back to top
2025. július 07. 17:39
Kezdőlap Blog Oldal 333

Közzétették a magyar endurobajnokság idei versenynaptárának tervezetét

0

A Magyar Motorsport Szövetség nyilvánosságra hozta az idei endurobajnokság versenynaptárának tervezetét. A közleményben hozzátették, hogy további helyszínek állnak egyeztetés alatt, és az egyik időpont még „gazdátlan”, vagyis a naptár semmiképpen sem tekinthető véglegesnek.

Nyilvánosságra került a magyar endurobajnokság 2024-es kiírásának versenynaptár-tervezete. Mindezt a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) tette közzé saját Facebook-oldalán. Ahogyan arra a bejegyzés is kitér, mindez nem végleges, hiszen több helyszínnel is egyeztetnek, és a július első hétvégéjén rendezendő forduló esetében még nem dőlt el, hogy hol rendezik.

Ami biztosnak tűnik, hogy a bajnokság április 6-án, a szanki endurokrosszversennyel kezdődik, és október 26-án, Piliscséven ér véget, ahol szintén az endurokrossz szakágban mérik össze tudásukat a felek. Jelen állás szerint összesen kilenc fordulót tartanak, amelyből öt endurokrossz, a maradék négy pedig enduro lesz.

A magyar endurobajnokság 2024-es versenynaptárának tervezete

Idén először gurult pályára Marc Márquez, Rossi is a motorra ült (képek)

0

A Ducati MotoGP-versenyzői is részt vesznek a hétfőn és kedden zajló portimãói Superbike-teszten. Sőt, rajtuk kívül Valentino Rossi és Luca Marini is pályára gördült, előbbi Yamahával, utóbbi Hondával.

A szabályok értelmében a MotoGP állandó pilótái egészen februárig nem ülhetnek fel a saját motorjukra a holtszezonban. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem motoroznak, sőt, még csak azt sem, hogy nem gördülhetnek ki egy épített aszfaltcsíkra. Ilyenkor ugyanis bevett szokás, hogy csatlakoznak a Superbike-világbajnokság tesztelő mezőnyéhez.

Milyen szabályok vonatkoznak a versenyzőkre a MotoGP holtszezonja alatt?

Ez történt most is. A Ducati pilótái ugyanis kivétel nélkül ott vannak a pályán Portimãóban, ahogyan kedden is motorra fognak ülni. Bár közülük sokan részt vettek a Valentino Rossi Ranch-án tartott 100 km dei Campioni elnevezésű eseményen, mások pedig alighanem szintén edzettek offroadmotoron, ez az első alkalom, hogy épített versenypályán körözhetnek.

Superbike-motoron tesztelhet idén először Marc Márquez és Bagnaia

Persze a szabályok miatt nem a saját motorjukra ültek fel, hanem a Ducatinak a Superbike-ban használt versenygépét, a tavaly és tavalyelőtt is mindhárom világbajnoki címet megnyerő Panigale V4R-t vették igénybe. Köztük volt Marc Márquez is, aki először próbálhatta ki a bolognaiaknak ezt a versenygépét, hiszen csak ezen a télen csatlakozott hozzájuk. A nyolcszoros világbajnok motorja a Gresini külsejének megfelelő színeket kapott.

Rajtuk kívül egyébként ketten is ott voltak a VR46 Akadémia azon tagjai közül, akik nem a Ducatit erősítik. Luca Marini a Honda CBR1000RR-R-re pattant fel, és a Moto2-ben szereplő Celestino Vietti is lehetőséget kapott. Sőt, maga az alapító, Rossi is pályára ment, ám ő a Yamaha nagyköveteként a hangvillások R1-esét kapta meg. Andrea Migno, aki nemrég edzőként és videoelemzőként csatlakozott a a VR46-hoz, szintén ott volt a pályán.

Egyelőre nincs hivatalos tájékoztatás az állásról, de a különböző felületekre néha kikerül az aktuális állás. Cikkünk írásának pillanatában a legutóbbi adatok szerint Francesco Bagnaia volt a leggyorsabb a MotoGP versenyzői közül, ám a jelek szerint csak a VR6-hoz köthető pilóták körei kerülnek fel az eredményjelzőre. Ami a Superbike mezőnyét illeti, Jonathan Rea vezetett a gyári BMW párosa, Michael van der Mark és Toprak Razgatlıoğlu előtt.

A MotoGP mezőnyének tagjai hamarosan a saját munkaeszközükön is megkezdhetik a felkészülést az új szezonra. Február 1-től 3-ig rendezik a sepangi shakedownt, ahol a tesztpilóták és az újonc Pedro Acosta mellett a koncessziós jogoknak köszönhetően a gyári Yamaha és Honda pilótái is motorra ülhetnek. Egy kétnapos pihenő után pedig jön a szintén háromnapos teszt ugyancsak Malajziában, amelyen természetesen már az egész mezőny részt vehet.

Új nevet és festést kapott a világbajnok Acosta csapata

0

A MotoGP mezőnyéből ötödikként leleplezte idei motorfestését a korábbi Tech3 GasGas, amely idén már Red Bull GasGas Tech3 néven versenyez. A francia istálló a Moto2 előző két világbajnokával, Augusto Fernándezzel és Pedro Acostával fog nekivágni a 2024-es szezonnak.

Folytatódott a motorfestés-bemutatók sora a MotoGP-ben. Azok után, hogy a Gresini, a gyári Ducati, a VR46, valamint az újonnan csatlakozó Trackhouse már leleplezte idei külsejét, most egy újabb szatellitcsapat következett a sorban. A korábbi Tech3 GasGas hétfőn késő délelőtt tárta a nyilvánosság elé, hogy milyen színekben fog versenyezni.

A francia alakulat előzetes tájékoztatása szerint „új színeket, arcokat és energiát” akart bemutatni. Utóbbi nyilvánvalóan megfoghatatlan, az első kettő viszont egyértelmű. Az első valóban így volt, hiszen talán nem beszélhetünk olyan radikális változásokról, mint a VR46 esetében, de egyértelműen módosult a motor külseje, és a Red Bull is megjelent szponzorként. Utóbbi nem véletlen, hiszen a csapat új neve Red Bull GasGas Tech3 lett.

Ami az idézet második kifejezését illeti, a versenyzőknél egy csere volt. Egy ideig úgy tűnt, hogy a tavalyi év egyetlen újonca, Augusto Fernández távozik, de végül Pol Espargaró volt az, akit lefokoztak, és a KTM tesztpilótájaként folytatja pályafutását. Ezúttal tehát nem váltak meg az újoncuktól, mint 2022-ben mind Raúl Fernández, mind Remy Gardner esetében.

Augusto Fernández tehát maradhatott a tavalyi idényhez hasonlóan idén is GasGas néven versenyző Tech3-nál. A Moto2 2022-es világbajnoka az első tizenegy főfutamán kivétel nélkül pontot szerzett, de ezek közül csupán kétszer végzett az első tízben, igaz, Le Mans-ban negyedik lett. A szezon második részében aztán jelentősen romlott az arány, hiszen vasárnap csupán háromszor iratkozott fel a pontszerzők listájára, és végül 71 ponttal a tabella tizenhetedik pozíciójában zárt.

A spanyol versenyző idei csapattársa Pedro Acosta lesz, lényegében miatta kellett távoznia Espargarónak. Persze nem véletlen, hogy a 19 éves motorost mindenképpen fel akarták vinni a királykategóriába, hiszen generációja legnagyobb tehetségének tartják. 2021-ben mutatkozott be a gyorsaságimotoros-vb-n, és rögtön első idényében győzni tudott a Moto3-ban. A középső géposztályban egy nehéz szezon után tavaly az év nagy részében nem igazán volt kérdéses, hogy itt is felér a csúcsra. Érdekesség, hogy bár hivatalosan a 31-es rajtszámmal fog versenyezni, lényegében két 37-est láthatunk majd a rajtrácson, hiszen csapattársához hasonlóan korábban ő is ezt használta.

Acosta felidézte az időszakot, amikor rengeteget sírt, majd gyakran lecserélte a telefonszámát

Bár a Tech3 a 2022-es idényhez hasonlóan tavaly is az utolsó helyen zárt a csapatok közötti tabellán, több mint háromszor annyi pontot szerzett, és ez csak kis részben volt köszönhető a sprintfutamok bevezetésének. A csapat célja egyértelműen az lehet, hogy idén feljebb tudjanak lépni a tizenegyedik pozícióból. Ebben segíthet, hogy Acosta jelentős támogatást fog kapni a KTM-től.

A Ducati nem hitte, hogy az előző évi motor is ilyen erős teljesítményre képes

0

Fabio Di Giannantonio elárulta, mennyire okoz számára nehézséget, hogy ismét versenymérnököt vált. Az olasz versenyző arról is beszélt, hogy a 2022-es motoron ülő pilóták túlteljesítették a Ducati tavalyi elvárásait.

Fabio Di Giannantonio a MotoGP idei mezőnyének egyetlen versenyzője, aki csapatot váltott, de gyártót (és kategóriát) nem. A 25 éves motoros a a Gresinitől a VR46-hoz igazolt, ahol ugyanúgy egy Ducatit fog vezetni, mint tavaly. Ennek ellenére persze nyilvánvalóan lesznek fontos változások, többek között ismét új versenymérnöke lesz.

Az olasz versenyző 2022-ben debütált a királykategóriában, ebben az idényben Donatello Giovanottival dolgozott. Tavaly a 2024-ben Marc Márquezzel dolgozó Frankie Carchedi lett az első számú harcostársa, aki azonban maradt a Gresininél. Ebben a szezonban így David Muñoz lesz a versenymérnöke, aki eddig Luca Marinit segítette. Di Giannantonio szerint nem lesz olyan nehéz a váltás.

Természetesen nem könnyű mindig a nulláról kezdeni – nyilatkozta. – Ha az ember egy ennyire tapasztalt [szakemberrel] dolgozik, mint ő, ez általában nem nagy probléma. Amikor először találkoztunk Valenciában, rögtön rendben mentek a dolgok. Persze másképpen dolgozik, de ez számomra nem lesz probléma. Az a célunk, hogy a lehető leggyorsabban erőssé váljunk, hogy a lehető legtöbbet kihozzuk a szezonból.”

Di Giannantonio nem Marc Márqueznek akar bizonyítani, inkább a bajnoki cím motiválja

Di Giannantonio a tavaly év végi valenciai teszten már kipróbálhatta idei motorját, a Ducati Desmosedici GP23-ast, vagyis a bolognai gyártó tavalyi versenygépét. „Az első találkozásom a GP23-assal fantasztikusan alakult – fogalmazott. – Természetesen néhány területen kell még dolgoznunk, de úgy vélem, nagy a potenciál ebben a motorban.”

A Ducatinál ezúttal is a VR46 és a Gresini fogja az előző évi motorokat használni. Ez 2023-ban elég jól sült el, hiszen Di Giannantonio és idei csapattársa, Marco Bezzecchi is futamgyőzelemig jutott vele, míg Marini és Álex Márquez pole pozíciót és utóbbi sprintelsőséget szerzett. A Ducati rendkívül elégedett volt a tavalyi teljesítményünkkel – árulta el Diggia”. – Nem hitték, hogy ennyire erősen lehet szerepelni a GP22-essel.”

Persze az egyszeres MotoGP-futamgyőztes érezte, hogy nem olyan motoron ül, amelyen a gyári Ducati és a Pramac pilótái. „A gyári versenyzők elleni csatában már lehetett érezni a differenciát a GP23-ashoz képest – jelentette ki. – Amikor először felültem a motorra, megértettem a különbségeket. Pecco [Bagnaia] nagyszerű módon nyerte meg a bajnokságot. Ennek egyik oka a motor volt.”

„Őrültség”, „tiszteletlenség” – így látták az egymás közötti incidenst Razgatlıoğlu márkatársai

0

Scott Redding szerint őrültség volt, amit Michael van der Mark csinált a jerezi teszten, de nincsenek negatív érzései. Ez utóbbi viszont a holland versenyzőről már nem mondható el.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a BMW-n belül volt némi konfliktus a versenyzők között a Superbike-világbajnokság jerezi tesztjén. Még a csütörtöki napon Scott Redding a két gyári pilótát követte, majd úgy döntött, hogy Michael van der Markot megelőzi. Az idősebbik versenyző erre visszament elé, majd többszöri oda-vissza előzgetés után még össze is értek.

Az esetről a legelöl haladó Toprak Razgatlıoğlu is kifejtette véleményét, aki úgy véli, a brit motorosnak nem kellett volna belefolynia a két csapattárs közötti munkába. A Bonovo Action pilótája viszont hangsúlyozta, hogy a török versenyzőt akarta követni, és mindent megtett annak érdekében, hogy kiaknázza a lehetőségeit.

Razgatlıoğlu és Redding összeszólalkozott a jerezi teszt után, egy előzés volt a kiváltó ok

A gyári [csapatnál lévő] két srác ment elöl, én pedig nyilvánvalóan meg akarom próbálni követni Toprakot, tanulni akarok, látni akarom – idézte fel a Superbike-vb hivatalos honlapjának. – Kétszer is megelőztem Van der Markot [abban] a körben, ő pedig visszaelőzött. Ő elszántan próbált ott maradni, én is próbáltam ott maradni. A kilences kanyarban elmentem mellette, ő visszaelőzött, én pedig a tizenegyes kanyarba érve megelőztem. Az utolsó kanyarban megpróbált kívülről kifékezni engem, kockázatos húzás volt. Őrültség volt ezt tennie, az ő helyében én elfogadtam volna [a helyzetet], és beálltam volna követni. Aztán felmentünk az egyes kanyarhoz, ő pedig egyszerűen bement belülre, úgyhogy tönkretette az első körömet az SCQ-n. Könnyedén vettem, a végén képes voltam újra húzni, és megfutottam a legjobb körömet.”

Redding hozzátette, nincsenek negatív érzései márkatársa irányában, ám ez fordítva már nem mondható el. Van der Mark ugyanis élesen kritizálta a brit motoros manővereit. Nem azért, mert bármilyen előírást megszegett volna, de a gyári BMW pilótája úgy véli, az íratlan szabályoknak viszont ellentmondott ellenfelének viselkedése.

Semmi rosszat nem csinált? – kérdezett vissza. – Kimentem, és követtem Toprakot. Mindhárman SCQ-n mentünk ki, én pedig el akartam kapni Toprak szélárnyékát, és majdnem a fenekében voltam. Scott úgy döntött, hogy a kör felénél megelőz engem. Köztem és Toprak között nem volt rés. Be akart jönni közénk. Újra visszaelőztem őt. Az utolsó kanyarban úgy döntött, hogy megint bebújik belülről, eltalált, elrontotta az egyes kanyart, és az első szektoromat is tönkretette. Erre nincs szabály, ez egyszerűen tiszteletlenség. Nem találok szavakat erre. Ez egy teszt, nem egy versenyhétvége. Saját magának akart bizonyítani valamit, újra mindent feltett az Instagramra, hogy megmutassa, ki a legjobb, és hogy jól aludjon. Mielőtt eltalált, megpróbáltam őt kívülről kifékezni. Újra én akartam elöl menni.”

Szőke elárulta, milyen érzés a magyar közönség előtt Superenduro-futamot nyerni

0

Szőke Márk tavaly megnyerte a Superenduro GP of Hungary keretein belül hazánkba látogató Európa Kupa egyik budapesti futamát. A rangos esemény idei pályájának bemutatásakor Szőke elmesélte, milyen érzés volt a magyar közönség előtt diadalmaskodni.

A tavalyi Superenduro GP of Hungary nézői nemcsak a világbajnokság, hanem az Európa Kupa futamait is megnézhették. Szőke Márk akkor még ebben a sorozatban indult – idén, február 3-án, az MVM Dome-ban már a királykategóriának tekinthető Prestige-ben fog versenyezni –, és a második, fordított rajtrácsos viadalon ő bizonyult a legjobbnak. A budapesti pilóta győzelme után valósággal felrobbant a csarnok, és belőle is előtörtek az érzelmei. Nemrég, az esemény idei kiírásának pályabemutatóján elmesélte, milyen volt belülről átélni ezt a sikert.

Bemutatták a Superenduro GP of Hungary pályáját, egy teljesen új elemet is tartalmaz

„Az első futam után, amikor lejöttem, elég szomorú voltam, csak negyedik vagy ötödik helyezett lettem. Kicsit meg voltam őrülve, hogy » ennek most sikerülnie kell«  – idézte fel az emlékezetes napot Szőke. – Főleg, hogy az első futamon az első kockából rajtoló versenyző a kvalifikáció első helyezettje volt, a másodikra viszont megfordult a sorrend, így az utolsó sorból rajtoltam. Akkor úgy voltam vele, hogy »nagyon sok energiát, időt és pénzt tettem bele az egész versenyzésbe, szóval ideje kicsit élvezni is, nem csak mindig feszülten motorozni«. Ez nagyon meglátszott rajtam azon a futamon. Zsigovits Norbert is említette [a pályabemutatón], hogy mennyire fontos konstans módon végigcsinálni egy futamot az elejétől a végéig, akkor pedig nagyon sokan hibáztak, én viszont végig kondiból, észszerűen felépítve versenyeztem.”

Superenduro GP of Hungary pályabemutató 2024 Szőke Márk,
Fotó: TRP Hungary

„Az utolsó kanyarban, amikor megelőztem az ellenfelemet, a közönség szinte felrobbant, borzasztóan jó érzés volt! Norbert két-három évvel azelőtt szerintem pont ugyanott előzte meg Sonny Goggiát, ugyanúgy egy feljárón, amivel ugyanúgy felrobbantotta az arénát. Ott ültem pont mögötte, onnan fentről néztem, majd arra gondoltam, hogy mennyire megérdemli ezt Norbi, mennyire jó érzés lehet, de ezért meg kell küzdeni. Sok-sok áldozatot hozott ő is, én is, hiszen saját pályát építettem, mindenféle olyan dolgot csináltam, amit az addigi karrierem során, a motokrosszban nem. Amikor pedig ott [az Európa Kupa-futamon] befordultam, és éreztem, hogy megvan, az annyira jó érzés volt! A sok stressz, a sok esés, sérülés, fájdalom, ott kijött minden, látszódott is rajtam az örömömben. Azért az egy percért megérte az a sok ezer óra, amit végigszenvedtem a pályán, hóban, sárban.”

Lorenzo elárulta, azért igazolt a Hondához, mert a Yamahánál és a Ducatinál is lebecsülték

0

A Yamaha a csapattársát, Valentino Rossit segítette vele szemben, a Ducatinál pedig nem kapott elég türelmet, ezért igazolt végül a Hondához Jorge Lorenzo. 

Jorge Lorenzo kilenc éven át erősítette a Yamahát, amellyel három MotoGP-bajnoki címet is szerzett. Ennek ellenére nem volt felhőtlen a viszonya az istállóval, így egy idő után elkezdett más opciók után nézni. Nemrég elárulta, hogy azért vágyódott el, hogy már nem volt elég motivált, illetve a vezetőség „nem kezelte valami jól” a csapattársával, Valentino Rossival való konfliktusát.

Ez utóbbi a 2015-ös szezon utolsó futamán mutatkozott meg igazán, amelyen mindketten a bajnoki címért harcoltak. Végül a spanyol pilóta kerekedett felül, annak ellenére, hogy az istállónál nem erre számítottak. „Erősebben tolták Valentinót, mint engem, ami Valenciában volt nagyon észrevehető. Lebecsültek engem és ez zavart” – mondta Lorenzo a Tengo Un Plan podcast egyik adásában.

Lorenzo felidézte a Rossi elleni hírhedt bajnoki döntőt, és elárulta, mire számít idén

A 2017-es szezont Lorenzo már a Ducati kötelékében kezdte meg. Palma de Mallorca szülötte elárulta, nem véletlenül választotta a bolognai gyártót. „Tudtam, hogy Gigi [Dall’Igna] – aki mindent elér, amit csak a fejébe vesz – valamikor el fogja készíteni a legjobb motort a Ducatinak, mivel ő ennyire makacs. Tudtam, hogy a jövőt a Desmosedici jelenti. Ez egy kicsit olyan volt, mint amikor Lewis Hamilton elhagyta a McLarent, hogy a Mercedeshez igazoljon. Egy olyan csapathoz ment, amely addig nem nyert semmit, de tudta, hogy az övék lesz a legjobb autó a Forma–1-ben. Nekem is hasonló megérzésem volt a Ducatival kapcsolatban.”

Abban az idényben azonban még nem indult be igazán a Ducati szekere, így Lorenzo eredményei is visszaestek. 2017-ben egyszer sem sikerült futamot nyernie, ráadásul a gúnyos megjegyzések középpontjába került, mivel elterjedt, hogy egy nagy értékű, „millió dolláros szerződést” írt alá, pedig igazából nem a pénz állt a döntése hátterében.

„Azzal a »millió dolláros szerződéssel« valójában alig 15 százalékkal kerestem többet, mint amennyit a Yamahától kaptam. Nem számít hányan gondolják, nem a pénz miatt váltottam. Az a 15 százalék nem változtatta meg az életemet. Ez a lépés leginkább a motivációról szólt. Viszont a Yamahánál kialakított vezetési stílusom nem működött azzal a motorral. A Ducatinál nem jöttek ki jól nekem a dolgok.”

Dovizioso figyelmeztette Marc Márquezt: Lorenzo azt hitte, övé lesz a világ a Ducatinál

„Amíg meg nem értettem, hogy alkalmazkodnom kell a motorhoz, addig nem tudtam versenyképes lenni. Azonban a Ducati másfél eredménytelen év után elvesztette a türelmét, többé már nem bíztak bennem. Nekem kisebb lett az önbizalmam, ők pedig még egymillió eurót sem ajánlottak, pedig abban az időben már voltak olyanok, akik tizenkettőt kerestek. Inkább egy olyan pilótát részesítettek előnyben, mint [Danilo] Petrucci.”

A 2018-as szezon végül meghozta Lorenzo számára az áttörést a Ducatinál, három futamot is nyert, részben egy általa kiharcolt fontos fejlesztésnek köszönhetően. Azonban ekkor már késő volt a kapcsolat felmelegítéséhez, hiszen az ötszörös világbajnok addigra aláírt a Hondához, bár az a megállapodás sem könnyedén született meg.

„Akkoriban nem volt más csapattól ajánlatom [csak a Ducatitól], szóval magamnak kellett elintézni a dolgot, és ezért felhívtam Alberto Puigot [a Honda csapatfőnöke – a szerk.]. Végül sikerült meggyőznöm, hogy szerződtessen, mivel már nem láttam magamat a jövőben a Ducatinál. Amikor 2018-ban Mugellóban győztem, akkor már aláírtam a Hondához, csak ezt senki sem tudta.”

Lorenzo világbajnok lehetett volna a Ducatival Marc Márquez súlyos sérülésének évében?

Bastianini az Apriliánál? – a gyártó vezére szerint egy „hasznos” kombináció lenne

0

Massimo Rivola nagyon kedveli Enea Bastianinit, és úgy gondolja, hogy „hasznos” lenne, ha egy hozzá hasonló olasz versenyzőt igazolna az Aprilia. A noalei gyártó versenyrészlegének vezérigazgatója úgy véli, hogy idén előre tudnak majd lépni, de nem bízza el magát.

Az idei szezon végén számos Ducati-pilótának lejár a szerződése, köztük Enea Bastianininek is, aki Marc Márquez esetleges feljebb lépése miatt kiszorulhat a gyári istállótól. Bastianininek a tavalyi volt az első éve, amelyet Francesco Bagnaia csapattársaként töltött, viszont az idény eléggé rosszul alakult számára. Több sérüléssel is meg kellett küzdenie, ezért futamokat hagyott ki, és a hírek szerint egyáltalán nem volt biztos, hogy hosszabbítanak vele

Bastianini elismerte, a sérülések nélkül is nehezen érte volna el tavalyi célját

Amennyiben a Bestiának egyszer valóban távoznia kellene a bolognaiaktól, könnyen lehet, hogy az Apriliánál kötne ki. Massimo Rivola, az olasz gyártó versenyrészlegének vezérigazgatója egyértelművé tette, hogy tetszik neki, ahogyan Bastianini versenyez. Ráadásul a faenzai szakember szavaiból arra lehet következtetni, hogy korábban is megpróbálta már leigazolni a 26 éves motorost.

„Azt hiszem mindenki tudja, hogy Enea az egyike azoknak a pilótáknak, akiket nagyon kedvelek. A menedzsere, Carlo Pernat biztosan jól tudja, hiszen nekem köszönhetően tudott bizonyos eredményeket elérni a Ducatival folytatott tárgyalások során – nyilatkozta Rivola a GPOne.com-nak. – Egy olasz versenyző megszerzése egészen biztosan hasznos lenne nekünk, de azt, hogy Enea lesz-e ez a pilóta, vagy valaki más, azt korai lenne még megmondani.”

„Az is lehetséges, hogy a két mostani versenyzőnkkel fogunk megállapodni, még akkor is, ha az Eco Race-en [amely egy Afrikában zajló tereprali verseny – a szerk.] láthattuk, hogy nagyon jó visszhangja van, ha egy olasz pilóta nyer egy olasz motorral. Viszont azt is el kell mondanom, hogy kifejezetten elégedett vagyok mind a kettő, vagy inkább mind a négy jelenlegi versenyzőnkkel. A szezon első három hónapja eléggé vad lesz a pilótapiac szempontjából, de mi nyugodtan nézünk szembe ezzel.”

A 2024-es idényben már nem RNF-nek fogják hívni az Aprilia egyetlen ügyfélcsapatát, hiszen a maláj istálló nem kapott rajtengedélyt erre a szezonra. A helyüket a szombaton egy ízig-vérig amerikai festéssel bemutatkozó Trackhouse veszi át, akik sokkal szorosabb kapcsolatot szeretnének fenntartani a noalei gyártóval, mint amilyen az elődeiknek volt.

Valóra válhat az amerikai álom? – bemutatta motorjai festését a Trackhouse, a legújabb MotoGP-csapat

Az együttműködés megerősítésének az egyik része, hogy az amerikai csapat gyári motorokat kért az Apriliától. Ez bizonyos szempontból megkönnyíti a noaleiek dolgát, hiszen ideális esetben négy ugyanolyan gépről gyűjthetnek majd adatokat. Rivola úgy gondolja, hogy ennek köszönhetően biztosan képesek lesznek az előre lépésre. Azonban azt sem felejtette el, hogy a vetélytársaik is fejlődni fognak.

„Azt hiszem, hogy a teljesítmény szempontjából előre fogunk lépni. Viszont a 2024-es szezon tekintetében azt mondanám, hogy csak mérsékelten vagyok optimista. Be kell látnom, hogy nehéz lesz a koncessziós jogokkal felvértezett japán gyártók, a keményen nyomuló KTM, vagy a mindenki fölött álló, számszerűleg és az eredmények tekintetében is hatalmas előnnyel rendelkező Ducati ellen harcolni.”

Bautista szerint Marc Márquez miatt még több feszültség és féltékenység lesz a Ducati pilótái között

0

Álvaro Bautista örülne neki, ha Marc Márquez jövőre már a Ducati gyári csapatánál versenyezne. A kétszeres Superbike-bajnok azt is elmondta, mit várt újdonsült márkatársától az idei szezonban.

Marc Márquez az idei szezonban a Gresininél folytatja a pályafutását, a nyolcszoros világbajnok egy évre írt alá az olasz csapathoz. Éppen ezért sokan felvetették, hogy a Ducati jövőre akár felviheti Márquezt a gyári alakulatukhoz, aminek Álvaro Bautista, a bolognaiak legeredményesebb pilótája nagyon örülne.

„Azt remélem, hogy 2025-ben Márquez ott fog pirosba öltözve állni mellettem a Ducati bemutatóján. Azért bízok ebben, mert ez azt jelentené, hogy Márquez a gyári istállóhoz került, én pedig maradok a Ducati gyári csapatánál a Superbike-világbajnokságon” – nyilatkozta Bautista a DANZ-nak.

Marc Márquez úgy tekint Bagnaiáékra, ahogyan korábban őt kezelték

„Érdekes lesz ez az idény, mivel Márquez érkezése miatt még nagyobb verseny fog kialakulni a gyártón belül. Mostantól a szezon közepéig mindenki egy késsel a fogai között fog járni, és így jó kis csaták lesznek, de azt gondolom, hogy a Ducati büszke lehet erre. Biztosan növekszik majd a is féltékenység a Ducati szervezetén belül, mivel ezt nem lehet elkerülni. Úgy hiszem, hogy a szezonnak lesz egy sok feszültséggel terhelt szakasza, mivel 2024-ben szinte az összes pilótájuknak lejár a szerződése. A jövő évig még sok munkát kell elvégezniük.”

Bautista azt is elmondta, hogy mire számít a cerverai versenyzőtől az idei szezonban. „Azt hiszem, hogy amikor összeraksz egy annyira jó pilótát, amilyen Márquez, valamint a mezőny legjobb motorját… hát szerintem ez könnyű, egy meg egy az kettő. Gyors lesz, futamokat biztosan fog nyerni és harcban lesz a világbajnoki címért, bár azt nem tudom, hogy meg is tudja-e majd szerezni. Ez pedig arra készteti majd a Ducatit, hogy még tovább emelje a szintet, ha lehetséges. A tavalyi évben legyőzhetetlenek voltak, mindent megnyertek, idén pedig ki tudja mire lesznek képesek egy olyan pilótával kiegészülve, mint Márquez. Ez így elég jól néz ki a Ducatinak, bár azt is gondolom, hogy nehezebben tudják majd kezelni a helyzetet, mivel Márquez nem egy gyári pilóta.”

A Ducati vezére figyelmeztette Marc Márquezéket, egyvalamit nem akar látni a versenyzőitől

„Azt gondolom, hogy Márquez számára most az a legfontosabb dolog, hogy újra boldognak érzi magát a motoron, ismételten élvezi a vezetést. Valamint az, hogy úgy érzi, megint kihozhatja magából a lehető legjobbat, csak hagyni kell, hogy a motor segítsen neki ebben. Azt hiszem, hogy Márquez így újra boldog lesz.”

Tavaly a Ducati gyári csapatánál versenyző Francesco Bagnaia és az egyik szatellitistállójukat képviselő Jorge Martín küzdött a bajnoki címért, ezért sokan attól tartottak, hogy Bolognából mesterségesen alakítják majd az eredményt, belenyúlnak a küzdelembe. Viszont erre végül (látszólag) egyáltalán nem került sor, sőt a vezetőség tagjai szinte kikérték maguknak, hogy ezt feltételezték róluk, Bautista pedig nem kételkedik abban, hogy igazat mondanak.

„Hiszek abban, hogy a Ducati mentalitása magáról a győzelemről szól. Ha a gyári versenyzővel tudnak nyerni, az jó, de ha egy másik ember győz aki egy Ducatit vezet, az ugyanolyan jó. A Ducatit az érdekli, hogy a motorja nyerjen, bárkivel is sikerül ez, ők boldogok lesznek.”

Megint összejöhet a Lorenzo-Rossi csata, csak ezúttal négy keréken

Jorge Lorenzo egy Lazarus nevű GT3-as szériákban induló csapatnál folytatja az autóversenyzői karrierjét, így könnyen megtörténhet, hogy újra szembekerül majd a pályán Valentino Rossival.

Hivatalosan is bejelentésre került, hogy Jorge Lorenzo az AMR Lazarus Corse kötelékében folytatja az autóversenyzői pályafutását. Lorenzo idén debütál majd a GT3-as kategóriában egy Aston Martin Vantage GTE volánja mögött. Az istálló a tavalyi évben lett a patinás angol gyártó ügyfele, így az autó még számukra is újdonságot fog jelenteni.

„A motorsport iránti rajongás mindig is az életem része volt, most éppen négy keréken. Találkoztam pár emberrel, akik lehetőséget kínáltak egy projekt közös kidolgozására – idézi Lorenzot a Motosan.es. – Szóval szeretném megköszönni a Lazarusnak és az Aston Martin Racingnek, hogy lehetőséget adtak nekem egy új kaland megkezdésére. Azt remélem, hogy a motorsportok világában található jelentőségteljes célok [elérése] felé vezet majd engem.”

Egyelőre nem nevezték meg, hogy melyik sorozatban láthatjuk majd Lorenzót, de az Eurosport szakértője szerint könnyen elképzelhető, hogy a GT World Challenge lesz a választott széria. Amennyiben ez valóban így történne, akkor a Palma de Mallorca szülötte újra összecsaphat régi ellenfelével, Valentino Rossival, ugyanis a Doktor idén az endurance-világbajnokság mellett a GTWC-ben is versenyez majd a WRT színeiben.

Főnöke szerint Rossi egy szinten van a világ legjobb autóversenyzőivel a kategóriájából

A két pilóta számtalan emlékezetes csatát vívott egymással a MotoGP-ben, közben pedig eléggé feszült volt a kapcsolatuk. 2008-ban, amikor mindketten a Yamaha versenyzői voltak, annyira rossz volt köztük a viszony, hogy egy fal épült a boksz két oldala közé, hogy még kommunikálniuk se kelljen egymással. Ma már azonban leginkább a tisztelet hangján beszélnek a másikról, és örömmel fogadják, ha összefutnak. Ettől függetlenül lehet abban bízni, hogy amennyiben újra összecsapnak a pályán, akkor megint parázs ütközeteket láthatunk majd.

Lorenzo 2019-ben vonult vissza a MotoGP-ből, majd nem sokkal később Rossihoz hasonlóan négy keréken tért vissza a versenyzés világába. 2022-ben állt először rajthoz az olasz Porsche Carrera-kupában, majd a Porsche Szuperkupában, amelyben aztán tavaly már egy teljes szezont teljesített. Ebben a sorozatban a legjobb eredményét a Red Bull Ringen érte el, ahol tizenötödikként fejezte be a versenyt.

Lorenzo felidézte a Rossi elleni hírhedt bajnoki döntőt, és elárulta, mire számít idén

A Lazarus egy nagy múltra visszatekintő csapat, 1997-ben alapították Olaszországban. Lorenzo új munkaadójának székhelye a Padova tartományban fekvő Caselle di Selvazzano Dentróban található. Az alakulat az elmúlt években leginkább GT3-as sorozatokban, az International GT Openben és a Blancpain GT Seriesben indult. Korábban viszont sokáig a formaautós szériákban vettek részt, többek között a mai Forma–2 elődjében, a GP2-ben képviseltették magukat (bár ott nem a Lazarus nevet használták).