei újoncát, Pedro Acostát választotta.

„Azt kell mondanom, hogy Pedro Acosta nagyszájúnak tűnik nekem. Egyáltalán nem kedvelem őt, és nem hiszem, hogy annyira jó pilóta lenne, amennyire azt sokan mondják. Azt gondolom, hogy soha semmit sem fog nyerni” – mondta nevetve Espargaró a kétszeres világbajnokról.

Fontos tudni, hogy a két spanyol motoros kifejezetten jóban van, amit jól mutat, hogy korábban együtt próbálták ki magukat raliversenyzőként. A Katari Nagydíj előtt lezajlott eseményre közös barátjuk, Martín is elkísérte őket, de nemrég ennek a triónak a tagjai egy motokrosszviadalt is teljesítettek egymás társaságában.

Martín motokrosszban csapott össze Acostával és az Espargaró testvérekkel (videó)

Ducati? KTM? Honda? – ezek lehetnek Marc Márquez 2025-ös opciói a veterán menedzser szerint

0

Alberto Vergani szerint az idei pilótapiacnak is Marc Márquez lesz a központi figurája, és úgy véli, a 30 éves versenyző több gyártónál is kiköthet. Az olasz menedzser hozzátette, a nyolcszoros világbajnok jövője másokéra is kihatással lesz.

Marc Márquez egyértelműen központi szerepet játszott az idei mezőny összetételét meghatározó tavalyi átigazolási piacon. Persze Franco Morbidelli, Johann Zarco és Álex Rins váltásában nem volt szerepe, ahogyan abban sem, hogy a KTM Pedro Acostára cserélte le Pol Espargarót, de Luca Marini és Fabio Di Giannantonio sorsát mindenképpen meghatározta az a döntése, hogy elhagyja a Hondát. A VR46 egykori pilótája ugyanis pont az ő helyére igazolt, az ő utódja pedig honfitársa lesz, akinek nem mellesleg pont a nyolcszoros világbajnok érkezése miatt nem volt maradása a Gresininél.

Bár ezek a szerződések csak pár napja léptek életbe, hiszen 2024 csak most kezdődött el, akad, aki már a 2025-ös lehetőségekről beszélt. Persze nem véletlen, hiszen jelen állás szerint Marini, Zarco és Brad Binder kivételével az idei év végén mindenkinek lejár a szerződése, így hatalmas felfordulás várható a pilótapiacon. Ennek középpontjában pedig várhatóan ismét Márquez lesz.

Először szólalt meg Marc Márquez a Gresini versenyzőjeként, a Ducatiról is elmondta a véleményét

„[Tavaly] nagyon későn »zárt« a piac – nyilatkozta a GPOne.com-nak a veterán menedzser, Alberto Vergani. – Ami viszont 2024-et illeti, attól tartok, hogy nagyon korán meg akarják vívni a csatát [az ülésekért], és nem lepődnék meg, ha így lenne. Marc lesz mindennek a sarokköve. Mehet a KTM-hez, visszatérhet a Hondához, maradhat a Ducatinál. Véleményem szerint ezek a [lehetséges] forgatókönyvek.”

Tavaly szinte egész évben téma volt, hogy Márquez távozik a Hondától, vagy marad a japán gyártónál, és ezalatt a KTM-nél is szóba került a neve. Az osztrákok képviselői akkoriban úgy fogalmaztak, hogy a 30 éves motoros neve inkább 2025-től jöhet szóba, amikor már talán két szatellitcsapattal fognak rendelkezni. Danilo Petrucci menedzsere szerint azonban a Hondához történő visszatérés sem kizárt.

„A KTM mindent megtesz azért, hogy legyen egy újabb csapata – fogalmazott Vergani. – Vannak különböző istállók, amelyek ajánlkozhatnak, mint például a VR46 vagy [Lucio] Cecchinello [alakulata, az LCR]. Mivel Marc [szerződése] lejár, rátehetik a nagy pénzt. Aztán ott van a Honda. Az a sok jókívánság, amikor elbúcsúztak, arra enged következtetni, hogy valami készül, például egy esetleges visszatérés.”

Persze nyilvánvaló, hogy egyelőre nincs szó arról, hogy máris távozna a Ducatitól. Ugyanakkor a bolognaiak nehéz helyzetbe kerülhetnek, ha Márquez jól teljesít a tavalyi motoron, hiszen akkor a közvélemény bizonyára a gyári csapatba fogja őt követelni. Sőt, Carlos Checa és Marco Melandri korábbi menedzsere szerint nem csak a közvélemény, de hozzátette, a Ducati Corse általános igazgatója aligha engedi el őt egy riválishoz.

„Ha Marcnak győztes szezonja lesz, akkor a Ducatinak a gyári csapatba kell őt vinnie – vélekedett Vergani. – Azért is, mert vannak olyan szponzorok, amelyek ezt az irányt fogják erőltetni. Ismerve Gigi Dall’Ignát, nem hiszem, hogy egy olyan bajnokot, mint Marc, egy szezon után el akarna veszíteni, miközben az ellenfelek, mint például a KTM és a Honda, hajlandóak lennének őt leigazolni. Elmondok önnek egy háttértörténetet: amikor Marckal és a Gresinivel kapcsolatban elkezdtek terjedni a pletykák, írtam Claudio Domenicalinak [a Ducati vezérigazgatója – a szerk.], hogy »azonnal ragadd meg, nem engedheted el«.”

Marc Márquez már idén a bajnoki címért harcolhat? – a Gresini tulajdonosa szerint igen

Persze nyilvánvaló, hogy Márquez távozása vagy éppen maradása a többiek jövőjére is hatással lesz. Ha például 2025-ben a gyári Ducatinál folytatja, feltételezve, hogy Francesco Bagnaia lesz a csapattársa, Enea Bastianinit kiszorítja onnan. Ugyanakkor alighanem Jorge Martín döntését is befolyásolná, hiszen a Pramac versenyzője az utóbbi időszakban többször is utalt rá, hogy ha jövőre sem kapja meg a gyári ülést, akkor más lehetőség után néz.

„Ha Jorge Martín nem mehet a gyári csapathoz, akkor szerintem távozni fog [a Ducatitól], ezt a legutóbbi nyilatkozataiban világossá tette – jelentette ki Vergani. – Jorge elmehet a KTM-hez vagy a Hondához. Enea Bastianini pedig az Apriliához, ami egyáltalán nem lenne rossz neki. Eneának viszont meg kell mutatnia [a képességeit] a tavalyi szezon nehézségei után.”

Megdöbbentő képeket tett közé Stoner a vihar által súlyosan megrongált birtokáról

0

Újabb képeket és egy videót publikált Casey Stoner az Alta Colombia nevű ciklon által lerombolt birtokáról.

Ahogyan erről már korábban beszámoltunk, Casey Stoner az ausztráliai Brisbane közelében fekvő házát és a hozzá tartozó birtokot súlyosan megrongálta egy ciklon karácsonykor. Szerencsére a kétszeres MotoGP-bajnoknak és családjának nem esett baja. Nemrég Stoner újabb megdöbbentő képeket – amelyeket a cikk alján találhatnak meg – tett közzé a közösségimédia-felületein az Alta Colombia nevet kapó vihar pusztításáról.

Stoner házát is lerombolta az Ausztráliában dühöngő halálos vihar

A királykategóriában harmincnyolc futamgyőzelemig jutó expilóta egy kommentárt is írt a képsorok mellé. „Sok ember nincs tisztában azzal, hogy mennyire pusztító időjárásunk volt karácsony napja és az újév között. Először is hihetetlenül erős szél fújt, amely a mi környékünkön megsemmisített sok otthont és farmot, amelynek az építésére az emberek az életük nagy részét ráfordították.”

„Most pedig többünknek, akikre elég rossz hatással voltak ezek a szelek, szembe kell nézni a legrosszabb árvizekkel, amelyeket ez a régió valaha átélt. Az önkormányzattól nem hallottunk vagy láttunk senkit, aki segítséget ajánlott volna bármelyik károsultnak a környékünkön. Már egy hete nincs telefonszolgáltatás, sem áram, és a vezetékek még mindig az úton hevernek.”

Stoner egy videót is publikált az Instagram-oldalán – amelyet erre a linkre kattintva tekinthetnek meg –, ezen az látszik, hogy valaki egy lovat terel át az árvízzel borított úton. A southporti motoros a hírek szerint rajong ezekért az állatokért, birtokán is állt egy karám, így valószínűleg az ő családjának lovát kellett ilyen módon menekíteni.

Stoner az üzenetét úgy fejezte be, hogy „bocsánatot kérek, hogy nem tudtam mindenkinek válaszolni, aki megkeresett, de nagyon hálásak vagyunk”. Az üzenetek küldői közt pedig több motorsporthoz köthető, többségében ausztrál ember nevét is megtalálhattuk. Támogatásáról biztosította a családot többek között Jack Doohan (Mick Doohan fia, Forma–2-pilóta), Dario Marchetti (korábbi 500 köbcentis világbajnoki induló), Troy Herfoss (korábbi Superbike-világbajnoki résztvevő), Adam Cianciarulo (az amerikai motokrossz-bajnokság középső géposztályának 2019-es győztese), és Jarryd McNeil (tizenötszörös X-Games dobogós) is. Fabian Coulthard Supercars-pilóta és egyben a korábbi Forma–1-es versenyző, David Coulthard másodunokatestvére pedig arról írt, hogy ők is hasonló helyzetbe kerültek a vihar által.

Marc Márquez már idén a bajnoki címért harcolhat? – a Gresini tulajdonosa szerint igen

0

Nadia Padovani szerint reális, hogy Marc Márquez idén a bajnoki címért fog harcolni a Ducatin ülve. A Gresini tulajdonosa elárulta, hogyan mutatkozott be a spanyol pilóta a csapatnak.

Marc Márquez január elsejétől hivatalosan is a Gresini Racing versenyzője. A spanyol motoros egészen a Hondával kötött szerződése lejártáig, 2023 utolsó percéig nem nyilatkozhatott új csapatáról és a Ducatiról, a határidő után azonban végre megtehette, vagy legalábbis akkor jelenhettek meg a szavai. Nemrég pedig az istálló tulajdonosa, Nadia Padovani, a koronavírusban elhunyt névadó, Fausto Gresini özvegye szólalt meg új pilótájáról.

Először szólalt meg Marc Márquez a Gresini versenyzőjeként, a Ducatiról is elmondta a véleményét

„Nyugodtan és alázatosan mutatkozott be a csapatnak. Az ember ki tudja, milyen dolgot várna valakitől, aki ennyire sokszor nyert, de mindennek pont az ellenkezője valósult meg. Valójában még egy kissé izgatott, aggódó is volt, amikor első alkalommal felülhetett az új motorjára. Azt hiszem, hogy ez a típusú idegesség teljesen általános azon pilóták között, akik egy ilyen kaland elején vannak” – nyilatkozta Padovani a La Gazetta dello Sportsnak.

„[A valenciai teszten] a bokszban voltam, vártam arra, hogy levegye a sisakját az első menet után, látni akartam a reakcióját, miután leszáll a motorról. Ekkor vettem észre azt a bizonyos mosolyt az arcán, amire azt mondtam magamnak, hogy »na, most mi jövünk«. Nagyon boldog volt, és úgy döntött, egy órával korábban megáll, hogy ne kockáztassa az akkor neki elérhető egyetlen motort. Viszont azt mondta nekem, hogy amennyit így ment az is elég volt több dolog megértéséhez.”

A hírek szerint Márquez még azelőtt, hogy a teszten kipróbálhatta volna a Desmosedicit, már azzal viccelődött, ezzel a motorral meg fogja szerezni a kilencedik világbajnoki címét. Padovani szerint érhető, miért gondol erre új versenyzője, és azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy valóban ott lesz majd a szezon végén a legjobbak között.

„Nem tudom, hogy tényleg ezt mondta-e, de az teljesen egyértelmű, hogy vissza akar kerülni az élmezőnybe a számára nehéz évek után. A sérülései, a keze és az, hogy mindig egy nehezen vezethető motorral kellett visszatérnie, nem tették lehetővé neki a korábbihoz hasonló eredmények elérését, ráadásul sokat is esett azzal a géppel. Azonban ő így is mindig azzal próbálkozott, hogy a legjobbját nyújtsa.”

„Nem tudom, hogy a győzelem reális-e, de szerintem a világbajnoki címért való harc az igen, és ezt én pont valaki olyantól várnám is, mint ő. Egyértelmű, hogy [Francesco] Bagnaia egy kiemelkedően erős versenyző, jól irányítja a motorját, és sokat fejlődött az évek alatt. [Jorge] Martín is egy másik szint, nagyon látványos módon vezeti a Ducatit. [Marco] Bezzecchi is nagyon gyors, és úgy is fejlődik. Szóval azt kell mondanom, nem egyértelmű, hogy megnyerjük a világbajnoki címet, de meg fogjuk próbálni.”

Nem Marc Márquez, hanem Bagnaia és Martín a mérce a Ducatinál Bezzecchi szerint

Padovanit arról is megkérdezték, hogy Márquez érkezése miatt nagyobb lesz-e a nyomás a csapaton. „Nem. Egyszerűen csak az eddiginél is többet fogunk dolgozni, nekünk ez egy jó lehetőség a növekedésre, de nincs nyomás rajtunk. Mindig is nagyon jól végeztük a munkánkat, a csapattagok igazi profik, mára már tényleg a legmagasabb szinten vagyunk.”

Márquez csak egy évre írt alá a Gresinivel, hogy jövőre oda igazolhasson, ahová csak akar. Padovaninak viszont az a véleménye, hogy nem lehet tudni, mit hoz a jövő, hiszen ők a cerverai pilóta megtartásán fognak dolgozni. „Mindig nagyon kedveltem a versenyzőket, próbáltam a lehető legtöbbet adni nekik. Ő minden bizonnyal arra törekszik majd, hogy egy gyári csapathoz igazoljon, de addig még sok idő van hátra, majd meglátjuk, mi fog történni.”

Sztrókot kapott, mégis visszatér a legendásan veszélyes futamra a tizenhatszoros győztes

Tavaly sztrókja miatt csak a pálya mellől nézhette a Man-szigeti TT történéseit Ian Hutchinson, idén azonban már újra ott lesz a mezőnyben. A tizenhatszoros győztes ráadásul korábbi sikercsapatával vág majd neki a viadalnak.

Ott lesz az idei Man-szigeti (Isle of Man) TT indulói között Ian Hutchinson. Az angol pilóta a legendás, közutakon megrendezett futam tavalyi kiírását csak kívülről figyelhette, miután a szezonra való felkészülés közben, egy februári biciklitúrán sztrókot kapott. Akkor csak a spanyolországi edzésen vele együtt részt vevő Jason O’Halloran gyors közbelépése akadályozta meg, hogy valami még rosszabb történjen. Hosszú orvosi vizsgálat után az illetékes szerv március elsejétől újra engedélyezi a 44 éves motorosnak a versenyzést.

A nap, amikor Michael Dunlop bugyihoz hasonlította motorja villáját – beszámoló a Man-szigeti TT-ről

Nem ez volt az első eset, amikor Hutchinsonnak hosszabb időt ki kellett hagynia, egy 2010-ben elszenvedett lábsérülés miatt három évig maradt távol a versenypályáktól. Lapunk szerzője, Guld Péter még 2017-ben készített vele egy hosszabb interjút a Totalbike felületére, amelyből kiderül, mennyire komoly is volt az a sebesülés.

„Haladtam a gyógyulás útján, ami néha irtózatosan kilátástalan volt, a lábamnak tulajdonképpen nem sok esélyt adtak. Háromszor mentem be úgy a kórházba, hogy a műtét előtt közölték az orvosok, valószínűleg láb nélkül hagyom el” – mondta Bingley szülötte, akinek 2013-as visszatérése annyira jól sikerült, hogy azonnal megnyerte a Makaói Motoros Nagydíjat (amelynek tavalyi kiírásáról ebben a cikkünkben írtunk).

Hutchinson a kínai futam mellett több híres utcai versenyt is megnyert már, többek között a North West 200-on és az Ulsteri Nagydíjon is diadalmaskodott. A Man-szigeti TT-n összesen tizenhat győzelmet szerzett, és ezzel ő a negyedik legeredményesebb pilóta a viadal 1907 óta íródó történelmében. Ráadásul az övé az ötödik leggyorsabb idő valaha, 2016-ban több mint 212 km/h-s átlagsebességgel teljesítette a 60 kilométernél is hosszabb pályát.

A Man-szigeti TT 2010-es kiírásán Hutchinson nagyszerű teljesítménnyel mind az öt kategóriában az élen végzett, amelyen elindult. Ekkor a Padgett’s Motorcycles csapatát képviselte, amellyel az idei futamra újra összeállt. Az istálló a Superbike, a Superstock, és a Senior TT versenyekre egy Honda CBR1000RR-R Fireblade SP-t, a Supersport-viadalokra pedig egy CBR600RR-t bocsájt majd a pilóta rendelkezésére.

„Az csoda lenne, ha a visszatérésem után egyből a legjobbakkal tudnék harcolni a győzelemért. Tudom, hogy jelenleg hol tartok, de azt is tudom, hová érhetek még el. Nagyon örülök annak, hogy újra ezzel a csapattal dolgozhatok, azt hiszem, hogy hasonló szemléletmóddal rendelkezünk. Clive [Padget csapatvezető] olyan motorokat állít össze, amelyekről tudja az ember, hogy csak felül, és máris gyorsan tud velük menni” – idézte fel Hutchinson nyilatkozatát a Crash.net.

„A sérülések, a COVID és a tavalyi kihagyás miatt úgy érzem, 2017 óta nem futottam egy jó menetet sem a TT-n. Szóval ezért is nagyszerű, hogy újra azzal a csapattal megyek majd, amely képes segíteni a számomra megfelelő köridők elérésében.”

Padget is megszólalt korábbi versenyzőjének visszatérése kapcsán. „Pokoli úton ment keresztül a 2010-es csodálatos eredmények óta, azonban tagadhatatlan ennek az embernek az elszántsága. Szerintem senki sem tudja majd megakadályozni abban, hogy a legjobbak között végezzen. Én őszintén hiszek benne, de az eredménytől eltekintve azt gondolom, hogy a csapathoz való visszatérése egy nagyszerű történetet ad a sportnak és a TT-nek is.”

Biaggi egykori főnöke mentette meg a gyorsaságimotoros-vb jelenlegi legdominánsabb gyártóját

0

Nagyrészt Sito Pons döntése miatt menekült meg az anyagi csődtől a Kalex, amely vázaival mára lényegében egyeduralkodóvá vált a Moto2-es világbajnokságon.

Első ránézésre könnyen azt gondolhatja az ember, hogy a Ducati az elmúlt két évben bemutatott teljesítményével a gyorsaságimotoros-világbajnokság jelenlegi legdominánsabb gyártója, azonban az olaszok nagyszerű mutatóit könnyedén veri a Kalex a Moto2-ben. A gyártó (amely „csak” a vázat adja, hiszen ebben a kategóriában egyenmotorblokk van) 2010-ben jelent meg a középső géposztályban, azóta pedig összesen kétszer fordult elő, hogy a bajnok nem a németek konstrukcióján ült.

A céget 2008-ban alapította Klaus Hirsekorn és Alexander Baumgärtel Bobingenben. Nemrég a német mérnökök elmondták, csupán egyetlen ember döntésén múlt, hogy anyagilag nem álltak földbe még a valós indulásuk előtt. Ő pedig nem volt más, mint a legendás csapatvezető, Sito Pons, akinek istállója 1992-től 2005-ig vitézkedett a királykategóriában, amelyben a legjobb eredményüket Max Biaggival és Loris Capirossival érték el, mindkét olasz a harmadik helyet szerezte meg a tabellán. A Pons Racing 2006-tól anyagi nehézségek miatt pár évre szüneteltette a működését, majd 2009-től a középső géposztályban tértek vissza, amelyben egészen az előző szezon végéig ezen a néven voltak ott.

„A 2009-es Le Mans-i futam volt, amikor Klaus és én megérkeztünk a paddockba abszolút senkikként. Mindenhol bemutatkoztunk, megtisztítottuk az összes kilincset. Meg akartuk mutatni a projektet, amelyen dolgoztunk, vittünk egy kinyomtatott projekttervet a fontos mérföldkövekkel, ahogyan ezt az iparágban megtanultuk. Azonban ezt senki sem olvasta el! Főleg nem egy csapatfőnök” – nyilatkozta a Baumgärtel a MotorsportTotal.com-nak.

„Legalább annyit elértünk, hogy ő [Pons] eljött Bobingenbe és leült velünk, hogy megmutathassuk, mit tervezünk megcsinálni. Ő és Santi [Mulero, a csapat technikai vezetője – a szerk.] valószínűleg megéreztek valamit az első beszélgetésünkkor, amikor [Pons] Antonio Cobashoz hasonlított, aki szintén egy sokat kávézó, dohányzó, kissé őrült ember volt. Úgy látszik, azt a szellemiséget látta meg nálam, amit régen Cobasnál.”

Cobast egy legendás tervezőként és a modern alumíniumvázak feltalálójaként tartják számon. Az ő konstrukciójával versenyzett korábban Pons a középső kategóriában. Amikor pedig a barcelonai expilóta saját csapatot indított, akkor a spanyol mérnök oda is besegített, azonban 2004-ben, alig 52 éven váratlanul elhunyt.

Baumgärtel azt is elmondta, mi lett volna a céggel, ha Pons nem bízik meg bennük. „Akkor valószínűleg tönkremenve az utcára kerültünk volna. Igazából csak ő [érdeklődött]. Akkoriban Eskil [Suter] óriási tiszteletnek örvendett, ahogyan Moriwaki is, aki azonnal bajnoki címet tudott nyerni.”

Az első, Pons Racinggel közös évükben a gyártók között a hetedik helyen végeztek, ennek ellenére 2011-ben még egy csapat, a Kiefer döntött úgy, hogy Kalex vázra áll át. Ez az együttműködés pedig Stefan Bradl révén meghozta a bajnoki címet, a többi pedig már történelem. A németek azóta száztíz győzelmet zsebeltek be, és a mára a legsikeresebb gyártóvá váltak. Ponsékkal végül egyszer, Pol Espargaróval 2013-ban értek fel a csúcsra.

A Kalex sikerét jól mutatja, hogy ma sem a két említett, sem a 2010-ben még jelen levő többi vázgyártó (Motobi, FTR, Tech3) már nincs ott a Moto2-ben, abból az időszakból egyedül a Speed ​​Up, Luca Boscoscuro vállalata maradt (és új beszállóként megjelent a Forward). A tavalyi mezőny harminc állandó motorjából huszonkettő a németek vázára volt építve, ahogyan 2012 óta az összes bajnok gépe is.

Mind a két, a Kalex fejlődésében oly fontos szerepet játszó szakember, Pons és Mulero is visszavonult a 2023-as szezon végén, ez pedig mélyen megérintette Baumgärtelt. „Mindent Santitól tanultam az első két évben, mivel akkor még nem tudtam, hogyan működik a motorversenyzés. Azt hittem, hogy jó mérnökként csak úgy elő tudok rukkolni olyan alkatrészekkel, amelyek működni fognak. Minden véget ér egyszer, nagyszerű időszak volt. Örökké hálás leszek azért az évtizednyi élményért, amelyet Sitóval és Santival együtt élhettem át.”

Leköszön a csapattulajdonos, akinek számos MotoGP-pilóta köszönheti karrierjét

A Superbike-vb vezére elmondta, miért a Balaton Park került be a versenynaptárba

Gregorio Lavilla egy interjújában megnevezte annak az okát, miért érkezik a Balaton Park Circuitre a Superbike-világbajnokság, és milyen probléma van a másik új helyszínnel, a Cremona Circuittel.

A Superbike-világbajnokság idei (előzetes) naptárában két új helyszín is szerepel, a hazánkban található Balaton Park Circuit, és az Olaszországban fekvő Cremona Circuit. Nemrég a sorozat ügyvezető igazgatója, Gregorio Lavilla adott egy interjút, amelyben erről a két pályáról is beszélt.

Akár a MotoGP-nek is otthont adhat a Balaton melletti új versenypálya

„Nem ismerem a Balaton Parkot. Volt egy aláírt szerződésünk Magyarországgal, és az egyértelmű, hogy a Balaton [Park Circuit] megfelel a követelményeknek. Valójában A-minősítésű lesz, hiszen a MotoGP tartalékhelyszínnek választotta, csak még szükség van a homologizációra. Minden pályát egy versenyhétvégén homologizáltatnak, a folyamat elkezdődik csütörtökön, és véget ér vasárnap” – nyilatkozta Lavilla a Motosan.es-nek.

Ahogy erről már a cremonai pályát bemutató cikkünkben is írtunk, az a létesítmény még nem készült el teljesen. Többen felvetették, hogyan fognak így szeptemberben futamot rendezni ott, azonban Lavilla arra kér mindenkit ezzel kapcsolatban, hogy majd csak akkor ítéljék meg a helyzetet, ha közelebb leszünk a verseny időpontjához, mivel tudnak a problémáról, és komolyan is veszik.

„Innen nézve, ami Cremonában történt, az ugyanaz, ami Mostban is. Nekünk Cremonával egy öt évre tervezett projektünk van. Viszont itt is ugyanazt mondom az embereknek, amit Mostban is mondtam: beleraktuk a naptárba, de még csak ne is gondoljanak arra, hogy holnap elmennek oda edzeni, mivel a pálya mostani állapota nem olyan, amin versenyezni fogunk.”

„Szóval ugyanez vonatkozik Cremonára, a pálya egyik – ráadásul az utolsó – részét még teljesen helyre kell hozni. Nemrég voltam ott, és amire még szükség van, az a paddock kibővítése, amelyet már el is kezdtek csinálni, illetve a lelátókat is növelni kellene. A tervek szerint 2024-re új lelátókat állítanak majd fel, és a teljes utolsó részt is befejezik, 2025-re pedig a paddock is sokkal nagyobb lesz, hogy kényelmesen fogadni tudja az összes kategóriát. Elmentem oda, hogy ellenőrizzem, nem valami értelmetlen dolgot csinálunk-e, ami után nekünk kellene őket megvédeni, amit soha nem szeretnék. Azt kérném, hogy ne a mostani állapotok alapján mondjunk véleményt. Azt hiszem, megmutattuk, hogy eléggé komolyan vesszük ezt az ügyet, és folyamatosan együtt dolgozunk a FIM-mel ezekben a kérdésekben.”

„Olaszországban eddig Imolában versenyeztünk, anélkül, hogy beszéltünk volna a pálya problémáiról, amiről vagy van véleményünk, vagy nincs, de egy vita ekörül mindenképpen létezik. Mi nagyon sok pályára teszünk ki biztonsági berendezéseket, ahová az emberek egyedül járnak ki edzeni, és amikor ők vannak kint, akkor sokkal kevesebb ilyen van, és mégsem történik semmi.”

Hivatalos: Magyarország is része a Superbike-vb 2024-es előzetes versenynaptárának

„Folyamatosan új pályákat keresünk, olyanokat, amelyek felkeltik az érdeklődést, izgalmas új helyszíneket. Cremona közel van Bergamóhoz, szóval profitálhatunk majd Milánó vonzáskörzetéből, Bergamóból, a divatiparból… Ha olyan pályákra látogatunk el, amelyeken a MotoGP is megy, nekünk az jó, de ha el tudunk menni új helyekre, ahol saját ügyfélkört tudunk kialakítani, és meg tudjuk mutatni a mi termékünket, az talán még jobb.”

A Honda nagyon hamar visszatérhet a MotoGP élmezőnyébe, és évekig ott is maradhat, véli Marini

0

Luca Marini első interjúját adta úgy, hogy hivatalosan is a gyári Honda versenyzője. Az olasz versenyző elárulta, miért csatlakozott a jelenleg szenvedő márkához, és leszögezte, optimista a fejlődést illetően.

December 31-ével hivatalosan is lejártak a 2023-ban véget érő szerződések, és az átigazoló versenyzők most már formálisan is az új csapatuk tagjának mondhatják magukat. Ennélfogva már ilyen minőségben is adhatnak interjút, ahogyan arról Marc Márquez esetében be is számoltunk. A spanyol versenyző helyére érkező Luca Marini pedig szintén megszólalt.

Először szólalt meg Marc Márquez a Gresini versenyzőjeként, a Ducatiról is elmondta a véleményét

Miután a nyolcszoros világbajnok bejelentette, hogy 11 év után távozik a Hondától, sokáig nem lehetett tudni, hogy ki lesz az utódja. Az olasz motorossal kapcsolatban először arról lehetett olvasni, hogy visszautasította a megkeresést, de végül már jóval a bejelentés előtt egyértelművé vált, hogy ő lesz a befutó. A VR46 egykori pilótája optimistán érkezett meg a japán gyártóhoz.

„Sokkoló volt, hogy Marc bejelentette az átigazolását – nyilatkozta a Honda Racing Corporation által közzétett videóban. – Szóval én, a stábom, a menedzserem próbáltuk megtalálni a módját, hogy bekerüljünk ebbe a projektbe, és együtt fejlődjünk, próbáljunk egy jobb teljesítményű motort építeni, hogy visszatérjünk, és versenyeket, világbajnokságokat nyerjünk. Ez a célunk, úgyhogy lesznek elégedettségre okot adó pillanatok.”

A közvélemény nagy része kétkedve fogadta Marini döntését, hiszen ez idáig a mezőny legjobb motorját vezette, még úgy is, hogy tavaly csak 2022-es Ducatit kapott. Ezzel szemben a Honda zsinórban második alkalommal lett utolsó a konstruktőri világbajnokságon, és jól láthatóan hatalmas gödörben vannak. A kétszeres MotoGP-dobogós azonban optimista a felzárkózást illetően.

Lorenzo sok esésre számít Marinitől, szerinte hibát követett el, amikor a Hondához igazolt

„Elsősorban az, hogy ez a történelem legjobb csapata – válaszolta arra a kérdésre, hogy miért akart a japán márkához igazolni. – A számok és a statisztikai [adatok] önmagukért beszélnek. Most benne vagyunk egy adott helyzetben, de úgy gondolom, megvan az erőnk ahhoz, hogy nagyon hamar visszatérjünk. Igyekszem visszajelzéseket adni és minden energiámat beletenni ebbe a projektbe. Ha rátalálunk a megfelelő irányra, akkor képesek leszünk sok éven át az élen maradni.”

Ahogyan az összes csapatot váltó versenyző, úgy Marini is megkapta a lehetőséget előző munkaadójától, hogy a 2024-es istállójával vegyen részt a valenciai teszten. A 26 éves motoros biztatóan kezdett, hiszen tizedikként zárt, a továbbiakban pedig folytathatja az építkezést. Valentino Rossi féltestvére a közös célok mellett azt sem titkolja, hogy le szeretné győzni a Honda többi pilótáját.

„Nyitott gondolkodással akarok belekezdeni – fogalmazott. – Az első teszt után meg kell értenünk, hogy milyen sebességgel rendelkezünk, mekkora a potenciálunk. Meg kell találnunk az egyensúlyt, és meg kell találnom a módját, hogy megverjem a közvetlen ellenfeleimet, a márkatársaimat, akik ugyanolyan motoron mennek. Részemről ez lesz az első számú cél. Emellett szeretnék előretekinteni, megpróbálok dobogót vagy győzelmet szerezni ezzel a motorral. Tudom, hogy talán nehéz lesz, de előre kell néznünk.”

Marini számára a motor mellett a munkakörnyezet is jelentősen megváltozik. Egyrészt egy szatellitcsapattól egy gyári istállóhoz igazolt, emellett ráadásul a csapattagok nemzetisége is igencsak eltérő. A VR46-nál nagyrészt olaszokkal dolgozott együtt, és bár a Hondánál is bőven vannak európai szakemberek, a japán munkakultúrához is hozzá kell szoknia, de ezzel egyelőre nincs gondja.

Kiderült, mikor igazolta le Marinit a Honda, és miért nem Aldeguer érkezett Marc Márquez helyére

„Lenyűgöző volt, nagyon gyorsan eltelt – utalt a Hondánál eltöltött első napjára. – Már vége van, de biztos vagyok benne, hogy rengeteg időnk lesz a tél folyamán, a tesztelés alatt, a szezon során, hogy beszéljek ennek a csapatnak az összes tagjával, mert álomszerű együtt dolgozni ezekkel az emberekkel, a japánokkal is. Nagyon jól érzem magam, imádom a kultúrát, nagyszerű lehet az együttműködésünk.”

Először szólalt meg Marc Márquez a Gresini versenyzőjeként, a Ducatiról is elmondta a véleményét

0

A Gresini új pilótája, Marc Márquez először mondta el a meglátásait a Ducatihoz való alkalmazkodásáról és a valenciai tesztről. A beszélgetés során arra is megkérték a hatszoros MotoGP-bajnokot, hasonlítsa össze a bolognaiak gépét a Hondával.

Marc Márquez január 1-től hivatalosan is a Gresini versenyzője. A cerverai pilóta már a valenciai teszten felülhetett a Ducatira, de a szerződése miatt eddig nyilvánosan nem mondhatta el a véleményét róla. Egyesek úgy vélték, a Desmosedici pályára vitele után sokatmondó volt a mosolya, a jókedvének pedig indoka is volt, hiszen a negyedik legjobb időt motorozta. Most azonban végre nyilatkozott is ebben a témában.

Kiderült, mikor mutatják be Márquezék jövő évi Ducatijának színeit

„Idegesnek éreztem magam [a teszteléskor], pillangók voltak a gyomromban. Ez egy nagy változás volt nekem, annak ellenére, hogy már sok éve megyek a világbajnokságon. Aztán azonban megnyugodtam, laza maradtam, és ilyenre vettem a napot is. Megpróbáltam összeszokni az új technikusi csapatommal és az új motorommal, végül is a bajnok konstrukcióra ülök fel, szóval a többi rajtam múlik” – mondta Márquez a DAZN-nak.

„Az első nap az üléspozícióhoz való alkalmazkodásról szólt. Változtattunk bizonyos dolgokon, mivel nem éreztem magam elég kényelmesen a gépen, de a sebességet szerencsére sikerült megtalálni. Úgy gondolom, sikerült megértenem a motort, és azt, hogyan lehet vele megoldani bizonyos helyzeteket. Sokat kell még tanulnom, talán nem is arról, hogyan lehetek gyorsabb, inkább arról, hogyan motorozhatok biztonságosabban és konzisztensebben.”

„Jobban és gyorsabban tudtam alkalmazkodni, mint ahogy vártam, hiszen azonnal nagyon jól éreztem magam a nyeregben. Elég magabiztos tudtam lenni a motorral, nem kellett sokat keresgélnem az önbizalmamat. A teszt során a nap vége felé felraktuk a lágy abroncsokat, és azokkal is jól éreztem magam a pályán. Persze az üléspozíciót és a csapattal való kommunikációt illetően is van még hová fejlődnünk. Viszont ez teljesen érhető, hiszen tizenegy évig ugyanazokkal az emberekkel dolgoztam együtt, azonban azt kell mondanom, a Gresininél mindenki barátságosan fogadott. Nagyon jó itt a légkör, és ez sokat segít nekem abban, hogy nyugodt legyek.”

A nyolcszoros világbajnok csapattársa az olasz istállónál testvére, Álex Márquez lesz, aki egy korábbi interjújában kiemelte, nagyon várja bátyja meglátásait a motorról. Sokan azt is szerették volna, ha a harminc éves pilóta az új gépét összehasonlítja a Hondával, ő azonban erre nem volt hajlandó.

„Nem szeretnék motorokat összehasonlítani, különösen nyilvánosan nem. Ez egy másfajta konstrukció, amely másfajta vezetési stílust követel meg. Amikor a bajnok motorra ülsz át, akkor a te kezedben van a sorsod, hiszen sok pilóta gyors tudott már lenni vele, így a többi csak rajtad múlik.”

Marc Márqueznek egy áldozatot mindenképpen meg kell hoznia testvére miatt

A mindkettőjükkel vb-címet nyerő csapatfőnök elmondta, miben hasonlít Acosta Marc Márquezre

0

Aki Ajo, aki csapatfőnökként Marc Márquez esetén az első, Pedro Acostánál pedig mindkét világbajnoki címből kivette a részét, arról nyilatkozott, mi a hasonlóság a két spanyol versenyző között. A finn szakember arról is beszélt, nem szabad azonnal túl nagy eredményeket elvárni a MotoGP-ben idén debütáló tehetségtől.

Az idei szezonban Pedro Acosta személyében egy újabb kiemelkedő tehetségű spanyol pilóta kezdi meg MotoGP-pályafutását. Acostát sokan már most a nagy előddel, Marc Márquezzel hasonlítják össze, annak ellenére, hogy ez a cerverai versenyzőnek nincs az ínyére. Annyiban nehéz lenne nem észrevenni a párhuzamot kettőjük karrierje között – a nemzetiségükön kívül –, hogy mindketten tizenhét évesen lettek a legkisebb (bár ehhez a Gresini motorosának kettővel több szezon kellett), majd tizenkilenc évesen a középső kategória világbajnoka.

Marc Márquez nem szereti, ha hozzá hasonlítják Acostát

Nemrég Aki Ajo, a róla elnevezett (Ajo Motorsport) Moto2-es és Moto3-as programmal rendelkező istálló vezetője elmondta a Marca című lapnak, szerinte miben hasonlít a két pilóta. A finn szakember mindkettőjüket jól ismerheti, hiszen Márquez az első, Acosta pedig mindkét világbajnoki címét az ő alakulatával szerezte meg. „Mindig nehéz összehasonlítani [pilótákat], és nem tudom, fair dolog-e egyáltalán ezt megtenni, hiszen ők másmilyen emberek, mondjuk egy [közös] pont az biztosan van, amely [mindkettőjüknél] fiatal kortól látszott.”

„Mindketten nagyon éretten viselkedtek, mintha öregemberek lettek volna. Amikor a tizenhét éves Marckal beszélgettem, olyan volt, mintha egy harmincöt évessel beszéltem volna. Mostanában pedig ugyanezt éreztem néha Pedróval kapcsolatban. Amikor az életről vagy a munkáról beszélgettem velük, akkor nagyon hasonlónak tűnt a hozzáállásuk, az érettségük, mindketten sokat tudtak, például mi az, ami fontos, mi az, ami kevésbé, és mire kell igazán koncentrálni. Ebben nagyon hasonlóak voltak.”

Ajo a „mazarróni cápa” királykategóriás debütálásáról is megosztotta gondolatait az olvasókkal. A korábbi motorversenyző Acostához hasonlóan nem gondolja, hogy a tizenkilenc éves pilóta az első idényében a világbajnoki címért fog harcolni. „Nem várhatunk el tőle olyan sokat a kezdetektől, de biztos vagyok benne, a céljai ugyanazok, amelyek a Moto3-ban és a Moto2-ben is voltak. Nagy lehetősége van arra, hogy egy csodálatos pályafutása legyen a MotoGP-ben, ha továbbra is a helyes úton marad.”

Acosta már első évében a MotoGP vb-címéért harcolhat? – reagált az újonc

„Megértette, hogy ki kell tanulnia a királykategória titkait, és időt kell adnia magának. A Moto2-ben töltött első szezonjának az elején nem adott magának elég időt, erre mondtam neki, »ezek a hibák talán a túl nagy elvárásaidból fakadnak«. Aztán szerencsére jól jöttünk ki ebből, sokat tanultunk a hibákból. Amikor az ember felhasználja az ilyen momentumok tanulságait, erősebbé válik. Most felkészültebb, a MotoGP-ben már több időt fog adni magának .”