back to top
2025. július 08. 19:38
Kezdőlap Blog Oldal 317

A Forma–1 tulajdonosa vásárolhatja meg a MotoGP kereskedelmi jogait

0

Értesülések szerint a Forma–1-et birtokló Liberty Media azt tervezi, hogy megvásárolja a Dorna részvényeinek jelentős részét. A spanyol vállalat többek között a MotoGP kereskedelmi jogainak is a tulajdonosa. 

A Liberty Media 2017-ben vette át a Forma–1 irányítását Bernie Ecclestone-tól, és azóta jelentősen növelni tudta a sorozatra irányuló figyelmet. Ennek következtében az előző év elején a Forbes ezt a céget értékelte a legtöbbre a „sport-nagyhatalmak” közül.

A közeljövőben pedig egy másik szériára, a MotoGP-re is szeretné rátenni a kezét, legalábbis az Expansión szerint. A spanyol lap arról értesült, hogy a Liberty Media tárgyalásokat folytat a Bridgepointtal a Dornában való részesedésük megvásárlásáról. A befektetési alapé a sorozat kereskedelmi jogait birtokló spanyol cég részvényeinek harminckilenc százaléka, és ezzel a magáénak tudhatja a legnagyobb tulajdonrészt.

A hírek szerint a Bridgepoint azt közölte a Liberty Mediával, hogy 4 milliárd euróra értékeli a Dorna Sportsot, bár formálisan eddig még nem kínálta eladásra a részesedését.

Az Expansión írta meg azt is, hogy az Amazon, a Netflix és a Disney is érdeklődését fejezte ki a Bridgepoint részvényeinek megvásárlását illetően. A streaming-szolgáltatók mellett a Carlyle vagyonkezelő, illetve a CVC és a KKR kockázatitőke-alapkezelők is figyelemmel követik a folyamatokat.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Dorna vezérigazgatója, Carmelo Ezpeleta decemberben megerősítette a lehetséges eladásról szóló híreket. Egyébként a szakértők szerint annak ellenére, hogy a Liberty Media nem tervezi a Forma–1 eladását, az Európai Unió Versenypolitikai Főigazgatósága nem akadályozná meg az üzletet.

Megerősítették, hogy jelentős változás történhet a MotoGP-t irányító szervezetnél

A Dorna bevételei több forrásból származnak, a végösszeg többek között a pályák által a futamrendezés lehetőségéért fizetett díjakból, a televizós szerződésekből, és a szponzorációból, illetve egyéb más hirdetésekből áll össze.

Egyetlen gyártó maradt dobogós helyezés nélkül a Superbike-világbajnokság ausztráliai fordulójában

Kizárólag a Honda távozott dobogós helyezés nélkül a Superbike-világbajnokság Phillip Island-i hétvégéjéről. A japán gyártó egyik pilótája, Xavi Vierge ki is jelentette, hogy nem elégedett a jelenlegi helyzetükkel.

Kaotikus hétvégét tudhat maga mögött a Superbike-világbajnokság mezőnye. Az ausztráliai forduló során a kötelező kerékcserétől kezdve, egy újonc győzelmén keresztül egészen az elfüstölő motorig és egy „borzalmas” balesetig sok minden színesítette a pilóták életét.

A „borzalmas” balesetet elszenvedő Rea hírt adott az állapotáról

A felfordulásból sokan tudtak profitálni, egy kivételével az összes gyártó szerzett dobogós helyet a hétvége folyamán. A kivétel pedig nem volt más, mint a Honda, a japán gyártó legjobb eredményét a gyári csapatuk színeit képviselő Xavi Vierge hozta, a spanyol pilóta a 10. pozícióban zárt az első versenyen.

„Természetesen nem lehetünk elégedettek, de számunkra jelenleg ez a realitás – értékelt lehangoltan Vierge a Honda hivatalos honlapjának. – Csapatként jól dolgoztunk a teszteken és a versenyhétvége során. Ahogy már korábban elmondtam, nem érzem magam rosszul a motoron, sőt kifejezetten élvezem vezetni. Viszont nem vagyunk olyan gyorsak, mint a többiek. Még mindig eléggé küszködünk a kanyarokban, és ez nagyon nehézzé teszi számunkra a vetélytársainkkal való harcot, mivel állandóan a féktávokon kell előnyt szereznünk. Nem rossz a tempóm, amikor egyedül motorozom, de amikor másokkal kell megküzdenem, akkor szenvedek, mivel így egy csata során nehéz tartani a megfelelő íveket. Ráadásul így kifejezetten nagy terhelésnek tesszük ki a gumikat.”

„Ennek a bajnokságnak évről évre egyre magasabb a színvonala, és akár még apró részletek is jelentős különbséget tudnak jelenteni a teljesítmény és az eredményesség szempontjából. De mi tisztában vagyunk ezzel a helyzettel, tudjuk, hogy folytatnunk kell a munkát, és megoldást kell találnunk, lehetőleg rövid időn belül.”

Az ausztráliai forduló során megszerezhető 9 darab dobogós hely a következő módon oszlott el a gyártók között:

  • Ducati: 4 darab (az első versenyen: Nicolò Bulega 1. hely, Andrea Iannone 3., illetve a második futamon: Álvaro Bautista 2. hely, Danilo Petrucci 3.).
  • Kawasaki: 2 darab (Alex Lowes a Superpole versenyen és a második versenyen is 1. lett).
  • Yamaha: 2 darab (Andrea Locatelli az első futamon és a Superpole versenyen is 2. lett).
  • BMW: 1 darab (Toprak Razgatlıoğlu a Superpole versenyen 3. lett).

Testvére már a levezető körön gratulált Alex Lowesnak, aki mindenkit meghívott egy italra

Továbbra is egymásra mutogatnak a bajnokságból kitett MotoGP-csapat tulajdonosai

0

A MotoGP-ből tavaly kidobott istálló, az RNF egykori csapatfőnöke, Razlan Razali kijelentette, a főszponzorként is jelen lévő többségi tulajdonos sokszor nem fizetett az alakulatnak. Ovidiu Toma, az CryptoDATA vezérigazgatója viszont azt állítja, hogy a maláj szakember túlköltekezett, és arról is beszélt, hogy be fogja perelni a sorozatot.

Emlékezetes botrányt hozott a tavalyi MotoGP-szezonzáró másnapja, ugyanis bejelentették, hogy az RNF idén nem kap helyet a rajtrácson. A döntést arra hivatkozva hozták meg, hogy a maláj istálló többször is megszegte a részvételről szóló megállapodást, amivel ártott a sportág hírnevének. Nem sokkal később kiderült, hogy az amerikai Trackhouse veszi át a helyüket.

Hoppá, az egyik csapat nem vehet részt a MotoGP 2024-es szezonjában

Nem sokkal a közlemény után arról szóltak a hírek, hogy az RNF-et valójában a többségi tulajdonos és egyben névadó szponzor, a CryptoDATA miatt tették ki, miután a cég nem fizette ki azt az összeget, amelyet az Osztrák Nagydíj szponzorációja miatt köteles lett volna. Razlan Razali csapatfőnök és egyben kisebbségi tulajdonos szintén a másik felet okolta, most pedig kijelentette, a csapat felé is sokszor csúsztak a kifizetések.

Tovább gyűrűzik a botrány a MotoGP-ből kidobott csapatnál, egymásra mutogatnak a tulajdonosok

„A 2022-es Osztrák Nagydíjra szoros határidővel mindent kifizettek – nyilatkozta a Crash.Net-nek. –Szóval úgy tűnt, hogy van pénzük, azt mondogatták nekünk, hogy a pénz nem probléma. Nem azt mondom, hogy bármi rosszat tettek, vagy ilyesmi, csak véleményem szerint nem tettek eleget a kötelezettségeiknek. Egy versenyhétvégére például úgy mentem el, hogy gyakorlatilag nulla egyenleg volt a számlámon. Egy MotoGP-csapatot nem így kell vezetni. Minden héten megkérdeztem, hogy »mikor jön a következő kifizetés?«. Néha meglepődöm, hogyan sikerült ennyire sokáig kitartanunk. Ugyanakkor a belső problémáktól függetlenül végső soron ők voltak a vállalat hatvanszázalékos, többségi részvényesei. Azt csináltak, amit akarnak. Kirúghattak, ha akartak. Azonban az, hogy lényegében kitettek a bajnokságból, mond valamit.”

Persze ez csak az egyik nézőpontja a történetnek, és a brit portál a másik felet is megkérdezte. Ovidiu Toma, a CryptoDATA vezérigazgatója arról vált híressé, hogy egy teljesen abszurd közleményben lényegében megfenyegette a MotoGP-t. Nem meglepő, hogy a román üzletember másképp látja az eseményeket, mint Razali.

„Amikor befektettünk az RNF csapatába, 2022-től az összes adósságot kifizettük, és megvásároltuk Razlantól a többségi részvénycsomagot – idézte fel. – Razlant megtartottuk csapatfőnökként, és megállapodtunk a 2023-as költségvetésben. Abban egyeztünk meg, hogy tizenegymillió [eurót] költünk el az év során. Razlan túlköltekezett, beleértve körülbelül kétmilliót, amiben nem állapodtunk meg. A tavalyi összes költségem több mint kilencmillió euró volt. Igen, az utolsó két futamon már nem fizettem pénzt a csapatnak, mert elértük a tizenhárom és fél milliót, ami az idénybeli költéseket illeti. Amikor viszont befejeztük a szezont, még hátravoltak az aktuális fizetések, és vélhetően harminc-negyvenezer euró értékű beszállítói kifizetés, amit Valencia után fizettünk ki. Senki nem mondhatja, hogy soha nem fizettük ki a beszállítóinkat.”

Toma az ominózus közleményét azzal zárta, hogy „fel fogja borítani a MotoGP” szekerét. Ez azóta sem történt meg, miután a hírek szerint a feleknek sikerült megállapodniuk. Most viszont arról számolt be, hogy be fogja perelni a jogtulajdonost, amely egyébként nem reagált az alábbi mondatokra. „A Dorna beleegyezett, hogy fizet nekünk egy árat, ami elég magas volt, hogy eladjuk a csapatunkat – fogalmazott, majd hozzátette, a kifizetés csak részben történt meg. – Csupán a felét fizették ki. Most Svájcban és Spanyolországban is bíróságra fogunk menni. Meglátjuk, hogy a bírók hogyan döntenek. A követelés körülbelül tízmillió euróról szól.”

Elképesztő közleményben vagdalkozott a csapat, amely jövőre nem indulhat a MotoGP-ben

Életében először tapasztalt ilyen veszélyt, de Iannone így is boldog a „varázslatos” hétvége után

0

Andrea Iannone elárulta, még soha nem érezte azt, amit a Phillip Island-i Superpole versenyen, miután kormányán meglazult a gumimarkolat. A 34 éves pilóta szerint azonban az elvesztegetett lehetőséggel együtt is pozitív a hétvége mérlege.

A 2024-es Superbike-világbajnokság egyik legnagyobb sztorija, hogy Andrea Iannone itt rét vissza azután, hogy letöltötte a doppingolásért kapott négyéves eltiltását. Az egyszeres MotoGP-futamgyőztes a múlt héten megrendezett Phillip Island-i hétvégén mutatkozott be a sorozatban, és rögtön kiválóan szerepelt.

Az „öreg, de gyors” Iannone semmit nem értett, Bulega álomszerűnek nevezte a győzelmét

Olyannyira, hogy a Superpole-on az első sorba kvalifikálta magát, majd az első futamon harmadikként intették le. Másnap a Superpole versenyen vezetett, ám a 6. körben hirtelen elkezdett visszaesni, és csak a tizennegyedik helyen ért célba. Később kiderült, hogy a kormányának bal oldalán meglazult a gumimarkolat, és ezért lassult vissza.

Iannone drámája után Alex Lowes nyerte a Superpole versenyt, Razgatlıoğlu dobogós a BMW-vel

Pozitív energiával és érzéssel zártul ezt a hétvégét – nyilatkozta. – Az első futamon a harmadik helyet szereztük meg. A Superpole versenyen sajnos elvesztettük a kormány bal oldalának gumimarkolatát, ami furcsa és veszélyes volt, életemben először. A második futamon nagyon elégedett voltam az első abronccsal, mert hihetetlen érzés volt, de a második gumival mindent elvesztettem. A lehető legrosszabb volt az érzet, de ez egy jó kiindulópont volt.”

A magyar idő szerint vasárnap reggel megrendezett viadalon Iannone valóban szépen zárkózott a tizedik helyről, aztán viszont jött a piros zászló Jonathan Rea bukása miatt. Az újraindítás után pedig egy ideig még Sam Lowes is veszélyes volt rá, de végül sikerült megszereznie a negyedik helyet. Az olasz motoros az elszalasztott lehetőségek ellenére is egyértelműen pozitívan tekint vissza a hétvégére.

Rea-t hordágyon vitték le, Razgatlıoğlu motorja elfüstölt, Alex Lowes nyerte a drámai futamot

„Bosszús nem, de amikor többet lehet elérni, és az ember nem éri el, akkor nem teljesen boldog – válaszolta arra a kérdésre, hogy bosszús-e. – Hetven százalékban örülök, ez egy elképesztő visszatérés volt. Nem tudok negatívan beszélni, és így kell folytatnunk, tovább kell hajtanunk. Talán Barcelonában jobb lesz. Nagyon izgatott vagyok. Sokat csatáztunk, és minden nehéz, mert az összes versenyző gyors. A Kawasaki rendkívül gyors az egyenesben, és a BMW is gyors, de én nagyon élveztem. Varázslatos hétvége volt.”

A két főfutamon elért harmadik, illetve negyedik helyének köszönhetően Iannone 29 ponttal a negyedik helyen áll a bajnokságban, egyenlő pontszámmal a harmadik Andrea Locatellivel, és 2 egységgel megelőzve Álvaro Bautistát. A mezőny legközelebb Montmelóba látogat, de csak szűk négy hát múlva, március 22-e és 24-e között rendezik a katalóniai hétvégét.

Idén biztosan nem lesz MotoGP-verseny a Balatonnál, állítja a sportág vezére

0

Carmelo Ezpeleta kijelentette, mivel a Balaton Circuiten nem tudták elvégezni a szükséges munkálatokat, idén biztosan nem tér vissza a Magyar Nagydíj a MotoGP versenynaptárába. Még akkor sem, ha ezúttal sem tudják megrendezni a kazahsztáni futamot, amelyről viszont optimistán beszélt a sportág kereskedelmi jogait birtokló Dorna vezérigazgatója.

Tavaly felcsillant annak az esélye, hogy több mint három évtized után ismét legyen Magyar Nagydíj a gyorsaságimotoros-világbajnokságon. A tavaly átadott Balaton Park Circuit ugyanis bekerült a 2024-es versenynaptárba, igaz, csak tartalékhelyszínként, arra az esetre, ha Kazahsztán a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén sem tudná fogadni a mezőnyt.

A MotoGP bejelentette, Magyarország akár már jövőre fogadhatja a mezőnyt

Azonban most már lényegében biztosra lehet venni, hogy a Kazah Nagydíj sorsától függetlenül a MotoGP mezőnye nem látogat el Magyarországra a június 14-e és 16-a közötti hétvégén. Ezt Carmelo Ezpeleta, a sorozat kereskedelmi jogait birtokló Dorna vezérigazgatója kerek perec kijelentette, és az okokról is beszélt.

„Ami a Balatont illeti, jelenleg nem vesszük számításba – nyilatkozta a spanyol szakember a Mundo Deportivónak. – Nem tudták elvégezni a szükséges munkát ahhoz, hogy a MotoGP-re homologizálják. És nem, nem lesz [Magyar Nagydíj]. Ha bármelyik futam [elmarad], amelyik a levegőben lóg, akkor húsz verseny marad.”

A Balaton Park Circuit egyébként a Superbike-világbajnokság versenynaptárába is bekerült, ám ott „normál” helyszínként szerepel. A magyarországi hétvégét a tervek szerint augusztus 23-a és 25-e között rendeznék, ám ehhez arra van szükség, hogy a pályát homologizálják. A szériamotoros sorozat 1990 után térne vissza hazánkba.

Hivatalos: Magyarország is része a Superbike-vb 2024-es előzetes versenynaptárának

Ami a Kazah Nagydíjat illeti, a Sokol Circuit már tavaly is bekerült a MotoGP versenynaptárába, ám a 4,5 km hosszú, 16 kanyarból álló pálya végül nem tudta fogadni a mezőnyt, mivel nem készült el időben. Ezpeleta szerint ott jól állnak a munkálatok, de a versenyrendezésnek az egyik feltétele, hogy elegendő számú felkészült pályabírót biztosítsanak. Ennek érdekében a stáb egy része ellátogat a jövő heti szezonnyitó helyszínére.

„Kazahsztánnal nincs probléma, [folyamatosan] beszélek velük – fogalmazott Ezpeleta. – A pálya július óta kész van, a létesítmények egyes részei hiányoznak. A kazah szervezők nagy létszámban fognak eljönni a Katari Nagydíjra, mert meglehetősen nagy a szinergia a pályabírók kérdésében. Elég jól haladnak a dolgok.”

A Forma–1-es tapasztalatait felhasználva egyesítené a kultúrákat a MotoGP-be visszatérő Brivio

0

Davide Brivio leszögezte, nem bánta meg a Forma–1-es kitérőjét, és az ottani tapasztalatait is igyekszik felhasználni a Trackhouse csapatfőnökeként. Az olasz szakember érdekes kihívásnak tartja a különböző kultúrák találkozását.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, a MotoGP-be újonnan csatlakozó Trackhouse február elején bejelentette, hogy szerződtették Davide Briviót, aki csapatfőnökként fogja irányítani az alakulatot. Az 59 éves szakember hároméves kitérő után tért vissza a gyorsasági motorversenyzés királykategóriájába, ahol legutóbb egyéni és csapatvilágbajnoki címre vezette a Suzukit.

Meglepő helyen tér vissza a MotoGP-be a Yamahát és a Suzukit is sikerre vezető szakember

Ezt követően viszont a Forma–1-ben szereplő Alpine csapatához igazolt, ahol első évében sportigazgatóként tevékenykedett. Utána viszont háttérbe szorult, és a versenyzést kibővítő projektek igazgatójaként közel sem volt akkora hatalma. 2023 végén aztán távozott a csapattól, majd felvette a kapcsolatot PJ Rashidivel, a Trackhouse igazgatójával, majd sikerült megegyeznie Justin Marksszal, a vállalat tulajdonosával.

„Tavaly év végén befejeztem az előző munkámat – idézte fel a Motorsport.com olasz kiadásának Brivio. – Mivel szabad voltam, beszéltünk róla, hogy segíthetnék a csapatnak, csinálhatnánk valamit közösen. Jót beszélgettem vele, érdekes volt, és vártam, hogy mi fog történni. Aztán felhívott Justin, és megkérdezte, hogy teljes mértékben részese tudnék-e lenni a csapatnak. Nyilvánvalóan örültem, hogy csinálhatok valamit. Aztán elmentem meglátogatni a Trackhouse Racing charlotte-i központját, és Justinnak nem okozott gondot, hogy meggyőzzön.”

Brivio az Alpine-nál messze nem ért el akkora sikereket, mint korábban a MotoGP-ben: sportigazgatóként egy győzelemnek és további egy dobogónak volt a részese, míg tavaly két pódiumnak örülhettek a főfutamokon. Az enstone-i alakulat azonban egyáltalán nem került közelebb az élmezőnyhöz, sőt, inkább az ellenkezője történt, ám korábbi alkalmazottjuk nem bánta meg, hogy a négykerekű csúcskategóriában is kipróbálta magát.

„Nagyszerű tapasztalatokat gyűjtöttem az Alpine-nál, és nagyon örülök a lehetőségnek, hogy betekinthettem a Forma–1 világába, láthattam, hogyan működik egy ilyen nagy szervezet, miként hat egymásra több ezer ember – magyarázta az olasz szakember. – Erre kíváncsi voltam, és határozottan érdekes volt. Boldog vagyok, hogy megtettem, és úgy gondolom, hogy a MotoGP-be visszatérve más mentalitással és megközelítéssel fogok hozzáállni bizonyos kérdésekhez. Megértem, hogy problémák mindig lehetnek, de most már sokkal nyugodtabb vagyok. Az új csapathoz érkezve még mindig sok mindent meg kell szervezni, helyükre kell tenni a dolgokat, minden az utolsó pillanatban történik, de majd megoldjuk. Nehéz munka, de sokat tanultam, szakmailag nagyszerű. Nagyon örülök, hogy megkaptam ezt a lehetőséget, különben lemaradtam volna róla. Ha az ember szenvedélyesen szereti a versenyzést, akkor minden kategóriában remek dolgokat talál. A hosszútávú versenyzésben, a motokrosszban és a raliban is nagyszerű dolgok vannak. A WRC-nek is nagy rajongója vagyok. Minden bajnokságból lehet meríteni valamit, így érdekesek a különböző tapasztalatok.”

A Suzuki sikerkovácsa távozik a Forma—1-es csapattól — újra a MotoGP-ben vállal munkát?

Ha már különböző tapasztalatok, Brivio a Suzuki előtt a Yamahát vezette sikerre, vagyis eddig leginkább a japán munkakultúrát ismerhette meg a MotoGP-ben. Ehhez képest most egy amerikai istállót fog irányítani, amely az Aprilia révén egy olasz márka motorjait használja majd. Ráadásul más szempontból is világok találkozását kell levezényelnie, hiszen a Trackhouse a NASCAR-ból érkezik.

„Ez a NASCAR-ban jól beágyazódott csapat be akar szállni a MotoGP-be, hogy sikeres legyen, és a lehető legtöbbet tanuljon – fogalmazott. – A motorsportban tevékenykedő vállalatként a Trackhouse nagyszerű lehetőséget lát a MotoGP-ben. Ez egy nemzetközi sportág, így a Trackhouse számára ez egy lehetőség, hogy kilépjen az Egyesült Államokból. Emellett a Trackhouse segíteni is akar, részese szeretne lenni a Dorna stratégiájának, amely látja a MotoGP növekedését az Egyesült Államokban. Remélem, ehhez mi is hozzá tudunk járulni. Nagyon szeretek különböző kultúrákkal dolgozni. Szeretek tanulni, átvenni és átadni, tiszteletben tartva minden kultúrát, megpróbálni mindegyiknek a legjobb részéből keverni valamit. Izgalmasnak tartom a két kultúra keveredésének lehetőségét. Természetesen vannak nagyszerű dolgok a NASCAR-ban, de a MotoGP-ben is, és ezeket be lehet hozni. Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy a két világ ránézzen egymásra. Különleges projektről van szó, amely bizonyos értelemben más. Természetesen ez egy független csapat, mint ahogyan sok másik a MotoGP-ben, ám szórakoztató lehet.”

Morbidelli szerint „nagyon komoly” volt a helyzet, semmire nem emlékszik a balesetéből

0

Franco Morbidelli elárulta, kockázatos lett volna, ha részt vesz a MotoGP sepangi és katari tesztjén. Az olasz pilóta semmire nem emlékszik, éppen ezért nem gondolja, hogy a baleset nagyobb félelmet szült volna benne.

Franco Morbidelli számára rémálomszerűen alakult a 2024-es év előszezonja. A 29 éves motoros a Ducati, illetve a VR46 Akadémia többi pilótájával együtt részt vett a Superbike-világbajnokság portimãói tesztjén, ami borzalmasan sült el: a háromszoros királykategóriás futamgyőztes hatalmasat bukott, aminek következtében elvesztette az eszméletét.

Morbidelli bukott, kórházba vitték, miután Márquezék segítettek neki

Bár utána elutazott Malajziába, végül nemhogy a sepangi, de a loszaíli tesztet is ki kellett hagynia. A CT-vizsgálat egy vérrögöt mutatott ki a koponyájában, és az orvosok úgy ítélték meg, hogy egy újabb súlyos baleset maradandó agykárosodást eredményezhetne. Morbidelli ezért csak a Katari Nagydíj pénteki napján próbálhatja ki először a Ducatit, amire már megkapta a zöld utat.

„Elnézést kérek az ijedtség miatt – nyilatkozta az olasz Sky-nak a Pramac motorosa. – Bocsánatot kérek minden barátomtól és szerettemtől, akik a baleset után aggódtak értem. Jól vagyok. Nagyon kockázatos lett volna [motorra ülni], valami nagyon komoly dologról volt szó. Végül azonban minden rendben ment, boldog vagyok.”

Morbidelli bukása után a Márquez testvérek értek a helyszínre először, és ők nyújtottak neki segítséget, amíg az orvosi csapat meg nem érkezett. „Nem emlékszem semmire, ezért kíváncsi voltam, mi történt, kik jöttek elsőként, és mentettek meg – fogalmazott az olasz versenyző. – Nagyon megható a történet, kicsit nyálas. Szívből megköszöntem mindkettőjüknek, és minden jót kívántam nekik. Láttam őket a pályán, ők és a többiek is nagyon gyorsan mentek.”

„Láttuk, hogy ájultan fekszik” – ijesztő részleteket árult el Marc Márquez Morbidelli bukásáról

Morbidelli ugyanis Katarba is ellátogatott, ahol a pálya széléről figyelhette vetélytársait. Természetesen számára is kulcsfontosságú lett volna, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsön a Desmosedici GP24-esről, hiszen tavalyig a Yamahánál versenyzett. Azonban úgy véli, időben képes lesz felvenni a ritmust.

„Kihagytam ezt az öt tesztnapot, amely nagyon fontos lett volna, hogy alkalmazkodjak az új motorhoz és a csapathoz – jelentette ki. – Azonban el tudtam jönni ide, élőben láttam a motorokat, és nagyon jól érzem magam. Az első futamra formába tudok lendülni. Ahhoz képest, hogy hogyan alakulhatott volna, azt mondanám, hogy nagyon jó [a helyzet]. Most a lehető leghamarabb motorra ülünk, hogy megpróbáljuk behozni az elvesztegetett időt.”

Egy ekkora baleset után mindig felmerül a kérdés, hogy az adott versenyző milyen érzésekkel ül vissza a motorra legközelebb. Sokan úgy tartják, hogy ezt minél hamarabb meg kell tenni, ám Morbidelli számára ez nyilvánvalóan nem volt opció. Ő azonban nem gondolja, hogy a továbbiakban jobban fog tartani a bukástól, mint eddig.

Morbidellinek nemcsak a sepangi, hanem a katari tesztet is ki kell hagynia a portimãói bukása miatt

„Ebből a szempontból nyugodt vagyok – szögezte le. – Nem tudom, hogy jobban félek-e vagy kevésbé, mert semmire nem emlékszem a balesetemből. Szóval nem hiszem, hogy jobban fogok félni, amikor újra motorra ülök. Van egy kis irigység, amikor látom, hogy mások motoroznak, mert úgy érzem, hogy én is tudnék. Persze továbbra is nagyon óvatosnak kell lenni, de úgy érzem, képes lennék rá. Aztán ott van ezeknek a motoroknak a varázsa. Jártam a pályán, és mindegyik nagyon gyors. Kívülről nézve lenyűgözőek a motorok.”

Mérnöke már hónapokkal korábban látta Di Giannantonio váratlannak tűnő feltámadását

0

Frankie Carchedi elárulta, ő már közvetlenül a nyári szünet után tudta, hogy Fabio Di Giannantonio fel fog támadni. A brit versenymérnök a 25 éves pilótának a futamokon produkált tempójából következtetett erre.

Fabio Di Giannantonio kifejezetten gyenge debütáló szezont produkált a MotoGP-ben, és bár a második idényére javult, sokáig úgy tűnt, hogy ez nem lesz elég arra, hogy maradjon a kategóriában. A szezon több mint kétharmada után, tizennégy forduló alatt mindössze 53 pontot gyűjtött, és a legjobb eredménye mind a sprinten, mind a főfutamon nyolcadik hely volt.

A Japán Nagydíj után azonban valósággal megtáltosodott: Indonéziában negyedikként ért célba, majd Phillip Islanden megszerezte pályafutása első királykategóriás dobogóját, hogy aztán a Katari Nagydíjon egy győzelemmel koronázza meg a szezonját. Sokan mindezt azzal kapcsolták össze, hogy kiderült, Marc Márquez érkezése miatt nincs maradása a Gresininél, de versenymérnöke már jóval korábban látta a feltámadásra utaló jeleket.

Kik lesznek a MotoGP-pilóták „legjobb barátai” a következő szezonban?

„Sokak számára őrültségnek hangzott, de én Silverstone-ban tudtam – nyilatkozta Frankie Carchedi a Crash.Net-nek. – Ha visszamegyünk [az időben], nézzük meg az idejét Pecco [Bagnaiáéhoz] képest az elején. Aztán nézzük meg újra tizenöt kör után, közvetlenül azelőtt, hogy kiállt a bokszba esőgumikért. Ekkor már felzárkózott Peccóra. Szóval ő volt az egyik leggyorsabb, és annak ellenére faragott az idejéből, hogy előznie kellett.”

A brit szakember szavait az adatok is alátámasztják, Di Giannantonio ugyanis a Brit Nagydíj 9. és 16. köre között összesen 1,1 másodpercet hozott Bagnaián. A jó versenytempó azonban önmagában nem volt elegendő, hiszen, ahogyan azt Fabio Quartararo is rendszeresen hangsúlyozza, gyenge időmérős szereplés esetén nincs sok esély felzárkózni az élmezőnybe.

„Ott, Silverstone-ban láttam – fogalmazott Carchedi. – Assenben és a Sachsenringen is láttam jeleket. Azonban, ha az ember hátulról indul, vagy Silverstone esetében az elején visszaesik, a jelenlegi MotoGP-ben nem fog az élre kerülni. Ő maga is tudta: »Csak az időmérő sikerülne«. Végül aztán ez volt a kulcs. A teljes hétvégét össze kell rakni. Hirtelen, azután, hogy az első tíz fordulóban egyáltalán nem voltunk a Q2-ben, a végére elkezdtünk rendszeresen bekerülni a Q2-be. Onnantól pedig teljesen másképp alakult a hétvége. Ha az ember bejut a Q2-be, a negyedik sornál nem indul hátrébbról, bármi is történik, és még ez is jobb, mint ahonnan az év elején indultunk. Phillip Islanden a második sorban volt, aztán Katarban végre az első sorba került, és nem hiszem, hogy lesz annál könnyebb futama. Valenciában viszont a negyedik sorból rajtolt, és a versenyen ez jelentette a különbséget. Tudtuk, hogy megvan a tempója a győzelemhez, és szerintem több mint három másodpercet hozott Peccón. Sajnos még egy kör kellett volna neki.”

Az adatok megint csak Carchedi oldalán vannak: Di Giannantonio a 4. körben 3 és fél másodpercre volt Bagnaiától a kilencedik helyen, végül azonban a második helyen ért célba, mindössze 176 ezreddel lemaradva honfitársétól. Más kérdés, hogy utólag a guminyomásra vonatkozó szabály másodszori megszegése miatt 3 másodperces büntetést kapott, és így negyedikként rangsorolták, de a befutó pillanatában ezt nem tudhatták. „Pecco hihetetlenül jó utolsó kört futott – idézte fel Carchedi. – Mindenhol bezárta a kaput, ami frusztráló volt.”

Di Giannantoniót megbüntették, a szintén szabálytalan Binderé lett utólag a dobogó

Di Giannantonio végül 114 ponttal a tabella tizenkettedik helyén zárt, és a hajrájának köszönhetően megkapta a gyári Hondához távozó Luca Marini ülését a VR46-nál. Az előszezoni teszteken szintén viszonylag jól ment: Sepangban a hetedik, míg Katarban a nyolcadik legjobb időt motorozta, a versenyszimulációkon pedig még előkelőbb helyen szerepelt a rangsorban.

Di Giannantonio szerint harcban lehet a dobogós helyekért a „hollywoodi stílusú” Katari Nagydíjon

„Remélem, ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta, és a lehető legjobb helyen lesz a bajnokságban… de egy hellyel mögöttünk – humorizált egykori versenymérnöke. – A viccet félretéve szoros volt a kapcsolatunk, tavaly nagyon élvezetes volt vele dolgozni, és nagyon megérdemli, hogy a MotoGP-ben maradjon. Érdekes lesz látni, hogyan folytatódik a fejlődése.”

Razgatlıoğlu a nehézségek ellenére „ötven százalékban” elégedett az ausztráliai versenyhétvégéjével

Toprak Razgatlıoğlu értékelte a Superbike-világbajnokság ausztráliai versenyhétvégéjét, és előretekintett a következő fordulókra.

A Superbike-világbajnokság ausztráliai fordulója nem Toprak Razgatlıoğlu pályafutásának legjobb hétvégéje volt. A török pilótát az első Phillip Island-i futamon egy pozícióval visszasorolták – így ötödik lett –, mivel túl gyorsan hagyta el a bokszutcát a kötelező kerékcsere után, a második viadalon pedig elfüstölt a motorja. Razgatlıoğlu csak a Superpole verseny eredményével lehetett elégedett, amelyen a harmadik helyen zárt.

A megbüntetett Razgatlıoğlu úgy érezte, jókor hagyja el a bokszutcát

„Általánosságban azt tudom mondani, hogy ötven százalékban boldog vagyok, ötven százalékban pedig nem – értékelt az alanyai pilóta csapata, a BMW hivatalos oldalának. – A cél az volt, hogy dobogóra álljunk, amit a Superpole versenyen sikerült is megtennünk. A második futamon pedig már nagyon készen álltam arra, hogy a győzelemért harcoljak, hiszen a motoron sikerült javítanunk, és nagyon jól éreztem magam rajta, de aztán jött az a probléma a motorblokkal. Viszont a versenyzés már csak ilyen, és ez csak ez első versenyhétvégéje volt a szezonnak.”

Razgatlıoğluék a március 22-25. között sorra kerülő barcelonai fordulóban próbálhatják majd kiköszörülni a csorbát. A tavalyi szezon alapján a Circuit de Barcelona-Catalunya eléggé fekszik a 27 éves versenyzőnek, hiszen 2023-ban mind a három ottani megmérettetésen a második helyen ért célba Álvaro Bautista mögött.

„Barcelonába nagyon erősen kell majd megérkeznünk – tekintett előre Razgatlıoğlu. – Sokat tanultunk ezeken a versenyeken, sok adatot gyűjtöttünk, ami nagyon fontos a munkánk szempontjából. A következő megálló Barcelona, amely legalább egy annyira kemény pálya, mint az ausztráliai. Majd meglátjuk, hogyan fogunk ott szerepelni, de aztán Assenbe megyünk, ahol normális körülmények között erősebbnek kellene lennünk, mint Phillip Island-en.”

„Összességében nem kezdtünk rosszul, különösen ha a Superpole versenyre gondolunk. Úgy gondolom, hogy lépésről lépésre haladva majd előbb-utóbb jönni fognak az eredmények. Még fogunk egyet tesztelni Barcelonában a versenyhétvége előtt, szerintem akkor majd a versenytempóra fogunk koncentrálni, mivel az ott nagyon fontos. Találnunk kell majd egy jó beállítást a futamokra.”

Iannone drámája után Alex Lowes nyerte a Superpole versenyt, Razgatlıoğlu dobogós a BMW-vel

A „borzalmas” balesetet elszenvedő Rea hírt adott az állapotáról

Danilo Petrucci szerint „borzalmas” volt az a highside, amelyet Jonathan Rea szenvedett el a második ausztráliai futamon. A brit pilóta később elmondta, hogy szerencsére nem sérült meg komolyabban a bukás során.

A Superbike-világbajnokság ausztráliai fordulója a kavicságyban ért véget Jonathan Rea számára. A brit pilóta a második Phillip Island-i futam negyedik körében bukott a 11-es kanyarban. A televíziós közvetítésben egyáltalán nem mutatták meg az esetet, amiből arra lehetett következtetni, hogy egy nagyon csúnya esésről volt szó. A leintés után Danilo Petrucci megerősítette ezt a teóriát.

Rea-t hordágyon vitték le, Razgatlıoğlu motorja elfüstölt, Alex Lowes nyerte a drámai futamot

„Közvetlenül Johnny Rea mögött voltam, amikor bukott – idézi a versenyt a harmadik helyen záró Petruccit a SPEEDWEEK.com. – Remélem, hogy jól van, mert borzalmas volt az a highside, amelyet elszenvedett. Aztán [Remy] Gardner még neki is ütközött a motorjának.”

A csúnya esés után Rea-t hordágyon szállították el a pálya orvosi központjába. Szerencsére a szakemberek pár kisebb sérülést leszámítva mindent rendben találtak nála. A futam után nem sokkal már ő maga nyugtatta meg az állapota miatt aggódó szurkolókat.

„Mindenekelőtt fizikálisan rendben vagyok azon kívül, hogy a csípőmet elég erősen megütöttem a balesetben. De nincs más sérülésem azokon kívül, amelyeket kedden szereztem – nyilakozta Rea. – Két nagy balesetem is volt ezen a héten, de még egy darabban vagyok.”

„Nagyon frusztráló ez a dolog, mert a vasárnapi bukás teljesen váratlanul ért – tette hozzá a hatszoros világbajnok a Yamaha hivatalos honlapja szerint. – Éppen építettem fel az önbizalmamat, és elég jól éreztem magam a motoron. Kicsit profitáltam abból, hogy Toprak [Razgatlıoğlu] motorja elfüstölt, és egy egészen jó pozícióban találtam magam a verseny közben.”

„Viszont amikor elkezdtem magabiztosnak érezni magam, akkor jött a bukás. Így pedig most majd megint nulláról kell elkezdenem az építkezést. Ehhez meg kell néznünk, hogy mi történt a balesetnél, és javítanunk kell azon, ahogy a motoron érzem magam. Mindenki láthatja, hogy Andrea [Locatelli] mennyire versenyképes, nekünk is olyannak kell majd lennünk. Viszont most csak haza akarok menni, hogy összeszedjem magam, és Barcelonába megújult erővel tudjak majd utazni.”

Rea elveszettnek érzi magát és csapatát, egy szörföshöz hasonlította magukat